Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-02 / 231. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 231. szám. ARA: 1,20 Ft 1980. október 2., csütörtök Mai számunkból ATOMERÖMÜ- ÉPlTKEZÉS (3. old.) SZOVJET LAPOKBÓL (4. old.) IFJÚMUNKÁS NAPOK 1980 (5. old.) VIZSLA VERSENY (6. old.) AZ ÓBUDAI AMFITEÁTRUM (4. old.) Jelenlét Csak a számok alapján nehéz elképzelni egy na­gyobb beruházást, vagy akár termelési folyamatot, különösen nem árt ismemi hozzá az ott dolgozó embe­reket, örömeikkel, gond­jaikkal együtt. Ha azt mondják, atom­erőmű, tudom, hogy milyen a „betonbunker” hat méter­rel a föld színe alatt és megjelenik hozzá egy mér­nök arca, aki azt mondta: nem szeretem az olyan em­bert, aki azt állítja, 14 órát dolgozik naponta. Olyan te­hetségtelen, hogy csak eny- nyi idő alatt tudja ellátni a munkáját? Máris értem, mit jelent, hogy nem sokat, hanem jól kell dolgozni. Látszólagos apróságokból állnak össze a dolgok, és más, új szempontokkal is­merkedhet meg az érdek­lődő. Láthatja, érezheti a láto­gató a folyamatok dialekti­káját és az embereknek a munkavégzés folyamán ki­rajzolódó sokféle viszonyát. Millió, meg milliárd fo­rint, ennyi mázsa meg ton­na. önmagukban holt szá­mok, csak akkor kapnak valódi jelentést, ha tudom, mit építenek, miért és lá­tom mögötte az ember munkáját. Természetesen ezt lehet „látni” a leírt jelentések mögött is, de az igazi mégis a valóságos jelenlét. Ha ott vagyok, ahol történnek a , dolgok, az jelent maradan­dó élményt és igazi tapasz­talatot. Éppen ezért mondom pél­dául és példának, hogy hasznosak az úgynevezett „kihelyezett” ülések. Ami­kor a sokféle munkahely­ről érkező választott tiszt­ségviselők, akár tanácsok, akár pártbizottságok végre­hajtó bizottságai mennek ..ismerkedni” egy-egy mun­kahelyre, amelyet érintően döntési joggal rendelkez­nek. Biztosan sok van ilyen, és a szekszárdi járási pártbi­zottság végrehajtó bizottsá­gáról tudom, hogy többször élnek ezzel a módszerrel. Legutóbb Tolnán jártak a selyemgyárban, ahol az el­készült új beruházással is­merkedtek meg, többek kö­zött például azzal a ve­gyészmérnökkel, aki a fes­tődében akar világszínvona­lú terméket előállítani. Jár­tak már az állami gazda­ságban, legközelebb az épü­lő sertéstelepek megtekin­tése a program. Később más munkahelyek, más közsé­gek következnek. így aztán az egész járással személye­sen is megismerkedhetnek a végrehajtó bizottság tagjai. A politikai munkában sin­csenek dogmák, egyedül üd­vözítő megoldások és a ta­pasztalatok sem hasznosít­hatók korlátlanul. Majdnem minden feladat más megol­dást kíván. Éppen ezért a „mozgó-ülések” nem teszik feleslegessé a hagyományo­sakat : kiegészítik azokat. Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Összehívták a HNF kongresszusát ............ ......•••;•.••—.■.••r-'tiv.--'.-'.-.............................................................. K ádár János felszólalása A Tolna megyei Tanács V.B. megtárgyalta Környezetvédelem, sportmozgalom A Hazafias Népfront VII. kongresszusát 1981. február 21—22-re összehívták — erről határozott a HNF Országos Tanácsa szerdán, a Parla­ment Vadásztermében meg­tartott ülésén. A tanácskozás elnökségében foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. — Éppen négy esztendeje annak, hogy befejezte mun­káját a népfront legutóbbi, VI. kongresszusa — mondot­ta. — Azóta is többször meg­állapítottuk, hogy betöltötte hivatását és megfelelt annak az igénynek is, hogy a kong­resszuson körvonalazott fel­adatokat a jól bevált politi­kai programok jegyében a dolgozó néppel összefogva, az élet minden területén meg­valósítsuk. Megállapíthatjuk: az elmúlt években is helye­Kállai Gyulának, a HNF OT elnökének megnyitó sza­vai után Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára ismertette a VII. népfront-kongresszus össze­hívására és a mozgalom testü­letéinek újjáválasztására vo­natkozó javaslatot. sen jártunk el akkor, amikor — amint a párt és a kormány — a népfront is a legtelje­sebb bizalmat tanúsítva a nép iránt, az igényeknek és a céloknak megfelelően hatá­rozta meg a maga teendőit. Helyes volt, hogy a mozgalom vállalta a gazdaságpolitikai, a művelődési, a jogi és az államigazgatási feladatokat. Miként az is, hogy — a múlt­ban bevált gyakorlattal össz­hangban — magatartásunk, cselekvésünk középpontjába a szövetségi politika minden területen való alkalmazását hirdettük és alkalmaztuk. A szocialista demokráciáról nemcsak nyilatkozatokban szóltunk, hanem tettekben igyekeztünk bizonyítani: a szocializmus építése és a de­mokrácia egymáshoz tapadó, összefüggő fogalmak, s a nép érdekeit szolgáló demokrácia csakis a szocializmus építésé­nek korszakában jöhet létre. — Most azzal a szándékkal javasoljuk kongresszusunk összehívását, hogy az előké­szítő munka során részlete­sen megvizsgáljuk: mit, mely területen és hogyan tettünk, megkeresve azokat a felada­tokat, amelyeket a párt XII. kongresszusának szellemében el kell végeznünk. Az 1980- ban egymást követő kiemel­kedő politikai események jel­zik, hogy olyan munkafolya­matot hoztunk létre, amely lehetővé tette, hogy lakossá­gunk a legkülönbözőbb szin­teken véleményt mondjon és feladatokat, megbízatásokat vállaljon az év minden pe­riódusában. A népfront a párt- és az állami és a társa­dalmi élet eseményeinek nem külső szemlélője volt csupán. Az idei esztendő elején or­szágos tanácsunk ülésén tűz­tük napirendre a pártkong­resszus irányelveit. Eszmecse­rénkén épp oly széles körű, előrevivő vita bontakozott ki, mint a budapesti és megyei bizottságok, valamint a helyi testületek tanácskozásain. Az észrevételek, az összegzett javaslatok a pártkongresszus anyagaiban, dokumentumai­ban is sok helyütt tükröződ­tek. — Jelentős szerepet vállal­tunk az országgyűlési képvi­selői és tanácstagi választá­sok előkészítésében. A vá­lasztási felhívás, az ahhoz (Folytatás a 2. oldalon.) A Tolna megyei Tanács V. B. tegnap délelőtt meg­tartott ülésén foglalkozott az október 30-ra összehívandó megyei tanácsülés előkészí­tésével. A megyei tanács so­ros ülésének egyik kiemelten fontos napirendje a tanács­tagok tevékenységének és fel­adatainak áttekintése lesz. A végrehajtó bizottság ezt megelőzően tárgyalta meg Császár József általános el­nökhelyettes előterjesztése alapján azt a jelentést, mely­nek tárgya a környezetvéde­lem Tolna megyei helyzeté­nek alakulása volt. E napi­rend vitájában részt vett dr. Tőkés Ottó, az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese, to­vábbá dr. Papp Ferenc, az Országos Vízügyi Hivatal ta­nácsi és államigazgatási fő­osztályának vezetője is. Mint azt a testület megál­lapította ; visszatekintve az elmúlt 2—3 évre, szűkebb ha­zánkban a környezetvédelem munkája biztató eredménye­ket tud felmutatni. Jó az együttműködés a tanácsok, valamint társszerveik között, továbbá tanácsaink és a tár­sadalmi szervezetek, elsősor­ban a Hazafias Népfront kö­zött. Leszögezte egyúttal a Szerdán folytatódott Nilam Szandzsiva Reddinek, az In­diai Köztársaság elnökének moszkvai látogatása. Az in­diai elnök hétfőn este érke­zett a szovjet fővárosba és kedden folytatott megbeszé­lést Leonyid Brezsnyevvel, a .Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöké­vel. A nemzetközi kérdések­ről is folyt eszmecsere, külö­testület, hogy a jövőben na­gyobb következetességgel kell alkalmazni a megelőző szá­monkéréseket és szélesebb körben tudatosítani, hogy a környezetvédelmi törvénybe foglaltakat megtartani és megtartatni egyaránt kötele­sek vagyunk. A megyei testnevelési és sporthivatal elnöke, Herczig Gábor a testnevelés és sport- mozgalom helyzetéről készí­tett beszámolót. Ennek meg­tárgyalásában részt vett dr. Nagy Tamás, az OTSH elnök- helyettese is. A napirend fö­lött egyébként az előbbinél is élénkebb és szenvedélyesebb vita alakult ki, noha részt­vevőinek többsége elismerte hozzászólásában a fejlődés té­nyét. De sok szó kellett, hogy essék a visszatérő gondokról, így például a sportban érde­kelt szervekkel való koordi­náció javításának fontosságá­ról, a helyi tanácsok sport­szakigazgatási munkájának segítéséről és a tömegsport szervezésében részt vevő szakemberek képzéséről, adott tárgyi, személyi feltételeink jobb hasznosításának szüksé­gességéről. A végrehajtó bizottság so­ros ülése a bejelentések meg­tárgyalásával ért véget. nősen az ázsiai helyzet kérdé­seire fordítottak nagy figyel­met. Szerdán Reddi elnök a szovjet fővárossal ismerkedett és több fontos találkozót is lebonyolított. Hivatalos, ba­ráti látogatásának program­jában a hét második felében vidéki látogatások is szere­pelnek. Kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben Reddi moszkvai programja Beiktatták a megyei bíróság új elnökét Tegnap délelőtt ünnepélyes, kibővített kollégiumi ülést tartottak a Tolna megyei Bí­róság dísztermében. Itt je­lentette be dr. Markója Imre igazságügyi miniszter, hogy a megyei bíróság eddigi elnö­két az illetékes pártszervek­kel egyetértésben a Somogy megyei Bíróság élére nevezte ki és egyúttal átadta a kine­vezéséről szóló okiratot dr. Molnár Istvánnak, a megyei bíróság új elnökének. A mi­niszter méltatta azokat az ér­demeket, melyeket dr. Ren- deki Sándor nyolc és fél éves itteni működése során elért. Dr. Molnár István személyé­ben — aki a Paksi Járásbí­róság éléről került új beosz­tásába — 17 éves tapaszta­lattal rendelkező, magas fel­készültségű, sokirányú köz­életi tevékenységet kifejtő jo­gász lett a megye legmaga­sabb rangú bírája, aki 42 éves lévén, egyben az ország legfiatalabb megyei bírósági elnöke. K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára méltatta dr. Rendeki Sándor megyénkben végzett munká­ját és egyúttal teljes bizal­máról és a pártbizottság se­gítőkészségéről biztosította dr. Molnár Istvánt. Dr. Rendeki Sándor meghatott szavakkal köszönte meg munkásságának elismerését, majd az új me­gyei bírósági elnök vázolta az előtte álló feladatokat és kérte ezek megoldásához a kollektíva nélkülözhetetlen segítségét. * A Paksi Járásbíróság új el­nöke dr. Vass Gábor szek­szárdi járásbíró lett, akinek beiktatása szeptember 30-án a város és a járás vezetőinek jelenlétében megtörtént. Javában tart a paradicsomszüret a paksi Szabadság Termelőszövetkezetben. A har­minchektáros területen 30—40 asszony szedi naponta a termést, amelyet a vontatók szál­lítanak a Paksi Konzervgyárba. Sarlós István, a HNF OT főtitkára beszél Pa ra d i cső m sz ü rét

Next

/
Oldalképek
Tartalom