Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-07 / 235. szám
A^fePÜJSÄG 1980. Oktober 7, Moziban Erő a szép halálhoz Az ember önáltalásában mindenre képes. Ám, ha a vég tudata megmásíthatatla- nul befészkelte magát agysejtjeibe, akkor már az ön- marcangolásra használja erejét. Hintsch György Naplamen- te délben című filmjét éppen ezért nem lehet „csak filmként” nézni. Itt* elképzelhetetlen a szórakozás, a néző kényelmetlenül feszeng az ülésen és talán okolja is magát, hogy úgyis van neki elég baja, akkor miért kellett megnéznie éppen ezt a filmet? Tudjuk, hogy a rák nem a mozivászonról jött az életünket megnyomorító nyavalyák közé. Magáról a betegségről nem nagyon beszélünk. Illés Endre író és a rendező nem használja föl a 2516 méteres filmszalagot az elkendőzésre, nem próbálja elhitetni velünk, hogy a főhős meggyógyítására jöhet még valahonnan valami csodadoktor. A tény, tény marad. Azt a vívódást mutatja a film, ami a kórházi elfekvőt megelőző időben egy rákos betegnél tapasztalható. Az élet folytatása iránti akarat és a halál jövetelének ütközését. A tüdőrák nem tesz különbséget „egyszerű ember” és világhírű zongoraművész között. A film főhősét, Lászlót (Huszti Péter) gondolom azért formálta az utóbbinak az író, hogy tudatosan élezze ki a tragédiát. Egy luxuséletet élő, beérkezett, 30 körüli zongoraművész útja a halálig „látványosabb”. Ám, a felületes látvány mögött, egy kemény, akaratos és önmagával is elszámolni képes egyéniség rejtőzik. A főhős tudja, hogy menthetetlen és bármiképpen is takargatják barátai az igazságot, átlát a hazugságokon. Egyszer megbotlik, amikor azt az utat próbálja választani, ami a gyáváké: az öngyilkosságot. Nem teszi meg, mert ő önmagával szemben is igényesebb ennél. Nem számol le semmivel. Miközben telnek a hónapok, szenvedélyesen dolgozik zongoraművén. A maradék időre jutó boldogságot második felesége (Bordán Irén) osztja meg vele. ö sem érezteti a végállomást. László alkotási lázban, önbecsülését és erejét megőrizve hal meg. A rák és a beteg harca ez a film. Szenvtelen, kíméletlen képekben. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Hazatérés Ahhoz, hogy a szombaton elhangzott fenti című dokumentumjátékról elfogulatlanul lehessen nyilatkozni, célszerű elfelejteni Tolna megyei illetékességünket. Hiszen mi itt, az ország legnagyobb lélekszámú székely- ségének otthont adó megye határai között, alighanem mindent hallottunk már a bukovinai falvak egykori lakóinak sanyarú sorsáról. Foglalkoztunk velük lapunkban ópppúgy, mint ahogy néprajzi vonatkozású összefüggéseket kötetek sorában tárt fel a kákasdi Sebestyén Ádám. A Rádió azonban természetesen nem valamiféle, csak Tolna megyeieknek szóló speciális adást hirdetett meg Maráz László dokumentumjátékával, hanem mondandóit az egész országnak szánta. A szép számú megyénkbeli közreműködő, sőt szaktanácsadó — minden bizonnyal hasznos — tevékenysége ellenére, meglehetősen unalmasan és szárazon. Benedikty Béla rendezőnek valahogy úgy nem sikerült megtalálnia a tényekkel való érvelés és az érzelmekre történő hatás közti egyensúlyt, hogy mindkettő jelen volt és mégsem érvényesült egyik sem. Pedig ez a műsor tulajdonképpen egyáltalán nem szűkölködött mondanivalókban. Az 1764. január 7-én történt mádé- falvi (és nem mádófalvi) veszedelem óta a legújabb honfoglalásig kísérte végig a bukovinai székelység életét. Legnagyobb sikerrel mindig akkor, amikor az egykori Fogadjisten. Istensegíts, HadikfaTva, Józseffalva, Andrásfalva lakói közül valaki élőszóval emlékezett múltjára, sorsára. Az archaikusán ízes „es” (= is), „kén” (= kín), „fészi” (= fejsze), vagy a „feleségemvel” szavak, kifejezések sokkal emberközelibbé tették az elmondani szántakat, mint a nem túlságosan sikeres ismételt visszajátszások. „Elmegyek Magyarországra, ha koldulok es!” — ez majdnem igaz lett és nem a székelyek szándékán múlt, hogy így történt. Ök 1940-ben azt kérték, hogy „ne Erdélybe, hanem valahová az ország belsejébe” telepítsék őket. Ehelyett megkapták vitéz Bonczos Miklós dr. hazatelepítési kormánybiztos szem- forgatóan álhazafias köszöntését és házakat,, földeket, melyekről éppen csak, hogy elűzték eredeti tulajdonosaikat a Bácskából. ......elég hideg volt az ing a hátamon, amikor bementünk,” — mondta a szemtanú és egyben annak is tanúságtevője, hogy a vándorútra kelteknek volt igazságérzetük, a telepítő Bárdossy-kormánynak viszont még módjával sem. „ Sír az egyik szemem / Sírjon a másik es / Sírjon mind a kettő / Mint a záporeső.” Erre igazán volt ok, sőt az okok a végleges megyénkbeli letelepüléssel se szűntek máról-holnapra. Az itteni beilleszkedés lélektani válságának bemutatásával a műsor tulajdonképpen adós maradt. Ami akkor is kár, ha tudjuk, hogy ez a válság — nem máról holnapra, hanem — több évtized árán megszűnt. Ebben az esetben azonban szót kellett volna ejteni róla. Elmaradása hiányérzetet szült és azt a véleményt, hogy ez a sok részleterényt (elsősorban a közreműködők, de nem az alkotók jóvoltából) csillogtató műsor ebben a formájában tulajdonképpen befejezetlen. Megérdemelné az ismétlést, ha majd elkészül egy olyan második rész is, mely a háború utáni be- és kitelepítési időszakkal hitelesen foglalkozik. Ilyesmi nemcsak Magyarországról, hanem Magyarországra is történt, több tízezer ember életében okozott nemzedékeket érintő változást. Feldolgozásával már régen adósai vagyunk — önmagunknak. ORDAS IVÁN Őszi tárlat Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeum termeiben vasárnap megnyitották a XXVII. őszi tárlatot. A képzőművészeknek ezen a hagyományos és rangos seregszemléjén az ország különböző tájain alkotó 92 képzőművész 214 festménye, grafikája, valamint szobrászati alkotása került a közönség elé. A festmények, grafikák jelentős része a vásárhelyi műhely realista irányzatának megfelelő felfogásban ábrázolja főként az alföldi tájat, az ott élő embereket, munkájukat. A művészek többsége az ottani művésztelepen is gyakran alkot. Közülük ez alkalommal Kárpáti Tamás, Budapesten élő festőművésznek ítélték oda az 1980. évi Tomyai- emlékptakettet. A hódmezővásárhelyi Városi Tanács munkajutalmát Kéri László festőművész, Engel Tevan István és Püspöky István grafikusok, Kocsis Nagy Margit és Szabó Gábor szobrász- művész kapta meg. A Csong- rád megyei Tanács munka- jutalmát Hézső Ferenc festőművésznek, a Művészeti Alap munkajutalmát pedig Somos Miklós festőművésznek adták át. Sok éves hagyomány, hogy az őszi tárlat alkalmából a Hódmezővásárhelyen élő művészek egy környékbeli mezőgazdasági üzemben külön bemutatót, „kis őszi tárlatot” rendeznek. Ez alkalommal a hódmezővásárhelyi tangazdaságban nyílt meg a hódmezővásárhelyi képzőművészek 31 alkotásából rendezett kiállítás. Népdalkörök találkozója Közös énekléssel, a legszebb, legismertebb hazai népdalok bemutatásával fejeződött be vasárnap Székesfehérvárott a népdal- és pávakörök, valamint a paraszt- kórusok kétnapos országos találkozója. A Rendezvényen tizenhét együttes mutatkozott be. A zenei világnap alkalmából megrendezett találkozó lehetőséget adott arra, hogy az ország különböző tájain dolgozó együttesek kicserélhessék tapasztalataikat. Kossuth-könyvek Itt az R-csoport! A Kossuth Kiadó hálózata forgalmazza a Zrínyi Katonai Kiadó egyes, nagyközönségnek szánt kiadványait is. Így kapható a kiadónál és a bizományosoknál a legújabb krimi is. Fóti Andor neve nem ismeretlen azok előtt, akik szeretik ezt a műfajt, azon belül a megtörtént bűnügyek feldolgozását. Egyes, nagy port felvert ügyeikre az idősebbek még emlékezhetnek a korabeli sajtóból. Az Itt az R-csoport! című kötet hat megtörtént bűnügyet dolgoz fel, színesen, fordulatosán, a történeteken túl bemutatva a nyomozó- szervek munkáját is, kezdve a „helyszín megszólaltatásától” a kihallgatások rendjén keresztül egészen a bizonyítási eljárás befejezéséig. Kiderül belőle, hogy a nyomozó is ember, akit felháborítanak a kegyetlen bűncselekmények, de hidegvérét mindenkor megőrzi, még akkor is, ha nehezére esik. Van a gyűjteményben minden, amit a krimikedvelők szem-szája csak kíván, és az élet — sajnos — produkál is. Gyerekgyilkosság, galeribűnözés, prostitúció, szökés, nyomozás, és ami a legfontosabb, ami miatt valószínűleg sokan kedvelik a bűnügyi történeteket — itt a tettes mindig elnyeri méltó büntetését. T v-jegyzet Simontornyai lámpák A SIMOVILL Ipari Szövetkezetnél már régóta foglalkoznak olyan lámpatestek gyártásával, amely a 80- as évek energiaínséges időszakában megfelelő lesz. Nagy építővállalatoktól kölcsönkért pénzből, anyagból és a szakmunkából korszerű üzemcsarnokot építettek. Mire felépült a közös műhely, a beruházási kedv csökkent, a szóban forgó vállalatok felügyeleti szervüktől dorgálást kaptak a segítségadásért. Az ipari lámpatestek — amelyek szintén energiatakarékosak — helyett ki kellett és ki is fejlesztették a lakóházak ideális fénycsővilágítású belsőtéri lámpatestjeit. A legújabb körfénycsöves világítóeszköz már 60—70 százalékos energiamegtakarítást eredményez. Ugyancsak olcsóbb világítást ad a fürdőszobai piperepolc is. Bebizonyította a múlt heti Tv-börze adásában a SIMOVILL, hogy az iskolavilágításra is van megoldásuk. Ehhez annyit kell tudni, hogy a Rádió, a Televízió és a sajtó hónapokig foglalkozott a sötét iskolákkal, a szemrontó világítással. Most a simontornyai szövetkezet olyan berendezést ajánl, amelynek a hatásfoka 88 százalékos. Egyet azonban nem értek. Miért kell százezreket költeni hirdetésre akkor is, ha valami ennyire fontos? Az energiatakarékosságról biztosan hallottak már a kereskedők, a tervezők, sőt azt hiszem nekik is feladatuk ezt szorgalmazni, nem csak a gyártócégnek. Na, de mindegy, a SIMOVILL hirdetett a televízióban, lényeg, hogy ezután lehessen kapni az üzletekben ezeket az energia- takarékos világítóeszközöket. A vásárló csak azt tudja beépíteni, ami a boltban kapható, ehhez pedig az kell, hogy a kereskedők is lássák a börze adása.it H. J. ii mm m m mss. mm mm mm im 5P mm ■’m. Nyílik az ajtó. Belép az ember, hozza magával a tanyát. Csizmája orrán a parányi folt csak arra való, hogy jobban mutassa a bőr ragyogását. — Jó napot kívánok! — Köszönése kimondott egész mondat, megadja a találkozásnak az ünnepet, meg a tisztességet is. Diót és almát kínál. A presszóban az emberek kérni szoktak, és-nem kínálni, de alma, dió, szőlődomb illata van a szónak, ahogyan az volt az akkurátus jó na- pot-nak is. — Mutassa, bácsi! Elmegy az ajtóig az ember, megnyitja és kiszól: — Margit! Gyere be! Belép most már az asszony is. Jó napot-ja csak egy szó, halkabb is, bocsánatkérőbb. Töpörödött öreg néni. Vagy hetven év szántotta szomorúan széppé az arcát. Háta belegörbed a súlyba: kendőbe kötve rajta a kosár. — Mutadhatod! — Elfordul az ember, mint akinek semmi dolga ezzel a mutatással. Beszéljen magáért a papírhéjú dió, az illatos alma. Ő ültette azokat a fákat, az a dolguk, hogy teremjenek. — Mennyiért? — Megegyezünk. — Margit elhátrál, mert beszélni, alkudni, üzletet kötni az embere dolga. A piac az más, ez itt olyasmi, mint a vásár. Hosszú az alku. A presszósnő nyelve pereg, az ember ■keveset szól, de makacs. Mindketten tudják, hogy megegyeznek. Inkább spont ez, szórakozás, mint filléres haszon. Amikor aztán elkél a portéka, Margit egy háromcentes édes pálinkát kap. Segít kipakolni a kosarat. A mérést ketten nézik. Az aszszony lopva hátulról, az ember gazdásan, gonddal. Amíg a presszósnő számol, segít felkötni az üres kosarat, és Margit már megy is. A háromcentessel az ember megmutatta, hogy van pénze, most a kapottból féldecit kér. Az árból fillért se engedett könnyen. Most hetyke, borravalót hagy. Odakint Margit a fal mellé húzódva várja az ő ügyet intéző emberét. Az odaadja a maradék pénzt, amit elrejt egy kopott bugyelláris. Negyedrész pillanatig még visszanéznek a győztes csatatérre, a presszóra, aztán elindulnak. Elől az ember, fél lépéssel elmaradva az asz- szony. Mennek. Két szigetnyi ember a hullámzó forgalomban. A saroknál elfordulnak és eldugja őket a bontásra ítélt utca. A történelem. BARTHA GÁBOR Budapesti zenei hetek Megnyílt a Budapesti zenei hetek rendezvénysorozata. A nyitó hangversenyen az Erkel Színházban a Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényelte. A következő heti film jegyzetünket az Allonsanfan című színes olasz filmről írjuk
