Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
1980. október 19. Képújság 3 A munka becsülete > „Én őt dicsérem csak, az élet anyját, kitől jövendő - győzelmünk ered", szavalják a gyerekek az iskolai ünnepségen, lelkesen, kedvesen, ugyanakkor a pedagógusok panaszkodnak, hogy baj van a tanulók szorgalmával. Emiatt persze a tudással is. Hamarosan megváltoztatják az egyetemi felvételi rendszert, mert rájöttek, hogy a diák kizárólag a „szaktárgyát" tanulja már a középiskolában. Felmérések szerint katasztrofális az ismerethiány a többi területen. Ismét elvárják majd az érettségizettektől az általános műveltséget. A gyerekek fújják kívülről, hogy a tanulás munka, de amikor a saját munkájukról van szó, olykor már keresik és gyakran meg is találják a kibúvót. Mert kritikus szemmel nézik a világot, a felnőtteket. Addig nincs baj, amíg alsó tagozatban csak egy tanító nénivel kerülnek kapcsolatba, mert — ha szeretik — a kedvéért esetleg tanulnak. Később, a felső tagozatban ez a személyes motiváció már elmarad. Nem egyszer a pedagógus „hibájából”. Azért került a. szó idézőjelbe, meri’ többségük jól képzett, elméletileg felkészült. Lépést tart a szak- tudományok fejlődésével, tud válaszolni a diák tévében, rádióban látottak, hallottak alapján feltett kérdéseire, de mint az „iskolagép”, úgy tanít. Természetesen tisztelet a kivételnek. A több száz diákot befogadó „iskolagyárba” belép a gyerek és mint nyolc általánost végzett kerül ki belőle. És közben vagy találkozik olyan nevelői személyiséggel, aki személyes szeretettel, figyelemmel ajándékozza meg, vagy nem. Olyannal, akinek a kedvéért még kínaiul is megtanulna, ha kellene. Tudjuk, hogy miért van így. Rohanunk, kevés, mérhetetlenül kevés áz időnk a beszélgetésre, mások meghallgatására. A pedagógus is csak ember, akire hat a társadalmi légkör. Például a látványos mutatványokat hajszoló „sikerorientáció”. Olykor tehát csak az számít, amiről tudnak, amiről beszélnek, az, hogy hány a kitűnő és milyen kevés a bukás. Sok a szerep és a szereplési lehetőség az iskolában, ott kell lenni, mutatkozni kell, de hogy közben az egyéniséggel összhangban van-e a siker, Valóban igazi belső fejlődést takar-e, az nem mindig fontos, Mint ahogyan az egyszer győztest olyan hamar elfelejtjük és nem csak iskolai tanulmányi, kulturális és sportversenyek után. Az úttörőmozgalom kitűnően működik, s a gyerekek sok-sok élményt, életre szóló tapasztalatot szereznek a mozgalom különféle „munkaformáiban”, de aztán a lendület megtörik a KISZ-nél. Középiskolában már éles 'ellentmondás keletkezhet az iskolai tanulmányi munka és az ifjúsági szervezet között. A mozgalom vezetői jórészt nem a legjobb tanulók. Éppen a közepesek tűnnek ki mozgalmi munkájukkal. Nem tudom, nem tudhatjuk, hogy ez minek a jele. Az osztályzás. értékelés rossz gyakorlata-e, amely csak a leckefelmondást tekinti tudásnak, vagy" pedig a „nyüzsgés” könnyebb, mint a tanulás. Mert „dolgozni csak pontosan, szépen...” és ez nemcsak egy vers, a tartalma sem közhely, hanem igazság. Persze beszélni könnyű, kitartóan dolgozni már sokkal nehezebb, különösen akkor, mikor a társadalomban sincs mindig elég becsülete a jó munkának. Olykor „dicsőségnek” számít kevés munkával sokat keresni, netalántán ügyeskedni. Tanárnő ismerősöm panaszolja, hogy gyerekei nem ítélik el a közösségi tulajdon megkárosítását, mondhatni bocsánatos bűnnek tekintik, ha a szakácsnő hazaviszi az éttermi húsadag egy részét, ha a takarító nem vásárol mosóport, ha a sofőr nem veszi, hanem viszi a benzint. Most ő mit csináljon? Beszélhet akármilyen szépen, ha az nincs összhangban a családi neveléssel. És ma már ez az igazi kettős nevelés. Ha a szavak és a tettek nincsenek összhangban, ha az iskolában másként beszélnek, mint ahogy a szülők élnek. Az ifjúsági mozgalom sokat tesz és még többet tehet a munkára nevelésben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az önzetlen társadalmi munka, a nyári építőtáborok jelentőségét. De csak akkor, ha ott is szinkron van a szó és a tények között. Tudunk példát arra, hogy az egyik építőtáborban a növénytermelési ágazatvezető azt mondta a gyerekeknek, nélkülözhetetlenek, munkájuk nélkül veszélyben a termés. Szorgalmat kért, hiszen nagy dolog, fontos amit csinálnak. A táborozás második napján gazdasági fórum volt, ahol a termelési igazgató- helyettes nemcsak „elkente” a tábor jelentőségét, hanem egyenesen szívességnek tüntette fel a gazdaság részéről, hogy így törődik a diákság munkára nevelésével. Amit ezzel a megnyilvánulásával elég hosszú időre el is intézett. . Az általános iskolások szeretik a fizikai munkát, az őszi mezőgazdasági tevékenységet, a gyakorlati foglalkozást. Ugyanígy a középiskolások. A probléma tehát megint kívül van az iskolán. Sokszor a felnőttek veszik el a kedvüket a fizikai munkától, ráébresztve őket lépten- nyomon, hogy milyen kevés ennek a becsülete. Mások meg a szellemi tevékenységet nem tekintik igazi munkának. Pedig a kettő igazán alig választható el, nemcsak a technikai fejlődés miatt, hanem egyáltalán. Ki ne láthatná be, hogy a szellemi munka is fizikai fáradtságot okoz, és ész nélkül a legegyszerűbb manuális munkát sem lehet elvégezni. Elvégre, a munka „célszerű emberi tevékenység”. Sok filozófus szerint, az ember nembéli lényege. Tehát lényeges. Akkor hát ilyen szomorú a helyzet a fiatalok körében? Nem, szerencsére nem, ugyanis a számok mást mondanak. A megye összlakosságán belül a 30 éyen aluliak aránya megközelíti a 45 százalékot. Ezen belül dolgozik 35 százalék, tanul 34. Az ösz- szes foglalkoztatottak között a fiatalok aránya megközelíti, az iparban meg is haladja a negyven százalékot. Ott vannak az ifjúsági brigádmozgalomban, de a felnőtt brigádok tagjainak is mintegy egyharmada fiatal. Többségük becsülettel helytáll. IHÄROSI IBOLYA eccsel kapcsolatban gátlásaim vannak. A gátlások oka egy testes, bajuszos idősebb férfi személyében keresendő, aki többek tanúbizonysága szerint a harmincas évek dereka táján itt járt. Látták egy gömbakác koronája alatt jegyzetelgetni aprócska note- teszába. A jegyzetekből később olyan csodálatos riportok születtek, mint az „Öreg utca” és az „Almárium”. Ezekkel a riportokkal nem lehet versenyre kelni. A bajuszos férfi Móricz Zsigmond volt. Decsen egyébként számlál- hatatlanul sokszor jártam. „Lakodalmas” idején épp úgy, mint teljesen hétköznar pi alkalmakkor, templomtoronyban, szállásokon, szövőszékek közt, cigányok otthonában, kollégiumban és 'tanácsházán. No és a vendéglőket se felejtsük el. Mindez az autóbuszban jut eszembe, ami összehasonlíthatatlanul kellemesebb közlekedési eszköz, mint az a lovas szán volt, mellyel egykor Tóth Iván kollégámmal jártunk csikorgó hidegben Váci Mihály itteni tanítóskodásának színhelyén. Az ilyesfajta rövid távú buszok felettébb családias járművek. Alig hagyjuk el a 9-es kocsiállást, máris megállunk a llesnél, mert valaki észrevette, hogy lohol utánunk az őcsé- nyi Kürti néni, akit természetesen nem lehet itthagyni. Az őcsényi és a decsi Z kanyarok között, ami úgylehet valamiféle sárközi specialitás, tájékoztatást kapok egy ötgyerekes asszony válóperéről, arról, hogy a kései érés ellenére se kell félni ,a borok cukorfokától, mert épp elég cukor fogy a boltokban és arról, hogy a November 7. utcában nem azon az oldalon aszfaltoztak, mint amelyiken az ottlakók hozzájárulást fizettek. Mindebből a szakmámtain kevéssé járatos is sejtheti, hogy Decsen nem nehéz szóba elegyedni az emberekkel. Egyetlen másik település laKözpont — központ nélkül Ez a közlés már Kovács Sándor tanácselnöktől származik, akiről azt a meglepő véleményt hallom a Hunyadi utcában, hogy: — Kineveltük magunknak! Ez a befogadás valamilyen ^ fokozatát kellene, hogy jelentse, hiszen a tanácselnök „csak” 28 éve él a faluban. Az 1397 lakásból napjainkra már csak 72 maradt külterületen. Egész pontosan: 20 helyen 72 lakás 124 lakóval. Abban könnyűszerrel megegyezünk a tanácselnökkel, hogy Decs változatlanul a Sárköz fővárosa és ugyanakkor Szekszárd „alvóvárosa” is. 890 ingázóról tudnák, akik csak hálni járnak haza. Arra sosem számítottam, hogy egy tanácselnök különösebben bíAz új óvoda a nemzetközi gyermekévben épült rálja illetékességi területét, így buzgón feljegyzem a járdaépítésre vonatkozó szép számokat és azt, hogy a felében új erőkkel felfrissült tanácstagi testület előreláthatólag „hozni fogja” a körzetenként tervezett 60 ezer forint társadalmi munkát. Ami a nagyközség fejlesztése szempontjából tagadhatatlanul rendkívül fontos. A bírálatokat könnyűszerrel be- gyűjtheti az érdeklődő a szíves beszédű decsiektől, ha nem rest kimenni néhai Dani bíró téglába foglalt életművéből, a tanácsházából. Csokorba gyűjtöm ezek lényegét. A Sárköz központjának nincsen központja. Ez kétségtelenül történelmi adottság, de nem az előnyösek közül való. A faluban senki nem hallott olyan irányú — természetesen távlati — elkóit sem akarom megsérteni, de a legközvetlenebb, legkedélyesebb és minden feszé- lyezettség nélküli fogadtatásra megyeszerte Decsen lehet leginkább számítani. A 73 éves Dani Lajos bácsi ezt három perc csevegés után azzal tetézi, hgy beinvitál a portájára, mert csak nem teszem meg azt a szégyent, hogy a pálinkáját kóstolatlan hagyom. A szégyent közös erővel elkerüljük, a végén alig akar elengedni, A község fejlődését tudakolni nem is cseppenhettem volna jobb helyre. Daniék ugyanis nem tartoztak az agrárproletárok közé,, házigazdám apja volt .hosszú időn át a községi bíró. — Az ő idején épült a mai tanácsháza, meg a volt jegyzőlak — kapom a felvilágosítást. Dani bátyám gyerekkora idején a mái Tabán (nemcsak Budán van, illetve volt Tabán) nagyjából olyan volt már, mint ma. A Vasúton túl azonban nagyon sokáig csak kukoricát lehetett látni, házat egyet se. Többek közt itt van most az Erdős Emil utca. — Derék ember volt! — szögezi le a köztiszteletben állt egykori igazgató-tanítóról, akivel 16 esztendeje még magam is interjút csináltam, — Decs úgy lett nagyobb, hogy kisebb lett! — jutunk el a furcsa végkövetkeztetéshez. Ez így igaz, mert a szállások terjedelmes világa napjainkra már majdnem megszűnt, rengetegen költöztek be a faluba és egész utcasorok születtek. — Decsen ma 1397 lakásban 4128-an laknak. képzelésekről, mely ezen változtatni akarna. A Hunyadi utca, melyet valamikor védett összképűvé kellett volna nyilvánítani, tönkrement. Ez Móricz egykori öreg utcája, a paraszti építkezés régi csodái mellett az újabb kori ízléstelenség csodáival. Itt van eldugva a kicsiny gyógyszertár ahol 1 okleveles gyógyszerésznő és 5 beosztottja küzd 3 község gyógyszerigényeinek kielégítéséért. Jóval távolabb a szép óvoda büszkén viseli az „Épült 1979-ben a nemzetközi gyermekévben” táblát, de udvarának egy része még mindig az építéskori állapotban van. — Mi lesz a halottainkkal? Ez az így kissé drámaian ható kérdés a Hunyadi utcában hangzott el és természetesen nem ilyet, hanem tárgyilagos választ vár. A község legnagyobb arányú építkezései, például egy pompás, modern fél utcasor a régi temető területén zajlottak. A temető egy részében friss, néhány éves sírok (a Császár, Döme, Bona, Mészáros, Kis- Széll családoké), melyeket pontosain megcélzott a minden jel szerint tovább építendő út. Mikor épül tovább? Merre? Meddig és mi lesz a környék távolabbi jövője? em lenne jó,'ha egy fontos nagyközség lakói csak az újságírónak tennének fel olyan kérdéseket, melyekre egyáltalán nem ő hivatott válaszolni. Még jobb lenne, ha az érdeklődők —• például a tanácstagokon keresztül — alapos felvilágosítást kapnának lakóhelyük fejlesztési terveiről. O. I. Fotó: Cz. S. A munka — munkára nevel A Váci Mihály lakótelep a régi református temető mellett
