Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

OKTÓBER 18 SZOMBAT Névnap: Lukács A Nap kél 6.07 — nyugszik 16.51 órakor A Hold kél 14.11 — nyugszik —órakor Hetven évvel ezelőtt, 1910. október 18-án született, és 32 éves korában, 1942. szeptemberében halt meg Grün- wald Géza matematikus. ^ A KORMÁNY MUNKA- PROGRAMJÁRÓL címmel a Kossuth Könyvkiadó közre­adta Lázár György előadói beszédét, valamint Kádár Já­nos felszólalását az ország- gyűlés 1980. évi őszi üléssza­kán. A A DIAKOK nyári fog­lalkoztatásának tapasztalatai­ról és a „Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért” akció­sorozat megyei eredményei­ről tárgyalt tegnapi ülésén a megyei KISZ-bizottság. A testület megállapította, hogy a fiatalok megállták a helyü­ket a nyári táborokban és a művelt if júság akciósorozat is sikeres volt. * „TÄPANYAG-UTÄN- PÖTLÄS termő és nem termő ültetvényekben” — ez a cí­me annak az előadásnak, amelyet hétfő este tart dr. Ivancsics József, a szekszárdi kertbarátklubban. # BERUHÁZÁS Bölcskén. A napokban megkezdte Bölcs- kén a Gyár- és Gépszerelő Vállalat gyáregységében egy kétezer négyzetméter alapte­rületű műhelycsarnok alapo­zását. a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat. A csar­nokban 1982-től évente két­ezer tonna csövet gyártanak majd. A MAGYAR Népműve­lők Egyesülete Kecskeméten rendezi meg ma és holnap el­ső vándorgyűlését. Tolna me­gye főhivatású népművelőit közel húszán képviselik ezen az országos tanácskozáson. O A ZÖLDÉRT mözsi tele­pén a megye téli zöldsógszük- ségletének a felét már felvá­sárolták. Raktárban van a vöröshagyma egy negyede, a sárgarépa egy harmada, és a burgonya több mint hatvan százaléka. A Petőfi rádió 17 órás kezdettel ad közvetítést az FTC—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről, valamint tudósítja a hallgatókat a Videoton—Volán meccsről. Ripor­terek: Szűcs Ferenc és Török László. 21 óra 15 perckor közvetíti az 1- es műsor a Boldogtalan hold cí­mű angol tévéfilmet, mely Euge­ne O’Neill utolsó műve. A Bol­dogtalan hold az író bátyja tra­gikus sorsáról szól. # TÖBB MINT 1 MILLIÓS NYEREMÉNY. A Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság tá­jékoztatása szerint október 17-én az OTP sümegi fiókjá­ban kifizették a 40. heti 13 plusz 1 találatos totónyere­ményt. A szerencsés nyertes 1 296 526 forintot vett föl. * KACSAFARMOT épít Vietnamban — államközi szerződés alapján — a Palo- tási Állami Gazdaság irányí­tásával működő kacsatenyész­tési rendszer. Az egyenként ötezer tenyészkacsát tartó el­ső öt telep építését 1981-ben kezdik meg és két év alatt helyezik őket üzembe. A re­pülőgépen kiszállított tojáso­kat már a helyszínen kelte­tik ki. A rendszer átadja a kiváló tulajdonságú, gyorsan növő, ízletes húsú hibrid kacsa tenyésztéséhez szüksé­ges tápok receptúráit is. Az ország üveggyárait az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat Dunnátúli Müveinek fehérvárcsurgói bányájából látják el kvarchomokkal, az üveggyártás fontos alapanya­gával. Az egyetlen víz alatti üveghomokbányából az idén mintegy négyszázhetvenezer hazai megrendelőknek, huszon- nyolc-harmincezer tonnát pedig Jugoszláviába és Auszt­riába exportálnak. Felhős, szeles idő Várható időjárás ma estig: délnyu­gat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, eleinte ott, majd egyre több íelyen záporral, zivatarral sokfelé megerősödő, a Dunántúlon helyen­ként viharossá fokozódó déli, délkeleti, később délnyu­gatira, nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 14—19 fok között. KRESZ-vetélkedő kisdobosoknak Megyei könyvhét Dunaföldváron, a KRESZ-parkban, a helyi általános isko­la kisdobosainak részvételével csapatszintű KRESZ elmé­leti és gyakorlati versenyt rendeztek. A legjobb három versenyző az október 23-án megrendezendő járási verse­nyen indulhat. Képünkön: az eligazítás. Dr. Vadas Ferenc, a megyei tanács művelődési osztály- vezetője nyitotta meg tegnap délután Bonyhádon a mű­velődési otthonban az őszi megyei könyvhetet. A könyvhét célja többek között az, hogy legalább eb­ben az időpontban olyan helyre is eljusson a könyv, ahol nincs, vagy ritkán adó­dik lehetőség könyvvásár­lásra. Most a MÉSZÖV és a me­gyei KISZ-bizottság könyv­terjesztési versenyre hívta föl a megye;' KISZ-szervezeteit és úttörőcsapatait. Az első és harmadik helyezettek érté­kes könyvjutalomban része­sülnek. A Bonyhádi művelődési otthonban a megnyitóün­nepség vendégeként László Lajos író találkozott olvasói­val, s dedikálta műveit. A Pécsi Nemzeti Szinház mű­vészei és a bonyhádi Erkel Ferenc vegyes kórus tagjai adtak műsort. Egy hölgy a hosszúfejűek nemzetségéből Torzított koponya került elő Tolnán Keresgessünk! A szekszárdi élelmiszerboltok egyikében egy tábla szövege udvariasan felkér, hogy segít­sek megkeresni a jó hírű üzlet legudvariasabb eladóját, pénz­tárosát. Keresésem 'eredményét rögzítsem papírra és ezt a sza­vazócédulát dobjam eg^ e cél­ra rendeltetett urnába. Ha nincs nálam papír, a kiválasz­tott szívesen átadja névjegyét, hiszen tudja, hogy nem párbaj­ra hívom. Az ötlet kitűnő és bízom ben­ne, hogy a legtöbb szavazatot nyertek megfelelő jutalomban részesülnek. Tehát szívesen se­gítek megkeresni az illetőt (il­letőket). Csak egy a bökkenő! Hátha megtalálom és nem adom vissza. A bolt tele van csinos lányok­kal és asszonyokkal... ■s. -n. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Nagyrédén megtartott 42. he­ti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 17,41, 52, 77, 87 Népvándorlás kori germán sírra bukkantak Tolnán, a selyemfonógyár építkezésének földmunkái közben. A sírból — amint azt a gyár műszaki igazgatójának bejelentésére a helyszíni leletmentésre kiuta­zott régész megállapította — egy, körülbelül ezerötszáz esztendővel ezelőtt élt fiatal nő csontváza került napvi­lágra, mellékleti tárgyakkal együtt. A régészeti lelet külö­nös érdekessége az, hogy a koponya torzított. Akkoriban ugyanis pólyázással már a gyermekkorban hosszúkásra torzítva növesztették a fejet, az előkelőség jeleként az ural­kodó nemzetség tagjai. A le­letek a szekszárdi Béri Ba­logh Ádám Múzeumba szál­lították, s később alkalmi ki­állításon is bemutatják a lá­togatóknak. , (B. L.) Pézsmák Dél-Dunántúl legnagyobb halastavát, a Sumonyi tavat megfúrták a pézsmapatká­nyok. Befészkelték magukat a nyolc-tíz méter széles töl­tésbe és egész labirintuso­kat vájtak maguknak benne. A föld alatti járatokon át itt is, ott is kicsordogál a tó vize. A halászok leginkább drótvarsákkal vadásznak rá­juk, ezeket éjszakára a pézs­malakás bejáratához he­lyezik és így ejtik csapdába őket. OL VAST AM Történelem Valaki egy rendezvényen csak úgy heccből megkér­dezte a ruhatárostól, hogy megérkezett-e Kossuth La­jos. Mire a ruhatáros: mit képzel, ezek mind bemu­tatkoznak nekem? Olvasom a tegnapi Népújságban a rádiósvetélkedő­ről szóló írást. A fiatalok vajmi keveset tudnak lakóhe­lyük történetéről. Vajon milyen ismeretekkel bírnak Magyarország, vagy a világ történelméről? Hogy mindebben ki a hibás? Nem tudom, de azt igen, hogy a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban csak jövőre lesz újra kötelező érettségi tárgy — a történe­lem. sá— JKTÓBER 18-29-ig KORZÓ ÁRUHÁZ OTTHON ÁRUHÁZ VASBOLT VASUDVAR JÁTÉKBOLT VEVŐSZOLGÁLAT: NAPONTA 8—163?óráig " TEL: 12—364 OKTÓBER 1819-ÉN r CSÁK a ^ |Népboltnál! CSEREPDHSRR A KORZÓ ÁRUHÁZ MELLETT! TEGYE SZEBBÉ OTTHONÁT, VÁSÁROLJON ,KERÄMIAT! A kirakodóvásár egész területén népművészeti, iparművészeti és egyéb kerámia, cserépáru, bő választékban! Mindenki igényének és ízlésének megfelelően választhat! VARJUK VÁSÁRLÓINK AT! Szombaton és vasárnap, 8 órától 17 óráig. .(453) MINDEN NAP MIIMUtlM IMÁK | CSAK ^ újdonsággal várjuk! ISzekszárdoni éKWVM TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3.7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom