Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-26 / 226. szám

1980. szeptember 26. KÉPÚJSÁG 5 Pártszervezet a lakóterületen Háromszoros meglepetés ért a Szekszárd, Wosinsky laikó- területi pártszervezet kibőví­tett vezetőségi ülésén. Az el­ső: teljes volt a létszám, csak a meghívottak közül hiány­zott egy pártcsoporttbizalmi (üdül). A második: a rendkí­vüli élénk vita az első napi­rendnél — a lakóbizottságok munkáját tárgyalták. A har­madik: Olasz József vezető­ségi tag beszámolt a pártmeg­bízatások első félévi teljesí­téséről. Mint elmondta, az országgyűlési és tanácsvá­lasztásoknál valamennyi párt­tag részt vett a munkában. Aztán felsorolta az állandó jellegű pártmegbízatásokat — ■hét vezetőségi tag ... hat pártcsoportbizalmi, ugyaneny- nyi helyettes ... öttagú elő­adócsoport ... ugyanilyen létszámú információs cso­port, amely nemrég erősödött két elvtárs ideköltözésével... a politikai irodalom terjesz­tői... munkásőrök... nép­frontbizottsági tagok... Negy­venötig számoltam. Az egyik bizalmi kérte, hogy mivel ő három hétig távol lesz. a ve­zetőségből valaki látogassa meg a csoport egyik tagját. Az illető beteg, állandó szo­rongása van, jólesne neki a látogatás. Egy szóval, a har­madik meglepetés számomra az a sokféle pártmegbízatás, amit kapnak, vállalnak és teljesítenek az alapszarvezet tagjai. Csaknem valamennyien nyugdíjasok. Ám továbbra is közéleti emberek. Mint Ka­szás Imréné párttitkár mond­ja, a vezetőség átsegíti az idős elvtársakat azon a meg­rázkódtatáson, amivel a vál­tozás jár. Az átjelentkező nyugdíjassal elbeszélget a vezetőség, megkérdezi, mi­lyen pántmunkához volna kedve, és ünnepélyesen be­mutatja, köszönti a taggyűlé­sen. A megyei rendőr-főkapi­tányságnál már gyakorlat, hogy a pártbizottság egyik tagja is elkíséri ide az átje- lentkezőt. A másik tényezője a moz­galmas párteletnek, az ' alap- szervezét összmunkája. Politi­kai „gazdája” a lakóterület­nek. Ennek megfelelően. ál­lítja össze és teljesíti mun­katervét. A párthelyiség min­den csütörtökön délután nyitva van párttagoknak és pártoinkívülieknek egyaránt. Külön felelőse, intézője van a panaszügyeknek. A taggyű­léseken kívül szerveznek kö­tetlen programokat is. Elláto­gattak a Tejipari Vállalathoz, az Aranyfürt Tsz-be, a mú­zeumba és meghívták a kör­zeti orvosnőt, aki előadást tartott az idősebb korúak életmódjáról, TIT-előadást rendezték a környezetvéde­lemről, tájékoztatót a köz- biztonságról, városnézést szer­veztek busszal, az „idegen- vezető” a városi tanács elnö­ke volt. Évente kétszer — november 7-én és a nemzet­közi nőnapon — elvtársi, ba­ráti találkozót rendeznek. A lakóterület nem üzem, nem hivatal. Az itt működő pártszervezeteknek sajátos feladataik vannak, ám meg­felelő módszerekkel eredmé­nyesen szolgálhatják a párt politikáját. Erre példa a Wo- sinSky lakóterületi pártszer­vezet. (J) A nappali műszak főként a panelok lerakását és a beto­nozást végzi, míg az éjszakai az összeszerelést. Képünkön: a TÁÉV Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában két 30 lakásos OTP-ház építésén dolgozik. A lakók ez év ok­tóber végén költözhetnek be az új lakásokba. A kép elő>- terében lévő épületet már birtokba vették a lakók. Fotó: K. A. Kukoricaszár-betakarító gép A szolnoki MEZŐGÉP szakemberei által kifejlesztett, új kukoricaszár-betakarító adapter sorozatgyártását kezdték meg a vállalat törökszentmiklósi gyáregységében. Még az idén négyszáz darabot gyártanak hazai gazdaságok ré­szére, amelyet az alapgépre szerelve hasznosíthatnak. Társadalmi vita Ezen a héten vita kezdődött a hatodik ötéves terv irányelveiről, elsőként a Magyar Közgazdasági Társaság elnöksége foglalkozott a javaslattal. Gyors egymásutánban követte ezt, illetve követi a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia, a Hazafias Népfront, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa vezető testületéinek, s más társadalmi, tudományos szervek irányító kollektíváinak alkotó eszmecseréje, az abban elhangzot­tak, valamint az irányelvekben rögzítettek összevetése alapján az állásfoglalás, az észrevételek, javaslatok továbbítása. A vita — nem titok — előzetes, mert az arányok, irányok minél egészsége­sebb alakítására törekvő az eszmecsere, éppen annak érdekében, hogy amikor a fő jellemzők meghatározása a vezető párt- és ál­lami testületek elé kerül, akkor a tervjavaslat alkotta keretek mi­nél inkább átfogják a társadalmi tevékenység valamennyi rész­terepének véleményét, a bíráló észrevételeket éppúgy, mint a jobbat, célszerűbbet segítő elképzeléseket. Jeleztük csupán az előző bekezdésben a vita résztvevőit, de az utalásnyi félmondatból is kiderül, valóban társadalmi vitáról, mert a társadalom minden rétegét, fő tevékenységét képviselő testü­letek felelősségteljes eszmecseréjéről van szó. Aminek értékéből semmit nem von le, hogy a kormány felkérésére foglalkoznak az érintett szervek a tervjavaslattal, annak — bátran mondhatjuk — első változatával. A demokratizmus mély értelmezése csendül ki ugyanis a fölkérésből, annak tudata, hogy a tervjavaslat végleges változata, ami majd az országgyűlés ülése elé kerül jóváhagyásra, csakis akkor lehet közös ügy a szó nemes és szoros értelmében, ha az első pillanattól kezdve a társadalom — képviseletének sok ága segítségével — közreműködött kialakításában. Azaz: a dön­tés előkészítése, meghozatala majd végrehajtása nem különülhet el, egységet kell alkotnia, mert ez lényeges biztosítéka az egysé­ges, s ezért eredményes cselekvésnek. Rendkívül bonyolult világgazdasági környezetben szükséges ki­jelölni a magyar gazdasági, társadalmi fejlődés középtávú prog­ramjának céljait, s bár az irányelvek vitájának már hagyományai vannak — a most befejeződő ötéves terv is így készült — aligha túlzás az állítás: a jelenlegi széles körű eszmecsere minden igen­jével és nemjével a korábbiaknál sokkal nagyobb felelősséget vál­lal magára. Elsősorban azzal, hogy mert éppen bonyolult és ne­héz időszakban vagyunk, megkülönböztetett figyelmet kell szen­telni az emberi tényezőknek, hiszen a terv nem cél, hanem esz­köz, amit az ember forgat, használ fel a saját jelene, holnapja formálására. Gazdasági fejlődésünk néhány fő kérdése — így az egyensúlyi helyzet megteremtése a külgazdaságban, az elért életszínvonal­politikai vívmányok megőrzésének hogyanja, a termelő és a nem termelő ágazatokban fölhasználható erőforrások szűkössége, s ennek következményei például a beruházásoknál — a vita ge­rince, ám e képletes gerincen a hús, az izomzat, az idegek sem mellékesek. Pontosan ebben vállalnak nélkülözhetetlen szerepet a társadalmi vita fórumai, hiszen az általuk képviselt terület sajátos szempontjait vizsgálhatják meg atársadalmi összérdekek tükrében, s úgy, hogy magát a tükröt is tökéletesebbé, mert tisztábbá tehetik ezzel. Bizonyosak lehetünk benne, hogy éppen az előbbiek révén a vita valóban vita lesz, nézetek, vélemények ütközése, érvek, té­nyek csatája, s ez a jó, ez a kívánatos, ez a helyes. A döntés előtt: vita! Ésszerű a sorrend, hiszen a végrehajtás közben vitázni a fő kérdésekről annyi, mint megakasztani a cselekvést. Akkor is kell majd vitázni, de mindenkor a helyi rugalmas, gyors igazodás hogyanjairól, a munka célszerűségének javításáról: e későbbi eszmecserék eredményessége éppen azon múlik, mennyiben si­kerül szilárddá tenni a kereteket, a népgazdasági tervbe foglalt célokat, ösztönzőket, haladási irányokat. E keretek szilárdítását szolgálja a napjainkban zajló társadalmi vita, nevünkben, ér­dekünkben. Magyarország, Nyírbátor o Nyírbátorban egy etnográ­fus múzeumot álmodott ma­gának, és a múzeum áll, sőt, egy olyan műemléki együttes tagija, melyhez hasonlóra az országban sem akadunk, de aminek megcsodálására na­gyon sokan külföldről se res­tek idefánadni. A múzeoló- gus. a ma már állami díjas dr. Szalontai Barnabás, s a gyűjtemény a volt minorita kolostorban van, de tudomá­nyos irányítása alá tartozik a mellette áldó, egyházi célokat szolgáló katolikus templom éppúgy, mint a város másik részén a református, és a tő- szomszédságában levő ha­rangtorony. Attól félek azonban, hogy egy így, pár mondatban ösz- szegezve édeskevés. Valame­lyest vissza kell szállni a múltba, mert különben bajo­san értjük meg, hogy miért éppen Nyírbátorban jött lét­re, aránylag kis területen, ilyen sok műemlék és hogyan jutott ez a kis település hír- hez-névhez, még a nemzet­közi zenei életben is. ötszáz és egy évvel ezelőtt, 1479. októ­ber 13-án Kenyérmezőn ke­serű nap virradt az akkor már nagyon erős török hata­lomra. Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál tönkre- silányftott egy hatalmas oz­mán sereget. Romantikus részleteket kedvelő nemzeti emlékezetünk, ebből csak Ki­nizsi sajátos táncát őrizte meg, két kezében egy-egy, fo­ga között a harmadik halott törökkel. A valóságban ez óriási zsákmányt eredménye­ző, Európára szóló győzelem volt, és legkevesebb 30 ezer törököt fektetett a csatatér­re. A zsákmányból az áhita- tos Báthori Istvánnak bőven telt arra, hogy családi szék­helyén nemzetségi templo­mot építtessen. Ez a mai re­formátus, míg a „kisebb” fe­rences rendieké, a minoritáké valamivel korábban épült, a falu lakói számára. A Bátihori nevet remélhe­tőleg Magyarországon se kell különösebben bemutatni, Lengyelországban biztos, hogy a legkevésbé sem. A volt minorita templom a gyorsan felemelkedő nagy nemzetség első alapítása, de az itt is viharos történelem során több átalakítást szenve­dett. Ma legnagyobb értékei a barokk faragványok, oltá­rok, különösen az orgonakar- zat előtt, az északi falnál le­vő, úgynevezett Passió-oltár, Európa-szerte is egyedülálló kompozíciójával. Ennek a magában sem cse­kély épületnek a város (1973 óta az) másik végében levő gótikus tömb — a kenyérme­zei zsákmányból épült —, va­lóságos ellenpontja. Aki lát­ta a szeged-alsóvárosit vagy a kolozsvári Farkas utcait, az hasonlóval már találko­zott, de ilyen tökéletessel még nem. Ha igaz, hogy egy bizo­nyos János fráter műve mind­három, akkor az illető nem­csak nagy művész volt, ha­nem. tanulékony is. A szegedi és a kolozsvári szélesebb, tör­ténelme során mindkettő be­szakadt egyszer, boltozata nem bírta a terhelést. A nyírbátori, mely jövőre lesz félezer éves, leheletkönnyű kőcsipkéivel, a statika min­den szabályát betartó donga- boltozatával rezzenéstelenül ellenállt a, századoknak. Ap­szisában ott az alapító vaj­da vörösmárvány sírköve. Érdemes felmenni a padlásá­ra, a régi ácsok valóságos tölgyfaerdőt építettek be a te­tőszerkezetbe, a gerendák te­le vannak a késő gótika mes­tereinek középkori ácsjélei- vel. 1979-ben kiderült, hogy a nyírbátori épületosodának van még egy angliai rokona is. Az itt járt dr. Gilliam Braig cambridge-i lelkész összecsapta a kezét és azt mondta, hogy ez a templom szakasztott olyan, mint az övé otthon. Állítását később fényképekkel bizonyította, és aligha lehet a véletlenek ösz- szejátszása hogy Cambridge­ben nagyjából ugyanabban az időben, mint Nyírbátorban (1450—1500) ugyanazt a stí­lust, majdnem ugyanúgy al­kalmazták. A középkori mes­terek ^tapasztalatcseréinek” útjai jórészt kiBürkészhetetle- nek. Nyírbátorban már 14. éve itt rendezik a zenei napokat, mert azt talán mondani sem kell, hogy az 1000 személy ré­szére ülőhellyel szolgáló épü­let akusztikája kifogástalan. Szerepelt itt már Kobajasi Kenicsiro, Ferencsik János, László Margit és a harmadik esztendeje ismétlődő kelet­magyarországi nemzetközi if­júsági zenei tábor jóvoltából legutóbb Ruha István, kolozs­vári hegedűművész. Az ácsmunka' (és a művé­szet) kedvelői még további örömöt is lelnek Nyírbátor­ban. A templom sarkánál ott az 1040 tájáról származó, mo­numentális, négy fiatomyos harangtorony. Színtiszta fa, szeg sincs benne, csak éke­lés. Tövénél Tinódi Sebes­tyén szobra, a létező legjobb helyen, ugyanis a költő való­ban járt itt és innen szárma­zik egyik legjobb verse, a „Sokféle részögösről”. Úgy tű­nik, mintha a költőnek itt nem sikerült volna szomját oltani, mert sorai így zárul­nak: „Az, ki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságában, Nyírbátorban ezör ötszáz és negyven nyolcban, Udvarbírák bort nem adnak vannak átkjában.” Azzal kezdtem beszámoló­mat, hogy itt dr. Szalontai Barnabás múzeumot álmo­dott magának. Helyesbítenem kell, nem magának álmodta és valósította mag, a megye és állam bőkezű segítségével, hanem Nyírbátornak. Még se­hol nem jártam, ahol egy — különben is nagyon szép, ren­dezett — település ennyire lelkesedett volna a műemlé­keiért. Ez mindenkire vonat­kozik, akihez csak fordultam, ide értve a MÁV állömásfő- nököt, a Báthori-étterem le­nyűgöző szakáltlú ifjú felszol­gálóját, az idős református lelkészt, vagy az utcán meg­szólított járókelőket, Nyírbátor sokmindenre példa. Egyebek közt arra is, hogy egy település értéke, fontossága semmilyen össze­függésben nincs a méretei­vel. Egyet restellek csupán. Azt, hogy életem ötvenhar- madik esztendejében jutot­tam el először Nyírbátorba. Jóval korábban kellett volna. Ami természetesen nemcsak rám vonatkozik. (Folytatjuk) ORDAS IVAN A múzeum épülete (Fotó: Elek Emil. A nyírbátori Báthori István Múzeum archívumából.) Két miiszak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom