Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-09 / 211. szám
1980. szeptember 9. NTÉPÜJSÁG 3 Silózás Alsótengelicen Mintegy két hete kezdték meg az Alsótengelici Állami Gazdaság I. kerületében a silókukorica betakarítását. Fontos, hogy a kezdést optimális időre tegyék, amikor a legnagyobb tömeget adja a kukorica, magas beltartalmi érték mellett. Négy gép vágja a zöldet, amit tíz tehergépkocsi és hét vontatós traktor hord a szakosított telep melletti placcra. A tömegtakarmányt a tehenészetben használják fel, illetve üszőket, hízó marhát etetnek vele. Ehhez több mint ötszáz vagonnyi silót kell készíteni. A telepen, hogy a következő silóbontásig elegendő mennyiség legyen, hétszáz vagon kukoricát silóznak le. Naponta közel hetven vagonnyit. A gazdaságban négyszáz hektáron termesztenek hibrid- kukoricát, vetőmagnak. Itt a levirágzás után a megtermékenyítést végző apasorok feleslegessé válnak, így közel száz hektárnyi területnek megfelelő mennyiséget ebből is le- silóznak. Úgy kell felhúzatni a silódombra a megrakott teherkocsikat A tömörítést egy Rába-Steiger végzi A hibridkukoricából kivágják az apasorokat Ülésezett a Vöröskereszt megyei vezetősége A burgonya maximált ára Tegnap délelőtt 10 órakor ülést tartott a Vöröskereszt Tolna megyei vezetősége, melyen részt vett Kaczián János, a megyei pártbizottság munkatársa is. Első napirendi pontként Savanya Gézáné megyei titkár beszámolt arról, hogy a Vöröskereszt V. kongresszusa óta, annak határozataiból mi valósult meg megyénkben. Megállapította, hogy javult a mozgalom szervezettsége. A Vöröskereszt megyei taglétszáma az 1977-es 20 és fél ezerről 22 ezerre emelkedett; az alapszervezetek száma pedig 286-ról 292-re. Nem emelkedett viszont a kívánt mértékben a lakóterületi alapszervezetek száma, noha e téren elsősorban a városok szerepe jelentős. Szintén Savanya Gézáné számolt be a vezetőségnek a tisztasági mozgalom tapasztalatairól, majd Csáki Bélá- né, a vezetőség főelőadója adott tájékoztatót a beteg gyermekek nyári táboroztatásáról. A Vöröskereszt szervezésében 49 szív-, cukorbeteg és mozgássérült fiú és leány nyaralhatott Váralján. Az Országos Anyag- és Árhivatal szeptember 8-tól az ömlesztett őszi érésű, I. osztályú étkezési burgonya maximált fogyasztói árát az I- es fajtacsoportra kilogrammonként 5,40 forintban, a II- es fajtacsoportban kilogrammonként 4,80 forintban állapította meg. (Az I-es fajtacsoportba a rózsaszín és a piros héjú, a Il-es fajtacsoportba a fehér és a sárga héjú burgonyák tartoznak.) . A téli tárolású étkezési burgonya ára — a raktározási költségek és veszteségek miatt, az előző évi mértékéinek megfelelően — 1981. január 1-től 60, április 1-től további 40 fillérrel emelkedik kilogrammonként. Az előrecsomagolt burgonya ára az ömlesztett burgonya maximált áránál annyival lehet magasabb, mint tavaly, azaz l-i-5 kilogramm súlyhatárig kilogrammonként 60 fillérrel. Szerelés, gépiiéi A jugoszláv szigetelómun- kások pontosan a kétszeresét teljesítették annak, mint amit magyar szaktársaik fölmutattak. Ugyanazon a hazai nagy- beruházáson dolgoztak, azonos anyagokkal, ám: nem azonos fölszereltséggel, s éppen ezért eltérő technológiával. A jugoszláv szigetelők feladataik javát gépekkel oldották meg, folyamatosan tevékenykedtek — igaz, mérnök vezetőjük hangos botrányt csinált, ha bármilyen anyag is hiányzott, amit a beruházónak volt kötelessége előteremteni. Nem egyedülálló a példa. Tapasztalatok szólnak hasonló arányról a szovjet és magyar csővezeték-építők teljesítményét összevetve. Azután: vegyipari technológiai szerelési munkáknál a nemzetközi élmezőnyhöz képest a hazai cégek termelékenysége egy>- hatod, egynegyed csupán. Ha átlagot nézünk, kétszer-négy- szer annyi munkaórát használ fel a hazai szerelőipar azonos beruházás megvalósításához, mint a fejlett tőkés országokban. S ez már érzékelteti, miért a lassúság, miért kell — kell? — a nemzetközileg indokoltnak elfogadottnál jóval több munkás az itthoni teendőkhöz. Az ember gépet pótol, ahelyett, hogy fordítva lenne. A hazai szerelőipar gépesítettsége — az egy foglalkoztatottra jutó, kilowattban mért gépi teljesítőképesség alapján — a fejlett tőkés országokhoz viszonyítva negyven százalékot ér el, s a szocialista országok egy részétől is jelentősen — 30—50 százalékkal — elmarad. Fölgyorsult a hetvenes években az építés iparosítása, ám nem fejlődött ezzel párhuzamosan a közműépítés, az ún. befejező szak- és szerelőipari tevékenység, a 'technológiai szerelés. E feszültségeket tárta fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. október 12-i ülésének határozata — az építő- és építőanyagipar helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól —, amikor kimondotta, hogy a szak- és szerelőipar korszerűsítése nem érte el az előirányzott mértéket, s e területnek a jövőben a magasépítéssel összhangban kell fejlődnie. Egy évtizedet figyelembe véve, tagadhatatlanok a haladás bizonyítékai, ám ezek csak arra voltak elegendőek, hogy a minimális követelményeknek megfeleljen a szerelőipar. Maga az építés is egyre inkább szerelés — gondoljunk csak a paneltechnológiára, a könnyűszerkezetekre —, azaz a technológiai és logikai lánc szemeinek pontosan kellene illeszkednie. Gyakran hiányzik ez, s így az építőmesterileg kész létesítmény, lakóház, középület, ipari csarnok, hónapokig vár az átadásra. Azért, mert csak most alakítják ki a közmű- hálózatot, most dolgozik hajrázva a maroknyi szakiparos, s azoknak sincs elegendő gépük. A hazai gépgyártás még az ötödét sem fedezi a szerelésgépesítés igényeinek. Marad az import, amihez deviza kell, s mert sok esetben ége- tőek a szükségletek, túlzottan bőséges a behozott eszközök típusváltozata — mivel azt vásárolják meg, ami éppen van —, ennek következtében viszont szinte megoldhatatlan a szervezett javítás, karbantartás, a folyamatos alkatrész-utánpótlás. Több mint 11 ezer központifűtés-, víz-, gázvezetékszerelő, 12 ezer villanyszerelő áll alkalmazásban az építőipari vállalatoknál. S egy további adalék az ilyen jellegű munka növekvő fontosságának érzékeltetésére: 1970 és 1979. között a technológiai szerelés részesedése az építőipar egészének termeléséből megkétszereződött... ! Az összes népgazdasági beruházásnak csupán két, két és fél százaléka jutott az építőipar termelőeszközeinek fejlesztésére a legutóbbi években, s ennek az összegnek is csak a töredéke szolgálta a szerelés korszerűsítését. Az egészségtelenül kicsiny arányok következménye a gyakorlati feszültségek sokasodása, ami végül is arra a kényszerű fölismerésre vezetett, hogy az építés hatékonysága nem javítható -a szak- és szerelőipar elmaradottságának fölszámolása nélkül. A haladáshoz együtt megtett lépések kellenék, minisztériumokban és termelőhelyeken, s e lépések indoka most már nem az igény, hanem a szükség. LÁZÁR GÁBOR Magyarország, vonatablakból * í. Az olvasónak nem kell magyarázni, hogy az újságcikkek címének figyelmet felkeltő célzata is van. Az itteni sem kivétel. Augusztus derekától szeptember első hetének végéig közel* 2000 kilométernyi utat jártunk végig Magyarországon. Kizárólag Vaspályán és arra törekedve, hogy amennyire csak lehetett, közel maradjunk államhatárainkhoz. Ez alól csak a Viharisarokban, Orosháza esetében tettünk kivételt a délebbi települések rovására, mely város közeli, akár atyafisá- gosnák mondható kapcsolatban van a megyénkben Zom- bával. Természetesen más utazási elvet ugyanígy lehetett volna találni, de mert valamilyet miindenhogyan kellett, mi ezt választottuk. Amiben nem csekély szerepe volt Szűcs Zoltánnak, a MÁV vezérigazgatójának, aki vasúti szabadjegyet bocsátott rendelkezésünkre és azt is megengedte, hogy ahol ilyenek vannak, a MÁV szállásait vehessük igénybe. Ezúton is köszönet érte. Az, hogy „vonatablakból” láthattuk az ország jórészét, óhatatlanul magában hordja a felületesség veszélyét. Azzal vigasztalódunk, hogy a hasonló útibeszámoilák egyike se közgazdasági szaktanulmány és azzal is, hogy a vonatablakok mögött sok olyan ismeretre, ismeretségre és ta- pasztálátra tettünk szert, melyeket megszerezni lehetetlen lett volna, ha szemünk előtt például egy suhanó gépkocsi ablaküvege van. Suhanásról ugyanis szó se volt, ezért tartott utunk nagyjából, ahogyan terveztük, három hétig. Eddigi ismereteink szerint körjáratunk a Tolna megyei Népújság, de a magyar sajtó elóg sok mindent felölelő történetében egyedülálló vállalkozás volt. Melynek ötletét némi békétlenkedés is szülte. Napjainkban mintha kialakulóiban lenne egy torz ízlés. Eszerint „sikk” elmenni „Spanyolba” és majdnem ugyanilyen „sikk” legyinteni bármi hallatán, ami közelebb, netán itthon van. Kár lenne azzal áltatni magunkat, hogy ez csak egyes tehetősek kiváltsága és allűrje. Utunk mögött újságírói teljesítmény van, tehát semmiképpen sem ennek .követésére óhajtjuk ösztönözni az olvasót, hanem kedvgerjesztés a célunk. Oly sok — lapunkban se ritka — külföldi úti- beszámoló után szenteljen figyelmét szűkabb hazánknak. Az útvonalról, melyre hívjuk, ki-ki kedve szerint kiválaszthat néhány célállomást magának. Tessék követni a térképen! Szekszárd — Szigetvár — Barcs — Zalaegerszeg — Szombathely — Bükfürdő — Sopron — Csorna — Hegyeshalom — Győr — Budapest — Balassagyarmat — Salgótarján — Eger — Putnoik — Miskolc — Tokaj — Nyíregyháza — Záhony — Mátészalka — Nyírbátor — Debrecen — Békéscsaba — Orosháza — Szeged — Kiskunfélegyháza — Kiskunhalas — Szekszárd. Kimaradt Pécs és Baja, azon egyszerű okból, mert itt van a szomszédban. Úgyszintén az agyonüt Balaton és néhány város (Székesfehérvár, Veszprém, Szolnok), mely nem esett utunkba. Orosháza kedvéért Miakót és Hódmezővásárhelyt mellőztük és nem jutott időnk-erőnk néhány észak-magyarországi városihoz sem. Az olvasóval együtt tudván tudjuk, hogy akit érdeklődése és pénztárcája Nepálba szólít, az ehelyett aligha választja a Bükk-fennsíkot. Amitől természetesen nekünk, magyaroknak még mindig ez utóbbi marad a kedvesebb. Országjárásunkból lehet és érdemes általános tanulságokat levonni. Ez sorozatunk befejeztével megtörténik. Az olvasó bizonyára észreveszi majd, hogy időnként cseppet sem országos jelentőségű ügyeknek is figyelmet szentelünk. Ami lehet valamelyik étterem ünnepnapi árleszállítása, egy csak határállomásáról ismert község hétköznapja, beszélgetés valakikkel valahonnan valahová tartva, netán egy kevésbé ismert természeti kincs a fővárosban, vagy bármi egyéb. De ne vágjunk a dolgok elébe! Mi már kipihentük körjáratunk fáradalmait, téhát rajtunk a sor, hogy az olvasóknak jó utazást kívánjunk. Nem utaznak egyedül. Annak az élményeit, Véleményét kényszerülnek majd olii afCk*!i A sínek végtelenje Fotó: Kapfinger. vasni. aki ért az utat valóban megtette. Aki természetesen tévedhet és éppen ezért csak annyira igyekszik befolyásolni az olvasókat, amenynyiire ezt hivatásának gyakorlása során már megszokta. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN Huszonötmillió tégla Újjáépülnek az árvíz sújtotta házak ötmillió tégla már megérkezett az árvíz sújtotta területekre abból az építőanyagból, amelyet a Tégla- és Cserépipari Tröszt gyárainak dolgozói terven felül ajánlottak fel az árvíz miatt károsodott családok házainak újjáépítéséhez. Sok szocialista brigád vállalta, hogy szabadnapjainak feláldozásával előteremti azt az építőanyag-mennyiséget, amely a rombadőlt házak újjáépítéséhez, illetve a megrongálódott épületek kijavításához szükséges. Elhatározásuk szerint az „árvíz-műszakok” során összesen 25 millió normál téglának meg-: felelő falazóanyagot, 600 ezer tetőfedő cserepet, 15 ezer méter födémgerendát és 1600 négyzetméter válaszfallapot készítenek. Mivel egy családi ház felépítéséhez körülbelül 25 ezer tégla szükséges, a sérült épületek kijavításához pedig ennél kevesebb kell — a Tégla- és Cserépipari Tröszt dolgozói akciójukkal jóval több mint ezer család gondján enyhítenek. A legsürgősebb helyreállítási, aláfalazási munkákat már elvégezték. A végleges kárfelmérés dönti majd el, hogy pontosan mennyi építőanyagra lesz szükség, addig is folyamatosan szállítanak az iparág vállalatai.