Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-07 / 210. szám
©NÉPÚJSÁG 1980. szeptember 7. Múltunkból — Az első ember akit megkérdeztem, útba igazított. Pontos címet és házszámot mondott. Házszám nincs, azért a tulajdonosról, Baranyai Ferencről ráismertem a házra. — A házszámot még valóban nem tettük fel. Elárulná, hogy miről ismert mégis rá a házunkra? — A házak árulkodnak a bennük lakókról. Nekem ez a ház, amely olyan, mintha naponta fürösztenék, amelynek ablakán a függöny sem a szokásos módon takarja az ablakot, ahol a kertben a fűszálak is szinte vigyázzban áll' nak... arról beszélt, amiről az emberek. — És miről beszéltek az emberek? — Arról, hogy Baranyai Ferenc rendszerető, fegyelmet, pontos, sok munkát követelő ember ... — Hát, ami azt illeti egy kis túlzással ez igaz... — Nincs ebben semmi túlzás. A felesége is azt mondta: ő is azért maradt postás, mert neki ki kellett bírni maga mellett a hivatalban harminc évig. — Ez sem egészen így van. Ő is nagyon szerette a munkáját, a hivatását. Azért dolgozott a postahivatalban kezdettől a nyugdíjig. ö is ugyanúgy kezdte mint én. ö négy évig dolgozott ingyen, én hatig. Csak így kerülhettünk be a postára. Egyébként mások is kibírták velem. Azok például, akik ma is az ireg- szemesei postahivatalban dolgoznak. — A felesége, amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, nyugdíjba ment. Maga nyolc évet még ráhúzott. ötven évet dolgozott. Sokat dolgozott. Minden percet kihasznált. A hivatalban még a kávéfőzést sem engedte meg. Nagyon szigorú volt önmagával, de a beosztottakkal is. — Csak akkor követelhet az ember a munkatársaitól, ha magától követeli a legtöbbet. Akitől az ember követel, azt tiszteli is. Régen rossz annak, akivel nem törődnek, aki azt csinál amit akar. — Az azért túlzás volt, hogy vasárnap is bement. Mit tudott ott csinálni még vasárnap is? — Mindig akad munka. Az emberek azt hiszik, hogy csak annyiból áll a postás munkája: felveszi a csomagot, a levelet, kapcsolja a telefont és kész. Én nem a munkaidő lejártakor fejeztem be a munkát, hanem akkor, amikor valóban naprakész volt minden. I — Sokan ezt nem tudták megszokni. — Mit tehet az ember, ha a munka szorítja. Teszi a dolgát. Volt, amikor ketten végeztük azt, amit hat embernek kellett volna végeznie. Meg kellett csinálni, mert nem mondhattam az ügyfeleknek: azért nem ment el a levél, a pénz, a csomag időben, mert hat helyett ketten vagyunk... • — Egy emlékezetes év van az életükben. Az ötI ven év alatt egyszer volt szabadságon. Én ezt nem tartom követendő példának. — Én sem. De én nem vágyódtam. Nem éreztem fáradtnak magam. A munka volt az életem. A munka volt a szórakozásom is. I — A postai munka. — így pontosabb. — Bizonyára mindig I postás akart lenni. — Nem. Tanító szerettem volna lenni. Elvégeztem a négy polgárit. Utána kőműves inasnak mentem. Aztán lettem postás. Kádas Mihály postamester vett fel. Táviratkézbesítőnek, de bent hivatalban dolgoztam. Nem fizetett utánam. Ez kiderült és ott kellett hagynom a hivatalt. ő is máshová ment. Aztán mégis postás lettem ... • — Itt, lregszemcsén, ahol született? — Igen. Már említettem, hogy ingyen dolgoztam sokáig. És mennyit kellett dolgozni! Amikor én kezdtem ezt a szakmát, akkor reggel négykor kellett kelnem. A Kornfeld báró lovaskocsija kora hajnalban hozta a vajat. A vajat Iregszemcséről Tamásiba buszjárattal vitték fel és onnan vonattal a fővárosba. Ötven, hatvan csomagot kellett felvenni, felcipelni a busz tetejére. Akkoriban egyébként is sok volt a csomag. A helyi lakosság is sok csomagot küldött. Most levél van több. A csomagokat a rokonok hozzák-viszik autókkal. I — Munkájával elérte, hogy kinevezték a posta- hivatal vezetőjévé. Ki volt az elődje? — Dr. Dénes Béláné. ö Budapestről jött hivatalvezetőnek, illetve postamesternek Iregszemcsére. A férje ügyvéd volt. Jól mertt mindkettőjüknek. lregszemcsén és környékén dr. Dénes Béla volt az egyedüli ügyvéd, a postamesteri állás is jól jövedelmezett. Tudja, akkoriban a postamester annyi emberrel dolgozott, ahánnyal akart. Ha kevesebb embert alkalmazott, több volt a jövedelme, ha többet, akkor kevesebb. Én 1947-ben lettem a postahivatal vezetője. — Egyszóval, akkoriban megérte még Budapestről is lejönni lreg- szemcsére postamesternek. — Meg. I — És később? — Egy ideig bizony még a helyinek sem nagyon érte meg. Kétezeregyszáz-kétezer- hétszáz forint volt a fizetésem nagyon sokáig. Az utóbbi években mutatkozott csak meg a postásmunka megbecsülése forintban is. — Most mennyi a nyugdíja? — Kereken 5204 forint, ötven évi szolgálat után. Elégedett vagyok vele. I — Tehát most már jól megfizetik a postásokat. Mi az oka, hogy még sem jelentkeznek postásnak? — Bizonyára másutt még jobban megfizetik az embereket. Ez az egyik. A másik pedig: kevesen választják hivatásuknak a szakmát. Pedig szakma ez is. Méghozzá szép szakma. Az ember együtt él a faluval. Látja a gyakran jövő leveleket, a mosolygós arcokat, a dísztáviratokat, a pénzesutalványokat, meg mindent. Látja azt is, hogy sokan hiába kérnek levelet a postástól. Egyszóval: anélkül, hogy kíváncsiskodna az ember, bizonyos fokig látja a családok életét. A jó hírnek a postás is örül, a rossz hírt nehéz szívvel továbbítja. Pedig ezt is továbbítani kell. — Gyakran még éjszaka is. — Ma már nem. Valamikor, még a postán laktunk, bizony volt olyan éjszaka, hogy háromszor-négyszer is felcsöngettek: orvosért, mentőért telefonálni. Mindig szívesen segítettem. Ma már be- reaülőzött segélykérő telefon van mindenütt. — Mint postásnak, Baranyai Ferencnek is van telefonja. Azt is hallottam, hogy gyakran csörög. A régi munkatársai is keresik, hogy ezt, vagy azt az ügyet, hogyan intézzék. Hány telefon van ma lregszemcsén? — Kilencven körül van a telefonelőfizetők száma. De itt is úgy van, mint városon. Sok az igénylő, kevés a pénz a vonalak kiépítésére. — Munka ma is van bőven. Talán több is, mini azelőtt. — Több. Igaz, hogy a csomag kevesebb, de a levél jóval több. A felszabadulás előtt csak néhány rádió volt a községben, ma pedig 890 van. Érdekes, ma már több a televízió, mint a rádió. Ki- lencszáz televíziót tartanak nyilván az iregszemcsei postán. Azelőtt a posta nem foglalkozott a sajtó előfizetésével, kézbesítésével. Ezt a munkát bizományosok végezték. Ma pedig a postásoknak kell kézbesíteni a nyolcszáz napilapot és beszedni értük az előfizetési díjakat. Azelőtt az embereknek se idejük, se pénzük nem volt arra, hogy újságot olvassanak. Ma pedig sok olyan család van Ireg- szemcsén, ahova két napilap is jár. Aztán itt vannak a hetilapok, a képes lapok, a sokféle folyóirat, a külön- kiadványok... Van munka tehát bőven. És a postai munka pontosságot követel. A postást várják az emberek. Ha a postás késik, az emberek nyugtalakodnak. Kiállnak a kapuba és egymástól kérdik: „Járt már erre a postás?”. — És a posta pontos munkát végez? Az idősebbek a régi magyar postáról legendákat mesélnek. Azt mondják, hogy az jobban dolgozott, mint a mostani. — A nóta is azt mondja: „Csak a szépre emlékezem...” De félre a tréfával. Én dolgoztam akkor is, most is. A mai rendszerben sokkal több évig. Igaz, én csak a mi hivatalunkról tudok beszélni, mert azt ismerem a legjobban. A mi hivatalunk mindig igyekezett gyors és pontos lenni. Se az időt, se a fáradtságot nem sajnáltuk. A munkánkat mindig elismerték a feletteseink is, a lakosság is. A hivatalunk mindig négyes-ötös minősítést kapott. Tanácskozásokon és másutt én is hallottam, hogy általában visszaesett a posta munkája. Ha ez így van, annak tudható be, hogy nem sikerült mindenütt olyan embereket szerezni, akik hivatásuknak és kenyérkereseti lehetőségnek tartják a postai munkát. — Az iregszemcsei postások úgy hallottam, szeretik a hivatásukat. A hivatalvezető nyugdíjba vonulása után is úgy dolgoznak, mint azelőtt. A hivatal azelőtt többször kapta meg a kiváló címet. Bizonyára a kiváló címek mellé újabbak is jönnek. — Négyszer kaptuk meg a Kiváló hivatal címet. Ismerem a hivatal dolgozóit. Biztos, hogy a jövőben is úgy dolgoznak, hogy a legjobbak között legyenek. — Baranyai Ferencről azt is mondják a községben, nagyon szerény ember. Ezt magam is tapasztaltam, hisz erre a beszélgetésre is alig volt hajlandó. A saját munkáját is elhallgatja. Pedig én tudom, hogy Baranyai Ferenc is négyszer kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést és egyszer magától a minisztertől vehette át, a Kiváló munkáért kitüntetést. — Ez mind igaz, de a kollektíva nélkül én sem kaphattam volna elismerést. Az elismerés mindannyiunké, nem csak az enyém. Hisz mindenki megdolgozott az eredményekért. — Térjünk vissza a szigorúságra. Most már nem hivatalvezető, nem főnök. Hogyan ítéli meg most, amikor már nincs hatalom a kezében: szeretik-e az emberek azt a vezetőt, aki követel tőlük, aki a munkahelyen munkát követel? — Azok, akik nem szerették a fegyelmet, a munkát, azok még hivatalvezető koromban faképnél hagytak; Akik megmaradtak, akik mosta hivatalban dolgoznak, azok úgy érzem nem haragszanak. Sőt, ha valami problémájuk van, akkor megkeresnek. — Gondolom nem is nagyon kell keresni. — Nem! | — Bejár? — Igen. | — Gyakran? — Mindennap! | — És adnak munkát? — Ajjaj! Munka az mindig van, csak győzze az ember. És, ha bármennyi is a munka, ha kedvvel végzi az ember, akkor nem is olyan fárasztó. A közmondás is azt tartja: „Munka után édes a pihenés”. Pihenésként olvasgatok, rádiózgatok, televízióz- gatok. Utána pedig jól alszom. Mindig nyugodtan alszom. — További jó pihenést. És munkát, mert Baranyai Ferenc csak akkor tud igazán pihenni, ha a jól végzett munka tudatában hajthatja álomra a fejét. SZALAI JÁNOS Egykor iskolás tankönyveinkből azt tanultuk, hogy a honfoglalás után a fejedelmek, királyok a hozzájuk hű embereknek kisebb-nagyobb birtokot adományoztak. Sok Ok volt az adományozásra: hűséges szolgálat, csatákban a király oldalán vívott hősies küzdelem, de „előlegezett bizalom”Jként is (mondjuk így: lekenyerezésként) juttattak birtokát, stb. Ariról azonban nem volt semmi a tankönyvben, hogy Magyarországon nemcsak kapni és örökölni lehetett birtokot, hanem vásárolni is. Egykori Oklevelek tanúsága szerint gyakran volt adás-vétel tárgya a föld, a község temploma, egy-egy falu, de olykor több falut magába foglaló terület is. Volt idő, amikor Nak község került eladásra, templommal, lakossággal együtt. Az adás-vételt mindig hiteles helyen írott oklevélben örökítették meg, hogy bármikor Okmánnyal lehessen bizonyítani a tulajdonos- változást, s elejét vegyék az utódok pereskedésének. (Ettől függetlenül múltunk tele van birtokvitákkal — a tulajdonjogot gyakran hamis Oklevelekkel „igazolták”.) DOBRA VERTÉK NAKOT Nakot 1304-ben adták el. Erről a közel hétszáz évvel ezelőtt történt eseményről az oklevél a következőket tartalmazza : „Miklós, a pécsi egyház prépostja és káptalana, ezen írást Olvasó Krisztus-hívőnek a mostaniaknak is és a jövendőknek is üdvözletünket üdvünk adójában! Ezen oklevelünk tartalmával tudtára kívánjuk adni mindenkinek, hogy személyesen megjelentek előttünk egyrészt Kustán fia László fia Demeter, amint mondta, a Pápa nemzetségből, másrészt Zalai Zsidó fia: János fia Domonkos Somogy vármegyéből, ez utóbbi nemcsak a maga, hanem István nevű vért est vére nevében is. Demeter élőszóval bevallást tett előttünk, hogy a Tolna vármegyében fekvő Nak birtokát és földjét, amelyet északról Jurka fia Jurka földje, keletről János fiai az említett Domonkos és István földje, délről a székesfehérvári egyház Inám nevű földje, nyugatról pedig Bíródi Herbord fia Balázs földje határodnak és amelyen — miként azt elmondta — Szent István első vértanú tiszteletére szentelt templomot alapítottak, odaadta, vagyis eladta Zsidó fia János fiainak Istvánnak és Domonkosnak a templom kegyúri jogával, és a bdrtdk minden más hasznával, erdőivel, mezőivel, kaszálóival, egy szóval minden tartozékaival együtt azon határok között, amelyek között atyja és elődei, ebből következően ő is közismerten birtokában tartotta; mindezt 80 márkáért mind István és Domonkos, mind pedig az ő örököseik és azok minden utóduk örök és visszavonhatatlan birtokául. Elmondta, hogy János fiaitól Domonkostól és Istvántól az említett vételárat felvette. A dolog tanúságára és örök érvényessége érdekében adtuk ezen pecsétünkkel megerősít et t oklevelünk et. Ez történt az Ür 1304-ik esztendejében, július hóban. Miklós éneklő kanonok, Demeter őrkanonok, másik Demeter dékán kanonok és sokan mások jelenlétében. Kelt a kiváló férfiú, Gál mester pécsi olvasókanonok kezéből.” ♦ ELADTA FÉL MALMÁT A JOBBÁGYASSZONY Arra is van oklevelünk, hogy egy használati tárgy több személy együttes tulajdona, tehát 'résztulajdonosokról van szó. A résztulajdon is képezhette az adásvétel tárgyát. Tulajdonos lehetett a jobbágy is. Az alább idézett oklevél tanúsága szerint Ilona özvegy jobbágy- asszony eladta dunai malomrészét. „Mi, a szekszárdi monostor konventje adjuk emlékezetül, hogy egyrészt Dipólt fia János jobbágynője, Adorján fia Mihály özvegye, az előrelátó Ilona asszony, aki Gyürkén lakik, valamint István fia Tamás, az ő szintén Györkén lakó veje, Ilona asszony kiskorú fiával Istvánnal együtt, kinek képviseletét magukra vállalták, másrészt pedig Bátmonostori Töttös fia László mester előttünk személyesen megjelentek. Ilona úrnő és Tamás elmondták élőszóval, hogy ők Tóti közelében a Dunán lévő malmuk felét az említett László mesternek és összes utódainak 26, egyenként 6 pénzét érő márkáért (amelyet — mint állították — már László mestertől megkaptak és felvettek) mindörökre és visszavonhatatlanul eladták. Ezen kívül István nevében is magúikra vállalták, hogy László mestert és az összes utódait a saját költségükön és fáradozásukkal az említett malom felerészének békés és biztonságos birtokában megőrzik és megtartják. Kelt Pünkösd ünnepe utáni csütörtökön, az Ür 1'382-ik esztendejében” (azaz 1382. május 29-én.) * PELLENGÉR ÉS BOTÜTÉS AZ ENGEDETLENNEK A török hatóságok a megszállás másfél évszázada alatt sok rendeletet alkottak. Közülük a simontornyai alajibégnek egyik rendeletéből idézünk, amely a közigazgatással foglalkozik. A 14 pontból álló rendelkezés 1669-iben kelt. 1. Az esküdt ember istenfélő legyen 2. Azon igyekezzen, hogy a hazugságot eltávoztassa, józan és tiszta életű, igazmondó és tökéletes állhatatos beszédű legyen. 3. Az ünneptörést, a lopást, tolvajságot, árulást, vérontást, szitkozódást, személy- válogatást, lélekmondást: ördög teremtette, ördöglélkű és hitű stb. undok szitkozódást, paráznaságot, latornak pártfogását ... törvényekhez való engedetlenséget el ne kövessenek. Aki pedig az megnevezett bűnök valamelyikét cselekszi, az esküdtségre nem méltó, azonkívül melyeknek az isten könyvében nyilván való büntetések leíratott, melyek szerint ő is büntetődjék, pellengérre tétessék és ott egy kevéssé tartassák, akár férfiú, akár asszony, akár gazda, akár szolga legyen és azután üssenek hatot az farán. 4. Minden szombaton, ha léhet, az esküdtek öszve- gyűljenek a főbíró akaratjából és akkor mindenekről tehetségek szerint igazságot szolgáltassanak. 7. Ha valaki a prédikációt elmulasztja és vasárnap csak otthon hever... az pellengérre tétessék és mind a prédikáció végéig benne tartassák, annakutána üssenek négyet a farán és bocsátassék békével. 9. Aki az esküdt bírákat meghamisítja és végzéseket semmisnek tartja és megká- romolja: az olyatén vasárnapon jó reggel a pellengérre tétessék és uzsonna korig ott tartassák. 10. A gyűlésbeli valami oly titkos dolognak eligazításának idején senki se menjen hívatlan, még a prédikátor is, hanem ha hívattatik. 11. Asszonyok a gyűlésbe magukat ne avassák, pattogni oda ne menjenek, akik az ellenkezőjét cselekszenek az pellenegér légyen helyek... 14. Ha a tanító mind ezekre és ezeknek véghezvitelére nem vigyáz és sem az esküdteket sem a közönséget jóra nem kényszeríti, hanem minden latorságban élnek az polgárok: a prédikátort vastag büntetéssel megbüntetjük és esküdteket megbírságoljuk, hogy így minden la- torság megszűnjék...” K. BALOG JÁNOS BaranyaI Ferenc ■ nyugdíjas I postahivatal- verető vei
