Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-28 / 228. szám

SZEPTEMBER 28 VASÁRNAP Névnap: Vencel A Nap kél 6.39 — nyugszik 18.30 órakor A Hold kél 21.20 — nyugszik 11.18 órakor Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1835. szeptember 28- án született Szolnokon, és 53 éves korában, 1988. jú­niusában halt meg Budapesten Balogh Kálmán fizio- lógus professzor, farmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. ~l I I O KÉTSZÁZ hulladék- gyűjtő ládát készítettek tár­sadalmi munkában a VE- GYÉPSZER paksi szakmun­kásai, a város részére. A hul­ladékgyűjtők a lakótelepre és a főutcára kerülnek a na­pokban, a legforgalmasabb helyeken rögzítik őket. * AZ NDK-BA munka- vállalás céljából rövidesen kiutazó Tolna megyei fiata­lok részére a TIT megyei szervezetének klubjában ok­tóber 13-án tájékoztató ér­tekezletet tartanak. # HATÁRIDŐ ELŐTT egy hónappal elkészült a 2330 méter hosszú betonút Ozora mellett, az Egyetértés Tsz Döbrönte-majorjához. A cél- csoportos beruházásban épí­tett" bekötőutat a Kapos- Koppány Völgyi Vízitársulat készítette el, kiváló minő­ségben. + NYUGDÍJBA vonulása alkalmából ünnepélyesen búcsúztatták a Tolna megyei Távközlési Üzem vezetőjét, Cziráki Jánost, és egyben ki­nevezték az üzem új vezető­jét, Posta Ferencet. — LOTTOTAJÉKOZTATÖ. a Sportfogadási és Lcxttóigazgató- ság közlése szerint a 39. játék­héten a lottó nyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: 5 találatot 2 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1 108 499 forint. 4 találata 114 fogadónak volt, nyereményük, egyenként 45 377 forint. 3 talála­tot 8169 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 452 forint. A 2 találatos szelvények száma 213 718 darab, ezekre egyenként 22 fo­rintot fizetnek. A Kossuth rádióban 15 óra 14 perces kezdettel hangzik el Bőr­ben az igazság... Erdei Grün- wald Mihály műsora. A riporter egyebek között arról beszélget Somogyi Tamás bőrgyógyásszal, hogy mi mindenről árukodik a bőrünk. Néhány téma a műsor­ból: idegállapotunk és az aller­giák; a biológiai kor és a bőr állapota; a környezetszennyezés hatásai; a bőrlécrajzok és jö­vőnk; a bőr bonyolult szerke­zete... Az autóversenyzés ugyan nem veszélytelen sportág, a csinos fiatal versenyzőnőt ért szeren­csétlenség körülményei mégis gyanúsak. A lányok — Charlie angyalai — különböző szerepek­ben „megszállják” a versenypá­lyát és fényt derítenek egy nagyszabású bűncselekményre. Az amerikai bűnügyi filmsoro­zat A pokoli futam című epi­zódját 20 óra 5 perces kezdettel láthatjuk a televízióban. O JUGOSZLÁVIA tájain címmel előadást tart Zentai András, a TIT megyei szer­vezetének alelnöke Bonyhá- don, a művelődési házban, 29-én este fél 6-kor, az uta­zók klubja és az IBUSZ kö­zös rendezésében, színes film vetítésével. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti fürdőjvenidégéit, hagy a dom- bóvár-guinaraSi és a talmási termálfürdő nyitva tartását a kedvező időjárás miatt meg­hosszabbítja. A zárás nem ok­tóber 1-én, hanem későbbi időpontban történik, melyről a sajtó útján tájékoztatást adunk. (x) Kedves ünnepséget rendeztek tegnap délután Szekszár- don, a tanácsi dolgozók klubjában. A házasságkötésük 60. évfordulóját ünnepelte idős Nyakas István és felesége. Az idős házaspárt népes családja — 7 gyermeke, 15 unokája és 15 dédunokája — és természetesen az ismerősök kö­szöntötték. A városi tanács családi ünnepségeket rendező irodájának dolgozói színvonalas műsorral, a KIOSZ kép­viselői pedig virággal kedveskedtek a gyémántlakodalmu­kat ünneplő nyugdíjas kisiparos házaspárnak. 18-23 fok Várható időjárás az ország terüle- [ téré vasárnap estig: a Dunántúlon , többfelé ködképződés, késő délelőttől > már országszerte kevés felhő, több órás napsütés, száraz idő. Általában i gyenge, napköziben időnként kissé élénk, változó irányú [ szél. A várható legmagasabb nappali hőlmérséklet va- • sámap 16 és 23 fok között. Átadás előtt Felépült Konyhádon a Fáy András lakótelepen a várva várt óvoda és bölcsőde. Jelen­leg a tereprendezés, az utak építése és a hibák kijavítása folyik. A tervek szerint ok­tóber közepén a 75 óvodás és a 60 bölcsödés birtokába veheti a tetszetős épületet. czakó SZVI országos tanácskozás A második napon, szombat délelőtt hozzászólások követ­keztek a Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság Szekszárdon tartott országos értekezletén. Ezúttal Varjas János, a szekszárdi városi pártbizottság titkára elnökölt. Összesen huszonötén nyil­vánítottak véleményt a vitá­ban, illetve mondták el ta­pasztalataikat a helyi szerve­zet életéből. Általában a ve­zetésről, mint tudományról az az álláspont erősödik, amely szerint ne mechanikusan, szá­mítógépre alapozottan történ­jék egy-egy vállalat, nagyobb intézmény irányítása, hanem az emberi kapcsolatok javítá­sát kell megvalósítani, to­vábbfejleszteni, hasznosítani. OL VAST AM Zene és színvonal Azt mondja a Hungaroton egyik főembere a tévé­reklámban, hogy valaki azt javasolta, fel kellene emelni a lemezek árát. Aztán támadt egy másik ötlet, nem az árat kell emelni, hanem a színvonalat. És ez jó üzletnek bizonyult. Nem vagyok hivatva-megítélni, hogy valóban emelke­dett-e a Hungaroton-lemezek színvonala az utóbbi idő­ben, de azt tudom, hogy azelőtt se készültek rossz le­mezek á cégnél. Annyi azonban bizonyos, mint a teg­napi Népújságból is kiderült, hogy olcsóbbak a komoly­zenei lemezek — ha csak időlegesen is — a Hungaro­tonnál. Ebből legalább két dolog következik. Másutt is érdemes lenne emelni a minőséget, hátha jó üzlet lenne és nemcsak a világpiacon, itthon is. A másik következ­tetés pedig az, hogy lehet nyafogni a közönség művelt­ségének „átlagszínvonalán”, az operettigényeken, de azért a tényekről sem szabad megfeledkezni. Nevezete­sen arról, hogy Ferencsik János vezényletével Mozart Rekviemje ötvenezer példányban kelt el Magyarorszá­gon, tehát nemcsak beat, vagy pop aranylemezeink van­nak. Szólistáink, karmestereink „exportszínvonalú” mű­vészek, és az ország második legkisebb megyéjének egyetlen boltjában majdnem ezer komolyzenei lemez kelt el néhány hét alatt. Ez is jelzi a közönség ízlésének és műveltségének a színvonalát. Ihárosi A tűzoltóság jelenti Javítás közben kigyulladt, egy Riga kismotorkerékpár Szekszárdon. Elektromos szik­rától lobbant lángra a kifolyt benzin. Az anyagi kár nem je­lentős. Hőgyészen egy lakóház konyhájában volt tűz. A sza­bálytalanul felszerelt pb-gáz- palackból kiszivárgott gáz be­lobbant. Elégett néhány konyhaberendezés. A tüzet a tulajdonos és a szomszédok oltották el. Nagyobb kár itt sem volt. Pakson egy lakóépület szo­bájában az ágynemű égett csütörtök reggel. A tüzet égő cigaretta okozta. Simontornyán, az ÁFOR- telepen az egyik üzemanyag­szállító gépkocsin — elektro­mos rövidzárlat miatt — le­égett a vezetékrendszer. A tüzet az ott dolgozók eloltot­ták, így a kár jelentéktelen. A 63. sz. főúton egy nehéz- gép-szállító jármű gumijai ég­tek. Defekt következtében surlódott a gumi, majd láng­ra lobbant. Ide a szekszárdi tűzoltókat riasztották. Külö­nösebb kár nem keletkezett. Pakson, a vízműtelepen a transzformátor elosztószekré­nye égett ki. A berendezés műszaki meghibásodása miaU mintegy 40 000 forint kár ke­letkezett. A paksi állami tűz­oltók két porral oltó kézi tűzoltó készülékkel fékezték meg a lángokat. niyugdíjastalalkozo Kedves ünnepség színhelye volt a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat: nyugdíjas dolgozóinak szervezett talál­kozót. Prokos József, a szakszervezeti bizottság titkára kö­szöntötte a megjelent mintegy 70 idős dolgozót, majd Dé- kány Károly, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettese adott tájékoztatót a régi munkahely életéről, eredményeiről, fel­tárta az elmúlt évek fejlődésének tényezőit. H. E. Kiállítás Műtárgyak a dombóvá­ri magánlakásokban és köztereken címmel kiállítás nyílik szeptember 29-én, 17 órakor a képzőművészeti vi­lághét alkalmából- a dombó­vári művelődési központban. A kiállítást Bán András kri­tikus nyitja meg. A kiállítás­hoz kapcsolódóan 30-án, 18 órakor a Mecénások című film vetítésére és vitájára ke­rül sor. Természetesen a kétnapos tanácskozás hivatalos idején túl, városnézés, szállodai pi­henés közben is sok lehetősé­gük nyílt a véleménycserére az SZVT-elnököknek és tit­károknak, akik az egész or­szágból csaknem 15 ezer ta­got képviselnek.. Szombaton délben ért vé­get a szekszárdi tanácskozás a vita összefoglalásával és határozatokkal. G. J. Október 1-31. XX. KPVDSZ kulturális napok Irodalmi és művészeti ren­dezvények, brigádvetélkedők, film- és színházlátogatások, kiállítások, múzeumlátogatá­sok, országjáró kirándulások, találkozók, s egyéb érdekes rendezvények alkotják októ­ber 1. és 31. között a XX. KPVDSZ kulturális napok programját, így méltán te­kinthetünk várakozással a gazdagnak ígérkező esemény­sor elé. A 80 éves KPVDSZ me­gyénkben most rendezi meg huszadik alkalommal a kul­turális napokat és a szerve­zők a kettős jubileumi év je­gyében állították össze a szí­nes, változatos eseménysort, demonstrálva — egyebek kö­zött — a szakszervezetek köz- művelődési tevékenységét is. A KPVDSZ alapszervezetei az idén rendezik a központi­lag meghirdetett „35 év, 35 könyv” vetélkedőket, s mint azt a bevezető sorok jelez­ték, kiállításokon mutatják be a munkahelyi szakszervezeti élet alakulását. Valahány ese­mény célja azonos; méltó­képpen felkészülni a KPVDSZ küszöbön álló kong­resszusára. Alig van egyéb­ként a megyének olyan na­gyobb települése, mely érde­kelt ne lenne az 1980. évi KPVDSZ kulturális napok programjában. Lesz József Attila szavalóverseny, gyer­mekrajz- és hobbikiállítás, a szabad idő hasznos eltöltésé­re ösztönözni kívánó kézi­munka-kiállítás. A bankosok Miskolc-Tapolcára kirándul­nak október harmadika és ötödiké között, a tamási Csőtörés, Csütörtök este 10 óra táj­ban hiába nyitották ki a csa­pot Pakson, a magasabb eme­leteken lakók, víz nem jött. Másnap megtudtuk, a kelle­metlenség oka trafóhiba volt. A város több mint háromne­gyedét vízzel ellátó szivaty- tyútelepnek energiát adó transzformátorállomás meg­hibásodott. A vízmű segítsé­get kért a paksi atomerőmű építőitől, akik néhány órán belül egy nagy teljesítményű aggregátort készenlétbe he­lyeztek. A DÉDÁSZ ismét üzembe helyezte a transzfor­A kulturális napok emblémája áfész-dolgozók pedig Dél-Du- nántúl nevezetességeit kere­sik föl. A hónap derekán Dombóváron a mozgalomnak egy veteránja számol be a szakszervezeti mozgalom kez­deti lépéseiről, tevékenységé­nek fejlődéséről. Ezenkívül sok szakmai program várja a vendéglátóipar dolgozóit. Ők több eszmecserére is alkal­mas előadást hallgatnak majd meg a jó munkahelyi légkör kialakításának fontosságáról, a kulturált vendéglátás szün­telenül emelkedő követelmé­nyeiről. A népboltosok író­olvasó találkozói között — kí­vánságra — helyet kapott az a találkozó is, amelyen a nép­szerű Magyarország című lap főszerkesztőjét, Pálffy Józse­fet hallgathatják meg. Lesz tehát bőven mire fi­gyelnünk október 1-e és 31-e között. trafóhiba mátort, reggel már zavarta­lan volt a vízellátás. Szombaton reggel Szek­szárdon adtak víz helyett hör­gő hangot a csapok. Hét óra­kor a főügyelet még azt az információt adta, valami rej­télyes hiba lehet, mert a tá­rozók hirtelen kiürültek. Rö­vid idő múlva ismét helyre­állt a vízszolgáltatás, közben ugyanis kiderült, hogy a fe­lüljáró környékén egy 300 milliméteres nyomócső töré­se okozta a zavart. A hibás csőszakaszt kiiktatták, s ke­rülő úton látták el vízzel a lakásokat. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3.7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom