Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

1980. szeptember 2. Képújság 3 Tudósítóink írják p | . f§ • | . •• ' g§ A nagycsaládosok segítéséről Minden tanévkezdés előtt felmérik a tolnai selyem­gyárban, hogy kik azok a nagycsaládosok, akiknek jól jönne egy kis tanszervásár­lási segély. A szakszervezeti bizalmiak ez évben is fel­mérték az egyedülálló nők és a nagycsaládosok helyzetét, majd a gyári üszb elé került a téma, az igények és lehe­tőségek egybehangolására. Az üzemi szakszervezeti bizott­ság július 21-én tárgyalta napirendként az iskolai se­gélyezést. A gyermekek szá­ma, a szociális helyzet, a jö­vedelmek nagysága alapján differenciált összegeket álla­pított meg. A szükségesnek ítélt összeg meghaladta a vállalat által biztosított kere­tet, s ezért úgy döntöttek, hogy a gyári segélyezési ke­retből további 1850 forintot tesznek hozzá, s így 20 600 forint lett a felosztható ösz- szeg. Július 29-én összehív­ták az érintett szülőket, s is­mertették velük az iskolai se­gélyezés lehetőségeit, módját. Arra is felhívták a figyelmet, hogy most van a kedvezmé­nyes tanszervásár időszaka, éljenek az állam által bizto­sított kedvezményekkel is. Ezt követően osztották ki a segélyösszegeket, összesen 28 család részesült 20 600 fo­rint készpénzsegélyben, me­lyet tanszerek, táskák, köpe­nyek, s az iskolában szüksé­ges egyéb eszközök vásárlá­sára fordíthattak. SCHÄFFLER ÄDÄM A Láng Gépgyár dombó­vári gyáregységében a dolgo­zók szociális helyzete alapjá­ban véve jó, de vannak nagy- családosok, gyermekeiket egyedül nevelő szülők, akik számíthatnak a kollektíva gondoskodására is. A szak- szervezet különös figyelem­mel kíséri ilyenkor, a tanév kezdetekor azoknak a csalá­doknak a helyzetét, ahol a szokásosnál nagyobb gondot jelent a gyerekek felkészíté­se az iskolai évre. Nagycsaládosnak a 3, vagy annál több, kiskorú gyerek szülei számítanak, de nálunk nem vesszük ilyen mereven a számokat. Ha indokolt, a két­gyerekes szülő, vagy az egy- gyerekes, egyedülálló dolgo­zó is támogatásban részesül. A nyár folyamán eddig rész­ben a dolgozók kérésére, de több esetben a bizalmi kez­deményezésére 13 dolgozónk kapott 400—600 forint szo­ciális segélyt a gyerekek be­iskolázására. Három segély­kérelem a napokban kerül elbírálásra. A tanszervásárlás a Láng Gépgyárnál nem vált gyakor­lattá, mert nehéz volt egyez­tetni az igényeket a lehető­séggel. Ügy praktikusabb, ha a szülő a pénzt kapja meg, és azt vesz, természetesen a gyerekekkel együtt, amire szükség van, ami az igények­nek és ízlésüknek legjobban megfelel. OSZLÄNCZI JANOS A téma kapcsán első utam a ZIM bonyhádi gyáregységé­be vezetett, ahol Palkó An­tal, az szb közgazdasági fe­lelőse válaszolt kérdéseimre. — Gyáregységünknél, a nagycsaládosok és a gyerme­küket egyedül nevelő szülők támogatása kiemelt feladat. Míg az 1979-es évben 81 fő részére 38 100 forint segélyt folyósítottunk (ez átlagosan 470 forint), addig ez az idei évben már (augusztust is beleértve) 71 fő. A kifizetett összeg 37 050 forint. Természe­tesen a segélykifizetések ösz- szege az év végéig még to­vább növekszik. A tanévkez­dés anyagi terheinek csök­kentésére 36 nagycsaládos és gyermekét egyedül nevelő dolgozónk részesült támoga­tásban, 19 550 forint összeg­ben. A segélykérések elbírá­lása minden esetben nagy körültekintéssel történik, a segélyösszegek megállapítása differenciált. — Nálunk nincs kifejezet­ten iskolakezdési segély — kezdi válaszát Savanya Ist­ván, a Bonyhádi Cipőgyár szb-elnöke —, viszont a nagycsaládosok és a gyerme­küket egyedül nevelők segí­tésére mi is nagy gondot for­dítunk. Hatvanöt nagycsalá­dos és 54 gyermekét egyedül nevelő dolgozónk van. Szá­mukra évente 37 ezer forin­töt utalunk ki. A segélyezés évente egy alkalommal, kará­csony előtt történik, a segé­lyezési albizottság javaslatai­nak figyelembevételével. A nagycsaládosok üdültetésével, s gyermekeik üdültetésének segítésével is támogatjuk dol­gozóinkat. Nem segély, de átmeneti megoldást jelent­het az érintettek számára a vállalati OMB. Summázva a hallottakat, elmondhatjuk, hogy a nagy- családosok és a gyermeküket egyedül nevelő dolgozók ügye jó kezekben van Bonyhád mindkét nagyüzemében. BAYER BÉLA Cikón a községi tanács el­nökétől, Forray Gergelytől, Mőcsényben a községi közös tanács elnökétől, Krutki Pál­tól az iránt érdeklődtem, hogy a két tanács területén hogyan alakul a nagycsalá­dosok helyzete, és a tanács milyen segítséget nyújt a leg­inkább rászorulóknak. Cikón aránylag könnyebb a helyzet, mert a nagycsaládo­sok lakáshelyzete, életkörül­ményei pár családtól eltekint­ve, megfelelőnek mondhatók. Mőcsényben és társközségei­ben viszont kedvezőtlenebb. A tanácsok a leginkább rá­szoruló családokat szociális, rendkívüli, illetve gyámügyi segéllyel, és más módon is segítik. A mőcsényi tanács 1979-ben 8 család részére 34 ezer forint, 1980-ban pedig 4 család részére 5200 forint rendkívüli segélyt utalt, ki, főként gyermekruházatra, tanszerre, illetve élelmezésre. Bonyhád város Tanácsa öt család számára 37 ezer forint gyámügyi nevelési segélyt fo­lyósított a mőcsényi közigaz­gatási területre. A szociális támogatáshoz tartozik rész­ben az a 250 ezer forint rend­szeres szociális segély is, ame­lyet az idős, keresőképtele­nek megsegítésére utal ki évente a tanács. Mőcsényben a közelmúlt­ban adták át műszakilag azt a 800 ezer forintos célcsopor­tos beruházásból és a tanács saját alapjából épített kom­fortos két lakóházat, amelyet nagycsaládosok között sorsol­tak ki. OTP-kölcsönnel lakás- vásárláshoz, kedvezményes házhelyjuttatáshoz is segítsé­get nyújtanak a tanácsok. A nagycsaládos szülők gyerme­kei az elsők között élvezhetik az óvoda, iskola, napközi ál­tal biztosított kedvezménye­ket. A tanácsok a' jövőben is fokozott figyelemmel kísérik illetőségi területükön a nagycsaládosok helyzetét, életkörülményeik alakulását és a leginkább rászorulók to­vábbra is számíthatnak a tá­mogatásukra. LOVÄK andrAs OMÉK ’80 Érdekességek a kiállításról Kenyeret és cirkuszt kér­tek az eltunyult rómaiak an­nak idején — amennyiben hinni lehet a fámának. Nem hinném, hogy mi el­tunyult nép vagyunk, ki­váltképp nem rómaiak, de azért némi cirkuszt, vagy árnyaltabban fogalmazva, látványosságot, néznivalót azért mi is el tudunk viselni alkalomadtán. Egy kiállítás erre is alkalom. Mi van az idei mezőgazdasági kiállítá­son, ami még a néznivalón felül élményt nyújt? Hogy hazai hangokkal kezdjük, itt vannak a tenge- liciek és a gyerekek kipró­bálhatják lovaglási tudomá­nyukat a sárga és kellőképp alacsony fjord fajtájú lova­kon. Apropó, lovak. Minden­nap van lovasbemutató, van, amelyik komolyabb, mond­hatni, vérre megy — az or­szágos lovasbajnokság —, és van, amelyik csak látványos­ság, de annak nem akármi­lyen, mint a hortobágyi csi­kósok bemutatója. Van na­ponta állatbemutató, amikor is a lovaspályán felvezetik a tenyészállatokat. Aki műsza­ki érdeklődésű, az a gépbe­mutatót nézheti végig. Ezenkívül természetesen mindennapra jut bőségesen rendezvény a szakmai ta­nácskozásokon kívül is. Hogy csak néhányat soroljunk: a fakitermelési verseny győz­teseinek bemutatója, szövet­kezeti táncegyüttesek műso­ra, a második országos juh- nyíróverseny döntője. Bir­kapaprikás-főző verseny, ha­lászléfőző verseny, állatárve­rések, és így tovább. Mint minden hasonló jelle­gű rendezvényen, itt is van néhány csodabogár, vagy af­féle feltaláló, aki meghök­kentő ötletekkel áll elő... itt van például Popráczy Imre Pestről. Amit hozott, az nem kevesebb és nem több, mint a rugós ásó. Ásó, mint a többi, csak egy kissé módo­sítva. A nyél tetején egy rol­lerkormányhoz hasonlatos fogantyú (ebbe két kézzel belekapaszkodik az ember), alul pedig a nyél tövénél egy ívben hajlított szár, amelyik hátra ível a talajra, ott kell rálépni, vagyis ezt a kitá­masztó szerkesztyűt leszúrni. Aztán kézzel belenyomjuk az ásót a földbe és egy köny- nyed mozdulattal kifordít- juk-dobjuk a talajt. Ami alul volt, az fölülre kerül és megfordítva. Pop­ráczy úr szerint ezzel a szer­kentyűvel a lábat kíméljük, mivel a kezekre vár az ásás­hoz szükséges energia het­ven százalékának kifejtése. Mindezzel együtt az ásás könnyebb lesz, Popráczy úr szerint valóságos felüdülés. Én mindenesetre maradok annál, hogy hagyományos módszerrel és orcám veríté­kével, valamint kaszás nap­számos értékű munkámmal műveljem azt a kertet, me­lyet művelni akarok. Aztán itt van megint csak például Forintos Ernő Győr­ből, amit hozott, az nem más, mint a hasított fólia. Hogy mi az a hasított fó­lia? Hogy mi az, uram? Nem más, mint forradalom a kis­kertekben. Az utóbbi évek legnagyobb találmánya és amit akar. Természetesen. Ennek ellenére megnézhetjük közelebbről. Amit csinál, mi­nimum érdekes, és Forintos úr, a nyugalmazott postás, jelenleg feltaláló és minde­nes, bárkinek elmagyarázza töviről-hegyire, hogy mi új­ság a hasított fólia körül. Eszerint nem kell drága sát­rakat építeni, elég a hulladék fólia is. Az elültetett palán­ta fölé egy méter széles, negyven centi magas és tet­szőleges hosszúságú fakeret kerül. Erre a fólia, közepén kihasogatva, halszálkához hasonlatosan, húsz centi szé­les és kétcentinként megis­métlődő vágásokkal. Öntözés például a fólián keresztül olyaténképp, hogy a nyílá­sokon egyenesen a palánta tö­véhez jut a víz. Gyomirtás oldalról — addig ki kell sza­badítani a leföldelt széleket. Forintos úr szerint a felme­legedéshez — mivel kicsi a légtér — sokkal kevesebb napfény kell, mint egy ha­gyományos fóliasátorban. Ha hideg van, kifeszül a fólia és a hasítékok befagynak, de ha minden kötél szakad, még egy réteg — nem hasított — fólia kerül a hasított fölé és passz. — Értve? — Tökélesen. — Namármost... Kezd nö- vögetni a palánta. Ekkor fe­lülről egy karót dugok mel­lé, de elég egy léc is, ami hulladékanyag. A növényt átsegítem a résen, ki a sza­bad levegőre, és a fólia to­vább marad. A tövénél ál­landóan meleg marad a ta­laj és a csapadékot is oda gyűjti. Kérem tisztelettel, meg lehet nézni, mekkora a paprikám, paradicsomom és minden. Mert én mindent, még a szőlőt is ezzel a szisz­témával nevelem a kertem­ben, és állítom, hogy többet terem, mint a szabadföldi. Nem hiszi? Ki kell próbálni — mondja Forintos Ernő. Okosabbat mi sem tudunk mondani. — st — A differenciálás kérdései (I.) Teljesítményelv és bérkülönbségek Már több mint egy évtizede a gazdasági és politikai vezetés követelménye a jövedelemkülönbségeknek a tel­jesítménykülönbségekhez való igazítása, más szóval a jö­vedelemelosztásnak a teljesítményelvre alapozása. Ez azt jelenti, hogy azokat a teljesítményekeit kell jelen­tősebben honorálni bérben, prémiumiban, az előrejutás és egyéb anyagi és nem anyagi eszközök tekintetében egyaránt, amelyek nagyobb mértékben járulnak hozzá egy-egy vállalat funkcióinak teljesítéséhez. Ugyanakkor fokozottabban kell hátrányos helyzetbe hozni azokat, akiknek alacsony szintű (mennyiségű és minőségű) munkája veszélyezteti a munkaszervezetek feladatainak teljesítését. Különös jelentőségű ez a kérdés napjainkban, ami­kor is a gazdasági egyensúly megteremtése és megtar­tása — az ismert hazai és nemzetközi gazdasági felté­telek mellett — szinte elképzelhetetlen anélkül, hogy az ezt megalapozó és a dinamikus fejlődés garanciáját je­lentő munkateljesítmények elismerése ne súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően történne meg. Amennyi­ben ugyanis a jövedelemkülönbségek a teljesítmény­különbségekhez igazodnak, a magasabb jövedelem egy­úttal az érintett dolgozók magasabb teljesítőképességét, tevékenységük nagyobb értékét, a munkahely és a tár­sadalom számára személyük nagyobb fontosságát is ki­fejezi. A munkateljesítményeknek a jövedelmekben va­ló erőteljesebb érvényre juttatásával tudjuk csak el­érni azt, hogy a dolgozók a hatékony gazdálkodásra irá­nyuló magatartást tekintsék céljaik megvalósításának, azaz szükségleteik kielégítésének legfontosabb eszkö­zéül. MUNKA SZERINTI ELOSZTÁS Ez a követelmény korántsem idegen a szocialista, tár­sadalmi viszonyok lényegétől — még akkor sem, ha a szocializmus nem mondhat le egyenlőségi eszményének érvényesítéséről! —, sőt azokból logikusan következik. Akkor ugyanis, amikor a teljesítményelvet kívánjuk ér­vényesíteni a megtermelt javak elosztása területén, nincs másról szó, mint arról, hogy megkíséreljük a szo­cializmus elosztási elvét, a munka szerinti elosztást megvalósítani. Ez az elv azonban már önmagában is egyenlőtlenségeket tartalmaz, amennyiben a társadalom tagjai képességeik szerint és kifejtett munkájuk alap­ján is nagymértékben különböznek egymástól, s így szükségszerűen differenciálódnák a megtermelt javak­ban való részesedésüket illetően is. Mégis, oly sok tö­rekvés ellenére még ma is távol vagyunk attól, hogy a teljesítmények jelentőségüknek megfelelően' érvényesül­jenek a jövedelmek elosztásában: sőt, a szocialista tár­sadalom építése során nem ritkán tapasztalhattuk, hogy — többek között — az egyenlőségre törekvés eszményét ideológiai eszközként felhasználva az elvtelen, s felelőt­lenséget szülő egyenlősdi elosztási gyakorlat alakult ki. A jövedelmek differenciálásában az alapvető s általá­ban még nem kellőképpen felismert társadalmi konflik­tus sokszor abból származik, hogy a vállalati kollektí­vák — különösen a kiscsoportok, brigádok, részlegek — a bérkülönbségek csökkentését tartják ,igazságosnak”, szemben azokkal a társadalmi érdeket közvetítő „fel­sőbb” törekvésekkel, amelyek a gazdasági egyensúly biztosítása és a fejlődés dinamizmusa érdekében éppen a nagyobb mértékű differenciálást igyekeznek előtérbe helyezni. A szocialista társadalomban az egyenlőségre való törekvés természetes vágy, ugyanakkor a vállalati (s egyben az össztársadalmi érdek is) a nehezen meg­szerezhető képesség és készség, illetve a kiemelkedő tel­jesítmény fokozott anyagi megbecsülését követeli meg. Mégis mi annak az oka, hogy még napjainkban is, megannyi határozat és felhívás ellenére sok munkaszer­vezetben a béreket és prémiumokat az egyéni teljesít­ményeket nagymértékben figyelmen kívül hagyva oszt- ját szót? Aligha lehet feltételezni azt, hogy ez valami­féle szubjektív hibának, a társadalmi érdekből adódó célszerűség meg nem értésének a következménye. Nem nehéz bebizonyítani, hogy itt mélyebb okok, a bérügyi döntéseket egyértelműbben meghatározó tényezők ját­szanak közre, olyanok, amelyek nehezen magyarázha­tók az egyenlőségre törekvés vágyával, s melyekkel szemben a vezetés is gyakran tehetetlennek bizonyul. Pontosabban, a munkahelyi közösségek differenciálás­sal szembeni ellenállását — amely szubjektív emberi döntésekben testesül meg — objektív társadalmi viszo­nyokban és tényezőkben kell keresnünk. A KÖZPONTI SZABÁLYOZÁS BUKTATÓI A vállalatokon belüli egészséges bérkülönbségek ki­alakítását hátráltató tényezők közül elsőként a központi szabályozásban alkalmazott megoldásokból fakadó ér­dekeltségi kérdéseket említjük meg. Abban ugyanis, hogy napjainkban a teljesítmények a vállalatok jelen­tős részénél nem foglalják el azt a centrális helyet, amit eddigi fejtegetéseink alapján és a hatékony működés követelményeinek történő legjobb megfelelés érdekében be kellene tölteniük, jelentős szerepet játszanak a sza­bályozórendszerből következő okok. A szocializmus há­rom és fél évtizedes történetében alkalmazott központi bérszabályozás nemhogy a differenciálásra ösztönzött volna, sokkal inkább erősítette az egyenlősdire való tö­rekvéseket. A bérezés, a munka- és munkáskategorizálás 1956 előtti központosított szabályozása ugyanúgy, mint az ezt követő úgynevezett, átlagbérgazdálkodás megegyezett abban, hogy a munkáért járó bért az állam és nem a vállalat garantálta, s ez nem függött a vállalat eredmé­nyes gazdálkodásától. E megoldások mellett a dolgozók bérszintjéről nem a vállalatvezetés döntött, még a bér­arányok meghatározása is csak szűk keretek között tartozott a hatáskörébe. Ily módon a vezetésnek ugyan­úgy, mint a 'munkáskollektívának az volt az érdeke, hogy mennél magasabb bér szintet harcoljon ki a vál­lalat számára. Dr. Rozgonyi Tamás szociológus (Folytatjuk) Időben kapták az iskolai segélyeket Arra költik a segélyt, amire szükségük van Kétszázötvenezer forint rendszeres szociális segé Iskolakezdésre 19 ezer forint Négyökrös szekér

Next

/
Oldalképek
Tartalom