Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-25 / 225. szám
1980. szeptember 25. NÉPÚJSÁG 3 , A tomerőmű-építkezés A turbinaszerelők célegyenesbe értek Nehezen tudom megmagyarázni a következőket: a Gyár- és Gépszerelő Vállalat turbinaszerelői határidőre teljesítették a nyár folyamán tett vállalásukat, amely szeptember 30-a' helyett szeptember 15-re hozta előre az első turbina összeszerelésének idejét. Ennek ellenére ahhoz, hogy a gép elindulhasson, még egy egész hónapnyi munka van w vissza. * Ezt az ellentmondást nehéz megmagyarázni. Pedig egyszerű, csak aki nem ért a munkájukhoz, nem érti, miért van kész, ami nincs kész! A turbina indíthatósága szükséges. De ahhoz, hogy az elkészült turbinát kipróbálják, elég költséges berendezéseket kellene építeni. Biztosítani az idegen gőzt... Mivel a gép építése és a gőzvezeték a reaktorhoz kapcsolódik, ezért egy ideiglenes vezetéket is kellett volna építeni. Ahhoz, hogy kipróbálják a turbinát, az olaj rendszereket is üzembe kellett volna állítani. Sok és költséges pluszmunkát kívánt volna "a turbina idegengőzös elindítása, az jelentős mértékben megterhelte volna az építés költségvetését. Az egyes blokk reaktora a jövő év második felében indul. Akkor ismételten el kellene végezni a turbinarendszer karbantartását, mivel ha most a csőrendszerbe gőz és víz kerül, akkor fél év múlva, ha nem használják a berendezéseket, a szénacél csövek berozsdásodnának. Ezért nehéz megmagyarázni, hogy a turbina kész és még sincs kész. Albrecht Péter főszerelésvezető : — Brigádjaink határidőre elkészültek a munkákkal. A • Sziklai Sándor, az Augusztus 20., a Turbina és a Komarov szocialista brigádok tagjai összeszerelték a turbinát egység kondenzátorát szereli. Folyamatos a munka, ahogy megkapjuk a 3—4. turbinát, úgy kezdjük el azok szerelését. Mindenesetre a berendezések megérkezéséig felkészülünk a munkára. — Szeretünk számokkal dolgozni, azzal jól lehet érzékelni a méreteket. Mondana pár adatot? — A Pakson üzemelő turbinák szerkezete ugyanaz, mint bármely hőerőműben, csak a méretei nagyobbak. Mivel itt a gőz hőfoka kisebb, így nagyobb turbinalapátokra van szükség, maga a turbina is terjedelmesebb, ez a hatásfok növeléséhez szükséges. Ezért az itt lévő csővezetékek is nagyobb átmérőjűek. Hiszen óránként 1300 tonna gőzt kell szállítaniuk, ahhoz, hogy a 220 megawattos teljesítményt leadja összeszokott kollektívák. Gyors és szakszerű munkájuk eredménye, hogy a vállalt határidőt teljesítették. — A kormánybiztosi utasítás szerint a turbina idegengőzös indítását márciusban kell elvégezni. Ehhez mennyi idő kell a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnak? — Harminc nap. Ez idő alatt újból ellenőrizzük a berendezéseket, kipróbáljuk a csőrendszereket és a csapágyházakat feltöltjük olajjal. Ezenkívül van még egy csomó rutinjellegű munka, de mi bármikor egy hónapon belül üzemképes állapotba tudjuk hozni az első paksi 220 megawattos turbinát. — Mivel foglalkoznak most a szerelők? — A kettes egység szerelését végzik, annak az egyest másfél hónapos határidővel kell követni. Egy másik csoportunk pedig már a hármas A „kettes” gőzt fogadó egységei A csőszerelők 15 kilométernyi csövet építettek be a gép. A legnagyobb szám, amit mondhatok: a csőrendszerek hossza több mint 10 ezer méter, ezen felül még mintegy 5 kilométernyi biztonsági hűtővíz-vezetéket is kellett építeni, összesen háromezer hegesztési varratot készítettek szakembereink, ezeket ultrahangos és röntgenvizsgálatokkal ellenőriztük. A turbinaszerelők célegyenesbe értek, folyamatosan végzik a többi egység szerelését. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat kétszáz szakembere pontosan, jól és határidőre dolgozott. H. J.—G. K. Magyarország, Záhony és Mátészalka ® Záhonyt nagyon sok megyénkben ismeri. A béke- barátságvonatok utasaira gondolok, meg a közvéleményre, mely tudván tudja, hogy az ország legnagyobb és legfontosabb „kapuja” erre nyílik. Azzal kapcsolatban természetesen nem kaphattam felvilágosítást, hogy megyénk Ki-be áramló forgalma az itteni óriásiból mekkora részarányt képvisel. Ilyesféle adatok kigyűjtésével a legedzettebb MÁV- statisztikus se foglalkozik, miért is tenné. Tulajdonképpen idelátogatni sincs sok értelme. Ha csak valaki nem akarja meggyőzni magát arról, hogy a „klasszikus” vasutas települések mellett (példái Dombóvár vagy Celldö- mölk) született egy másik; vagy netán nem érdeklődik behatóbban a bejáró munkások művelődési helyzete iránt. Bő tizenöt évvel ezelőtt a Népművelési Intézet megbízásából ebben az ügyben „utaztam”. Akkoriból egy lelkes művelődésiház- igazgatóra emlékszem, akivel most nem sikerült találkozni és aki hajdanán filmeket vetített a ma már nem fél- decizésre szakosított talponálló falára, és akit mindennek ellenére nem vertek agyon. Sőt, hiányolták, ha nem jött. Az ingázók száma, ahogyan az egész országban, azóta csak gyarapodott. Nyíregyházától Záhonyig, a hajnali munkásvonat beszélgetéseiből sok minden kiderül. Például: — Lehet keresni, de meg kell fogni a munka végét. — A komorói Kovács öltözőbeli szekrényében összetört egy demizson almapálinka. Kidobták. Mármint Kovácsot. — Ha többet edzenek, a tuzséri sakkcsapat sokkal jobban állhatna. — Az állomásfőnök állítólag múltkor korábban jött be, mint a hajnali váltás. Az ingázók zöme Kék község vasútállomásán kezd felszállni és Pátrohánál, Ajaknál ellepik a vonatot. Később az egyik társaság végre elkezd kártyázni. Idáig úgy tűnt, mintha ez a „klasszikus” szokás már csökkenőben lenne. (A „fekete vonattal” nem utaztam). Közben kezdem érezni, hogy Resch Mihály tanár úrnak, aki 1939- ben fajdkakas hallásom miatt elbuktatott énekből, nem lehetett egészen igaza. Észre- veszem ugyanis, hogy itt még a káromkodásokból se hiányzik a dallam. Városi létben tompult fülem gyönyörűséggel hallgatja a zárt és nyílt „e” hangok ösztönöstermészetes megkülönböztetését. Sok „e”-je ellenére ugyanis nyelvünk mégsem kecskemekegés. Utitársaim egyáltalán nem mindig halk- szavú eszmecseréjét hallgatva irigykedéssel gondolok az itteni magyarszakos tanárokra, akiknek valószínűleg nem kell tanítványaik előtt különösebben részletezniük, hogy hányféle „e” hallható e sorokban: „Óh, természet! Óh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?” Valaki a hátam mögött ráförmed a barátjára:, — Elemeled-e végtére már innen a kezedet? Majdnem felállók és tapsolok. * Amennyire megítélnem sikerül, Záhonytól Vásárosna- ményon át Mátészalkáig csak helyiek, vasutasok és netán bonyolult terveiket kivitelező újságírók utaznak. Valamennyien kevesen, pedig az út annak, aki még sosem járt erre, felettébb tanulságos. El lehet tűnődni például a szentként tisztelt Gellért püspök és kollégái térítő te- tevékenységének eredményességén. Furcsa kereszténység verhetett gyökeret itt, ahol a temetőkben (például Gyü- rén) máig állnak az újdonatúj kopjafák. Rajtuk az elmúlást feledtetni akaró virágkoszorú. A táj előbb homokos, akácos, itt-ott belvizes, majd felbukkan a dohány, végül pedig az almafa. Ez utóbbi aztán a következő három napban el se tűnik a vonatablak határolta látótérből. Minden idők legnagyobb magyar kertésze, néhai id. Mohácsi Mátyás professzor úr jut eszembe, aztán Nagy Sándor bácsi és Szakátsy Gyula, a gyümölcstermesztés apostolai. Nem éltek hiába, de remélhetőleg az átvevő-forgalmazó kereskedelem se él majd. Az alma ugyanis itt, a fákon, egyformán csillogtatja a maga szépségét és gazdái szakértelmét. Ez utóbbit háztájiban és a láthatár pereméig érő almáskertekben egyaránt. * Mátészalkával nem vettük be egymás szívét és ebben aligha csak én vagyok a hibás. Talán fogyatékos humorérzékem se az. Lán- gosért állunk sorba, kőhají- tásnyira az ásatag állomástól és én biztos ösztönnel nem veszem észre, hogy az előttem álló férfi csaprészeg. Megkérdezem tehát: — Mondja már, legyen szíves... Ki is volt az a Ga- csaj Pesta, akiért maguk állítólag gyászban vannak? Vérben forgó szemekkel megfordul. Kútgémnyi karjai végén egy-egy sütőlapát képviseli a tenyerét: — Maga tán egy büdös na- ményi ? Ez úgy értendő, hogy vá- sárosnaményi. Sietek megnyugtatni, hogy csak szekszárdi vagyok. Alighanem azt hiszi, hogy ez a település valahol Alaszkában lehet, mert most már békésebben böfög rám: — Akkor se kérdezzen i 11 ilyeneket! Sietve abbahagyom a kér- dezősködést. Besétálva a városba, csak a központban van valami, ami nem kiábrándító. A nemcsak közjogi városiasodás első jelei, néhány szép, modern ház formájában, melyeknek főleg erkélymegoldása érdekes. Mátészalka egyébként döbbenetesen piszkos, mintha volt megyeszékhely rangját ezzel is gyászolni akarná. A legyeknek valószínűleg itt van a legfontosabb röpgyűlésük. Egyebek közt a Szatmár étteremben is, ahol ételre várva asztalom bicegő lábát igyekszem igazgatni. A presszósnő észreveszi és szól a felszolgálónak, aki undorral végigmér és úgy válaszol, hogy én is halljam: — A kedves vendég tegye az asztalláb alá a kedves kis lába kisujját! Rákacsintok 43-as lábamra és nyomban használni is kezdem. Elutazok Nyírbátorba, melyről ekkor még nem sejtem, hogy hosszú körjáratomnak talán egyik legemlékezetesebb állomása lesz. (Folytatjuk) ORDAS IVÁN A kondenzátor szerelése Záhonyi képeslap
