Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
e népújság 1980. szeptember 21. V Papp Júliával, ax Állami Blxtoatíó megyei igazgatójával — Szép ez a gerberacso- kor az íróasztalon. — Tegnap kaptam budapesti kollégáimtól. — Milyen alkalomból? — Még mindig az igazgatói kinevezésemhez gratulálnak, noha már két' és fél hónapja vagyok az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága élén. Persze, a jó kívánságoknak örülök, pontosan azért, mert mindből a természetes őszinteséget érzem. — Kinevezése során nem jelentett-e gondot az, hogy nő, vagyis akiktől megkapta e bizalmat, egyszer sem latolgattak neme miatt? — Nem tartom rendkívüli dolognak, hogy nő létemre igazgató lettem. Másutt, de a mi szakmánkban is vannak igazgatónők. Kinevezésemkor mint általában ilyenkor, nálam is minden feltétel szóba került. Bár ismerték, de újból elemezték, illetve ellenőrizték iskolai végzettségemet, szakmai gyakorlatomat, rátermettségemet, emberi magatartásomat.... De az, hogy nő vagyok, szóba sem került. Sem a döntés mellett, sem a döntés ellen. Azt is pontosan tudom, hogy személyemmel nem a statisztika javítása volt a cél. — Tudatosan készült, vagy csúnya, de kifejező szóval élve, startolt az igazgatói szék felé? — Álszerénység lenne azt válaszolnom, hogy „eszembe sem jutott az igazgatóság gondolata”. Bizony, egy-két esztendeje gyakran töprengtem azon, hogy mi lesz, ha főnököm nyugdíjba megy... Ugyanis szerepeltem a káderutánpótlási tervben, sőt az ÁB központja úgynevezett betanítási programot készített főnökömnek.... az én számomra. Akkor még nem volt feletteseim részéről garancia igazgatói kinevezésemet illetően, de úgy foglalkoztak velem, mint utóddal. — Említette, hogy töprengést okozott önnek a jövő. Ezt hogy értette? — Húsz éve dolgozom a biztosítónál, s több éve helyettes megyei igazgatóként. Érthető, hogy a szakma minden csínját-bínját, örömét, de gondját is ismerem. Közelről láttam, hogy milyen felelősséggel jár igazgatónak lenni. Számolni kell a sikerek mellett az álmatlan éjszakákkal is. A kettő kiegészíti egymást..., szinte kézen fogva járnak. Azon tűnődtem, jna majd egyszer felteszik a kérdést. mit válaszoljak? Ha kívülállóként kértek volna fel az igazgatóságra, úgy gondolom, könnyebben beugrottam volna. — Feltételezem, hogy gyermekkori álmai között nem szerepelt igazgatónak lenni az Állami Biztosítónál? — Persze, hogy nem. Gyermekkoromban talán nem is tudtam, hogy létezik a biztosító. Általános iskolás koromban matematika szakos tanár szerettem volna lenni. Felnéztem a pedagógusokra, ők voltak a példaképeim. Aztán úgy alakult, hogy érettségi után nem tanultam tovább, hanem 1959. szeptemberében elhelyezkedtem a biztosítónál. A legalacsonyabb beosztásba kerültem, díjkönyvelő lettem. Egy év ' múlva előre léptem káradminisztrátornak. Akkor már valóban kezdett érdekelni a szakma, szívesen „kacsintgattam” át más területekre is, ahol rengeteg izgalmas dolgot fedeztem fel. 1962-ben lettem vezető-adminisztrátor, ami a mostani pénzügyi vezető megfelelője. Számomra, fiatal lány számára ez akkor karriert jelentett, de hogy végleg „biztosítós” maradtam, nem ez döntötte el. | —Hanem mi? — Megmagyarázom. Mivel kitartó vagyok, munkámat pedig valóban megszerettem, igazán otthonosan akartam mozogni a szakmában mindenütt. Amikor egy-egy új területet sikerült „bevennem”, boldog voltam... Egyébként vezető-adminisztrátori kinevezésemmel egyidőben iratkoztam be Budapestre, a köz- gazdasági egyetemre. Jól sikerült a felvételi vizsgám. Fiatal voltam, s előnyben a velem együtt felvételiző negyvenesekkel szemben. Jól bírtam a strapát, csupán az utolsó egyetemi éveim alatt éreztem kicsit fáradtnak magamat. Ugyanis akkor választottak meg szb-titkárnak. De nem utasíthattam vissza, hiszen munkatársaim szere- tete, elismerése fejeződött ki abban, hogy rám adták a voksukat. — Beszélgetésünk időpontjának egyeztetése végett kétszer beszéltünk telefonon. Mindkét alkalommal én hívtam fel önt a biztosító titkárságának a számán. Legnagyobb meglepetésemre ezt hallottam a v.onal túlsó végéről: „Állami Biztosító. Itt Papp Júlia." — Nem esik nehezemre felvenni a telefont, de a telefonszerelésnél is közrejátszott a technika ördöge. A titkárságnak nincs külön vonala, hanem a telefonkönyvben jelzett titkárságszám hívása közvetlenül hozzám csörög be. De számomra ez nem téma. Egyébként sem ismerem a „főnöki pózt”. Azt vallom, mindenkinek a saját munkáját kell jól ellátnia. Nekem — jelen pillanatban — az igazgatást, munkatársaimnak pedig kinek-kinek a saját munkakörét. Nem akarok szerénységgel kérkedni, hiszen amit elmondtam, nem az. Inkább természetes, emberi dolgokról van szó. Az irodám ajtaja — néhány megbeszélés idejét kivéve — a szó szoros értelmében tárva van, de részemről ez sem jelent valamiféle — hogy is mondjam — „fordított pózt”. Pontosan azért hagyom nyitva, mert hozzám bármikor bejöhetnek a munkatársaim gondjukkal, problémájukkal, vagy örömükkel. | — És be is jönnek? — Vagy én megyek ki. Nálam nem egyirányú a közlekedés. — Köztudomású, hogy a biztosítónál több a nődolgozó, mint a férfi. Magunk ellen beszélek, de azt hiszem, nők között sokkal hamarabb alakulnak ki súrlódási felületek, mint a férfiaknál. Persze, lehet, hogy a nők inkább magukénak érzik „ami szívemen, az a számon” jelmondatot? — Valóban, a pők nehezebben értik meg egymást, azaz egymás problémáját, noha gyakran küzdenek hasonló gondokkal, csak némi időeltolódással... S ennek ellenére gyakran nem tudnak közösséget vállalni egymással. Ilyenkor kisebb viták alakulnak ki. Persze, otthon a nők vállalják a „súrlódási felület” egyáltalán nem könnyű szerepkörét. így megértem, hogy valahol nekik is ki kell adniok a feszültséget. Ezzel nem azt mondom, hogy nálunk rossz a légkör. Sőt! Nagyon jó, amit szeretnék is megtartani. De említek egy érdekes, tanulságos példát, még az előző fejtegetésem némi cáfolatára. Korábban kollektíván megünnepeltük egymás névnapját. A férfiakét és a nőkét egyaránt. Lassacskán kezdtek „lemorzsolódni” a férfi kollégák. Ök mindig siettek haza, nekik mindig dolguk akadt. Egy idő óta csak mi, nők jövünk össze egymás lakásán baráti beszélgetésre, ünneplésre. A férfiakkal itt bent csak „meggratuláljuk” egymást. Eleinte mindez bántott, de már túltettem rajta magamat. — Elvégezte az egyetemet, a biztosító „létrájának" minden fokára rálépett, egyenletes tempóban, úgy tűnik, jól irányzott, szerencsés lépésekkel. (1968-ban osztályvezető lett.) Sok ismerőse van, társaságba, színházba jár, jó megjelenésű, mindenkivel szívélyes, kedves. Szóval együtt a sok-sok jó tulajdonság, mellette — évek óta — a jó beosztás és az anyagi biztonság. Mégsem ment férjhez. — Édesapámmal élünk ketten... Sokan azt gondolják, sőt mondják, hogy mindig elfoglalt a munkám, a tanulás, hogy férjhezmene- telre nem futotta az időmből. Én pedig azt mondom, hogy igenis, futotta volna. Egyszerűen így alakultak a dolgok. És higgye el, hogy nem jó ez így. A család adta biztonsági háttér, az érzelmi feltöltődés nagyon hiányzik. Nekem nincs amolyan igazi otthoni elfoglaltságom, ami munkahelyi gondjaimat kiverné a fejemből... Az én pályafutásomat, igaz, nehezebben, de végig lehetett volna csinálni családdal, egy-két gyerekkel is. Szegeden nő a biztosító megyei igazgatója, s két gyereke van... I —■Miért komorodott el? — Szeretem a gyerekeket. Nekem jobb lenne, ha volna gyermekem, de neki nem. A gyereknek nemcsak anya, hanem apa, azaz család kell. De szerencsére rokonságomban sok a gyerek. Szabadidőmből, szeretetből sokat áldozok rájuk. — Ezenkívül mivel tölti még idejét? — Szeretek autót vezetni. Szerintem a kocsi csodálatos dolog... Egy egyedülállónak borzalmas, ha nem tud mozogni sem. Gyakran ülök be minden cél nélkül az autóba és megyek. Persze, végül mindig kikötök valamelyik rokonnál, barátnál. — Van-e CASCO-ja? Sőt, tovább megyek, milyen biztosításai vannak? Gondolom, kötött néhányat, már csak példamutatásból is. — Természetesen van CASCO-m, sőt átírattam a régi szerződést a szeptember 1-gyel életbe lépett újra. Ezenkívül van életbiztosításom, CSÉB 80-am és lakás- biztosításom is. — Ne haragudjon, hogy a televízióban gyakran elhangzó biztosítós reklámra hivatkozom, s megkérdem, hogy tudja-e kívülről biztosítási szerződéseinek szövegeit? . — Ha szóról szóra nem is, de természetesen tartalmukat jól ismerem, sőt, idézni is tudok belőlük. Egyébként naponta több szerződést olvasok, s pontosan utána nézek a velük kapcsolatos minden tennivalónak. Ne gondolja, hogy a biztosítónál eltöltött húszéves gyakorlatom felhatalmaz arra, hogy szakmailag páholyba üljek. Munkatársaimhoz hasonlóan napra készen kell lennem, hiszen a gazdasági egységek biztosítással kapcsolatos igényei napról napra változnak, s ezekhez az igényekhez nekünk igazodnunk kell. — Szerencsés embernek tartja magát? — Ha igazgatói kinevezésemre gondol, akkor igen a válasz. Hiszen rajtam kívül az országban még sok olyan munkatárs van, aki rendelkezik vezetői adottságokkal, s megvan a szükséges végzettsége... Én szerencsés voltam mindvégig. Amikor — és rendszeresen úgy volt — megürült egy-egy beosztás, én mindig kéznél voltam. Ezért is haladtam jó tempóban fölfelé azon a bizonyos létrán. így volt ez akkor is, amikor nyugdíjba ment az igazgatónk. — Nyilvánvalóan, mielőtt elfoglalta az igazgatói széket, eldöntötte, hogy elsőszámú vezetőként mit akar megvalósítani. Tehát az új pozíciót megfelelő tervekkel vette át. — így igaz. Szeretném tovább erősíteni a jó munkahelyi légkört, megtartani a munkafegyelmet, amit volt igazgatóm hagyott rám. S szeretném megtartani a munkatársaimat, hiszen igen felkészült, jő apparátussal dolgozom. Azt vallom, hogy egy vezető egymagában nem válthatja meg a világot. Egy vezetőt a beosztottak tehetnek csak naggyá. A vezető pedig legyen mindig humánus, őszinte és korrekt. — Mint új igazgatónak, nem voltak kellemetlen élményei? — Egy volt. Minden kolléganőmmel és régi " férfimunkatársaimmal tegező- döm, s jó viszonyban vagyok. Alig neveztek ki, bejött egyik munkatársam, és zavartan megkérdezte, hogy ezentúl hogy szólítson. I —És hogy? — Julikénak, úgy, mint eddig. —vhm— Fotó: ezMúltunkból Amikor 1896-ban a „Tolnavármegye története az őskortól a honfoglalásig” című könyv elhagyta a nyomdát, szerzője, Wosinsky Mór már európai hírű tudós volt. Wosinsky Mór 1854-ben született Tolnán. Pappá szentelése után előbb Gödrén, majd Apar községben volt káplán. - 1881-ben plébánosként Lengyelbe került. Itt kezdett érdemben régészettel foglalkozni. Ez az érdeklődése még csak fokozódott, amikor a falu lakói tárgyakat mutattak neki, amelyeket a mezei munkájuk során a község határában találtak. Már a következő évben, 1882- ben Apponyi Sándor lengyeli tudós földbirtokos anyagi támogatásával lehetősége nyílott arra, hogy régészeti ásatásokat végezzen, végeztessen. Hat éven át évről évre gyűjtötte a leleteket, amelyeket Száraz-pusztán találtak. A leletekkel megalapozta a Tolna megyei régészeti múzeumot. Ö volt a szekszárdi múzeum első igazgatója. A lengyeli őskori telep feltárása után a megye más térségeiben is végzett feltáró ásatást. Cikón több mint 500 népvándorláskori sírt tárt fel. feltételezésem szerint kanálnyelek (vesd össze II. tábla 6. ábrával az én írásomban), hasonló kanálnyelet, melynek emberláb formája van, láttam H. Weinziert) a név pontosan nem betűzhető ki a kéziraton) gyűjteményében is. Ö azonnal csatlakozott véleményemhez. 2. Vajon az ön művében említett (I. rész 30—31. p.) koponyák égés nyomai nem egy nyílt sír fölötti áldozati tűztől vannak, mint ahogy ez egy lobositzi sírmezőn talált koponyánál valószínű? 3. A csontvázak fekvése és a magzat anyatestben való elhelyezkedése összehasonlításával nyíltan szembeszálltam, és az a véleményem, hogy itt „alvók” utánzásáról van szó, alátámasztására annyit, hogy ez a helyzet a vad népeknél valóban egészen természetes, s majdnem kizárólagos szokásban van. (Az összegörnyedő oldalfekvés alvás közben és a „guggolás” napközben.) Nagyrabecsülésem ismételt kifejezésével maradok tisztelettel Dr. Heinrich Matiezka orvos Lobositzban (Csehország) A régészetben elért sikerei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1907. február 22-én halt meg, Szekszárdon. A fentieket azért írtuk le, mert a Tolna megyei Levéltárban ezen a héten eddig ismeretlen levelet találtunk, amelynek címzettje Wosinsky Mór, s amelyet 1892- ben írtak Csehországban. A levél tanúsítja, hogy a lengyeli régészeti feltárás óriási tudományos eredményei gyorsan ismertté lettek, elismerték, vagy vitatták Wosinsky megállapításait, következtetéseit. Idézzük a levelet, amely most kerül először a nyilvánosság elé. Lobositz, 1892. február 3. . Nagytekintélyű Wosinsky Mór Urnák, apari plébánosnak. Nagyságos Uram! Bátorkodom Nagyságodnak mellékelten megküldeni egy cseh nyelvű értekezésem lenyomatát „zsugorított csontvázas sírok Csehországban” témáról, egy német nyelvű kivonattal együtt, egyrészt nagyrabecsülésem kifejezéseként, másrészt abban a meggyőződésben, hogy ez az írás — olyan tárgyban, amelyben Nagyságod oly kiemelkedőt alkotott — felkelti érdeklődését —, még akkor is, ha néhány részkérdésben más nézeteket képviselek, mint Nagyságod. Részleteiben azt emelném ki: 1. Az ön Lengyel című művében említett és ábrázolt (239. ábra) „agyaglábacskák” A levéltári munka ezen a héten másik ritkaság felfedezését is eredményezte. A levéltári rendező kezébe került Jámbor Pál kézírása. Ki volt Jámbor Pál? író, költő. 1821. január 16-án született Pakson. A városban utca is van elnevezve róla. HiadOr álnéven írta műveinek többségét. 1840-ben Kalocsán kispap, 1844-ben pedig Öbecsén káplán lett. Első verseit a népies irányzat ellenfelei mintaképül emlegették. Az 1848—49-es szabadságharc idején a közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. Kossuth lelkes híve volt, minden tehetségével a kossuthi politika megvalósításán dolgozott. A világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült, Párizsba ment, ahol irodalmi munkássággal tartotta fenn magát. Csak 1859-ben térhetett haza . A tőle származó, s a napokban megtalált kéziraton nincsen keltezés, s alig néhány sor az egész. íme: Kedves növendékem! Fogadja meleg köszönetem az Idyllért. Az első felvonást elolvostam. A versek köny- nyen folynak. Sok szerencsét és munkakedvet! Szerető tanára Jámbor Pál Ki volt a tanítvány, aki tanárát megtisztelte színművének kéziratával — nem tudjuk. Azt sem tudjuk — keltezés hiánya miatt — mikor írta ezt a néhány sort, és az sem derül ki, hogyan jutott ez a pár sor a Tolna megyei Levéltárba. K. BALOG JÄNOS
