Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

e "Aépüjság 1980. augusztus 26. Kosárlabda Dombóváron a Kiskun-kupa A Dombóvári VSE NB Il-es férfi kosánlabdacsapata a hosz- szú évek óta bevált gyakorlatá­hoz hasonlóan ezúttal is részt vett Kiskunfélegyházán a Kis­kun-kupán. Dombóvár csapatá­ban Erdősi Lajos edző a követ­kező játékosokat szerepeltette: Tölgyes, Acs, Kollár II., Tamási, Meszler. Ruzicska, Bálind, Ha­raszti, Kollár I„ valamint az if­júsági csapatból felkerült Tóth és Dékány. A kétnapos torna kitünően szolgálta a dombóvá­riak felkészülését, erőnlétileg jól helytálltak, viszont a dobó­teljesítményen és az összjátékon a bajnoki rajtig hátralévő idő­ben még javítani kell. A tornán részt vevő valameny- nyi csapat NB II-ben játszik, a Hódmezővásárhely például a keleti csoport éllovasa. Első mérkőzésüket a Szegedi VSE ellen játszották a dombóváriak. 43-35-ös félidő után 87-72 arány­ban győzték le a dombóváriak szegedi ellenfelüket. Ld.: Ács 29, Ruzicska 18. A Hódmezővásárhelyi VSE-vel kerültek össze második találko­zójukon a dombóváriak. A ta­lálkozót 67-64 (34-43) arányban a dombóváriak nyerték. Ld.: Ács 21, Ruzicska 17. A követke­ző ellenfél Vaskút együttese volt. A dombóváriak 39-25-ös félidő után 70-44 arányban köny- nyedén nyertek. Ld.: Ács 17, Kollár II, 14. A dombóváriak negyedik ellenfele Kiskunfél­egyháza volt, akik ellen 80-77 (48-40) arányban bizonyultak jobbnak. Ld.: Kollár II. 20, Ta­mási 17, A Kiskun-kupa tehát Dombó­várra került, megelőzték a 2. helyen végző Hódmezővásárhely, valamint a 3. helyezett Kiskun­félegyháza csapatát. A dombó­váriak tegnaptól napi két edzést tartanak, majd szombaton és vasárnap Szegeden, a Vasutas­kupán szerepelnek. VIHARSAROK-KUPA A bátaszéki férfi kosárlabda- csapat is hosszú évek óta rend­szeres résztvevője Békésen a Viharsarok-kupának. Ezúttal nyolc csapat vett részt a tor­nán. A rendezők az együttese­ket két csoportba osztották. A selejtező mérkőzések eredmé­nyei: Bátaszék—Székesfehérvári Épí­tők ifi 43-38 (16-20). Ld.: Bán- hidi 15, Bovánovics 14. Bátaszék -Békés 58-40 (27-19). Ld.: Bán- hidi 17, Bovánovics 17. Bátaszék —Kazincbarcika 51-45 (23-20). Ld.: Bánhidi 16, Bovánovics 10. Az ifjúsági székesfehérvári, va­lamint a békési és a kazinc­barcikai NB II-esekkel szemben a Bátaszék csoportelső lett. A két csoport győztese — Bá­taszék és a Kecskemét — ját- szotta a dönitőt. Az NB i-es Kecskemét ellen a Bátaszék ki­tűnően kezdett, a 8. percben 16-n-re vezetett. A 14. percben 22-22 volt a mérkőzés állása. A második félidő közepén volt a bátaszékieknek egy fellángolá- sa, hat ponttal megközelítették az NB I-eseket. Végül az NB I-es csapat 91-71 (46-34) arányban nyert. Ld.: Csátaljai 25, Bová­novics 21 pontot szerzett. A nyolc csapat közül a báta- székiek a 2. helyen végeztek. Teljesítményük jó formát árult el, Bánhidi például megkapta a legtechnikásabb játékosnak járó tiszteletdíjat. A Bátaszék csapa­tában Hargittai Attila edző irá^ nyitása mellett a következő já­tékosok léptek pályára: Bánhi­di, Zágonyi, Kancsár, Illyés, Csátaljai, Gráma, Piszárovics, Bovánovics, Petritty. Irány Ankara! Ma három tolnai asztali­teniszező, valamint Eberhard t János edző utazik Ankarába a török nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokságra. Egy éve Ankarában Kiss Ani­kó ezen a nemzetközi verse­nyen a 2. helyet szerezte meg. Vili. Gemenc» Vitorlázórepülő-bajnokság Raine Mönkkönen nyerte a versenyt A kéthetes versenysorozat győztesei Vasárnap délelőtt a kelle­metlen időjárás ellenére is több mint kétszáz érdeklődő volt kíváncsi a díjkiosztó ün­nepségre, melyet egyórás mű- repülő-bemutató vezetett be, majd a növényvédő szolgálat kötelékrepülése következett, végül Tóth László egyéni műrepülő lélegzetelállító mű­sora zárta a bemutatót. A VIII. Gemenci Vitorlázó­repülő-bajnokság záró ünnep­ségén megjelent Horváth Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkára, Farkas László, a MÉM Repülőgépes Szolgálat főigazgatója, Osmo Vainola, Finnország budapesti nagy­követe, Császár József, a me­gyei tanács elnökhelyettese, Sztárcsevity Ervin, a szek­szárdi Városi Tanács elnök- helyettese. Az ünnepséget Takács András, az MHSZ Tolna megyei titkárának he­lyettese nyitotta meg, majd Szekeres Tamás repülésveze­tő értékelte a kéthetes ver­senyt. Elmondta: az idei év­ben két kategóriában világ- bajnoki szisztéma szerint rendezték a Gemenc-bajnok- ságot. A szabad osztályban 13, a standard osztályban 19 ver­senyző indult. A versenyt hátráltatta a szeszélyes idő­járás, így a szabad osztály­ban 200 kilométeren felüli versenyszámokat írhattak csak ki, összesen hat értékel­hető versenynap volt ebben az osztályban. Több szeren­cséjük volt a standard osz­tály versenyzőinek, ebben a számban nagyon ritka a 300 kilométeren felüli táv, ez itt öcsényben sikerült, így eb­ben az osztályban hárman el­érték az aranykoszorút és többen a gyémántkoszorú egyes fokozatait. Ebben a számban öt értékelhető nap volt. Az őcsényi versenyered­ményességét igazolja, hogy 25 ezer 500 kilométert repültek a két hét alatt. A sportbizottság vezetőjé­nek értékelő szavai után Far­kas László, a MÉM Repülő­gépes Szolgálat főigazgatója mondott köszönetét azoknak, akik zavartalan körülménye­ket teremtettek a versenyzés­hez, majd bejelentette, hogy a 10. jubileumi Gemenci Vi­A finn nagykövet honfitár­sának adta át a díjat torlázórepülő-bajnokságra már befejezik az őcsényi rep­tér rekonstrukcióját, akkor jobb körülmények között, na­gyobb eredményeket érhet­nek el a versenyzők is, a re­pülős növényvédelmi mun­kákat végző pilóták is kor­szerűbb reptéren dolgozhat­nak. A VIII. Gemenci Vitorlázó­repülő-bajnokság végeredmé­nye szabad osztályban: 1. Raine Mönkkönen (Finnor­szág), 2. Gallé Miklós (MA­LÉV), 3. Gönczi Péter (MA­LÉV), 4. Szekér József (Kis­kunfélegyháza), 5. Galló Bé­la (MMRK), 6. Kilián István ' (MÁV). Standard osztály: 1. Imreh Lajos (MÁV), 2. Bar­ka József (Kaposvár), 3. Hor­váth András (Kaposvár), 4. Pudleiner József (MMRK), 5. Fülöp Sándor (Kiskunfélegy­háza), 6. Halmágyi József (MALÉV), ...9. Talabos Gá­bor, .. .12. Diófási Gábor (mindketten Szekszárd). Csa­patversenyben: 1. MALÉV II., 2. Kiskunfélegyháza, 3. MMRK I. A MALÉV-kupát a szabad osztály első helyezett­je, Raine Mönkkönen, a Ge- menc-kupát a standard osz­tály első helyezettje, Imreh Lajos nyerte el. A legjobb ifjúsági versenyző Talabos Gábor (Szekszárd) lett. A leg­jobb eredményt elérő mező- gazdasági repülő díját Fülöp Sándor (Kiskunfélegyháza) nyerte el. A városi tanács kü- löndíját Gallé Miklós, a MALÉV versenyzője kapta. hj—bj Már megszokott, hogy az első osztályú asztalitenisze­zők az őszi idénykezdés előtt Csepelen, a sportcsarnokban a Ferenczi Sándor-emlék- versenyen találkoznak, mé­rik össze erejüket. A Tolnai VL versenyzői a háromnapos versenyen összességében jól szerepeltek. Pénteken a női páros küzdelmeiben az orszá­gos bajnoki címet védő Ba­logh—Bolvári kettős ismét magabiztos játékkal győzött. A döntőben 3-1-re nyertek az Oláh—Csík kettős ellen. Szombaton az egyéni, va­lamint a vegyes páros küz­delmeire került sor. A ser­dülőknél Bolvári Kati — mint az várható volt —, a döntő­be került, ott azonban attól a Gaáltól szenvedett vereséget, akitől a Sárköz-kupán. Ami érdekesség: az ifjúsági és a felnőt'tverseny selejtezőjében legyőzte a Statisztika ver­senyzőjét. Ebben a verseny­számban a 3. hely is a tol­naiaké lett Pata Erika révén. Ifjúsági egyesben a várt eredmény született: Bolvári Ildikó szerezte meg az első helyet. Kellemes meglepetés, hogy házi döntőre került sor, ugyanis Kiss Anikó volt az ellenfele. Női egyéniben Bolvári I. a dobogóra kerülésért játszott mérkőzésén 2-0-ás vesztésnél feladta a mérkőzést Kisházi ellen. Balogh Ilona sem tu­dott dobogóra kerülni, Bízó pedig vereséget szenvedett Galambostól (Építők). Vegyes párosban a Bolvá­ri I.—Horváth kettős elbú­csúztatta a Gergely—Oláh párost a további küzdelem­től, de a továbbiakban 2-0- ról vesztettek, így nem sike­rült a döntőbe kerülniük, miképpen a Balogh—Frank párosnak sem. Bydgoszczban folytatták a fér­fi kosárlabda IBV-t, amelyen ki­tűnően szerepelnek a magyar fiatalok. Üjabb mérkőzésükön — hosszabbítás után — 88-86 (37-32, 79-79) arányban győztek Kuba ellen és az első helyen állnak. A táblázaton Kuba a második, Lengyelország A csapata a har­madik. * Innsbruckban befejeződött a jégkorong Európa-kupa négyes döntője, amelyben a kontinens legjobb klubcsapatai vettek részt. A zárónapon a CSZKA Moszkva 11-1 (4-0, 3-0, 4-1) arányban ».lelépte” a ' Slovan Bratislavát, s tizedszer lett az EK védője. Az utolsó forduló másik találkozóján a Tappara Tampere finn bajnok 13-3 (3-0, 6-2, 4-1) arányban győzött a Modo AIK svéd csapat ellen, s ezzel kiharcolta a második he­lyet. A harmadik a Slovan. * A romániai nemzetközi vitor­lázórepülő-bajnokságon a ma­gyar válogatott keret tagjai szép sikereket értek el. Az egyéni versenyben Polónyi Károly a második és Papp Sándor a har­madik lett, és ezzel az ered­ménnyel a csapatversenyben megszerezték az első helyet. Mindketten az MHSZ Csepel Re- pülőkilub tagjai. Pályaavatás a KIPSZER-nél — Bár felmérést még sen­ki nem végzett, de ha valaki vállalkozna erre, biztos, hogy mi, dombóváriak „utcahosz- szal” vezetnénk a társadalmi munkával készült sportléte­sítményekben — mondta büszkén dr. Somogyi György, a dombóvári városi sport- felügyelőség osztályvezetője. Büszkesége nem alaptalan, mert tény, hogy Dombóvár évek óta egy-egy jelentős sportlétesítménnyel gazdago­dik és a társadalmi munká­sok mindig kiveszik részüket az építkezésből. így történt ez a Könnyűipari Szerelő- és Építőipari Vállalat dombó­vári gyáregységében is, me­lyet csak mindenki így is­mer: KIPSZER. A központ­juk Budapesten van, a vál­lalat összesen háromezer dol­gozót foglalkoztat. A dombó­vári gyáregységben százhu- szan, míg Dalmandon egy ki­sebb részlegnél harmincán dolgoznak. A sportot itt is szeretik, éppúgy, mint más üzemekben. Kispályás lab­darúgó-csapatuk a városi bajnokságban szerepel, de eddig mindig idegen pályán kellett játszaniuk, mivel sa­játjuk nem volt. Trupp Győzővel, a KISZ- alapszervezet titkárával, va­lamint Kóré Gyulával, a szakszervezeti bizottság tit­kárával beszélgettünk, tőlük ismerjük a sportpálya tör­ténetét. — A szakszervezetek me­gyei tanácsa pályaépítő ak­ciót hirdetett, melyre első­sorban KlSZ-alapszerveze- tünk reagált, miután előze­tes ígéretet kapott a segítség­hez a gyáregység vezetőtől, valamint a szakszervezeti bi­zottságtól. A földmunkák még tavaly megkezdődtek, sőt már a terméskő és a sa­lak is a helyére került. Az idén tovább folytatták a munkát, melyben a gyáregy­ség hét szocialista brigádja vett részt. Az egész kollek­tíva lelkesen dolgozott, hogy augusztus 20-ra, alkotmá­nyunk ünnepére a pálya el­készüljön. A munkában se­gítségükre sietett a szomszé­dos üzem, a mosonmagyaró­vári kötöttárugyár KISZ­alapszervezetétől harminc lány. A KIPSZER-tél mint­egy 130 ezer forint értékű anyagot kaptunk, míg a tár­sadalmi munka értéke túl­haladja a 20 ezer forintot. Az új sporttelep elkészült augusztus 20-ra. A gyáregy­ség dolgozói részére Kóré Gyula szb-titkár tartott ün­nepi beszédet, majd Trupp Győző ismertette azt a mun­kát, melyet a KlSZ-alapszer- vezet — az egész kollektíva bevonásával — végzett. El­mondta azt is, hogy a szak- szervezet új felszerelést vá­sárolt, melyet ezúttal hasz­nálnak először. Megemlítette a távlati tervet is: a térvilá­gítást úgy alakítják ki, hogy a pályát este is lehessen használni. Rövidesen kiala­kítják a nézőtérnek a megfe­lelő helyet és oldalt is fel­szerelik a labdafogó dróthá­lót. A KISZ-titkár azzal fe­jezte be beszédét, hogy a sportpályát mindenki tekint­se sajátjának. Az ünnepség után megkez­dődött a sportpálya birtokba­vétele. A Kesztyűgyár, vala­mint a Kötöttárugyár női csapata játszott egymás el­len, melyet a kövérek és so­ványak labdarúgó-mérkőzése követett. Itt már Gyurisán László gyáregységvezető is pályára lépett. Igaz, kissé furcsa volt, hisz rég volt, mi­kor a Dombóvári Fáklya ka­puját védte. Jó hangulatban telt a mérkőzés, melyet a ne­hezen mozgó kövérek ellen a soványak nyertek. Hátra volt még egy találkozó, a dombóvári, valamint a dal- mandi gyáregység váloga­tottjának labdarúgó-mérkő­zése, majd kezdetét vette a szabadtéri disco. Mindent összegezve: jól érezték ma­gukat azok, akik a pályán mérték össze tudásukat, de azok is, akik éjfélig ott vol­tak a szabadtéri discón. — Az a fontos, hogy a jö­vőben már saját pályánk lesz — mondta az egyik lab­darúgó. A másik megtoldta: — És a labdarúgás mellett rendezhetünk tömegsportna­pokat is. — NY — A mosonmagyaróvári kötöttárugyár játékosai utolsó el­igazítást kapják edzőjüktől Itt már a labdát kergetik az új pályán Idénynyitó Csepelen Asztalitenisz

Next

/
Oldalképek
Tartalom