Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-01 / 179. szám
1980. augusztus 1. Képújság 3 Húskombinát-építkezés Megérkezett a sertéstisztító gépsor Négy vagonnyi gép érkezett a napokban az épülő Szekszárdi Húskombináthoz. Ez még nem lenne nagyobb újság, mert eddig is gyakorta előfordult ilyesmi, most azonban az üzemelés gépeiből érkezett egy szállítmány, és ez jelzi, hogy rövidesen az építők helyét a szerelők vehetik át a sertésvágóvonal csarnokaiban. Húszmillió forintnyi gépet szállított a szerelést rövidesen megkezdő osztrák cég. A berendezés a sertés- vágó elején fog üzemelni, pontosabban: a forrázókád hazai gyártmány, de az ezt követő műveleteket — egészen a bontásig — ez a komplett gépsor fogja végezni, elvileg emberi kéz érintése nélkül, tökéletesen simára és tisztára „beretválva” a disznókat. Két kopasztógép, három polírozó — az aprólékosabb vagy precízebb tisztításhoz, szőrtelenítéshez — és közben a perzselőkemence. Ezek szerelésénél osztrák vezető szerelők, technikusok is segítséget nyújtanak és a mozgására alkalmas tartályból áll. Ez több napra elegendő mennyiség. A folyékony gázt szivattyú mozgatja és természetesen vezetékeken szállítják a felhasználás helyére, a perzselőhöz és majd a dobo- zolóhoz, hiszen a konzerveket is ezzel a gázzal forrasztják. fáshoz szükséges felsőpályás konvejorrendszert is beszerelik. A gépek a sertésvágó és -tisztítócsarnokba kerülnek, ahol jelenleg az utolsó négyzetmétereket burkolják. Két hetet kell várni a kötés miatt, s augusztus közepén kezdik az alapgépek beszerelését. A bontóig vivő gépsort egy hónap alatt össze lehet állítani. Tulajdonképpen ehhez a berendezéshez kapcsolódik a másik egység, a propán- bután-gáztároló, melynek a húskombinát déli részén már elkészítették az alapjait. Ez két, egyenként huszonöt köbméter folyékony gáz tároláElőtérben a gáztartály, mögötte a rövidesen elkészülő vízmű épülete A sertésvágó és -tisztítócsarnok belső burkolása elkészült Fotó: st. Építők burkolják a sertésbontó csarnokot Vadhajtások Papírtenger Azok az irkák, amelyek mostanában elég gyakran eszembe jutnak, nem a gyerekkor éveibe vezetnek vissza, hanem valamivel közelebbi időkbe. A tintaceruzával telerótt füzeteket úgy tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt tsz-irodákban, tanácsházakon, pártszervezetekben láttam. Húsz ((rangosabb helyeken negyven) lapjukkal az irattárat személyesítették meg, őrizve minden fontos adatot, határozatot, elintéznivalót. Mondhatnám azt is némi túlzással: a szocializmus alapjai lerakásának legtöbbet tartalmazó dokumentumai voltak ezek a kockás irkák. Azóta sokféle szempontból fejlődtünk. Magától értetődően lejárt a nehézkes írással teleszántott füzetek kora, ma minden valamire való helyen gépírónő van, szabályos jegyzőkönyvek készülnek, a leveleket iskolában tanított hivatalos formában vetik papírra, a jelentések stílusa egyre jobban igazodik az előírt hivatalos nyelvhez. Megvannak hozzá a szükséges eszközök is, egyre több a villanyírógép, a sokszorosító felszerelés, s ha valamikor a terjedelmes beszámoló készítésének akadálya volt, hogy az írójának kapához, kalapácshoz szokott keze görcsbe rándult egy fél oldal megalkotása után, ma erről már szó sincs. A diktált mondatok játszi könnyedséggel kerülnek papírra. Időnként mintha a szükségesnél is nagyobb mennyiségben. Manapság már a legtöbb testületnél határozattal szabályozzák, mennyi lehet egy-egy előterjesztés terjedelme. Ezt vagy betartják, vagy se. Ma is előfordul valamelyik választott testület tagjának regényvastagságú paksamétát hoz a posta a meghívóval együtt. De kinek van arra energiája, hogy alaposan áttanulmányozza? Tudok olyan hivatalt, ahol minden jelentést minimálisan háromszor gépelnek le. Egyszer lediktálja az előadó, majd bemutatja az osztályvezetőnek. Ö javítgat rajta, ezért át kell írni, mert javított példányt nem kaphat kézhez a főosztályvezető. Az ő javításai után ismét gépelés következik, így mehet az igazgatóhoz, majd újból letisztázva kerül a felettes szerv postájába. Ha esetleg csoportvezető vagy vezérigazgató is közbe- iktatódik, a gépelések száma annyival emelkedik. Mi pedig csodálkozunk, hogy minden korszerűsítés ellenére sem sikerül jelentősen csökkenteni az adminisztratív létszámot. Nemrég egyik tekintélyes termelőszövetkezetünk vezetőjétől kértem néhány adatot. Elfeledkezett róla, pedig másnap külföldre utazott, a repülőtérre indulás előtt jutott csak eszébe. Nem baj, nyugtattam, majd a könyveléstől, a közgazdasági csoporttól megkérem a szükséges számokat. Legyintett, s felhatalmazott, nyúljak be az íróasztala fiókjába, találok ott egy kék fedelű füzetet, abban benne van minden, ami kell. Nem akarom követendő példaként állítani ezt az esetet — ámbár kiválóan gazdálkodó szövetkezet vezető- járől van szó —, de talán mindannyian széjjelnézhetünk a magunk háza táján: nem írunk, iratunk tele hivatalos szövegekkel túlságosan és fölöslegesen sok papírt? NAGY ZSUZSA Zsebszámológépet az elsősöknek? Dohanybetakarítas Van annak már vagy három esztendeje, hogy szociálpolitikával foglalkozó szakemberek megkísérelték felmérni: mennyibe is kerülhet a családokban egy-egy iskolásgyermek szeptemberi tanévkezdése? A számítások természetesen nem lehettek pontosak, a cél az volt, hogy hozzávetőleges becsléssel átlagot vonjanak. Meghökkentő az eredmény. A 6—14 éves korúak esetében a „becsengetés időszakában” átlagosan ezer forintot, gimnazistáknál 1500— 2500, szakközépiskolásoknál ennél is többet kell költeniük a családoknak. Természetesen nemcsak füzetekre , és tankönyvekre. Az iskolába menetel ennél sokkal többet jelent. Köpenyt és tornaszereket, tollakat, körzőt, esetenként tolómércét, tuskészletet; (éppen a napokban került a kezembe egyik műszeripari szakközép- iskola elsőseinek tanszerjegyzéke, nem kevesebb, mint huszonhétféle iskolaszert sorolt fel...) Rajztáblák, vonalzók, matematikai játékok, bűvös kocka (?), külön dressz a sportkörbe... nem szükséges folytatni, minden család kapásból fel tudja sorolni a magáét. Iskolatáskák súlya tanúsítja, mikért gyarapszik szinte megállíthatatlanul a tankönyvek mennyisége is, újabb és újabb feladatlapokkal, szótárakkal, segédkönyvekkel. Korszerűbb és igényesebb oktatás: vitathatatlanul kínálkozik ez ellenérvként, magyarázatként. A nemrégiben rendezett tankönyvtörténeti kiállítás szemléltetően dokumentálta, hogyan lett „egy- könyves” tantárgyakból könyvek sorát igénylő, ismeretek tára, mennyivel szebbek és szemléltetőbbek az ábrák, mennyire logikafejlesztők a feladatlapok, gyakorlati füzetek. Az is tény, hogy az iskolások egy része (vagy a nevelők közül sokan) jó szándéktól vezetve, ám egyéni vagy csoportambícióknak engedve lépi túl sajátos követelményrendszerével az átlagos tanszer- és felszerelési normát. Jóllehet a minisztérium csaknem minden évben, ilyentájt, normatívákat ad a felszerelési követelményekhez és tiltja különleges igények bejelentését, gyakorlatilag csaknem lehetetlen megakadályozni a sajátos iskolai igények jelentkezését. Kezdve az egyen- sapkától a különleges — legtöbbször drágább — füzetek, rajzlapok, tornaszerek besze- reztetéséig. A szülők nagy-nagy többsége pedig vásárol... A gyerek érdekében, no meg a kelletlen iskolai megjegyzések megelőzéséért is. És nemegyszer önszántukból túl is licitálják a pedagógusigényeket. Nemrég, a kedvezményes tanszervásár indításakor mondották el a kereskedelmi szakemberek: nem ritka, hogy egészen kicsiny gyerekeknek zsebszámológépet, logarlécet, különleges füzeteket vásárolnak a szülők! Kettős forrásból táplálkozó túlzások növelik tehát tanévkezdés táján, no meg ezekben a hetekben, tanszervásárok idején az iskolai felszerelések listáit — és költségeit. Pedig nem szerencsés a túlzás, családi és pedagógiai vonatkozásban és a takarékosság okán sem. A gyereknevelés nem lebecsülhető terheket jelent azokban a családokban, ahol két, vagy több iskolás felszerelésének gondjaival kell minden őszszel megbirkózni. A megnövekedett családi pótlék, a sok üzemben rendszeresen adott tanszersegély enyhíthet a gondokon —, de nem szünteti meg őket teljesen. S ha helyeseljük, hogy hivatalosan is meghatározták az egységes, túlzásoktól mentes tanszerlistákat; érdemes a családi, a kisebb közösségekben tapasztalható vásárlási túlzások ellen is szólni. VÁRKONYI MARGIT Az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Mgtsz hetvenhektáros dohányföldjén korszerű gépekkel törik a dohányt.