Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-22 / 196. szám
bnépújság 1980. augusztus 22. Botond-kupa Hosszabbítás után: 1. BSE Szerdán délután Bonyhá- don a városi sportcsarnokban a hatos döntő, vatmint a 7—9. helyért rendezett mérkőzésekkel befejeződött a harmadik Botond-kupa női kosárlabdatorna négynapos küzdelemsorozata, amelyet ezúttal élvonalbeli együttesek vendégszereplése avatott rangos eseménnyé Tolna megyében. A közönség mind a négy napon áí jó iramú, színvonalas összecsapásokat láthatott. A kupa sorsa a hatos döntő utolsó mérkőzésén dőlt el, amikor a BSE és a BEAC lépett pályára. Az izgalmas, színvonalas mérkőzés méltó befejezése volt a tornának. A rendes játékidő 66-66-os eredményt hozott — hosszabbítás következett. Itt a BSE nagyobb rutinja döntött. Ezzel egy évre elnyerték a vándorserleget. A kupa védő Szekszárdi ■ Dózsa a Sopron elleni győzelmével a 3. helyet szerezte meg. Nagy elismerést váltott ki a jelenlévő szakemberek előtt az MTK—VM junior csapata. Korszerű, sok moz- gásos játékot mutattak be. A rendezőség különdíjjal jutalmazta a torna legjobb védőjátékosát, Tarkovács Andreát (BSE), legjobb irá- nyítójátékosát, Fodor Katalint (BSE), valamint a legjobb dobót, Kovács Ilonát (BEAC). A legfiatalabb játékosnak járó tiszteletdíjat Tamás Erika (Bonyhádi Bo- tond) vehette át, aki 1967. decemberében született. A hatos döntő eredményei: BSE—Csepel 116-54 (64-21). Vezette: Kardos—Kovács. Ld.: Hilbert (21), Tarkovács (20), Bogár (16), illetve Cserny (16), Konrádi (11). Leiskolázta ellenfelét a BSE. BEAC—Sopron 72-53 (4025). V.: Kardos—Szabó. Végig vezetve nyert a BEAC. Ld: Kovács (22), Ambrus (16), illetve Kubicsek Zs. (16), Kubi- osek K. (12). MTK-VM junior—Csepel 99-53 (53-24). V.: Major—Szabó. Ld: Balázs (23), Makai, Mesó (18-18), illetve Nagy (14), Cserny (13). Szekszárd—Sopron 82-60 (44-31). V.: Elmauer—Kardos. A cseresorával játszó Dózsa megérdemelten nyert. Ld.: Harsányi (28), Daróczy (14), illetve Kubicsek Zs. (25), Horváth (19). BSE—BEAC 75-73 (43-29). V.: Kardos—Elmauer. A hosszabbítás után a nagyobb rutin döntött. Ld: Tarkovács (16), Hilbert (14), illetve Kovács (22), Lerner (19). A 7—9. helyért: Kecskemét —Komló 62-33 (29-17). A Botond-kupa végeredménye: 1. BSE, 2. BEAC, 3. Szekszárdi Dózsa, 4. MTK junior, 5. Csepel, 6. Sopron, 7. Kecskemét, 8. Komló, 9. Bonyhád. — bálint — Több mint 20 ezer néző Tamásiban A lovassport igazi nagy ünnepe volt ........................................- ................................................ ....... M inden eddigit felülmúló Tolna megyei siker Alkotmányunk ünnepén már a kora reggeli órákban megindult az autóbuszok, személygépkocsik karavánja Tamásiba. A nagygyűlésre, Púja Frigyes külügyminiszter ünnepi beszédének meghallgatására siettek. Miután az befejeződött, a sok ember a lovaspályára ment, hogy ott lehessen a fogatverseny akadályhajtásának küzdelmein. Először a kettes fogatok kezdtek. Az már az első fogatnál kiderült, hogy a vizesároknál úgyszólván minden fogat „összegyűjti” a hibapontot. A lovak megtorpantak, csak kín-keservvel lehetett áthajtani őket. Akadt olyan fogat is, mely egyszerűen nem tudott áthajtani. A kettes fogatoknál Töttösi Sándor (Szedres) versenyben volt a bogyiszlói Berkával. A vizesárok miatt azonban nagy hátrányba került. A szedresi lovak megtorpantak, ezért tíz hibapontot kaptak. A segédhajtó lelépett, újabb tíz hibapont terhelte a szed- resieket. Nagy érdeklődéssel várták Berka fogatát. Amennyiben 5 három hibát vét, akkor mégis a szedresi fogat az első. Nem így történt. Hibátlanul hajtott Berka a vizesárokig, de ott az egyik lova felágaskodott és már-már úgy nézett ki, hogy az állatok megtorpannak, de Berka a döntő pillanatban úrrá tudott lenni rajtuk és hibátlanul mentek át. A hátralévő néhány akadály már nem jelentett feladatot, hibátlanul ment végig a távon — az összes fogat közül egyedül —, így a bogyiszlói fogat lett az első a ketteseknél. A négyes fogatoknál a paksiak harminc hibapontot „gyűjtöttek” össze. Sorrendben a következő pálfai fogat a vizesároknál ellenszegülés miatt kapott tíz hibapontot, majd összeszedte a további harminc hibapontot is, így negyvennel fejezte be a versenyt. A második helyen álló mezőszilasi fogat következett, ő szoros harcban állt az első helyen álló nagydorogi fogattal. Varga György, akinek ez volt első jelentős versenye, kitűnően irányította a négy lovat és mindössze tíz hibapontot kapott. Következett az első helyen álló nagydorogi fogat Horváth Istvánnal. Tíz hibaponttal érkezett a vizesárokhoz, de ott a lovait egyszerűen képtelen volt áthajtani, végül háromszori ellenszegülés miatt ki kellett zárni. A fogatverseny végeredménye. Kettes fogatok: 1. Bogyiszló, 2. Szedres, 3. Regöly, 4. Tengelic. Négyes fogatok: 1. Mezőszilas, 2. Pál- fa, 3. Paks, 4. Regöly, 5. Nagydorog. Az ugrószámok következtek a fogathajtók ünnepélyes díjkiosztása után. Ekkor már mintegy 20 ezer ember állta körül a pályát és élvezte a küzdelmet. Az ifjúságiak díjugratásával kezdtek. Itt szedresi győzelem született. Szakáll István Gimnazista nevű lovával bizonyult a legjobbnak. A 2. hely a Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzőjének, Hegedűs Attilának jutott, aki a Marcelt lovagolta. A 3. Brencsics Kamill lett, a Kárpátja lovasa Lord nevű lován. Megkezdődött a fokozatos nehézségi verseny, a lovasoknak 100—140 centiméteres akadályokat kellett leküzdeni. Pár perce folyt a verseny, amikor megeredt az eső. Nem esett sok, de ez elég volt ahhoz, hogy több ezren megijedjenek és gépkocsijukkal pánikszerűen meneküljenek. Mindez olyan közlekedési dugót eredményezett, hogy akik ebben az időben mentek a pályára, csak centiméterenként tudtak előrehaladni. Végül egy önkéntes rendőr hatalmas munka árán — úgy ahogy — rendet teremtett és sikerült a dugót megszüntetni. Minden bizonnyal ez az eset intő pélA bogyiszlói fogat a vizesároknál. Berka le tudta törni a ló ellenszegülését, hibátlanul ment át. _______________________________ A pontgyűjtő verseny eredményhirdetésére várva. Balról Kecskeméti (Dalmand), KapoE (Simontornya), Kovács (Dal- mand), Horváth Simontornya. A simontornyai Kapoli az Eleméren a díjkiosztásnál da lesz a soron következő versenyekre: meg kell oldani a közlekedést, annak irányítását. Sokáig elhúzódott — miközben ismét kisütött a Nap — a fokozatos nehézségi verseny. A Tolna megyeiek itt is szép helyezéseket szereztek. A dalmandi Kecskeméti József Etnán szerezte meg az első helyet, maximális pontszámmal. Ugyancsak a maximális pontszámmal, de két másodperccel gyengébb idővel a dalmandi Kovács Mihály Decsinos nevű lovával második lett. A 3. hely Ka- vur Zlaptkó (Dakovó) számára jutott Litó nevű lovával. Egy kis pihentető következett. Aki éppen megszomjazott — vagy éppen megéhezett —, egy kis közelharc árán hozzájuthatott mindahhoz, mi szem, szájnak ingere. A pincehelyi Vörösmarty Termelőszövetkezet birkacsárdájában kitűnő pörköltet ehettek az ínyencségek kedvelői. Mindössze pár lépést kellett menni, már ihatott is rá... Ott volt a felsőnyéki termelőszövetkezet, illetve a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat borkóstolója. A Kop-Ka ÁFÉSZ ismét sok sátorral vonult fel, tehát senki nem maradt étien, szomjan. A székfoglaló mindig jó hangulatot teremt a nézők között, és ami érthető, mindig a kisebbnek, a fiatalabb- nak szurkolnak. Ezúttal is 8-tól 15 évesekig pattantak lóra, hogy megbirkózzanak a feladattal, mely nem más, mint lóról — az adott jelre — le kell ugrani és a székek egyikére kell ülni. Az talán természetes, hogy egy székkel mindig kevesebb van, mint lovas, így állandóan csökken a létszám. Végül az apró termetű simontornyai Jencski Zoli bizonyult legügyesebbnek, és a közönség nagy tapsa közepette vehette át a tamási költségvetési üzem tiszteletdíját. De ha már a tiszteletdíjról esik szó, hadd jegyezzük meg: valamennyi lovas szép, értékes és praktikus tiszteletdijat kapott. A négynapos tamási lovasnapok utolsó versenyszáma következett, a kitartásos verseny. Itt a lovasok 140 centiméternél kezdenek, az akadályt 10 centiméterrel emelik, de a következő fordulóban csak az a lovas vehet részt, aki hibapont nélkül ment végig az akadályokon. Itt a végső győzelmet Kavur Zlaptkó (Dakovó) szerezte meg, 2. Kecskeméti József (Dalmand), 3. Kovács Mihály (Dalmand). Véget értek a tamási nemzetközi lovasnapok. A nézőszám bizonyítja a hatalmas érdeklődést, nyugodtan elmondhatjuk, mindenki jól érezte magát. Elismerés rendezőknek és mindazoknak, akik közreműködtek alkotmányunk ünnepén — és az azt megelőző napokban —, hogy a Tolna megyeiek ilyen jól szórakozhassanak. Kerékpár Budapesten, a Millenárison az országos junior pályabajnokságon szerepeltek a Szekszárdi Szövetkezet kerekesei. A versenysorozat repülőbajnoksággal — a szekszárdiaknak balszerencsésen kezdődött. Három szekszárdi fiú esett ki a további küzdelmekből Hálást Zoltán egy győzelemmel két vereséggel, Halász László két győzelmet szerzett, de a legjobb hat közé kerülést eldöntő futamban ő is vereséget szenvedett, Pálinkás pedig csak az 5. helyezést tudta elérni. Az 1000 méteres időfutam- ban csak Pálinkás rajtolt a szövetkezetiek közül, de ezúttal sem fogadta kegyeibe a szerencse, mert néhány méter után fel kellett adnia a versenyt. A 4000 méteres üldöző versenyben a nap legjobb idejét Halász László érte el 5 perc 7,4 mp-vel. Három párral később rajtolt Pálinkás ellenfele, Zóka István. Kettőjük között szép verseny alakult ki, ahonnét Pálinkás került ki győzesen. Az utolsó körrel biztosította be a győzelmet 5 perc 0,8 mp-es idejével, és az első győzelmet szerezte meg ezen a bajnokságon. Halász Zoltán futamát is balszerencse kísérte. A második táv felében is a magyar 4000 méteres rekordnál is jobb volt a részideje, amikor a gumija „kilehelte” lelkét. A megismételt futam rajtjáig mindössze 20 perc állt rendelkezésére, ami megbosszulta magát, csupán a 9. helyezést tudta megszerezni. A körülményekhez képest ez szép teljesítménynek számít. A 4000 méteres csapatversenyben a Pálinkás, Halász L., Halász Z., Szunyogh ösz- szeállítású csapat 4 perc 50,6 mp-es idővel a Ferencváros együttese mögött az ezüstérmet szerezte meg. Eredmények: Repülő: ...5. Pálinkás, ...9. Halász L. 4000 m egyéni: 1. Pálinkás, 2. Halász L., 9. Halász Z. 4000 m csapat: ...2. Szekszárdi Spartacus (Halász L., Halász Z., Pálinkás, Szunyogh). Pontversenyben: ...3, Halász I.„ 7. Pálinkás, ...9. Halász Z. Kajak-kenu Dunaújvárosban került megrendezésre a C típusú Kohász-kupa, ahol a Szekszárdi Spartacus huszonöt versenyzővel vett részt. A versenyre huszonhárom egyesület több mint 500 versenyzőjét nevezte. Eredmények: Hosszútáv: K—1 5000 m ifjúsági: ...3. Inger József. K— 1 serdülő 2000 m; ...4. Stumpf Csaba. K—2 serdülő 2000 m: ...2. Ellermann Péter—Kulcsár István, 3. Nyulász Zsolt —Gáncs József. MK—1 úttörő 2000 m: ...3. Nagyváradi Tibor. Rövidtáv: K—1 ifjúsági 500 m: ...2. Adorján István. K—2 ifjúsági 500 m: ...3. Inger József—Mozbacher Zoltán, ...5. Ellermann József—Fekete Imre. K—2 serdülő 500 m: ...2. Nyulász Zsolt—Gáncs József. K—1 serdülő 500 m: ...6. Stumpf Csaba, 7. Kulcsár István. A verseny után a serdülők és ifjúsági versenyzők a Dunán lefelé evezve tették meg domboriig a mintegy 80 kilométeres víziutat, ami szép teljesítmény. A hét végén a szekszárdi kajakosok Békés- szentandráson, a Simon Fiala Tibor-emlékversenyen állnak rajthoz. A győztes mezőszilasi fogat. Hajtó: Varga György A szedresi Horváth János Csongoron