Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
1980. július 8. ^fcPÜJSÄG Moziban Vasárnapi szülők Rózsa János már indulásakor, a Balázs Béla-filmstúdió tagjaként is problémaérzékenységével tűnt fel. Gondoljunk csak a Gyermek- betegségekre, vagy a Tanítókisasszonyok egész országot felkavaró mondandójára. Szociografikus igényességű, dokumentalista rövidfiimjei után a Bűbájosok című játékfilmje zenéjének egyik- dala (Történet M.-ről) maradandóbbnak bizonyult, mint maga a film. A Bűbájosok zenéjét is Szörényi Levente szerezte, ugyanúgy, mint legújabb filmje, a Vasárnapi szülők zenéjét. Szűk társadalmi csoportról — országosan mintegy tizenháromezer fiatal problémáiról — szól a film, de ezeknek a fiataloknak az élete, jövője már sokkal szélesebb társadalmi hullámokat verhet és ver is fel. A javítóintézeti zárt világból való kilépés lehetőségeit és módjait vizsgálja a film. És ha modellnek vesszük, tipikusnak fogadjuk el a főszereplő, Juli sorsát, akkor mindannyiunknak van miért szégyenkeznünk. Mert, hogy a filmbeli lányok sorsáért ki Végh Antal szereti a magyar futballt. Ez már akkor nyilvánvaló volt, amikor megjelent emlékezetes műve „nemzeti sportunk”(?) betegségéről, ami egyformán okozott szenzációt és sajtópereket, csak éppen változást nem. Végh Antal azonban konok ember. Legalább húsz éve ismerem, ezt személyesen is tanúsíthatom. Most megjelent a hatásos „90 perc” című könyve, a Magvető kiadásában, fényképes borítóval és a borító külső-belső oldalán látható, fekete csíkkal leragasztott szemű labdarúgókkal. Ezt a fekete csíkot szakmánkban akkor szokás alkalmazni, amikor a kép vagy kiskorúakat ábrázol, vagy olyanokat, akik ellen eljárás folyik, bírói döntés még nem született, az ítélet- hozatal csak ezután esedékes. Végh korábbi könyvét a lakásomról lopta el valamelyik tisztelője, a beragasztott fényképpel és a dedikációval a felelős, azt nem kérdezi, nem keresi a film. Közhely- szerű lenne csak a megromlott családi kapcsolatokra hivatkozni. A jószándékú, de félresikerült patronálómozgalom konkrét példája, a szövőgyári brigád naiv és megfontolatlan segíteni akarása sem a megoldást sugallja. Tulajdonképpen bajban vagyok, ha a film mondandóját keresem. Talán elrettenteni akarja a még „kint” lévő fiatalokat az intézeti élettől? Vagy a kezdő pedagógusokat? Esetleg fordítva, a nagy feladat megoldására serkenteni őket? Vagy a tanácsok figyelmét felhívni az intézeti életre, a filmbelinél átgondoltabban, megfontoltabban patronáló brigádokat keresni, akik nemcsak a leendő munkaerőt, hanem a megbicsaklott sors mögötti embert is keresik? Mindenesetre a bemutatott kiutak — házasság, öngyilkosság, szökés — kiúttalansága a filmből is kiderül. Mert az intézet zárt, viszonylag steril körülményeiből kikerülve ezeknek a fiataloknak valami módon vissza kell illeszkedniük a társadalomba. Hoegyütt. Ennek még nem tudom, hogy mi lesz a sorsa. Mindenesetre már a pult alól se kapható. Amennyire sportbéli tájékozatlanságom teljes birtokában megítélnem sikerül, ez a könyv jobb. Amaz szenvedélyes filippika volt, ami egy kissé idejétmúlt műfaj és a maga idején Fülöp makedón királyt se befolyásolta működésében. Ez kétségtelenül irodalom, szerkezeti felépítése pedig telitalálat. Két félidő jpiinden percében mindenki gondol valamit. Ha jó labdarúgó, úgy netán azt is, hogy csapatának milyen esélyei vannak, neki úgyszintén, ha pedig nincsenek, épp ebben a 90 percben veszítették-e végleg el azokat, vagy jóval korábban. Hiszen „Nem volt még új idény új remények nélkül...” Az, aki 90 percen és 243 oldalon keresztül hangosan gondolkodik, természetesen moralizál is. Szerencsére gyan lehet olyan belső normákat kialakítani bennük, melyek segítségével képesek lesznek ellenállni környezetük, körülményeik iszonyú visszahúzóerej ének ? Tudom, hogy erre a kérdésre a feleletet, a megoldást nem a filmnek kell megmutatnia. Mindenesetre tény, hogy Rózsa János meg sem próbálkozott ezzel. Inkább azt sugallta, hogy a felnőttek társadalma csak kihasználni, felhasználni akarja ezeket a lányokat. Ügy tűnik, előző problémafeltáró, okokat kereső filmanélkül, hogy erre tudatosan törekedne. A mérkőzés eseményei, eredménytelensége kényszerítik rá, ami remélhetőleg más szinten is előfordul, vagy kellene, hogy előforduljon. Eközben az olvasó megtud egyet, s mást a labdarúgás nem éppen épületes műhelytitkaiból, de ezek egyrészt már régóta nem titkok, másrészt valószínű, hogy a műhely egyebek közt azért is rossz, mert ilyen áltitkai vannak. A 90 perc alatt Végh Antal meg se próbált kibújni a bőréből, amit ha megtesz, felettébb visszás eredményt szült volna. „Tán csodállak, ám de nem szeretlek” — írta Petőfi. Végh Antal ezt fordított mottóként használhatná: „Tán szeretlek, ám de nem csodállak”. Nincs is miért. Ami természetesen a labdarúgásra vonatkozik. ORDAS IVÁN jei után a rendező a Vasárnapi szüjők alkotásakor a felületes és épp ezért igaztalan nézetek zsákutcájába jutva önnön színvonala alá került. A film hitelességét az amatőr — országos válogatással összeszedett — szereplők csetlő-botló, néha visszafogott, máskor túlságosan teátrális játéka sem támasztja alá. Talán csak Ragályi Elemér örökmozgó kézi- kamerája igyekszik filmszerűvé, izgalmassá tenni ezt az igazán izgalmas kérdésekről szóló filmet. TAMÁSI JÁNOS Rádió Műsorétlap A fenti cím plágium, a 168 órából származik, de úgy érezzük, hogy ide kínálkozik. Senkinek nem jutna eszébe végigenni az éttermi étlapok bármelyikének minden tételét. Itt sem soroljuk fel la rádió július 8. és 14. (tehát két kritikai oldalunk megjelenése) közötti teljes műsorát, hanem csak kedvgerjeszitővel, ízelítővel akarunk sízolgálni. Eleve elismerve természetesen, hogy másnak más lehet aiz ízlése. Sokaiké azonban egyezhet a miénkkel, akik — egyebek közt — a következőket hallgatnák meg. Ma 17.07-kor a Kossuthon Varsányi Gyula műsorát, mely a televízióval miint családtaggal foglalkozik. Feltehetőleg gondolva arra', hogy családtagok és családtagok között sem mindig teljes a harmónia. Szerdán pontosan ugyanebben az időpontban és ugyanezen az adlón érdekesnek ígérkezik az, amit az olimpia előtt Gálik Mihály a sportszeriparról tud elmonda, ni. Netán ezen a területen is dobogóra kerülhetünk? (Az előbbi „is” természetesen hangsúlyozandó.) Pénteken este 21.30-kor egy sokszor emlegetett témát világít meg szokatlan oldalról Bakonyi Péter. Sűrűn emlegetjük városaink, közutaink, nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész ország pisakosságát. Azt ritkábban, hogy mennyire kerül a köztisztaság. Azt még ritkábban, hogy mennyibe hét az utakat tisztítani — az autóktól? Végül egy kulturális ajánlat. A lengyel színházi élet közismerten rendkívül fejlett, amin mit se változtat, hogy mi idehaza meglehetősen keveset tudunk róla. (Egyáltalán hajlamosak vagyunk közvetlen, vagy közeli szomszédainkról édeskeveset tudni!) Osgyáni Csaba „Varsói dekameron” címmel egy nagy vitát kiváltott darabról és ennek ürügyén a lengyel színházi évadról számol be július 14-én 13.25-kor a Petőfi-a dóban. Hanguersenykronika Méltó nyitókoncertje volt az 1980. évi szekszárdi zenélő nyárnak a június 30-i alkalom. A szeszélyes időjárás ugyan a márványterembe kényszerítette az eredetileg szabadba tervezett hangversenyt, a külső környezet hangulatemelő erejét azonban bőségesen kárpótolta a — Ligeti Andor ve, zette — szekszárdi madrigálkórus előadásának magas hőfoka. Az énekkar az elmúlt időszakban viszonylag keveset szerepelt szekszárdi pódiumokon, így az újra (illetve első) találkozás közhely-felfedezéseként állapíthatjuk meg azt az egyszerű — szükebb pátriánkban ugyanakkor tán mégsem eléggé tudatosult — igazságot: európai rangú együttes, a József Attila-i legmagasabb fokkal mérhető művészet lelt műhelyt, otthont Liszt és Babits városában. Ezt a belső igazságot csak alátámaszthatja (helyettesíteni nem tudja) akár az olyan magas trófea is, mint a néhány héttel korábban, az írországi Cork városában rendezett nemzetközi kórusversenyen elnyert Dorothy Mayer-díj (ezt a legjobb egyéni teljesítményért adták), és a női kar kategóriában szerzett 11. díj. A kórus nyitószámként a versenyprogramon is szereplő XIII. századbeli ír énekkel köszöntette hallgatóságát (Eiblin a run...). A nyomán következő J. Handl és Cl. Moteverdi-darabok (Roraté coeli..., Hor, chel, ciel...) archaizáló hangvételükkel merész ívű hidat teremtettek a negyedikként felcsendülő Bruckner: Virga Jesse- hez. Különösen ez utóbbi mü, s a hangzásképében szüntelenül oszcilláló, moduláló zárószám: H. Wolf: Resignation-ja bizonyt, tották a kórus és a vezetője remek felkészültségét, s ami nem kevésbé fontos; szerencsés egymásra találását. Az elhangzott Kodály- és Bárdos-művek közül Kodály—Weöres: öregek című darabját sikerült a leginkább lélekbemarkoló őszinteséggel — s ennek nyomán hatással — megszólaltatniuk. A három női kari darab (Th. Morley, Fr. Poulenc és Kodály— Szkhárosi egy-egy műve) ugyanazt a nemes előadóművészi vonást ragyogtatta fel, amelyet így jellemezhetnénk: egyszerűség, ke- resetlenség, mély járatú hitelesség. E tulajdonságok indukáló végpontját minden bizonnyal a karnagy, Ligeti Andorban kell keresni. Meglepetése volt az estnek a közreműködő fiatal hegedűművész; Ligeti András. Ligeti — Rohmann Imrével kamarázva — az amerikai Bloomingtonból I. díjjal tért haza, s most Solti-ösztöndíjjal Becsbe kerül. A Lányi Péter kíséretében előadott Bartók-, Kodály-, Ravel-müvek minden bizonnyal visszaváratják Szekszárdra a kivételes tehetségű fiatal művészt. DOBAI TAMÁS Könyv Végh Antal: 90 perc TV-NAPLÓ Tanuljunk meg pókerezni? Csurka István legsikeresebb színpadi szerzőnk. Sikerének titka, hogy mindig színpadban gondolkozik, hősei életének eseményeit úgy tudja összesűríteni, hogy a két- három felvonás egész életüket tükrözi, miközben az általánost is példázzák, mert életük valahol gondolatainkkal, szándékainkkal találkozik. A Ki lesz a bálanya? című tévéjáték is megcsillogtatjá ismert és tisztelt erényeit, hiányérzetünk nem is írói kvalitásainak szól, hanem a hajnalig tartó kártyapartiba zsúfolt konfliktusnak, ami a póker legtöbbünk előtt tökéletesen ismeretlen szabályai között elveszik. A kívülálló számára meddig lehet fokozni egy kártyaparti feszültségét? Egy kicsit olyan ez, mint a wimbledoni teniszverseny: a néző a labdát is csak kivételes pillanatokban látja, s legfeljebb csodálkozik, amikor a lelkes riportertől megtudja, hogy ki győzött. Még csak kibicek se lehetünk, a megszállottság hiábavalósága ugyanis kizárja részvétünket, s a fáradhatatlan kártyásokat úgy nézzük, mint Anatole France regényében, a Thaisban a római úr az oszlopon ülő szenteket: jegyezzük fel. hogy ilyen is van, de közösséget nem vagyunk hajlandók vállalni velük. A kiábrándultság is lehet kiábrándító, s azt hiszem, sokan voltunk, akiknek még szánakozni se jutott eszünkbe Csurka hősei láttán, mert ez a céltalan izgalom csak az ő életük pótszere, lapjaikba nem látunk bele, s tulajdonképpen azt sem tudjuk, miből ábrándultak ki any- nyira, hogy egy olyan álizgalomba menekültek, aminek csak pénzben kifejezhető tétje van. S amikor hajnalban Czifra János a szappanba rejtett borotvával elindul a gőzfürdőbe, hogy Seneca gesztusával végezzen magával, még rögeszméi Néróját sem érezzük mögötte, mert a kör már akkor bezárult, amikor leültek a kártyaasztalhoz. Maradna hát a tanulság. A két fiatal ugyanis egész éjszaka az utcán fagyoskodott, hogy befekhessen a megátalkodott kártyás ágyába, s amikor végre elkotródtak a kártyások, úgy' vonulnak be, mint a Hamlet végén Fortinbras diadalmas seregei: övéké a lakás, illetve a csatatér. Csak. az a kérdés, ha majd kiszállnak az ágyból, mihez kezdenek. Netán ők folytatják az abbahagy- hatatlan pókerpartit? Csurka tévéjátékában nyomon tudjuk követni minden írói erényét, mert végig érezzük, hogy kitűnő író munkája, csak rokonszervünk torpan meg, mert a játék izgalma nem ragad magával, s ez valószínűleg akkor is így lenne, ha tudnánk pókerezni. CSÁNYI LÁSZLÓ Talán folytatják... Befejezéséhez érkezett a televízióban egy sorozat, mégpedig olyan sorozat, ami után nem sóhajtott fel megkönnyebbülten a néző, hogy „végre vége”. Pontosan ellenkezője történt, s ezt meg is tudtuk pénteken a kora esti műsorból. A Kedvünkre... alcímet visélő olvasók akadémiája záróadásában a műsor szerkesztő műsorvezetőjén, Hárs Györgyön, a forgatókönyv készítőjén, Bajor Nagy Ernőn kívül részt vettek az akadémia győztesei, néhány versenyzővel pedig filmszalagról ismerkedhettünk meg. Az egyéves pályázaton — amikor a tévé, rádió és az újságok hívták fel a figyelmet, s közösen „mozgatták” mindvégig — tizenhétezren vettek részt, jórészt szocia- alista brigádok. Kollektív és jó munkát végeztek: műsorokat néztek, hallgattak, színházba és moziba jártak, kirándultak és olvastak, mégpedig tervezetten, irányítottan. Kiemelésre méltó még, hogy a brigádok családtagjai is bekapcsolódtak e nemes versenybe, amiről a kollektívák úgynevezett önművelődési naplót vezettek. Szóval az Olvasók akadémiája pályázat, vagy verseny volt. S ami a legörömtelibb az egészben, a műsorban megszólaltatottakat, a pályázókat — volt köztük kovács, cukrász — egyáltalán nem a verseny és a nyeremények ösztökélték a pályázatban való részvételre, hanem az, hogy az akció irányította rendszeres, sokrétű művelődésüket, felhívta figyelmüket egy-egy olyan műre, amivel talán csak évek múlva, esetleg soha nem találkoztak volna. A nyeremények — a színes tévé, a könyvutalványok, hanglemezek, mozibérletek — szinte csupán „meglepetést” jelentettek. Tehát a pályázat nem öncélú és nem látványos játék volt, hanem izgalommal teli, okos, rendszerességet diktáló művelődési akció, ami közösségeket kovácsolt egybe. A pályzók nem azért tanultak, hogy ezáltal „vezető beosztást szerezzünk” hanem maguknak, a tanulás öröméért — fogalmazott egy játékos. A másik pedig azt mondta, hogy örömmel fogadták, hogy valakik irányították művelődésüket. S ezt a formát szívesen vennék éveken át. —vhm— Kossuth-könyvek Sztyepanova: Engels Hézagpótló mű J. Sztyepanova munkája Friedrich En- gelsről. Még szerencse, hogy nem tartja magát az alcímhez, amely szerint a mű rövid életrajz. Alapos elemzést ír ugyanis modelljéről, aki Lenin szerint „a modern proletariátus legkiválóbb tudósa és tanítómestere az egész civilizált világon”. Sztyepanova, a történelem- tudományok doktora, leírja hogyan, milyen környezetben alakultak ki a fiatal Engels nézetei, hogyan vált forradalmi demokratává, milyen szerepet játszott életében a 'Marx-szal való találkozás. Az életrajzi adatok mellett jelentős helyet kap műveinek ismertetése. A szerző felhasználja a Marx-szal és más politikai személyiségekkel folytatott, kiterjedt levelezését is. Nem ennek a könyvnek a hiányossága, hiszen ez egy, bár népszerű stílusban megírt, de mégiscsak tudományos munka, hogy a munkás- mozgalom történetének, az emberi gondolkodásnak és a történelemnek e nagy alakjairól mindig csak értékelő művek olvashatók. Ami nagy kár, mert hogy csak Marxnál és Engelsnél maradjunk, tartalmas, színes életet élő emberek is voltak, nemcsak élő tankönyvek, mint ahogy máig ábrázolják őket. Következő heti filmjegyzetünket a Világvége közös ágyunkban című filmről írjuk.
