Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

a Képújság 1980. július 1. Moziban Kojak Budapesten Kőjüknek kár volt Buda­pestre jönnie, Amerikában sem valami szellemes, • hát még Budapesten. A tanulság az, hogy egyetlen ötletből nem lehet egész estét betöl­tő filmet rendezni, még vi­lágszínvonalú filmszínész­gárdánk közreműködésével sem. A figurákat ugyanis elő­ször ki kell találni, aztán le­het csak eljátszani, de még ehhez is kevés egy jó színész, kell egy történet, és elmond­ható .szöveg, amelynek a se­gítségével megeleveníthető a személyiség. Ebből a filmből mindez hiányzott. Inke László becsülettel eljátszotta Kojak hadnagyot, úgy, ahogy az amerikai filmben szerepel, de maguk a szerzők nem tud­tak mit kezdeni saját ötle­tükkel. Krimi-komédia, hir­deti a főcím, de se nem kri­mi, se nem komédia, ami a vásznon helyenként pereg, a profi krimikhez és komédiák­hoz szokott honi mozi- és tv­néző számára leginkább csak folydogál. A szerzőpáros, Kállai István és Szálkái Sán­dor, ez utóbbi rendező minő­ségében is, nem döntötte el, hogy krimi-paródiát, valódi krimit, vígjátékot, vagy tár­sadalmi szatírát kíván-e rendezni. Van benne néhány hu­moros, inkább szatirikus öt­let, de egyik sincs „megcsi­nálva”, a színészek tehetsé­. ge kiaknázva. Esztergályos Cecília, Harsányi Gábor, vagy akár Őze Lajos olyan jó színészek, hogy akár egy egész filmet lehetne rájuk építeni, az alig összefüggő 'epizódokban felvillannak még olyan nevek, mint Tol- nay Klári, Gobbi Hilda, Már­kus László, Pécsi Ildikó, akik szintén többre képesek, mint ami ebben a filmben meg­adatott nekik. A színész­vezetés sem egységes, mert amíg Szirtes Ádám realista stílusban alakítja a magyar rendőrtisztet, Harsányi Gá­bor némán is parádés paró­diát alkot. Szegény Kojak meg csak- téblábol egyik helyről a másikra, dramatur- giailag elég indokolatlanul. Rá vár az a kellemetlen fel­adat is, hogy egy 'hosszadal­mas kihallgatási jelenetben „szájba rágja” az , eszmei mondanivalót, .de a szocialis­ta törvényesség miatt, még egy jó ízű verekedésben sem lehet része. A korhatár nél­küli megjelölés pedig egyéb élményektől fosztja meg, amire a csinos, szőke bér­gyilkos és bártáncosnő társa­ságában alkalma lehetne. Ihárosi Színházi esték A József Attila Színház vendégjátéka Két estén át vendégszere­peit Szekszárdon a József At­tila Színház kitűnő együtte­se, két olyan művel, amely az elmúlt évadban megérdemelt siker volt. Száraz György drámája, az ítéletidő, kényes történelmi eseményt idéz fel. 1949 máju­sában Abrudbányára érkezett Kossuth kormánybiztosa, hogy békét kínáljon a román felkelők vezérének, Avram láncúnak, akit a „havasok ki. rályának” hívtak s egyes for­rások szerint 40 000 ember harcolt vele. A történelem ké­szen kínálja a drámai helyze­tet, mert ami ekkor Abrudbá- nyán történt, nemzedékek életére kihatott. Száraz György ismeri a színpadot, kitűnőre vizsgázik történe­lemből is, tud feszültséget te­remteni, s tökéletesen ki tud­ja aknázni a szituációban rej­lő drámát. Az természetesen szuverén joga, mint minden drámaírónak, hogy sűrítse az eseményeket; a dráma szel­leme legyen hű a történelem­hez. Hősei tudják, hogy most kellene új fordulatot adni a történelem menetének, Száraz György pedig nem kételkedik abban, hogy a végsőkig kiéle­zett helyzetben művészi hite­le azon áll vagy bukik, hogy szembe mer-e nézni a törté­nelemmel, tud-e mai érvényt adni annak, ami tragikus for­dulatot adott az abrudbányai eseményeknek. A valóság természetesen mindig összetett, a történelem nagy alakjainak útja is rit­kán vezet, töretlenül kitűzött céljukhoz. Avram láncú — ebben a források megegyez­nek — tiszta és szilárd jellem volt, aki tudta, hogy a csá­szári ház ellen a magyarokkal kell szövetkeznie, ugyanakkor Bécs is igyekezett saját érde­kei szolgálatába állítani. Az­óta napvilágra került az oszt­rák minisztertanács 1849. au­gusztus 18-i ülésének jegyző­könyve, melyben szó szerint ez áll: „A belügyminiszter visszatér arra a többször is előterjesztett javaslatára, hogy láncú oláh vezérnek ki­tüntetést kellene adni, annál is inkább, mert nevezett idő­közben már kapott orosz ki­tüntetést”. (Magyarul: Az aradi Vértanúk II. kötet, 1979). Jóval később meg is kapta, de nem fogadta el, sőt tüntetőén távol maradt az ifjú császár köszöntésétől, mikor 1852-ben Erdélyben járt. Börtönbe ve­tették, s így valójában oszto­zott a magyar szabadsághar­cosok sorsában, s az már tör­ténelmi események tragiku­ma, hogy azok ellen a magya­rok ellen fordult a szabadság- harc alatt, akiknek sorában harcolni akart, hisz az is tör­ténelmi tény, hogy hajlandó lett volna tábornoki rangban belépni a magyar hadseregbe, de a történelem ezt a lehető­séget is elmosta. Száraz drámája nem láncú története és tragédiája, ha­nem két népé, amelyeket el­választ a nemzeti türelmet­lenség: az abrudbányai ese­mények majd másfél évszá­zad távolában is így kapnak általános érvényt. Az előadás — Berényi Gá­bor rendezése — végig fe­szült, valóban a történelem izzik a levegőben. Láng Jó­zsef, Káló Flórián, Solti Ber­talan, Horváth Sándor, s a rendkívül szuggesztív Borbás Gabi nevét emeljük ki a ki­tűnő együttesből. Divatba jött a múlt száza­di francia vígjáték, s a szín­padra és sikerre dolgozó szer­zők gazdag névsorában elő­kelő hely illett meg Eugen Labiche-t, akiről a nagyon komoly irodalomtörténetek­nek is van néhány elismerő sora, annyival is inkább, mert a Francia Akadémia, a „negy­ven halhatatlan” is méltónak találta a tagságra. Több mint száz színdara­bot írt, csaknem kizárólag bo­hózatot, melyeket kivétel nél-' kül a pazar meseszövés jelle­mez, az ötletek káprázatos gazdagsága, s ha nem is tar­tozik a nagy jellemábrázolók közé, gunyoros kritikája nem kímélte a második császárság élvhajhász újgazdagjait. Korán bevonult a magyar színpadra, s a régi Nemzeti Színház nézőit már a múlt század második felében is gyakran megnevettette. Fris­sessége ma is hat, s igazán nem véletlen, hogy a József Attila Színház évek óta játsz- sza egyik legjobb darabját, mely a magyar átültetésben a Mézeshét címet kapta (erede­ti címe: Célimare le Bien- Aimé, vagyis a hőn szeretett Célimare). 1863-ban írta, s az elmúlt százhúsz év mit sem koptatott rajta. A József Attila Színház Romhányi József és Aldobölyi Nagy György társszerzőségé­vel (de ugyan ki fordította?) némileg pestiesítette, ami ese­tenként új ötleteket is jelent, máskor viszont nem. Mind­egy, a darab jó, az előadás kitűnő, a szereplők pedig a közönséggel együtt élvezik a pergő játékot, melynek ira­mát legföljebb néhány dalbe­tét (mintha a kelleténél több lenne belőlük) akasztja meg, hogy aztán annál vidámabb iramban peregjen tovább az öregedő Célimare nősülésé­nek története. Mit mondjunk a szereplők­ről? Velünk együtt örültek a gondtalan szórakozásnak. CSÁNYI LÁSZLÓ A Magyar Játékszínre emlékeztek Ünnepséget tartottak vasár­nap Balatonfüreden a csak­nem másfél évszázaddal ez­előtt létesült Magyar Játék­szín alapítására emlékezve. A délelőtti órákban fúvószene­kar hangversenye fogadta az érkezőket. Az ünnepség meg­nyitásaként megkoszorúzták az alapító, Kisfaludy Sándor szobrát. Gubicza László vá­rosi tanácselnök-helyettes és Czine Mihály irodalomtörté­nész mondott beszédet, majd neves színművészek adtak elő részleteket a Magyar Játék­szín alapításának idején szü­letett irodalmi alkotásokból. Délután az arácsi temetőben megkoszorúzták a Magyar Játékszínben fellépő művész­nők sírját. Este a SZOT-szanatórium színháztermében emlékeztek a 149 évvel ezelőtt megalakult Magyar Játékszín közművelő­dési jelentőségére. Az emlék­esten Rácz István, a városi tanács elnöke mondott beszé­det. Az emlékesten a Madách Színház és a Víg­színház művészei, a Ma­gyar Állami Operaház és az Országos Filharmónia szólis­tái adtak ünnepi műsort. Rádió Lexikon igény Amennyire megítélni tu­dom, a Rádió már jó ideje szerencsés kézzel tapintott rá a művelődni, szellemileg gyarapodni vágyó emberek lexikonigényére. A téma kis­sé messzire vezet és itt csak körvonalaiban érzékeltethető. Amiként, hogy a polihiszto­rok kora már régen lejárt, az átlagembernek (tehát át­lagos jövedelmű és átlagos lakással rendelkező hazánk­fiának) egyre nehezebb lesz az érdeklődési körének meg­felelő, lehető legtöbb köny­vet -összegyűjtenie. Kiszorít­ja a lakásából, ahelyett, hogy a könyv szolgálná őt, maga válik a könyv szolgájává, rabjává. A mikrofilmre vett művek gyűjtésétől még igen távol vagyunk és ez igazán nem az a hely, ahol a jövő (esetleg) holdas távolába me­netjegyet lehet váltani. Éppen ezért van egyre na­gyobb jelentősége az okos összesítőknek, kézikönyvek­nek, lexikonoknak. Hátrané­zek a könyvespolcomra és épp 21 ilyen kötetet számo­lok meg, ami persze kevés. A Nagy Révai-m sajnos nincs meg, hasonló részletességű művel pedig egyelőre adó­som a magyar könyvkiadás. A Rádió a maga módján, sa­játos eszközeivel igyekszik segítségemre sietni. Az el­múlt vasárnapon például An­na Karenina netáni modell­jeiről, a Balatonról és az Ös-Duna medréről készített amerikai űrfelvételekről tá­jékozódhattam. Oriana Fal­iad: Ha meghal a Nap című könyve jutott az eszembe, amikor arra a kérdésre vá­laszoltak megfelelő szakem­berek, hogy sugárzik-e még a Nap. Az már .szinte csak mellékesnek tűnt, hogy a neutrínók nyugalmi tömegé­nek és a világmindenségben elfoglalt arányának kapcsán a válaszolók szinte metafizi­kai mélységekbe nyúltak és érintették az örökkévalóság cseppet sem újdonat új té­máját. Végül még Anaxi- mandrószról is kaptam né­mi felvilágosítást, aki iránt pillanatnyi más irányú elfog­laltságaim miatt minden bi­zonnyal nem érdeklődtem volna. Ezzel el is jutottunk a Rádió-lexikon műsorainak (mert természetesen erről van szó) jelentőségéhez. Az ügyes, szellemes, szakem_ bereket közérthető stílusban megszólaltató, ugyanakkor részben játékos közművelés­hez.-s. -n. Tv-jegyzet Kevesebből - többet! Az első öt hónap tapasztalatai azt mutatják; óvatosab­bak lettünk a beruházásokkal. Nem növeljük, hanem pár százalékkal csökkentjük az új üzemekre, gépekre for­dítható összeget. De ez nem azt jelenti, hogy leállítottuk fejlődésünket. Az évi 170—180 milliárd forintot továbbra is beruházásokra költjük. A legfontosabb a folyamatos­ság, és azokat kell gyorsan,"hatékonyan befejezni, ame­lyek'építése kevesebb időt vesz igénybe. A péntek esti Kockázat című televíziós műsorban gaz­dasági, kereskedelmi és bankos szakemberek beszélget­tek Gubcsi Lajossal, a televízió fiatal közgazdász-ripor­terével a beruházásokról. Szó esett — ami eddig is na­gyobb hangsúlyt kapott —, a kockázatról, az ésszerű kockáztatásról. A vállalatoknak nem kell lemondani az új, a korszrű, a versenyképes termékek továbbfejlesz­téséről. A nagyobb haszon megköveteli, hogy beruház­zunk. A beszélgetés során az is előtérbe került, hogy az is kockáztat, aki egyáltalán nem vállal kockázatot. Ame­lyik vállalat megelégszik azzal, hogy ma van jó piaca, korszerű terméke és ül a babérokon, a jövőjét kockáz­tatja. Egyre többször bebizonyosodik: sokkal többet ad­nak fel, mint gondolnák: a további létük lesz veszély­ben. Az ésszerű kockázat, a rugalmas piacpolitika is hor­dozza a vesztés lehetőségét, de sokkal kevesebbet, mint ott, ahol semmit sem tesznek. Az új gazdasági helyzetben a beruházásoknál a hang­súly: kevesebből — többet! Erre ösztönöz a bank is. Az első öt hónap tapasztalatai, mint az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülésén megfogalmazták: jók. Hatékonyabb lett a munka, javult külkereskedelmi egyensúlyunk, a beruházások megvalósítása tervsze­rűbb. A péntek esti televízióvita ehhez még annyit fűzött, hogy a vállalatok kissé óvatosak, de egy gazdasági év tapasztalatai után várhatóan a visszahúzódás megszűnik, többen vállalnak kockázatot is. Olyat, amely a kevésből gzdaságosabb, hatékonyabb, versenyképesebb terméket eredményez. H. J. Akiket a film elkísér Történik 1922-ben. Ezzel az eligazító felirattal indult az Akiket a pacsirta elkísér című, Ranódy László ren­dezte magyar film. Mi is történt 1922-ben? A kezdő kép­sorok bemutatták a nagy pusztát, a nagy „sörnmit”. A horizontra fehér falú tanyák ültek. Megismertük: Sán­dort a bérest, aki 22 évesen a kovácsműhely lűzcsilla- gairól álmodott. Csiszér gazdát és feleségét, a szomo­rúan is szépséget őrző Ágnes asszonyt, meg Julist, a szolgálólányt. Nem a délibábos, ostorpattogtató puszta aligszavú emberei voltak ők. Más típust képviseltek. Egy világot, amely a mai tizenévesek ismeretébe csak történelmi leckeként jut. Ezért kell szólni a szándékról, mely krónikás szerepet is adott a filmnek. Gyerekeink ösztönösen nyúlnak a piros színű csap­hoz, ha fürdéskor meleg vízre van szükségük. PEBE já­tékukkal agyafúrt szerkezeteket építenek. Diafilmek meséit hanglemezeken is hallgatják. Könyvespolcukról Saint-Exuperi hercegi bölcseletéit olvassák. Bolygókat sorolnak. így van jól! Viszont nem ismerik, nem értik az istráng, iga, cseléd, gyalogszék fogalmát, a fejőke tárgyi képét. Meg a tanítót, aki a tanfelügyelő látoga­tására a földekről gyűjti be diákjait. Baj ez! Hisz ez a tegnap! Pedig a tegnap a gyerekeknek a nagyapát je­lenti, meg a parasztsorsot feledni igyekvő apát is, aki az ismeretterjesztés tiszteletreméltó feladatát inkább át­engedi a filmnek. Ami aztán hitelesen, vagy kevésbé valósan, mozdítja a gebehúzta ekét, kantározza a lovat, feji a tehenet. Akiket tehát a film elkísér, olyan emberi, tárgyi vi­lág képeit mozdították ki 1922-ből, amelyek ma már múzeumok mozdulatlan világát jelentik. Múzeum a film, múzeum a múlt. Tekintsd a múltat, építsd a jö­vőt. Messze jövendővel pedig komolyan vess össze je­lenkort — hangzott a tanítás tegnap, de ami érvényes holnap is. DECSI KISS JÁNOS Várfesztivál Siklóson Szombaton és vasárnap rendezték Siklóson a tizenharma­dik várfesztivált. A hagyományos baranyai eseménynek az idén is sok ezer látogatója volt. A legnagyobb produk­cióban, a fúvószenekarok találkozóján a hazai együtte­seken kívül Csehszlovákiából és az NSZK-ból érkezett ze­nekar is részt vett, de nagy sikerrel szerepelt a magyar és a szovjet katonazenekar is. Felvételünkön Kolín (Csehszlovákia) város zenekara vonul be a várba. Fotó: Bakó Jenő Művészeti tábor A Somogy megyei Marcali­ban vasárnap megnyílt a ne­gyedik dél-balatoni művésze­ti tábor. A kéthetes táborozá­son .amatőr művészeti cso­portok tagjai vesznek részt, mintegy százötvenen. A tábo­rozás második hetében a Ba- laton-part több üdülőjében lépnek fel. Gyermekműsort adnak többek között Ba- latonföldváron és Bala- tonaligán, Balatonfenyve- sen, Balatonszemesen, s valamennyi együttes rész­vételével gálaműsort ren­deznek Balatonföldváron, Ba- latonszemesen és Marcaliban. * Megyénkben amatőr szob­rászművészek kiállítását nyi­tották meg tegnap Marcali­ban, ahol az érdeklődők Bakó László, Heritész Gábor és Fusz György alkotásait lát­hatják. ( i * Következő heti film jegyzetünket a Vasárnapi szülök című színes magyar film ről írjuk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom