Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-30 / 177. szám
1980. július 30. Képújság 5 Már a három és fél milliót is meghaladta a XXII. nyári olimpiai játékok nézőinek száma. Ezúttal a sport vezet a kultúra előtt: bár az olimpiai játékok vendégeit rendkívül gazdag kulturális program várja a játékok színhelyén, a napi 125 kulturális rendezvénynek eddig „csak” két és fél millió nézője volt. Az olimpia résztvevői, valamint a külföldi látogatók részére naponta 125 különböző kulturális rendezvényt tartanak — a legkiválóbb szovjet művészek, művészegyüttesek részvételével. A moszkvai olimpia első számú sztárja természetesen a sport, s méltóképpen kerül az első helyre: július 28-án estig 60 olimpiai és 30 vliág- csúcs a mérleg, 18 ország képviselői szereztek aranyérmet, s az érmek együttesen 28 ország sportolói — köztük igen szép arányban a magyar sportolók — között oszlanak meg. Hétfőn estig egyébként az érmek nagyobb része már gazdára talált: 122 versenyszámban hirdettek győztest, s ekkor már csak 81 versenyszámban várt gazdára érem. Minderről-Vlagyimir Popov, a szervező bizottság elnök- helyettese adott tájékoztatót kedden. ^ Vízilabda Három mérkőzéssel kedden délután az olimpiai úszóstadionban befejeződtek a vízilabdatorna küzdelmei. A magyar válogatott mérkőzése volt a program első eseménye, s az eddigiek szerint egy pont, kellett ahhoz, hogy a csapat megszerezze a bronzérmet. De sikerült a győzelem a hollandok ellen, s így Magyarország lett a harmadik. Az összecsapás befejeztével Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára a következőket mondta: — Célunk az volt, hogy versenyben legyünk az aranyéremért, sajnos ez nem sikerült. Válogatottunk elmaradt attól a játékoktól, amit méltán várnak tőle, s amikor vereséget szenvedtünk a szovjet és a jugoszláv válogatottól, már féltünk, hogy esetleg a bronzérem is elmarad. Volt azonban annyi tapasztalata az együttesnek, hogy a további három mérkőzést megnyerte és így mégsem megyünk haza üres kézzel. Kétségtelen, sok hiba volt a csapat teljesítményében, nem sikerült csúcsformába kerülni és ilyen versengésben ez döntőnek mutatkozott. Magyarország—Hollandia 8:7 (2:2, 2:1, 2:3, 2:1). Olimpiai úszóstadion, 6000 néző. V: Angella (francia) és Merola (olasz). Góldobók: Faragó 2 (egyet négyméteresből), Kunz (2), Sudár, Gerendás, Horkai és Csapó, illetve Veer (3, egyet négyméteresből), Noorder- graaf (2), Buunk, Van Zee- land. Az olimpiai bajnokságot a házigazda Szovjetunió szerezte meg, miután a döntő fontosságú Jugoszlávia elleni találkozón nyert. Yáradi és Lévai a négyes döntőben Újabb három bronzérem Vitorlázás Tallinnbari kedden véget ért az olimpiai vitorlásverseny. A befejező, 7. futam nagy magyar sikert hozott: a repülő hollandiban Detre Szabolcs és Zsolt 00,00 ponttal, 15:35,46 perces idővel az első helyen végzett és ez azt jelentette, hogy megszerezték a bronzot, a sportág hazai történetének első érmét. Olimpiai bajnok: Spanyol-, ország (Alesandro Abascal, Miguel Noguer) 19,0 pont, 2. Írország 30,0, 3. Magyarország 46,7, 4. NDK 51,4, 5.. Szovjetunió. 51,7, 6. Dánia 54,5. Kézilabda Néhány percnyi átmeneti tündökléstől eltekintve a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott a magyar női kézilabda-válogatott búcsúmérkőzésén, amelyen Csehszlovákia volt az ellenfél. Csehszlovákia—Magyarország 10:10 (6:3). Szokolnyiki csarnok, 2000 néző. V: Arciszewski és Je- ziomy (mindkettő lengyel). Csehszlovákia: Koncekova — Boledovicova, Lamricho- va, Pavlasova, Kutkova (4), Foltynova (2), Brezanyova. Csere: Novakova (2), Ho- ralova, Némethova (2), Po- lacekova. Magyarország: Öriné — Csaj'bókné, Lelkesné (1), Sterbinszky (2), Nagy M. (3), Vadászné (2), Angyal (1). Csere: Csulikné, Csíkné (1), Nyári, Budai, Bonyhádi. A magyar csapat nem tudta a papírformát igazolni, többek között azért, mert három hétméterest kihagyott, s négy emberelőnyt nem tudott értékesíteni. A negyedik hely pontot szerző végeredmény, ebben a mezőnyben jobbra lehetett számítani. A Szovjetunió 18-13 (7-6) arányban nyert az NDK ellen és ezzel megvédte Mont- reálban szerzett aranyérmét. Az NiDK-sok rosszabb gólkülönbségük miatt 3. helyre , szorultak, Jugoszlávia lett az ezüstérmes. Az olimpia női kézilabda- tornájának végeredménye: 1. Szovjetunió 5 5 ------- 99-52 10 1 2. Jugoszlávia 5 3 11 101-67 7 8. NDK 5 8 11 81-Ö8 7 4. Maigya.ro. 5 4 1 3 80-74 3 . 5. Csehszlov. f, 1 T 65-78 3 6. Kongó 5 ------- 5 46-459 Ví vás A kardcsapatok kedden délelőtt már a legjobb hat között folytatták küzdelmeiket. A magyarok.a négy közé kerülésért az NDK ellen álltak pástra, s szoros mérkőzésen 9:7 arányú győzelmet szereztek. Ezúttal Gedő- vári Imre az egyéni ezüstérmes vívott a legjobban, valamennyi vetélytársát megadásra kényszerítette, mellette Gerevich Pál és Ham- mang Ferenc két-két asszót nyert, míg Nébald Rudolf csak egyet. A kardozók a döntőbe jutásért a szovjetekkel találkoztak. Akárcsak a másik két vívócsapatnak, a kardozóknak sem sikerült döntőbe kerülni. A kardcsapat az elődöntőben a Szovjetuniótól 8:6 arányú vereséget szenvedett, ez pedig azt jelentette, hogy Gedőváriék csak a bronzéremért versenyezhettek. A Szovjetunió elleni összecsapáson Nébald Rudolf 3, Qe- dővári 2, Gerevich pedig mindössze egy győztes asszót vívott, Nébald György pedig senkit sem tudott megverni. A szovjet csapatban Krovo- puskov valamennyi magyar vívónál jobbnak bizonyult. A kardcsaipat döntőben a nagy esélyes szovjet csapat hírnevéhez méltóan vívott és 9-2 arányban legyőzte Olaszországot, ezzel aranyérmet szerzett. Ka rdcsapa tba n olimpiai bajnok: Szovjetunió (Mihail Bur- cev, Viktor Knovopuskov, Viktor Szigyak, Vlagyimir Nazi imov). 2. Olaszország (Michele Maiffei, Mario Aldo Montano, Marco Romano, Ferdinand o Megliio). 3. Magyar,aszág (Gedővári Imre, Nébald Rudolf, Nébald György, Gereviah Pál, Ham- mang Ferenc). I Ökölvívás Az olimpiai ökölvívótornát kedden déltől már csak 27 ország versenyben maradt 88 versenyzőjének ' részvételével folytatták. Mindjárt az első párban az olimpia 186. mérkőzésén Gedó György, olimpiai bajnok, kétszeres Euró- pa-bajnok következett a nála öt esztendővel fiatalabb kubai Ramos ellen. Tartott mindenki ettől az összecsapástól, hiszen Gedó hosszú idő után tért vissza az ököl- vívószorítóba, ugyanakkor ismert volt az is, hogy a kubaiak ebben a súlycsoportban Gedó után szinte egyértelmű uralkodók. Az 1974. évi világbajnokságon, az 1976. évi olimpián az első helyet szerezték meg és az 1978. évi világbajnokságon is második helyhez jutottak. A félelmetes erőket felvonultató Kuba ezen az olimpián sem marad érem nélkül. Papírsúlyban Ramos ugyanis 5:0- ás pontozással legyőzte Ge- dót. Az ítéletekből is kitűnik, hogy négy pontozónál mind a három menetben a kubai volt jobb, egyedül a lengyel Popiolek adott 59 pontot a kubai három menetére, egy menetben Gedót látta jobbnak. Az első menet kiegyenlített volt. Látszott, hogy rendkívül gyors a kubai, Gedó ment előre, kereste a kiütéseket hozó balkezes ütéseivel, de a kubai ügyesen eliépett és amikor válaszolt, akkor ez elég kemény volt. A második menetben fokozódott a küzdelem, ekkor már a kubai is többször ment előre. Gedó elkövette azt a hibát, hogy jól sikerült akciói után ott maradt az ütéstávban és felesleges találatokat kapott. A harmadik menetben óriási volt a küzdelem, Gedó tovább támadott, megpróbált hátrányos helyzetén javítani, de a kubai jól állt a lábán és végül is megnyerte a mérkőzést. A további papír- és köny- nyűsúlyú mérkőzések után az olimpia 194. összecsapását nehézsúlyban Lévai István vívta, ugyancsak éremért, a nagy dicshimnuszokkal beharangozott Eklund ellen, akiről még azt is híresztel- ték, hogy Stevenson legyőzésére érkezett Moszkvába. Amikor megjelent a svéd óriás a szorítóban, valóban félelmetes egyéniség volt, 106 kilójával és 195 centijével az Lévai István egész olimpiai ökölvívótorna legnagyobb szereplője. Mellette Lévai szinte eltörpült, több mint egy fejjel magasabb volt a svéd. Tehát Dávid harcolt Góliát ellen — és Dávid győzött. A 9 perc szinte azonosan zajlott le. Mind a három menetben a svéd félelmetesnek látszott, és nagy ütést készített elő. Amíg ő erre várt, Lévai mindig beugrott, hármakat ütptt, megelőzte. A svéd a második és a harmadik menetben sem változtatott ezen a taktikáján, Lévai egyre több tapsot kapott a közönségtől, és nyilvánvalóan .segédpontokal az előbb csak gyors és pontos, majd többször kemény ütései nyomán. A második menet vége előtt nyolc másodperccel Lévai egy jobb csapott, majd egy bal egyenes után padlóra küldte a svédet, akire 8-at számoltak. A harmadik menetben sem kapott lény ebében egyetlen kemény ülést sem Lévai, biztosan nyerte kitűnő ökölvívással a mérkőzést. Az ökölvívó olimpiai torna esti műsorában, más súlycsoportokban is elkezdődött a küzdelem a legjobb négy közé jutásért. Mindjárt légsúlyban érdekelt volt a magyar ökölvívósport is, az idei junior Európa-bajnok Váradi János révén. Mielőtt még Váradi szorítóba lépett volna, egy szovjet és egy lengyel pár küzdött a szorítóban és nem is akárkik, és ennek a találkozónak az volt a magyar vonatkozása, hogy a győztes lenne Váradi ellenfele, ha a magyar fiatal toVáradi János vábbjutna. A szovjet Miro- nyicsenko, aki azzal hívta fel magára a figyelmet a nyolc közé jutásért, hogy legyőzte az olimpiai és világbajnok kubai Hemandezt, most megverte a világbajnok lengyel Srednickyt egyhangú, 5:0 arányú pontozással. Így légsúlyban ő került elsőként az érmesek közé, ezután következett Váradi mérkőzése a román Radu ellen. Kiegyenlített első menet után, a másodikban Váradi fokozta a tempót több tiszta, igen kemény találata volt. A harmadik menetben egy pillanatra sem csökkent a tempó. A román Radu érezte, hogy baj van, erősíteni próbált, de többször fejjel ment előre. 40 mp-cel a mérkőzés befejezése előtt mindkettőjüket megintették. Az utolsó 20 mp-re Váradiban volt több erő, újított, több kemény ütése ért ismét célba, nagy taps köszöntötte, amikor véget ért a találkozó. Izgatott várakozás után 4:1 arányú Váradi-győzelmet hirdettek ki. g|j| Röplabda Kedden a harmadik helyért mérkőzhettek Bulgária csapatává! a magyar női röp- labdázók, amelyet előzőleg a selejtezőben már legyőztek. A visszavágás ezúttal a bolgároknak sikerült. Közepes színvonalú de rendkívül izgalmas mérkőzésen a bolgár csapat lett a bronzérem birtokosa. Bulgária—Magyarország 3-2 (5, —13, —6, 4, 8). Ha a játék színvonala nem is volt mindenben kielégítő — mindkét csapat igen idegesen, sok hibával játszott — azért nagyon sok szép emlékezetes, a röplabdajáték legszebb 'elemeit bemutató mozzanata is volt a találkozónak. Végeredményben a magyar csapat amely rövid felkészüléssel jutott Moszkvába, elégedett lehet azzal, hogy megismételhette azt az eredményt, amelyet a mont- reáli olimpián ért el — a negyedik helyre jutott. Dr. Kotsis Attiláné véleménye szerint a magyar lányok a lehetőséghez képest mindent megtettek. Mérkőzésről mérkőzésre jobb volt a csapat összjátéka, jobban ös&zekovácsolódott az együttes munka. Ennél többre azonban á .jelenlegi' együttesnek nem telt erejéből, r így a negyedik hely megszerzése is igen nagy sikernek mondható. Súlyemelés Az olimpiai súlyemelő- versenyek utolsó ■ előtti napján a 110 kg-sok, azaz a ne- ' hézsúlyúak léptek porondra. 13 versenyző alkotta a mezőnyt és már a rajtnál nyilvánvaló volt, hogy ez a társaság különböző élcsoportokra oszlik, öt súlyemelő emelkedett ki korábbi teije sí talányéi alapján a többi közül: a szovjet Taranyenko, az idei Európa-bajnok és az összetett világcsúcs tulajdonosa, a bolgár Hrisztov, ötszörös korábbi világbajnok akinek összetett világrekordja öt évet élt, a svéd Nilsson, a szakítás világbajnoka és a csehszlovák' Khek, aki az elmúlt 'esztendőben Várnában Európa-bajnok lett ebben a fogásnemiben. Az ötödik Szálai György, aki 392,5 kilós teljesítménnyel tartja az országos csúcsot. Ennek az ötösnek a versengése rövidesen négyesre szűkült, mert a csehszlovák Khek nem bírt a kezdősúly- lyal, először kétszer a 175. majd utoljára a 177,5 kg-.mal és kiesett. Szalai elrontotta első, 167,5 kilós szakítás a.*, majd javított, és teljesítette a 172,5-öt is. Ez nem sikerült a svéd Nilssonnak, alti 167.5 kilóval fejezte be a szakítást, Szalai előnye tehát a harmadik helyért vívott harcban a svéd Nilssonnal szemben 5 kiló, s mivel testsúlyban is jobban áll, 7,5 kg-mal kellene többet lökni Szálainál, hogy megelőzze. A szovjet és a bolgár súlyemelő párviadalában szakítás után Hnisztov állt jobban, miután egyetlen gyakorlatot sem rontott el, 177,5, 182.5 után a 185-öt is teljesítette. Ugyanakkor Tara- nyenkónak csak a második fogása volt érvényes, 182,5 kilón. Előtte a 182,5 kg, illetőleg utána 190 nem sikerült. A verseny lapunk zártakor még nem fejeződött be. Yfter Indul a tízezer méter, a hosszútávfutók 26 körös ring- lispilje. Három etióp: Kedir, Katu és persze a világhírű Yfter a mezőnyben. És a még nála is híresebb Viren. Kicsi ember Yfter, gyapjas haja is alaposan felcsúszott már a homlokán. Nála is kisebb, egyenesen pirinyó Kedir, mégis ő irányít, igyekszik szétzilálni a mezőnyt. Ha Foster próbálkozik, ő vág eléje, ha Viren akar vezetni, csak pillanatokig hagyja az élen... Kilencezer méteren keresztül úgy tűnik, hogy az történik, amit ő elgondolt, úgy mozognak a csodálatos mezőny figurái, ahogy ő akarja. És 9600 méternél kiderül, ez csak a látszat. , Yfter gondol egyet, ritmust vált, tért ölelő léptekkel hagyja faképnél Kedirt, Virent. Senki sincs, aki lépést tudna vele tartani... Csodálatos mozgása van, csodálatos a teljesítménye, és a nyilatkozat sem más: „Ajánlom győzelmemet hazám ifjúságának, kontinensemnek, az egész világ ifjúságának, azoknak, akik a békéért és a szabadságért harcolnak”. Ötkarikás dobogó Az „Ötkarikás dobogó" összesített eredménylistánkon az 1—6. helyezett magyar sportolók nevét tüntetjük fel. Olimpiai bajnokok: Varga Károly, kisöbű sportpuska, 60 lövés, fekvő; Növényi Norbert, kötöttfogású birkózás, 90 kg-os súlycsoport; Kocsis Ferenc, kötöttfogású birkózás, 74 kg-os súlycsoport; Magyar Zoltán, torna, lólengés; Wladár Sándor, 200 m-es hátúszás; Baczakó Péter, súlyemelés, félnehézsúly. Ezüstérmesek: Tóth István, kötöttfogású birkózás, 62 kg- os súlycsoport; Rácz Lajos, kötöttfogású birkózás, 52 kg- os súlycsoport; Szombathelyi Tamás, öttusa, egyéni; öttusacsapat (Szombathelyi Tamás, Maracskó Tibor, Horváth László); Maros Magda, női tőr; Vermes Albán, 200 m-es mellúszás; Verrasztó Zoltán, 200 m-es hátúszás. Kolczonay Ernő, párbajtőr egyéni. Bronzérmesek: férfi tornászcsapat (Donáth Ferenc, Gu- czoghy György, Kelemen Zoltán, Kovács Péter, Magyar Zoltán, Vámos István); Seres Ferenc, kötöttfogású birkózás, 48 kg-os súlycsoport; Gedővári Imre, kardvívás, egyéni; Verrasztó Zoltán, 400 m-es vegyesúszás; női tőrcsapat (Kovács Edit, Maros Magda, Stefanek Gertrud, Szőcs Zsuzsa, Tordasi Ildikó); vizilabdacsapat; kardvivó- csapat; Detre Szabolcs és Detre Zsolt, vitorlázás. IV. helyezettek: Oláh Béla, súlyemelés, 52 kg-os súlycsoport; Ddleschall András, futóvadlövés; Farkas József, kötöttfogású birkózás, nehézsúly; lovascsapat (Cseresnyés László, Grózner István, Horváth Zoltán); Hargitay András, 400 m-es vegyesúszás; Szalma László, távolugrás; női kézilabdacsapat; női röplabdacsapat; díjugrató lovascsapat. V. helyezettek: Wladár Sándor, 100 m-es hátúszás; Dzvonyár János, 100 m-es mellúszás; női tornászcsapat (Almási Lenke, Csányi Erika, Egervári Márta, Flander Erika, Hanti Erzsébet, Óvári Éva); Bodnár Tibor, futóvadlövés; Papp Margit, atlétika, ötpróba; Maracskó Tibor, öttusa egyéni; Kovács Péter, torna; Szepesi István cselgáncs, 95 kg-os súlycsoport; Sólyomvári János, súlyemelés, 100 kg-os súlycsoport. VI. helyezettek; Hornyák Ferenc, súlyemelés, 52 kg-os súlycsoport; Stefanovics Imre, súlyemelés, 56 kg-os súlycsoport; Nagy Sándor, úszás, 400 gyors; Torna Mihály, kötöttfogású birkózás, 82 kg-os súlycsoport; a 4x100-as úszó férfi vegyes váltó (Wladár Sándor, Dzvonyár János, Verrasztó Zoltán, Mészáros Gábor); Donáth Ferenc, torna, lólengés; Bata Ilona, Lang- hoffer Klára kétpárevezős; férfi tőrvivócsapat; Bíró László, szabadfogású birkózás, 48 kg-os súlycsoport.