Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

10 S^ÉPÜJSÁG 1980. július 27. Feliksz Krivin: Fantasztikus miniatűrök KERESLET ÉS KÍNÁLAT Több háztömb hosszúságú sor kígyózott az utcán: az üzletben szépségtablettákat árusítottak. A szomszédos pultok mö­gött ásítoztak az eladók: se­hogy sem sikerült túladni az elfekvő árun — a jóság-, be­csületesség- és nemeslelkű- ség-tablettákon... „■Mennyire igazságtalan ez! — gondolta Cherry (az igaz­ságosság-tablettákat sem ke­reste senki). — És mikor ta­nuljuk meg végre észrevenni az igazi értékeket, azt, hogy ne a külsővel, hanem a lé­nyeggel törődjünk?” Cherry szomorúan megcsó­válta a fejét és beállt a szép­ségtablettára várakozók hosz- szú sorába. A KOLDUS Az automata koldus nem tágított az ablaktól. — Adakozzanak, könyörül­jenek egy szegény, szeren­csétlen emberen — kunye- rált fémesen csikorgó hang­ján, és közben panaszosan hunyorgott sárga és piros lámpácskáival. — Hordd el magad! — ri- pakodott rá Mrs. Mrouse. — Könyörüljön rajtam! — Mindjárt rád uszítom az automata kutyát! Az automata koldus eltűnt, mert megijedt az automata kutyától. Mrs. Mrouse hal­lotta, amint már a szomszé­dok ablakai előtt kunyerált. Hogy elszaporították ezeket a koldusokat... Éppenséggel „elszaporítot­ták” őket. Az általános jó­lét korszakában ugyanis, amikor soha senkinek nem volt szüksége segítségre, kü­lön fel kellett találni az „automata koldusokat” —, hogy az irgalom és a jóság erényét megőrizzék az embe­ri szívekben. A jóság oly szükséges az emberek számára... Még a csupa elektronika, csupa au­tomatizálás, kibernetizálás korszakában is olyan fontos a jóság... Mrs. Mrouse kiment az ud­varra — és megsimogatta az automata kutyát... TAXIUTAZÁS A taxisofőr a visszaútra járó viteldíjat is követelte, mivel arra hivatkozott, hogy a múltból a jövőbe igyekvő utasokat nem kap. — Ott temérdek az utas — próbálta meggyőzni Claire. — Magam is minden szom­baton visszautazom az ük­ük... — a beszélgetés akado­zott és Claire sietve befejez­te — ...szóval a nagyanyám­hoz. — Oda-vissza kell fizetnie — jelentette ki kérlelhetet­lenül a sofőr. — Micsoda dolog ez! — méltatlankodott az asszony. — A jövőből a múltba — oda- vissza, a múltból a jövőbe — megint csak oda-vissza... Az öreg, tapasztalt vezető a fejét csóválta: — Hiába, nincs mit tenni, fizetni kell. A múltért is fi­zetni kell, meg a jövőért is... Fordította: Gellért György Mibe szólhatok bele? Uraságod azt kérdi, van-e nálunk üzemi demokrácia? Már hogyne volna! Meg hogy én mibe szólhatok belé itt a munkahelyemen? Hát sok mindenbe. Nem akarok di­csekedni, de ha végighall­gatna egy-egy parázs vitát, tátva maradna a szája! Uram, nálunk mindenki őszintén fogalmazhat, bírál­hat, a haja szála se görbül, sőt a főnökeink egyenesen kedve­lik azt, aki bátran, keményen kiáll az igazságért, nem fojt­ják belé a szót. Példát is mondjak?... Kis türelmet... Itt volt kérem, tavasszal a Nyi­lasi-ügy!... Emlékszik, ugye? Mikor olyan nagy csinnad­rattával a Fradi sztárja visz- szatér a zöld gyepre! Uram, én őszintén véleményt mond­tam erről az ügyről, fogal­mazhatok úgy is, hogy beol­vastam a főnöknek, aki ci­vilben nagy Fradi-szurkoló, és nem lett semmi bajom! Ha jól emlékszem, egy osztály­értekezleten akasztottuk ösz- sze a bajuszt a Nyilasi miatt. Ja, igen! A munkahelyi gon­dok kapcsán azt is szóvá tet­tem, hogy a férfi mosdóban hetek óta nem működik a zu­hanyzó, lavórban mosdunk, de a főnök letorkolt, ne üs­sem bele mindenbe az or­rom, azért van a gondnok­ság, majd intézkednek. És tudja, hogy a főmérnök­kel min kaptam össze? Egy szombat esti televízió-műso­ron. A főmérnök az egekig magasztalta, nekem nem tet­szett, parázs szóváltás kere­kedett köztünk. Látja, itt va­gyok, semmi bajom, pedig a vita végén már ordítottunk is. Igaz, a főmérnök azért pöccent be, mert neki is szól­tam a zuhanyzók miatt, és pulykavörös lett, amikor szó­ba hoztam, hogy lavórban kell mosakodni, de hát iste­nem, megszoktuk, tudjuk, a főmérnök eléggé vehemens természet. Uraságod el sem hiszi, hogy ezek után meghívtak egy fontos tanácskozásra. Ha nem volna nálunk üzemi demok­rácia, hogy szólhatnék én be­le a vállalat dolgaiba, nem igaz? Méghozzá olyan jelen­tős kérdések kerültek terí­tékre, mint az idei bérfejlesz­tés, a termékszerkezet-átala­kítás, a gazdaságtalan termé­kek visszaszorítása, meg még egy sereg tennivaló. Micsoda szenvedélyes vita volt ott, uram! Még én is szót kap­tam! Igaz, másnap a szak- szervezeti titkár elcsípett a folyósón, hogy kár volt a fér­fi mosdóban elromlott zu­hanyzók kérdését kiélezni, de hát én előre nem tudhattam, hogy a felügyeleti szerv kép­viselői is ott ülnek a tanács­kozáson. S tudja, hogy ki az én ál­landó vitapartnerem? Urasá- godnak elárulom: Lancsalics kartárs, a főosztályvezetőnk. Gondolta volna? Hát ilyen magas szintű nálunk a válla­lati demokrácia! A jó múlt­kor például arról vitatkoz­tunk, hogy Petőfi Sándornak miért kellett elmennie a se­gesvári csatába. De az éle­sebb, politikai témákban is szót értünk. Hogy példát is mondjak, az iráni túszügy­ben azonos volt az álláspon­tunk, ellenben az 1905-ös orosz polgári forradalom megítélésében már eltérő vé­leményt hangoztattunk. Em­lékszem, egy ilyen vita hevé­ben atyai, jóbarátként taná­csolta, hogy ne emlegessem annyit azokat az elromlott zuhanyozókat, napjában egy­szer én is kibírom, ha lavór­ban kell mosakodni, külön­ben is, van otthon fürdőszo­bám, fölösleges ilyen piti do­log miatt a főnökök előtt hő- börögni. Egyébként az igazgatónak is az volt a véleménye, ami­kor két héttel ezelőtt magá­hoz kéretett, hogy nagyon egészséges lavórban mosa­kodni, annál is inkább, mert a vállalat előtt álló népgaz­dasági feladatok megoldása nem ezen az egy-két lavóron múlik. Mit kérdezett uraságod? Hogy most mi a helyzet az elromlott zuhanyzókkal ? Örömmel újságolhatom, hogy az igazgató kartárs intézke­dett. Tegnap új lavórokat hoztak a férfi mosdóba!!! Kiss György Mihály Hol született? A poétái világ Malvinája A 48-as forradalom idősza­kát megelőző reformkor nagyja, a liberális ellenzék vezéralakja, később nézetei­ért börtönt kiálló, a pesti ár­vízben a mentés személyes szervezője s kezdeményezője — „az árvízi hajós” —, az erdélyi Wesselényi Miklós harmadmagával Itáliából jö­vet betért a Vas megyei Du- kára, hogy egy zsúpfedelű „udvarházban” meglátogas­son egy tizenkilenc éves lányt, nem udvarlásért, ha­nem a nemzeti nyelv ügye, s a tehetsége okán. A lány, Takács Judit, később harma­dik személyben szólva magá­ról, így írta le ezt önéletraj­zában: „Ezek voltak..., akik néki poétái nevet adtak, s csakhamar az egész poétái világban Juditból Malvina lett...” Malvinát ma persze még­is eredeti nevén tartja szá­mon az irodalomtörténet: Dukai Takács Juditként. Du­ka, ahol született s felnőtt, ma tekintélyes nagyságú köz­ség két főútvonal — a buda- pest-körmend-gráci és a keszthely-sümeg-sárvári — kereszteződésénél, közel mel­lettük, de szinte félreesőén. Sík a táj itt, Duka mégis kicsit mintha pártosán fe­küdne a réteken túli útnál, de alacsonyabban, mint a sárvári úton túli Kissomlyó, a hasonló nevű hegyecske lankáján templomával. A község neve régi — már 13. századi oklevélben is olvas­ható. S a nyelvészek szláv személynévből származtatják. Malvina maga kezdi így életleírását: „Született 1795- ik esztendőben, kisasszony havának (ma ezt augusztus­nak mondjuk) 9-ik napján, édes atyjának ősi fészkében Dukában, Vas vármegyében”. Akkor azonban száz ház se állt ott, s nem egészen nyolc- százán lakhatták a falut. Ma aszfaltozott bekötőúton érke­zünk be. Könnyen útbaigazí­tanak „az emléktáblás ház­hoz”. Persze, ugyanígy félreértés is támadhatott volna, mert más házon is van emléktábla, így a tanácsházán: igaz, ugyanazt hirdeti, mondván, hogy a falu szülötte Dukai Takács Judit. Ez a tágas, igazi nemesi udvarház ugyan­csak a Takács-családé volt. E faluból vitte el feleségnek Judit rokonát, Takács Zsu­zsannát Berzsenyi Dániel. Az a ház, amelyet kere­sünk, a Kossuth utca 15. alatt található. Ügy tudjuk, nem az eredeti. Egy helybeli öreg, Németh János viszont úgy mondja, úgy tudja, csak át­alakították, megemelték, át­építették. — A templomban, ahol ke­resztelték, ott az emlékképe is... A kissomlyói evangélikus templomra gondol, mert „ott a gyülekezet, itt csak filiál van”. Az bizonyos, hogy e helyen, ezen a portán nőtt fel, apja örömére, s biztatása mellett itt írta a verseit félárván ma­radva. Innen ment Keszt­helyre a Helikon ünnepsé­gekre Festetichhez, ahol Ber­zsenyivel, Kisfaludy Sándor­ral s másokkal verseltek, vi­tatták a nemzeti költészet és nyelv ügyét. Ahogy erről ír­ta: „Szembe volt itt a már úgyis rég esmért, s véle szo­ros vérséggel öszvekötött ma­gyar Horáczczal, ama koszo­rús Berzsenyivel...” Itt élt 1818-ig, amikor az­tán férjhez ment s elköltözött férje, Geöndötz Ferenc Sár­váron túli házába, a Rába- parti Felsőpatyra. Ezt a he­lyet is versbe szedte: /­„Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába a virágos rétek partjait locsolja” — Így kezdi a verset, s az utolsó szakaszba szövi a fa­lut: „így élek itt s íme időmet így töltöm, Kies Paty tebenned zengem el énekem...” De ekkor már keveset írt ő, akit Kazinczy így vígasz­talt korábban: „Ne rettegje a kisasszony azt a vádat, hogy a mely leány verset ír, nem lehet jó feleség”. N. F. BERTOK LÁSZLÓ: Mese Es akkor beléptél szemembe köpenyben, ahogy ott feküdtél. Jöttél magas kőfal tövében, jöttél parton, jötiél hegyélen. Megszűnt az évszak, talán a Sirius csillagképében mozdult valami, talán a Fülöp-árok, mélyén' egy hajszálrepedés. Más időben, más viszonylatok valószínűtlen törvénye szerint vonult veled az univerzum bőröm alá, emlékeimbe. Vonal, pont, körré rendeződött, minden út ide vezetett, köldökzsinórral nyaka körül lógott fölöttünk a világ. Es megszólalt a telefon, kényszerítve, hogy odanézzek árnyékára az arcodon, és megszólalt az asztal, ajtó, kávéspohár, könyv, szemüveg, süket, süket, süket úr, zúgták porcikáim az elemek. Hol voltál, hol nem voltál, voltál egyszer egy... Alekszi Andrejev: A gólya Valaki becsöngetett Velevékhez. A házigazda ajtót nyitott, és elcsodálkozott: az ajtó előtt egy gólya állt. Valódi gólya, és a csőrében egy bepólyázott kisbabát tartott. És bár a csőre foglalt volt, mégis egészen érthetően kérdezte: — Velevék — Igen... — hökkent meg Velev, és bekiáltott a feleségének. — Micse, gyere ki! Téged keresnek... Veleva, alig hogy a babát meglátta, megtántorodott, a fér­jébe kapaszkodott és felnyögött: — De, mi... — Igen, mi még nem rendelkezünk megfelelő körülmények­kel egy gyermek számára — folytatta energikusan Velev. — Nem tudom, érti-e, hogy egy szobában még két ember is terhére van egymásnak. A gólya biccentett, megfordult és elindult lefelé a lépcső­házban. Másnap a gólya újra csöngetett. Ahogy a házigazda meg­jelent, így szólt hozzá: — Gratulálok! A gyereken kívül egy délkeleti fekvésű lakás kulcsát is elhoztam önnek... — Óh, a lakás egyedül nem elég! — kiáltották Velevék, egy­más szavába vágva. — Mi kocsira is gyűjtünk! A babára pedig költeni kell: pelenka, kiskád ,chicco-cúcli, rugdalózó, gyerek­kocsi... A gólya csodálkozva bámult rájuk és távozott. A következő nap újból becsöngetett és azt mondta: — Szerencséjük van! Itt a babájuk, ez a lakáskulcs és ez a sárga — a slusszkulcs. — Ne bosszantson már minket! — kiáltott hirtelen Velev. — Nem érti, hogy az egész fölösleges. Itt ez a tágas lakás is, a ko­csi is, épp elég gond van velük, nincs szükség emellé egy gye­rekre is! — és becsapta az ajtót. A gólya leballagott az alagsorba és becsöngetett Ivanovék- hoz, akik a garzonlakásukban már hárotn gyereket neveltek... Migray Ernőd fordítása ZELK ZOLTÁN: Micsoda út Esőtől csörgő arccal ----------­d e előbb még a dallamtalan napszak, a láthatár nélküli délután. Esőtől csörgő arccal---------­d e előbb még a vakolatig mocskos falak az árulkodó napsütésben, a pöffeszkedő plakátoszlopok, s a járdaszéli fák szinte már nem földi türelme. Esőtől csörgő arccal---------­d e előbb még a gazdátlan falka, a kerekek, a fékek vonítása — a szurokszagú földúlt sivatag. Micsoda út a céltalan sínek közt a tűzfalak mögé zárt tartományba, az erdőt álmodó bokrok közé, hogy elérjem a percet, mely enyém, hogy megállva a csönd dombtetején esőtől csörgő arccal, szájamban is esővel, számban a gyermekkor ízével------ — m icsoda út a mindennapi percért! SZARKA JÓZSEF: Névnapjára Tiéd legyen a nappal mosolygása, és ha bántana valami, valaki csókolja meg szádat, és szeressen téged kis Kati! Az esti tapsolás is érted keljen, nevetve érted, úgy bíz ám, hogy kis szívedre örömöt neveljen, a kert, a város kis Katám! Miattad induljon mindig útnak,, a gyengéd bohó, lassú fény, hogy apró könnyeid felszárítsa, és dalt mondjak róla én! A viharokról ne tudj semmit, (szél nélkül is tudsz hajlani,) s ha el is fáradnál, a szentit,, az éj vigyázzon, kis Kati! Hitet hozzon neked a szépség, s valami kedves, messzi táj, bókolja arcodra reménység, csillogó báját kis Katám! A régi udvarházban a tanács székel Dukai Takács Judit emléktáblája a Kossuth utca 15. számú házon

Next

/
Oldalképek
Tartalom