Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
10 S^ÉPÜJSÁG 1980. július 27. Feliksz Krivin: Fantasztikus miniatűrök KERESLET ÉS KÍNÁLAT Több háztömb hosszúságú sor kígyózott az utcán: az üzletben szépségtablettákat árusítottak. A szomszédos pultok mögött ásítoztak az eladók: sehogy sem sikerült túladni az elfekvő árun — a jóság-, becsületesség- és nemeslelkű- ség-tablettákon... „■Mennyire igazságtalan ez! — gondolta Cherry (az igazságosság-tablettákat sem kereste senki). — És mikor tanuljuk meg végre észrevenni az igazi értékeket, azt, hogy ne a külsővel, hanem a lényeggel törődjünk?” Cherry szomorúan megcsóválta a fejét és beállt a szépségtablettára várakozók hosz- szú sorába. A KOLDUS Az automata koldus nem tágított az ablaktól. — Adakozzanak, könyörüljenek egy szegény, szerencsétlen emberen — kunye- rált fémesen csikorgó hangján, és közben panaszosan hunyorgott sárga és piros lámpácskáival. — Hordd el magad! — ri- pakodott rá Mrs. Mrouse. — Könyörüljön rajtam! — Mindjárt rád uszítom az automata kutyát! Az automata koldus eltűnt, mert megijedt az automata kutyától. Mrs. Mrouse hallotta, amint már a szomszédok ablakai előtt kunyerált. Hogy elszaporították ezeket a koldusokat... Éppenséggel „elszaporították” őket. Az általános jólét korszakában ugyanis, amikor soha senkinek nem volt szüksége segítségre, külön fel kellett találni az „automata koldusokat” —, hogy az irgalom és a jóság erényét megőrizzék az emberi szívekben. A jóság oly szükséges az emberek számára... Még a csupa elektronika, csupa automatizálás, kibernetizálás korszakában is olyan fontos a jóság... Mrs. Mrouse kiment az udvarra — és megsimogatta az automata kutyát... TAXIUTAZÁS A taxisofőr a visszaútra járó viteldíjat is követelte, mivel arra hivatkozott, hogy a múltból a jövőbe igyekvő utasokat nem kap. — Ott temérdek az utas — próbálta meggyőzni Claire. — Magam is minden szombaton visszautazom az ükük... — a beszélgetés akadozott és Claire sietve befejezte — ...szóval a nagyanyámhoz. — Oda-vissza kell fizetnie — jelentette ki kérlelhetetlenül a sofőr. — Micsoda dolog ez! — méltatlankodott az asszony. — A jövőből a múltba — oda- vissza, a múltból a jövőbe — megint csak oda-vissza... Az öreg, tapasztalt vezető a fejét csóválta: — Hiába, nincs mit tenni, fizetni kell. A múltért is fizetni kell, meg a jövőért is... Fordította: Gellért György Mibe szólhatok bele? Uraságod azt kérdi, van-e nálunk üzemi demokrácia? Már hogyne volna! Meg hogy én mibe szólhatok belé itt a munkahelyemen? Hát sok mindenbe. Nem akarok dicsekedni, de ha végighallgatna egy-egy parázs vitát, tátva maradna a szája! Uram, nálunk mindenki őszintén fogalmazhat, bírálhat, a haja szála se görbül, sőt a főnökeink egyenesen kedvelik azt, aki bátran, keményen kiáll az igazságért, nem fojtják belé a szót. Példát is mondjak?... Kis türelmet... Itt volt kérem, tavasszal a Nyilasi-ügy!... Emlékszik, ugye? Mikor olyan nagy csinnadrattával a Fradi sztárja visz- szatér a zöld gyepre! Uram, én őszintén véleményt mondtam erről az ügyről, fogalmazhatok úgy is, hogy beolvastam a főnöknek, aki civilben nagy Fradi-szurkoló, és nem lett semmi bajom! Ha jól emlékszem, egy osztályértekezleten akasztottuk ösz- sze a bajuszt a Nyilasi miatt. Ja, igen! A munkahelyi gondok kapcsán azt is szóvá tettem, hogy a férfi mosdóban hetek óta nem működik a zuhanyzó, lavórban mosdunk, de a főnök letorkolt, ne üssem bele mindenbe az orrom, azért van a gondnokság, majd intézkednek. És tudja, hogy a főmérnökkel min kaptam össze? Egy szombat esti televízió-műsoron. A főmérnök az egekig magasztalta, nekem nem tetszett, parázs szóváltás kerekedett köztünk. Látja, itt vagyok, semmi bajom, pedig a vita végén már ordítottunk is. Igaz, a főmérnök azért pöccent be, mert neki is szóltam a zuhanyzók miatt, és pulykavörös lett, amikor szóba hoztam, hogy lavórban kell mosakodni, de hát istenem, megszoktuk, tudjuk, a főmérnök eléggé vehemens természet. Uraságod el sem hiszi, hogy ezek után meghívtak egy fontos tanácskozásra. Ha nem volna nálunk üzemi demokrácia, hogy szólhatnék én bele a vállalat dolgaiba, nem igaz? Méghozzá olyan jelentős kérdések kerültek terítékre, mint az idei bérfejlesztés, a termékszerkezet-átalakítás, a gazdaságtalan termékek visszaszorítása, meg még egy sereg tennivaló. Micsoda szenvedélyes vita volt ott, uram! Még én is szót kaptam! Igaz, másnap a szak- szervezeti titkár elcsípett a folyósón, hogy kár volt a férfi mosdóban elromlott zuhanyzók kérdését kiélezni, de hát én előre nem tudhattam, hogy a felügyeleti szerv képviselői is ott ülnek a tanácskozáson. S tudja, hogy ki az én állandó vitapartnerem? Urasá- godnak elárulom: Lancsalics kartárs, a főosztályvezetőnk. Gondolta volna? Hát ilyen magas szintű nálunk a vállalati demokrácia! A jó múltkor például arról vitatkoztunk, hogy Petőfi Sándornak miért kellett elmennie a segesvári csatába. De az élesebb, politikai témákban is szót értünk. Hogy példát is mondjak, az iráni túszügyben azonos volt az álláspontunk, ellenben az 1905-ös orosz polgári forradalom megítélésében már eltérő véleményt hangoztattunk. Emlékszem, egy ilyen vita hevében atyai, jóbarátként tanácsolta, hogy ne emlegessem annyit azokat az elromlott zuhanyozókat, napjában egyszer én is kibírom, ha lavórban kell mosakodni, különben is, van otthon fürdőszobám, fölösleges ilyen piti dolog miatt a főnökök előtt hő- börögni. Egyébként az igazgatónak is az volt a véleménye, amikor két héttel ezelőtt magához kéretett, hogy nagyon egészséges lavórban mosakodni, annál is inkább, mert a vállalat előtt álló népgazdasági feladatok megoldása nem ezen az egy-két lavóron múlik. Mit kérdezett uraságod? Hogy most mi a helyzet az elromlott zuhanyzókkal ? Örömmel újságolhatom, hogy az igazgató kartárs intézkedett. Tegnap új lavórokat hoztak a férfi mosdóba!!! Kiss György Mihály Hol született? A poétái világ Malvinája A 48-as forradalom időszakát megelőző reformkor nagyja, a liberális ellenzék vezéralakja, később nézeteiért börtönt kiálló, a pesti árvízben a mentés személyes szervezője s kezdeményezője — „az árvízi hajós” —, az erdélyi Wesselényi Miklós harmadmagával Itáliából jövet betért a Vas megyei Du- kára, hogy egy zsúpfedelű „udvarházban” meglátogasson egy tizenkilenc éves lányt, nem udvarlásért, hanem a nemzeti nyelv ügye, s a tehetsége okán. A lány, Takács Judit, később harmadik személyben szólva magáról, így írta le ezt önéletrajzában: „Ezek voltak..., akik néki poétái nevet adtak, s csakhamar az egész poétái világban Juditból Malvina lett...” Malvinát ma persze mégis eredeti nevén tartja számon az irodalomtörténet: Dukai Takács Juditként. Duka, ahol született s felnőtt, ma tekintélyes nagyságú község két főútvonal — a buda- pest-körmend-gráci és a keszthely-sümeg-sárvári — kereszteződésénél, közel mellettük, de szinte félreesőén. Sík a táj itt, Duka mégis kicsit mintha pártosán feküdne a réteken túli útnál, de alacsonyabban, mint a sárvári úton túli Kissomlyó, a hasonló nevű hegyecske lankáján templomával. A község neve régi — már 13. századi oklevélben is olvasható. S a nyelvészek szláv személynévből származtatják. Malvina maga kezdi így életleírását: „Született 1795- ik esztendőben, kisasszony havának (ma ezt augusztusnak mondjuk) 9-ik napján, édes atyjának ősi fészkében Dukában, Vas vármegyében”. Akkor azonban száz ház se állt ott, s nem egészen nyolc- százán lakhatták a falut. Ma aszfaltozott bekötőúton érkezünk be. Könnyen útbaigazítanak „az emléktáblás házhoz”. Persze, ugyanígy félreértés is támadhatott volna, mert más házon is van emléktábla, így a tanácsházán: igaz, ugyanazt hirdeti, mondván, hogy a falu szülötte Dukai Takács Judit. Ez a tágas, igazi nemesi udvarház ugyancsak a Takács-családé volt. E faluból vitte el feleségnek Judit rokonát, Takács Zsuzsannát Berzsenyi Dániel. Az a ház, amelyet keresünk, a Kossuth utca 15. alatt található. Ügy tudjuk, nem az eredeti. Egy helybeli öreg, Németh János viszont úgy mondja, úgy tudja, csak átalakították, megemelték, átépítették. — A templomban, ahol keresztelték, ott az emlékképe is... A kissomlyói evangélikus templomra gondol, mert „ott a gyülekezet, itt csak filiál van”. Az bizonyos, hogy e helyen, ezen a portán nőtt fel, apja örömére, s biztatása mellett itt írta a verseit félárván maradva. Innen ment Keszthelyre a Helikon ünnepségekre Festetichhez, ahol Berzsenyivel, Kisfaludy Sándorral s másokkal verseltek, vitatták a nemzeti költészet és nyelv ügyét. Ahogy erről írta: „Szembe volt itt a már úgyis rég esmért, s véle szoros vérséggel öszvekötött magyar Horáczczal, ama koszorús Berzsenyivel...” Itt élt 1818-ig, amikor aztán férjhez ment s elköltözött férje, Geöndötz Ferenc Sárváron túli házába, a Rába- parti Felsőpatyra. Ezt a helyet is versbe szedte: /„Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába a virágos rétek partjait locsolja” — Így kezdi a verset, s az utolsó szakaszba szövi a falut: „így élek itt s íme időmet így töltöm, Kies Paty tebenned zengem el énekem...” De ekkor már keveset írt ő, akit Kazinczy így vígasztalt korábban: „Ne rettegje a kisasszony azt a vádat, hogy a mely leány verset ír, nem lehet jó feleség”. N. F. BERTOK LÁSZLÓ: Mese Es akkor beléptél szemembe köpenyben, ahogy ott feküdtél. Jöttél magas kőfal tövében, jöttél parton, jötiél hegyélen. Megszűnt az évszak, talán a Sirius csillagképében mozdult valami, talán a Fülöp-árok, mélyén' egy hajszálrepedés. Más időben, más viszonylatok valószínűtlen törvénye szerint vonult veled az univerzum bőröm alá, emlékeimbe. Vonal, pont, körré rendeződött, minden út ide vezetett, köldökzsinórral nyaka körül lógott fölöttünk a világ. Es megszólalt a telefon, kényszerítve, hogy odanézzek árnyékára az arcodon, és megszólalt az asztal, ajtó, kávéspohár, könyv, szemüveg, süket, süket, süket úr, zúgták porcikáim az elemek. Hol voltál, hol nem voltál, voltál egyszer egy... Alekszi Andrejev: A gólya Valaki becsöngetett Velevékhez. A házigazda ajtót nyitott, és elcsodálkozott: az ajtó előtt egy gólya állt. Valódi gólya, és a csőrében egy bepólyázott kisbabát tartott. És bár a csőre foglalt volt, mégis egészen érthetően kérdezte: — Velevék — Igen... — hökkent meg Velev, és bekiáltott a feleségének. — Micse, gyere ki! Téged keresnek... Veleva, alig hogy a babát meglátta, megtántorodott, a férjébe kapaszkodott és felnyögött: — De, mi... — Igen, mi még nem rendelkezünk megfelelő körülményekkel egy gyermek számára — folytatta energikusan Velev. — Nem tudom, érti-e, hogy egy szobában még két ember is terhére van egymásnak. A gólya biccentett, megfordult és elindult lefelé a lépcsőházban. Másnap a gólya újra csöngetett. Ahogy a házigazda megjelent, így szólt hozzá: — Gratulálok! A gyereken kívül egy délkeleti fekvésű lakás kulcsát is elhoztam önnek... — Óh, a lakás egyedül nem elég! — kiáltották Velevék, egymás szavába vágva. — Mi kocsira is gyűjtünk! A babára pedig költeni kell: pelenka, kiskád ,chicco-cúcli, rugdalózó, gyerekkocsi... A gólya csodálkozva bámult rájuk és távozott. A következő nap újból becsöngetett és azt mondta: — Szerencséjük van! Itt a babájuk, ez a lakáskulcs és ez a sárga — a slusszkulcs. — Ne bosszantson már minket! — kiáltott hirtelen Velev. — Nem érti, hogy az egész fölösleges. Itt ez a tágas lakás is, a kocsi is, épp elég gond van velük, nincs szükség emellé egy gyerekre is! — és becsapta az ajtót. A gólya leballagott az alagsorba és becsöngetett Ivanovék- hoz, akik a garzonlakásukban már hárotn gyereket neveltek... Migray Ernőd fordítása ZELK ZOLTÁN: Micsoda út Esőtől csörgő arccal ----------d e előbb még a dallamtalan napszak, a láthatár nélküli délután. Esőtől csörgő arccal---------d e előbb még a vakolatig mocskos falak az árulkodó napsütésben, a pöffeszkedő plakátoszlopok, s a járdaszéli fák szinte már nem földi türelme. Esőtől csörgő arccal---------d e előbb még a gazdátlan falka, a kerekek, a fékek vonítása — a szurokszagú földúlt sivatag. Micsoda út a céltalan sínek közt a tűzfalak mögé zárt tartományba, az erdőt álmodó bokrok közé, hogy elérjem a percet, mely enyém, hogy megállva a csönd dombtetején esőtől csörgő arccal, szájamban is esővel, számban a gyermekkor ízével------ — m icsoda út a mindennapi percért! SZARKA JÓZSEF: Névnapjára Tiéd legyen a nappal mosolygása, és ha bántana valami, valaki csókolja meg szádat, és szeressen téged kis Kati! Az esti tapsolás is érted keljen, nevetve érted, úgy bíz ám, hogy kis szívedre örömöt neveljen, a kert, a város kis Katám! Miattad induljon mindig útnak,, a gyengéd bohó, lassú fény, hogy apró könnyeid felszárítsa, és dalt mondjak róla én! A viharokról ne tudj semmit, (szél nélkül is tudsz hajlani,) s ha el is fáradnál, a szentit,, az éj vigyázzon, kis Kati! Hitet hozzon neked a szépség, s valami kedves, messzi táj, bókolja arcodra reménység, csillogó báját kis Katám! A régi udvarházban a tanács székel Dukai Takács Judit emléktáblája a Kossuth utca 15. számú házon
