Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
1980. július 27. Múltunkból — Ha egy tanár elhagyja a választott katedrát, akkor annak fontos oka kell, hogy legyen. Miért cserélte fel a katedrát a járási, majd a megyei úttörőelnöki székre? — A tanári katedját nem hagytam ott, mert mostani munkám is pedagógiai‘munka. Igaz, nem közvetlenül foglalkozom a gyerekekkel, hanem közvetve velük és az úttörővezető pedagógusokkal. Tengelicen diákotthoni nevelő voltam és emellett tanítottam négy és fél évig. A mozgalmi munka mindig is vonzott. Vallom, hogy a gyermekek megismerésében és személyiségük fejlesztésében éppen a szabadidős-tevékenység tehet nagyon sokat. Én nagyon szeretem ezt a munkát és ezért mondtam igent, amikor 1975-ben felkértek arra, hogy legyek a szekszárdi járás úttörőelnöke. — Honnan hozta magával a közéleti szerepléshez, egyszerűbben szólva: a politikai munkához elengedhetetlen közéleti töltést? — Ha gyermekszeretetre és a közéletiségre gondol, akkor mindkettőt a szülői házból. Szüleim is pedagógusok és egyúttal olyan közéleti emberek, akik mindig tettek vagy tenni akartak a községért, a gyermekekért. Azt hiszem; tőlük tanultam meg a pedagógiai pálya iránti elhivatottságot. Szeretnék rájuk hasonlítani. — Néhány éve már, mint megyei úttörőelnök dolgozik. A Tolna megyei úttörőszervezetek, úttörőcsapatok munkáját szervezi és irányítja. Munkatársain keresztül, az ő segítségükkel végzi az úttörőkorosztályú gyermekek eszmei-politikai nevelését. Nehéz hivatás ez? — Én szépnek találom ezt a munkát és nem nehéznek. Ami nehézség mégis adódik, az elsősorban éppen a felnőttektől van... I — Ezt úgy érti, hogy a tanároktól? — Is. Tulajdonképpen mi a gyermekek életét irányítjuk. Akarva vagy akaratlanul, de hozzájárulunk ehhez. Ennek az irányításnak azért olyannak kell lennie, hogy hagyjuk meg a gyereket gyereknek, és ne csináljunk korán felnőttet belőle. Tanítsuk meg vele egységesen nézni a világ dolgait. Sok témában éppen ezért volt és van szükség szemléletváltozásra. Nemcsak a pedagógusok, hanem a felnőttek — a szülők — részéről is. Mindemellett az elvárások is megnőttek. Manapság valaki nemcsak oktató, hanem nevelő és szaktanár is egyben. Vagy annak kellene lennie. Nehéz ennek a differenciálása. Ez az, ami nehézzé, illetve nehézkessé teszi a munkánkat. Itt a pedagógusok szerepe hallatlanul fontos. Én azt mondom, hogy nagyon jó pedagógusaink, úttörővezetőink vannak, Ök ezért a korosztályért mindent megtesznek. Természetesen van, aki aktívabban és van, aki passzívabban dolgozik, de meggyőződésem, hogy manapság a pedagógusokat szidni sznobság. Nem igaz az sem, amit útón-útfélen hall az ember, hogy a gyerekekért egyedül a pedagógusok a felelősek. A szülő sem különben. Csak most divat az, hogy sokan, minden gyermekkel kapcsolatos problémát az iskolára, a tanárokra hárítanak. A gyermeknevelés nem csak a pedagógusok feladata, hanem a szülőké is. A szülők partnerszerepe nagyon fontos. Ez mintha már kialakulófélben lenne. — Hogyan telik egy napja? — Értekezletek tömkelegé, aztán nagyon sok a verseny. A versenyek szervezése tulajdonképpen a munkámmal jár. A tanulmányi versenyeket és a kulturális szemléket a társszervekkel együtt szervezzük, de az irányítás a mi kezünkben van. Aztán ott van az irányítómunka. A járási és városi úttörőelnökségek irányítása, segítése. Mindennapi kapcsolat a társszervekkel, ami szükséges ahhoz, hogy munkánkat jól végezzük. És nagyon jó, ha arra is sor kerülhet, hogy egy iskolába is kimenjek. Tapasztalni és látni mindazt, amiért dolgozunk. — Miért fogalmaz feltételes módban? — Mert az iskolalátogatásra nagyon ritkán adódik lehetőségem. Egy megyei úttörőelnöknek még kevesebb lehetősége adódik a közvetlen találkozásra, mint egy járásinak. Hetvenöt úttörő- csapat van Tolna megyében, az úttörők és kisdobosok száma 28 ezer. Hetente egy-két járáshoz ellátogatok. Nyári program a megyebeli és a külföldi gyermekek táboroztatása. — Térjünk át a mozgalmi élet területére. Miért módosult az úttörők 12 pontja? — A kisdobosok 6, illetve az úttörők 12 pontja 1979 áprilisától, az úttörővezetők VII. konferenciájától változott, illetve módosult. Ott fogadta el a konferencia az új módosítást. Tulajdonképpen azért volt szükség erre, mert társadalmunk is változik. Fejlődik életünk, társadalmi struktúránk is másabb lesz. A pontoknál voltak olyan megfogalmazásaink, például az úttörőélet régi első pontja: „Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Nép- köztársaságnak.” Az új: „Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak: felelősséggel dolgozik érte.” Itt már megfogalmaztuk azt is, hogy ő is tesz érte. Aztán egy másik régi: „Az úttörő, ahol tud segít.” És az új: „Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.” Minőségi változásról van szó. Ahogyan a társadalom változik, úgy változott meg a pontok szövege és értelme. — 1967 táján — őrsvezetői minőségben — magam is részt vettem héthetes, nemzetközi Jutalomtáborozáson, Lengyelországban. Ott, egy auschwitzi emlékezőlátogatás alkalmával azt tapasztaltam, hogy nem minden gyermek érez azonosan. Néhány, más országból érkezett gyerek egyszerű kirándulásnak fogta fel azt a látogatást. Mi, szerencsére nem itt tartunk. Mégis szerénytelenség lenne azt állítanunk, hogy úttörőink — a maguk szintjén — a politikai és történelmi kérdésekkel teljesen tisztában vannak. — Itt kellene, hogy még nagyobb legyen a mi szerepünk. A gyermekek közéleti nevelésén belül az életkori — sajátosságoknak megfelelően — kell nekik egy egységes és reális valóságképet adnunk. Itt arra gondolok, hogy gyermekeink mindennap néznek televíziót, hallgatnak rádiót, olvasnak újságot. Otthon hallja a gyermek a munkahelyi jó és rossz példákat. Hallja az iskolában — az oktatási idő alatt — mindazt, aminek lennie kellene. Ebben az információözönben nagyon kevés gyermek tud eligazodni. Tanítsuk meg őket az információk között válogatni és különbséget tenni. Ügy kell őket nevelni, hogy miután egy úttörő kikerül az általános iskolából, legyen önálló Véleménye. Ki kell alakítani a véleménynyilvánítás szükségérzetét. Meg kell akadályoznunk, hogy gyermekeink közömbösökké válljanak. Higgyék el és értsék meg azt, ami van. — Közömbösséget említett. Vitathatatlan, hogy a 6—14 éves gyermekek közül sokan közömbösek. — ügy gondolom, hogy ez a közömbösség elsősorban bizonyos mértékű érzelmi szegénységük miatt van. Miből adódhat ez a szegénység? Nagyon sok időt töltenek el az iskolában. Aztán haza mennek és otthon, a szülői háztól nem kapják meg azt a szeretetet, amelyet úgy érzem mi még megkaptunk. Az iskolában túl sok az elfoglaltságuk. Ebbe én beleértem azokat a negatív jellegű foglalkozásokat is, amelyek nem a gyermekekért vannak. Mi ott is oktatni akarunk. Keveset foglalkozunk a gyerekekkel, mint gyerekkel, mint kibontakozó személyiséggel, az egyénnel. Sokkal többet kellene egyéni érzéseiről, vágyairól, céljairól és egyáltalán mindenről beszélni velük. — De lehet-e egyáltalán egyenként foglalkozni velük? — Nem szabad tömegként foglalkozni velük. Egyszer régen azt mondta nekem valaki : ' „Itt mindenki egyéniség akar lenni, pedig ez egy osztály.” Ez nagyon káros szemlélet. Én minden gyermekemet meg akarok ismerni. Mert ahhoz, hogy mindenkivel tudjak foglalkozni, nekem is adnom kell valamit magamból. Aztán életünk hozta magával azt is, hogy a szülői ház nem képes megadni mindazt a szeretetet, amelyre szüksége lenne a gyermeknek. És valljuk be, nemcsak a gyermekeknek, hanem sokszor nekünk, felnőtteknek is. Most gyakran nem merünk örömmel nevetni, sírni, örülni a másik sikerének. Közömbösen fogadjuk a másik érzéseit — Napjaink- egyik égető kérdése, hogy az általános iskolában még aktív úttörő a nyolcadik osztály végeztével nem biztos, hogy KISZ- tag lesz. A Tolna megyei úttörőelnök miben látja ennek okát? — Tulajdonképpen ez az úttörő—KISZ-átmenet amelynek negatívumai mára nyolcadik osztályos korában érződnek. Miután más iskolához — vagy munkahelyre — kerül a gyerek, ott teljesen ismeretlen helyzettel találja magát szembe. Ennek a megoldása nem várható egyedül az általános iskolától, sem a középiskolától, netán a munkahelytől. Ezért is próbál a KISZ Központi Bizottsága és az Űttörőszövetség olyan áthidaló megoldást keresni, amellyel elérhetjük, hogy ne vesszenek el ezek a gyerekek. Maradjanak továbbra is aktívak és lelkesek. A KISZ kongresszus talán majd dönt ebben a kérdésben is. Módszerbeli javaslatot ad az Űttörőszövetségnek, és saját feladatait is meghatározza. Amiben én még nehézséget látok az, hogy a gyermekek az iskolából kikerülve nem kapnak feladatot. Túl sok időt hagyunk nekik az aklimatizálódásra. Nem kísérjük figyelemmel, hogy korábban mihez értett, mihez volt kedve és mit csinált szívesen. Mert nagyon is egyértelmű, hogy ha mi nem adunk nekik feladatokat, akkor nem fognak önként dolgozni. Egy serdülő korú fiatalnál emellett pszichikai- személyiség-keresési gondok is jelentkeznek. Ennek megoldására viszont több segítséget kell, hogy adjanak a középfokú intézmények, a pedagógusok és a KlSZ-szer- vezetek. — Gyakran jár külföldön. Az úttörőmozgalom lényegét tekintve; hol találkozott olyan szervezeti, tematikai vagy pedagógiai módszerrel, amelyet mi még nem vettünk át, de átvehetnénk? — A szocialista országok gyermekszervezeteinek célja nagyjából azonos, hasonlítanak egymáshoz. A mi mozgalmunk nagyon hasonlít a szovjet pionírszervezethez, hasonlít az NDK-gyermek- szervezethez is. Más talán egy-egy részterület feladatainak a végrehajtása és annak másként való szervezése. Ámi nekem nagyon tetszik a szovjet úttörőknél, az a munkára nevelés. És ezen belül is az az eredmény, amely bizonyítja, hogy a neveléssel milyen gyermekeket formáltak. Arra gondolok itt elsősorban, hogy van fegyelem. A szovjet pionír tudja, hogy miért áll vigyázzban, vagy miért dolgozik kint a mezőn... Tehát én a szovjet nevelési módszerek közül átvennék még néhányat a mi mozgalmunkba. | — Elégedett ember? — Azt, amit munkámban akartam — a pályát tekintve elértem. Úgy érzem, jól választottam. — Köszönjük a beszél- I getést! SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Nagyszüleinktől még hallhattunk elbeszélést arról, hogy miként égett porrá szinte órák alatt egy-egy utcasor, vagy akár a fél falu; miként haltak az ilyen tűzten- gerben tűzhalált az idősek, a gyermekek, betegek, s miiként pusztult el rövid idő alatt egy-egy szorgos élet minden eredménye. A XX. század közepétől ilyen nagy tüzek nem pusztítanak. Nem pusztítanak, mert sokkal szigorúbbak a tűzrendészeti előírások (s ezeket elég gyakran ellenőrzik is); jelentősen módosult az építőanyag összetétele (szinte tejesen eltűntek a nád- és zsuptetők, a fa egy részét a vasbetongerenda váltotta fel) és sokkal hatékonyabbak a védekezés eszközei is, mint voltak a múltban. De évről évre mégis indokolt a tűzrendészeti hatóságok felhívása: a tűz változatlanul veszélyes, elég egy pillanatnyi gondatlanság s fellobban a láng... ■A minap a Tolna megyei Közlöny 1893. évi számait olvasgattam. S napokon át cikkeztek Bölcske és Zomba pusztulásáról. 1893. április 13-án Tolna megye két községe égett le. A lap dunaföld- vári tudósítójának írását közölte 1893. április 23-án. Idézzünk részleteket ebből a tudósításból. „Csütörtökön, e hó 13-án sürgős segítséget kértek a délelőtti órákban Bölcskéről a földvári tűzoltóságtól, melynek egy része fecskendőkkel le is ment, hogy segédkezet nyújtson a szomszédos Bölcskének a tűz lokalizálásában, mely reggel 9 órakor ütött ki, mikor az orkánszerű szél legjobban dühöngött. Délig, míg a tüzet látszólag elfojtották, 9 présház égett le. ...Már megkönnyebbülten lélegzet tek a szegény 'bölcskeiek azon hitben, hogy a vész elvonult már fejük felett. De alig ocsúdtak fel az első rémületből, midőn délután 2 órakor újabb vészkiáltások hangzottak, a város végén ismét egy ház gyulladt ki, rövid negyedóra múlva tizenkét szomszédos házon dúló lángnyélvek hirdették a község pusztulását. Az iszonyú szélben minden percben új meg új házak kezdtek égni és fél négyre néhány ház kivételével az egész község lángokban állott. Hogy mily óriási méreteket öltött a vész, azt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy ugyanebben az időben Dunaföldváron, mely kocsin, háromnegyed órányi járás Bölcskétől a füstöt és fel-felcsapó láng- nyelveket tisztán lehetett látni, úgy, hogy egy optikai csalódástól félrevezetve, ott is megkondultak a vészharangok és tüzet kezdtek fújni, nem kis rémületére a város lakóinak — ez szerencsére azonban csalódás maradt. De annál szomorúbb volt a szegény bölcskeiek sorsa. A kíváncsiságból lement földváriak percről percre borzasztóbb híreket hoztak. Egy- egy visszaérkezőt, kocsijáról leszállva, egész néptömeg fogta körül, melynek zajából zavarosan hallatszottak ki a rémhírek: eddig ,,300 ház égett le, köztük a zsidótemplom a posta épülete, a községháza istállói, a gyógyszer- tár épülete”. „Reggelig minden elpusztul, s porrá ég, úgy mint a szélső házak, melyek minden bennük levő bútorral, házi állatokkal és baromfiakkal együtt teljesen leégtek. Rettentő a nyomor az égettek közt, soknak csak a rajta valója maradt, semmi egyéb.” A Tolnamegyei Közlöny közölte az összesített eredményt, mely szerint a tűzvésznek mintegy 200 lakóház esett áldozatul. S mit tudunk a zombai tűzvészről ? A hivatkozott lap április 16-ii számában közöltek, erről rövid tudósítást. Idézzük. „Zombán délután, úgy két-' óra tájban gyulladt ki a posta mellett Bruckman József lakatosnak nádfedeles háza á műhelyből a kémény tájékán és az erős északi szél szerte- szójjel hordta az izzó zsarátnokot, s csakhamar egész utcasor állott lángokban. Megkondultak a vészharangok, mire a lakosságot rettenetes pánik fogta el, mert az óriási szélben az egész községet végpusztulás fenyegette. Általános volt a zűrzavar és fejetlenség, csak a szél erős üvöltése, a kétségbeesettek sírása, jajgatása és segítség kiáltása hallatszott. A tüzet a szél felkapta, végigvitte az utcákon és — Isten csodájára — közben- közben egy-egy ház megmaradt, míg a többi a lángok martaléka lett. Szegzárdról, ahova távirati úton jutott el a tűzvész híre, rögtön elindult Wilhelm Ede tűzoltó al- parancsnok vezetése alatt Ni- kitits Imre, Kunczer János és Székelyi József egy fecskendővel; ott voltak még a hő- gyészi, bonyhádi, agárdi tűzoltók és a többi szomszédos községek tűzi fecskendőkkel, Harcz, Belacz, Kokasd, Kéty 1—1 és Dőry-patlani uradalom 4 fecskendővel, összesen 18 fecskendő működött. Mire azonban ezek megérkeztek, már a tűz nagy pusztítást vitt véghez. Megesett az ember szíve, a mint látta a hajléktalanná lett szegény nép kétségbeesését, s hallotta azok zokogását. A lakosság a tűzoltókkal emberfeletti küzdelmet fejtett ki, hogy útját állja a dühöngő elemnek, mely azonban csak akkor szűnt meg pusztítani, mikor már a falu végigégett. Különösen kitüntették magukat a hőgyészi és lengyeli tűzoltók. Előbbi 14, utóbbi 24 tűzoltóval vonult ki és a len- gyeliek egész másnap 5 óráig, legtovább maradtak a vész színhelyén és oltottak egész éjjel lankadatlan szorgalommal. A mentést nagyon megnehezítette a vízihiány...” A zombai tűzvész 44 lakóházat és 23 melléképületet pusztított el és megsemmisült 160 háziállat. Országos gyűjtés kezdődött a károsultak megsegélyezésé- re. Tolna megye minden községe adákozott. Az országos lapok is hírt adtak a veszedelemről, s ennek nyomán a Duna—Tisza közéről a Tiszántúlról, Észak-Magyarországról érkeztek a pénzküldemények. * Ügy tűnik, a két község pusztulásából nem sokat tanultak a megyében. Szekszár- don 1893. áprilisában ötször pusztított tűz, Kocsolán is egymást követték a tűzriadók. Idézzük a Közlöny április 30-i számát: „Múlt kedden Kocsolán nagy tűz dühöngött. A tüzet délután jelezték a félrevert harangok rémes kongassál, s néhány óra alatt a rohamosan terjedő elem tizenkét házat pusztított el számos melléképülettel együtt. A kár kiszámíthatatlan, s nagy nyomor elé néznek a ha jléktalanná lett lakosok, kik nagy részének mindene bennégett. Április 17-én szintén tűz volt Kocsolán, midőn is Práczer János és 7 társának 1250 forintig biztosított háza, mellék- épület, termény és takarmány 3148 frt. 75 kr. értékben semmisült meg.” Magyarkesziben lakóépület és gazdasági épület pusztult el, Felsőnyéken lakóházak közötti szalmakazal égett el, szerencsére itt nem kapott lángra egyetlen épület sem. Az őcsényi Szőlőhegyen nádas ház lett a tűz martaléka és elpusztult két tanya is teljes felszereléssel együtt. Beilagen szintén tűz pusztított. Nagyszokolyban három pajta és egy istálló a benne lé^ vő állatokkal égett el. A felsorolás távolról sem teljes, s az adatok egyetlen hónapból valók. Indokolt volt a falusi éjjeli őrök figyelmeztető dala: Tűzre, vízre vigyázzatok... K. BALOG JÁNOS Tames! Ágnes megyei úttörőelnökkel
