Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-22 / 170. szám

TOLNA MEGYEI JÚLIUS 22 KEDD Névnap: Magdolna A Nap kél 5.10 — nyugszik 20.31 órakor A Hold kél 15.25 — nyugszik 1.00 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. július 22-én született León de Greif! neves kolumbiai költő, Kolumbia mo­dern lírájának egyik kimagasló alakja. * TEGNAP ÜLÉST TAR­TOTT a Fadd nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. Varga Istvánná igazgatá­si csoportvezető számolt be a szabálysértési ügyintézés tapasztalatairól, majd a vb egyéb ügyeket tárgyalt. KITÜNTETÉS Szombaton Budapesten, az Állami Biztosító köz­pontjában eddigi tevékeny­sége elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát adta át Lux Sán­dornak, az Állami Bizto­sító Tolna megyei Igazgató­sága nyugalomba vonuló igazgatójának Hetényi Ist­ván pénzügyminiszter. A Állandó ügyele­tet tartanak Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Műve­lődési Központ zsibongójá­ban az olimpia ideje alatt. A közvetítések befejezéséig itt bárki megnézheti színes tele­vízióban az olimpiai esemé­nyeket. — GYULA térségében a Fekete- Kőrösbe fuiSliafdt Szabó Gábor, 16 éves segédmunkás, sarka di la-- kos, a'kl a vizsgálat eddigi meg­állapítása szerint feldevülí test­tel ugrott a folyóba és halálát szívgörcs okozta. A rendőrség folytatja aiz ügy vizsgálatát. A Kossuth rádióban 9 óra 29 perc a kezdési ideje a Felirat­nak, mélyben lengyel költők ver­sei hangzanak el Nagy László fordításában. Közreműködik He­gedűs D. Géza és Molnár Piros­ka. A televízió 1-es programján dél­előtt 10 órakor és este 21 óra S perckor, a 2-esen 18 óra 45 perc­kor láthatunk tudósításokat a XXII. nyári olimpiai játékokról. Nagy Endre vígjátékát. A mi­niszterelnököt 21 óra 30 perckor sugározza a 2-es program. + totótajékoztató. A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóság közlése szerint a 29. heti totónyeremények az il­leték levonása után a követ­kezők: 13 találatos szelvény négy darab, nyereményük egyenként 293 150 forint. Ezek közül 13 plusz 1 talála­tos szelvény két darab, a nyeremény és a jutalom együtt 662 975 forint. Tizen­két találatos szelvény 166 da­rab, nyereményük egyenként 4709 forint. Tizenegy találatos szelvény .2032 darab, nyere­ményük egyenként 385 forint. A 10 találatos szelvények száma 13 681 darab, nyeremé­nyük egyenként 86 forint. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. Bátán sok gondot okozott, hogy az I-es számú óvodánál annak idején nem készítették ei megfelelően a szennyvíz- tárolót. Abból rendre feltört a szennyvíz és elöntötte az óvoda udvarát. Emiatt a Kö JÄL bezáratta az intézményt. A nyár folyamán a tanács pontot tesz a sok kellemetlen­séget okozó ügy végére. Űj, a körülményeknek megfelelő szennyvíztisztító redszert építenek. A kivitelező a helyi November 7. Termelőszövet. Az óvodaügyhöz tartozik még, hogy a község másik óvodájánál is új vizesblokkot épí­tettek, amellyel az ottani gondokat is megszüntették. Ké­pünk az 1-es számú óvodánál folyó építkezésen készült. szél Várható időjárás ma estig: felhő­átvonulásokból szórványosan kiala­kuló záporeső. Erős, helyenként viha­rossá fokozódó északnyugati, északi szél. Á legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. Távolabbi kilátások szombatig: a hét közepétől lassú felmelegedés kezdődik. Általában napos lesz az idő, de egy-két helyen futó zápor kiala­kulhat. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Új tipnsú színes tv a Videotonból Üj típusú, modul rendszerű színes televízió gyártását kezdték meg a székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat televíziógyárában. A Super Color készülékbe japán Hitachi, úgynevezett vonalfelbontó képcsövet szerelnek. A készülékben az alkatrész­blokkok cserélhetők. Működése energiatakarékos, ugyanis a régebbi televíziók áram- fogyasztásának csupán egyharmadát használja. A televízió mindkét színes tv-rendszer Paal és Secam vételére alkalmas. Az idén tizennyolcezer darabot gyártanak ebből a típusból. Közlekedési balesetek OL VAST AM Áramkörön kívül fanyalgók Aiz elmúlt héten — vasárnap ki­vételével — nyolc közúti közle­kedési balesetet jelenítettek a me­gyei központi ügyeletre, amelyek során egy személy meghalt, ha­tan súlyos, ugyancsak hatan könnyű sérülést szenvedtek. A legjellemzőbb balesetokozó ténye­ző ezen a héten, de az egész hó­napban is ai kötelező elsőbbség meg nem adása volt. A halálos baleset is az elsőbto- ségadás elmulasztása miatt kö­vetkezett be. Július 18-án, dél­előtt fél 9-kor Duna fokivá rótt, a 61-ies út mentén lévő oxigén- és dissousgyárből a 61-es útra haj­tott ki Präger János, Dunaújvá­ros, Esze Tamás u, 5/c szám alat­ti lakos, az l-es ÉPFU tuladdo- náJt képező, FR 14—14> rendszámú teherautóval. Figyelmen kivül hagyta az ,.Elsőbbségadás” köte­lező jelzőtáblát, úgy tért rá a 61- es útra, ahol összeütközött az UT 31—52 rendszámú személygépko­csival, amelyet Kovács István, Alaip, Ta,nácskiöztársaság u. 2/1. szám alatti lakos vezetett. Az üt­közés oly súlyos volt, hogy a sze­mélyautó vezetője, Kovács István a helyszínen meghalt. Práger Jánost a rendőrség elő­zetes iatartóetetáslba helyezte, el­lene az eljárás megindult. niwsut oiyan naieset is 1 tént az elmúlt héten, amely í lítésit érdemel. Szerencsére r volt súlyos kimenetelű, de azzi vájhatott volna, az esemén- más összejátszása folytán. Jü f5-éni öt diáklány stopolt l és Alsópél között egy teherau A teherautó megállt, hogv fel gye a lányokat és ekkor autóbusz hátulról a teherautói ütközött. A koccanás követke: ben az öt lány és a teherautó zetője könnyű, nyolc napon lül gyógyuló, sérülést szén dierttt. Nem voltunk és nem vagyunk — a rendőrség különösen nem — hive a stopolásnak. Pedig, ezek száma most a nyárt időszakban megnőtt. Ez különleges figyelmet követel gyalogostól, járműveze­tőitől egyaránt. Mindaddig nincs semmi baj, amíg a harmincvalahány esztendős és vezető beosztású diplomással — aki egyéb­ként Tolna megyei születésű ember — szakmai dolgokról beszélgetünk. A közlékeny ségnek azonban vége, mihelyt arról kezdjük faggatni, hogyan él Szekszárdon, benne-e a megyeszékhely szellemi életének áramkörében? Előbb begombolkozik állig, aztán kifakad, hogy silány a szín­házi élet, amikor hangversenyre áhítoznak a feleségével, átmegy Pécsre, vagy föl Budapestre. Mozi? Nem is em­lékezik, mikor volt utoljára moziban! A csapnivaló ma­gyar filmek megutáltatták vele a filmművészetet is. Kérdések, feleletek, s kiderül, hogy abszolút kívülálló­ként nyilatkozik, mert nem jár „itthon” se színházba, se hangversenyekre, se filmszínházba, mert neki magasab­bak az igényei. Semmi kétség, ez a parasztfiúból lett diplomás akkora sznob, hogy 1980 emberritkaságaként be lehetne állítani a Béri Balogh Adám Múzeum bár­melyik kétlábú csodabogarakat tároló vitrinjébe. Igen, ott lenne a helye, mert ha eddig nem érintette meg az a valóság, ami pezsgésben tartja a megye és székhelyé­nek életét, alighanem „szűz” marad továbbra is. Hősöm tudniillik újságot is csak akkor olvas, ha neki valami nagyon nem tetszőt ír a lap. Sajnálom őt is, a hozzá ha­sonlókat is, mert hiába ajánlom nekik legutóbbi vasár­napi beszélgetésünket, amiben az áll, hogy Szekszárdon a szellemi életnek soha olyan kedvező feltételei nem vol­tak még, mint manapság. Pedig az állítás szavahihető emberé, s nem is egyedül vallja, amit mond. Hát persze, nem az áramkörön kívülről fanyalgóknak! —li— A KSZE az 0MEK-en Töto'b mimt száz mezőg-azdiasági nagyüzem,, váQlLalait és tudomá­nyos intézet vesz részit az augusz­tus 19-én nyílé országos mező- giaadasági és élelmniszieripaíri kiál­lításon és vásáron, amelyre a kő­bányai vásárvárosban kerül sor. A kiállítók változatos anyaggal készülnek a rendezvényre. A KlSlZE szekszárdi növényter­melési rendszer számottevő új­donsággal, jelentkezik a növóny- véJdiélmii a lkaimra z ásteciimkálba n. A diplomatatáskában, élboly ezott m'érőikészülékked a permetező vi­zek minősége könnyen megvizs- gálbaitó. Megismerhetik a látoga­tóik, a KSZE által kifejlesztett mozgó növényv édőtgép - dáagno s z - tikaii állomást, amellyel a nö­vényvédő gépeik bemérését és hi- - telesítését végzik. Ezt a célt szol­gálja a® üzemi szakemberek ré­szére tervezett hordozható nö­vényvédő gép bemérő táska' is, ez­zel percek alatt megállapítható, hogy a gép alkalmas-e az adott feladat elvégzésére. KSZE-újdon- ság a MobilL korrázióvédeűrni egy­ség is, amellyel viszonylag elér­hető áron lehetővé váldlk a gaz­daságokban levő mezőgazdasági épületek, gépek korrózió elleni védelme és szakszerű tárolása. Fénycsőarmatúra-vásár a bajai villamossági szaküzletében (Szabadság u. 2. sz.) valamint a kecskeméti villamossági áruházában (Rákóczi u. 4. sz.) 13-24-853. tip. 2x40 W fénycső armatúra 30 százalék engedménnyel, TVSZ. 3—41. tip. 3x40 W fénycső armatúra 30 százalék engedménnyel, DP 01 tip. 3x40 W fénycső armatúra 50 százalék engedménnyel kapható, amíg a készlet tart. (253) Megyénkben a hivatásos gépjárművezetők által veze­tett közületi gépjárművek száma a nyilvántartott gép­járművek számának kb. 20 százalékát teszik ki. Ezt ala­pul véve, a közületi gépjár­művek által okozott balesetek száma javulást mutat. 1978- ban a balesetek 21, 1979-ben pedig 13,7 százalékát okozták közületi gépjárművek. A csökkenés ellenére is tíz em­ber halálát és 141 fő külön­böző fokú sérülését okozták ezek a gépjárművek. 1979-ben az előző évhez vi­szonyítva tovább nőtt a hiva­tásos gépjárművezetők alko­holos befolyásoltsága miatti balesetek száma. A hivatásos gépjárművezetők szolgálaton kívüli, saját tulajdonú gépjár­művekkel okozott balesetek szárna is emelkedett. 1978- ban 104, 1979-ben pedig 115 hivatásos gépjárművezetővel szemben került sor különböző súlyú eljárásra gépjármű- vezetés közbeni szeszesital-fo­gyasztása miatt. Keresve a szavak értelmét: hivatás, szakma, mesterség. Mennyivel mélyebb értelmű­ek, mennyivel hosszabb időre szólóak, mint a foglalkozás. Ezeknek a fogalmaknak az értelme, a tartalmi jelentése jut eszünkbe amikor a hiva­tásos gépjárművezetőkről esik szó. Azokról az emberekről — nagyon sokan vannak —, akik ténylegesen' élethivatás­nak tekintik a gépjármű ve­zetését. Vállalva a dermesztő hideg, a kánikula gyötrelme­it a volán mellett. Vállalva azt a nagy anyagi és erkölcsi felelősséget, ami a hivatással • jár. Nagyon sokan közülük több százezer kilométert tet­tek meg baleset nélkül, és tu­lajdonosai ezért különböző elismerésnek, kitüntetésnek. Köszönet és megbecsülés ezért. De a hivatásos gépjármű- vezetők közül sokan nem így értelmezik a hivatás fogal­mát. Nehezen képzelhető el, hogy élethivatásnak tekinti a gépjármű vezetését az, aki tudatosan megszegi a közle­kedés szabályait. Egyesek még a személygép­kocsik sebességhatárát is fe­lülmúló száguldással előznek tehergépkocsikkal minden­nemű gépjárművet, fittyet hányva gyalogátkelőhelynek, útkereszteződésnek, sebesség- korlátozásnak. Nem egy kö­zülük baráti körben még büszke is arra, hogy ő bizony gépjárművezetés közben egy­két üveg sört meg mer inni. Szerencsére az ilyen hivatá­sos gépjárművezetők száma a kevesebb és remélhetőleg szá­muk tovább csökken. Ezen elmarasztaló megálla­pítás mellett azt is meg kell mondani, hogy a hivatásos gépjárművezetők táborán be­lül az udvariasság, a közle­kedési morál terén is van ja­vulás. De sajnos hajlamosak vagyunk az egyes esetekből általános következtetések le­vonására, és ez joggal sérti azt a mind növekvő többsé­get, akik jól értelmezik a hi­vatás fogalmát. Abban, hogy a hivatásos gépjárművezetők tisztelete, megbecsülése to­vább növekedjen, nagyon so­kat tehetnek a gazdasági ve­zetők. Maradék nélkül köve­teljék meg a szabályok betar­tását, és következetesen jár­janak el a többség becsületét sértő, felelőtlen gépjárműve­zetőkkel szemben. A közlekedés minden részt­vevője példamutatást, egymás kölcsönös segítését, a közleke­dési morál javításában való élenjárást vár a hivatásos gépjárművezetőktől, ’ mert csak így lehet értelme a meg­tisztelő hivatás szónak. B. 1. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap- kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom