Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

© ÍVÉPÜJSÁG 1980. júlins 2. Olimpiai étlap — A világ sportolóinak, a legkülönbözőbb szokások és ízlések képviselőinek kíván­ságait eltalálni és kielégíte­ni igen nehéz feladat, de megoldható — mondta Rim­ma Gorbacseva, az olimpiai falu ellátási osztályának szakértője. A siker érdeké­ben elemeztük az előző olim­piák tapasztalatait, valamint a nemzeti olimpiai bizottsá­gok javaslatait és a szakem­berek tudományosan meg­alapozott véleményét. A sportolók és az olimpiai faluban lakó küldöttségek ét­keztetése a szolgáltatóközpont éttermében zajlik majd le. A négy, egyenként ezer férő­helyes terem mindegyikének külön konyhája lesz, s vala­mennyit a legmodernebb kö­vetelményeket kielégítő fel­szereléssel látjuk el. A Szovjet Orvostudományi Akadémia Táplálkozási Inté­zetének munkatársai „nem­zetközi’, étlapot” állítottak össze, melyből különböző ka­lóriaértékű fogásokat választ­hatnak ki a sportolók. Az ét­lap összeállításánál figyelem­be vették valamennyi részt­vevő ország és nemzet étke­zési szokásait, hagyományait és ízlésvilágát. Emellett a választék az orosz konyha jellegzetességeiből is bőséges lesz. A menüben 360 főétel és 100 kiegészítő fogás szere­pel. Valamennyinél nagy fi­gyelmet fordítottak a kaló­riára, a fehérje-, zsír-, szén­hidrát- és vitamintartalomra. Az étellistát már el is jut­tatták a résztvevő országok olimpiai bizottságainak, így a csapatok képviselői még idő­ben elküldhetik megjegyzé­seiket és javaslataikat. Az olimpiai falu számára külön ételgyár épült, mely­nek napi termelése huszonöt tonna. Az üzem éjjel-nappal működik majd és fennaka­dás nélkül ellátja a falu ét­termeit. A sportolókon kívül az olimpiára természetesen hi­vatalos vendégek, kiszolgáló­személyzet és újságírók is ér­keznek, nem szólva a nagy számú turistáról. Moszkvát azonban ez nem ejti zavarba, hisz a városnak a vendéglá­tásban óriási tapasztalata van. A közétkeztetési hálózat kielégítő és jó, nem szólva arról, hogy jelenleg is sok éttermet és vendéglőt reno­válnak, száznegyvenkettőt pedig már újjávarázsoltak. A belsőépítészeti munkálatokat tapasztalt művészekre és épí­tészekre bízták. Űj éttermek is épülnek, összesen 32 ezer férőhellyel. Már döntöttek arról is, hogy a moszkvai olimpia ide­jén 47 ezren — közöttük 18 ezer kiváló szakács és cuk­rász — szolgálják ki a részt­vevőket és a vendégeket. A választás nem véletlenül esett rájuk, mindenfelé ren­deztek versenyeket, s ezeken ők kerültek ki győztesen. ALEKSZANDR MUSZINOV Atlétika Július 27-től augusztus 9-ig Bonyhádon: Bődé és Kovács országos bajnok Szombaton és vasárnap ke­rült sor Szegeden a közép­fokú tanintézetek tanulóinak országos döntőjére atlétiká­ban. Sajnos, ez a verseny minden évben a tanév befe­jezése után kerül megrende­zésre, ami azt jelenti, hogy a tanulók többsége a nyári építőtáborok, üdülések, stb. miatt nem tudja figyelemmel kísérni azon társainak ered­ményét, akik rendszeres munkával a jók közül is a legjobbnak bizonyultak. Így legtöbb esetben csak az őszi tanévnyitón tudják meg, hogy barátaik, iskolatársaik edzés­munkája a Művelődésügyi Minisztérium által rendezett nagy országos rendezvényen mennyiben realizálódott. Megyénk ezen a téren ko­moly hagyományokkal ren­delkezik, és minden évben van versenyzőnk a dobogó valamelyik fokán. Ebben a tanévben 25 diák képviselte megyénket, különösen nagy reményeket nem tápláltunk, csak becsületes helytállást vártunk. Nos, ezt a reményt beváltották versenyzőink és a nyolcas döntőket tekintve minden helyezést sikerült el­érni. Az I—II. osztályos tanulók csapatversenyben, a III—IV. osztályos tanulók egyéni ver­senyben képviselték iskolá­jukat. A csapatversenyek so­rán az Sz. Garay Gimnázium távolugró lányai voltak a leg­eredményesebbek: bronzér­met szereztek. Az egyéni ver­senyek során Böde József teljesítménye emelkedik ki, aki 200-on országos bajnok­ságot, 100-on és 400-on pe­dig ezüstérmet nyert. A verseny külsőségeit te­kintve az átlag fölött állt, mert Csongrád megye az at­létikát méltó helyének meg­felelő megbecsülésben része­sítette. Magas beosztású tár­sadalmi és politikai vezetők vettek részt a megnyitón, ad­ták át a díjakat és legtöVo megyéből el is kísérték a ta­nulókat. E rangos, a közép­iskolai sport egészére hatás­sal lévő nagy rendezvényen versenyzőink becsülettel helytálltak és eredményeik­kel tovább öregbítették sport­tekintélyünket. A Tolna megyei verseny­zők eredményei: Egyéniben: 100 m: ...2. Böde József (Sz. Csapó) 10,9 (ef. 10,8). 200 m: 1. Böde Jó­zsef (Sz. Csapó) 22,5. 400 m: .. .2. Böde József (Sz. Csapó) Böde a döntő előtt a szo­kásos bemelegítést végzi Az országos 6. Szekszárdi 505-ös Szakmunkásképző súly­lökő csapata 50,0, .. .7. Énekes Béla (Bonyh. Petőfi) 52,3. 800 m: .. .7. Éne­kes Béla (Bonyh. Petőfi) 1:57,0. 1500 m: ...4. Parádi Bea (Domb. Gőgös) 4:44,6. Távolugrás: ...5. Wiedemann Éva (Sz. Garay) 541. Diszkosz: .. .8. Kelemen Erzsébet (Sz. Eü. Szakisk.) 34,98. Gerely: .. .5. Kovács Ágnes (Domb. Gőgös) 41,26. Csapatban, távolugrás, lány: ...3. Sz. Garay Gimná­zium (Tapasztó—Schneider— Szauter—Györkő—Ulbert— Mozolai) 486,2 cm. Súlylökés: fiú: ...6. Sz. 505. Szakmunk. (Katona—Moosz—Sehalli — Papp—Szabados—Gyulai) 12,016 m. Diszkosz, fiú: ...7. Sz. Garay Gimnázium (Tö­richt—Bruchner—Nedók— István—Lázár—Győri) 34,804 m. * A Népstadionban rendezte a MASZ az 1980. évi orszá­gos felnőtt II. osztályú baj­nokságot, melyen a Szekszár­di Dózsa versenyzői képvi­selték megyénket. Legered­ményesebben Kovács Attila szerepelt, aki a 100 m-es sík­futásban 10,75-tel országos bajnokságot nyert. A 200 m- es síkfutás előfutamában 22,12-t futott, de a döntőben sérülés miatt nem állt rajt­hoz. Csaba Györgyi a 100 m-es síkfutásban 12,81-gyel a 6. helyen végzett. Az előfutam­ban 12,44-gyel új megyei csú­csot futott. A régi csúcsot is ő tartotta 12,45-tel, melyei 1977-ben ért el. Vaszkó Ju­dit a magasugrásban ért el 5. helyezést 170 cm-rel. A 200 méteres síkfutás elődöntője, melyből Böde (a képen jobbról) a döntőbe került és ott is nyert Továbbképző és nem kiválasztó tábor lesz Tegnap délelőtt a megyei sporthivatal apparátusa ér­tekezletet tartott, melyen — természetesen — a városi— járási sportfelügyelők is részt vettek. Herczig Gábornak, a megyei sporthivatal vezetőjé­nek megnyitója után Hajdics Klára, a megyei sporthivatal helyettes vezetője tartott tájé­koztatót a július 27-én kezdő­dő kéthetes bonyhádi serdü­lő-edzőtáborról. Hangsúlyozta: — Több el­lenőrzőversenyt rendeztek és' ennek alapján fejeződött be a kiválasztás. Az edzőtáboron húsz asztaliteniszező, huszon­öt atléta, tizenöt kézilabdás, tizennégy kosárlabdás és tizenöt súlyemelő vesz részt. A nemenkénti megoszlás: öt­vennégy lány és harmincöt fiú a jelölt. Általában tizen­három—tizenöt évesek azok, akiket jelöltek, de vannak el­térések, így például az aszta­liteniszezőknél fiatalabbak, a súlyemelőknél idősebbek. A területi megoszlás a követke­ző: Bonyhád 26, Szekszárd 58, Paks 2, Tamási 3. Dombóvár­ról egyetlen fiatal sem vesz részt. Ennek oka, hogy ugyan­ebben az időben rendeznek Dombóváron az atlétáknak saját edzőtábort. Hajdics Klára elmondott néhány gondot, így például azt, hogy Dunaföldvárról a szövetség kilencet javasolt, de mindössze ketten jönnek, mert a többi nyaralás, külföl­di utazás miatt nem vállalta. Pakson ugyanez a helyzet, négy atlétát javasoltak, de egy sem jön. Elhangzott egy kérés is: a sportfelügyelők a tábor kezdetéig tartsák a je­lentkezőkkel közvetlen vagy közvetve a kapcsolatot és kí­sérjék figyelemmel őket, ne­hogy távol maradjanak. Kér­te, a felügyelők, sőt az edzők és az egyesületi vezetők is látogassák meg a tábort, a helyszínen szerezzenek infor­mációt az ottani munkáról. Mint mondotta, ez jó hatást válthat ki <a fiataloknál, és az edzők a helyszínen tudnak tapasztalatot szerezni, össze­hasonlítást végezni a tábor és saját munkájuk között. A tábor vezetője ezúttal is Link Ferenc lesz, aki rövid tá­jékoztatót tartott. Ebből ki­derült: a Bonyhádi Petőfi Gimnázium, valamint a kol­légium, mindig is jó feltéte­leket biztosított. Elmondta azt is, hogy az étkeztetés 55 forintos nyersanyagnor­mával történik. Megjegyezte azonban: a kéthetes táborban komoly munka folyik, az nem üdülőtábor. Néhány érdekes adatot ismertetett: például azt, hogy a táborra 129 ezer forintot költ a megyei sport- hivatal, egy sportoló a két hét alatt 1300 forintba kerül, eb­ből 200 forintot térít a fiatal. Taksonyi István azt fejteget­te, miért csak a Szekszárdi Szövetkezet kézilabdásai lesz­nek ott. Érdekes dolgokat fejtege­tett Herczig Gábor. Vélemé­nye szerint az emberekben ki­alakul az a vélemény, hogy Bonyhád és Szekszárd spor­tolóinak rendeznek edzőtá­borozást. Aki így vélekedik, talán közel jár az igazsághoz, ezért sürgősen változtatni kell a helyzeten, az alapokat szélesíteni kell. Feltette a kér­dést: Mi az oka, hogy olyan helyekről, ahol kitűnőek a feltételek, jó atlétikai pálya van, mint Paks, Nagydorog, vagy Hőgyész, nincsenek gye­rekek? Nem titkolta, évről év­re gondot jelent a tábor meg­töltése és gondolkodni kell azon, hogy nem lenne-e he­lyesebb egy-két egyesületnek támogatást adni és ők rendez­zenek egy-egy megjelölt sportágban táborozást. Végül egy hasznos ötlettel állt elő, ^ a két hét alatt Bonyhádon egy napon minden sportág rendezzen bemutató jellegű edzést, arra hívják meg az edzőket, egyesületi vezetőket, hogy ott helyszínen győződ­hessenek meg, milyen tovább­képzést kapnak sportolóik. Somogyi György szerint a sportágakat kellene jobban kiválasztani, így például az úszást és az ökölvívást kelle­ne a táborban oktatni. Szin- ger Ferenc szerint is például a kosárlabda helyett az ököl­vívást kellene meghonosítani, bár ennek a sportágnak Paks is tudna önálló otthont ^ adni, ahol kitűnőek a feltéte­lek. Leposa Béla szerint a je­lenlegi elvek jók, azokat csak finomítani kell. Elmondta: a legutóbbi paksi ökölvívó-ve­zetők értekezletén szóvá tet­ték, hogy rendezzenek a ser­dülőknek táborozást. Erre a célra ő is Paksot javasolta. Mátics Éva szerint a táboro­zás megfelel a célkitűzésnek, ahol jó kollektív szellem ala­kulhat ki a sportolók között, jól megismerik egymást, de a sportági váltást időszerűnek ' tartja. Az apparátusértekezlet mintegy másfél órás megbe­szélését — vagy ha úgy tet­szik, vitáját — egészséges gondolat vezérelte. Keresték az utat, megvitatták, hogyan lehetne a nyári táborozást úgy megszervezni, hogy az minden szempontból elérje célját. Egyben valamennyien egyetértettek: az elkövetkező néhány hónapban el kell dön­teni, hogy egy év múlva mi­lyen sportágak kapnak helyet Bonyhádon és melyekből ren­dezik az egyesületek a nyári továbbképzést a fiataloknak. — NY — A Szekszárdi Dózsa úszó-vízi- labda szakosztályának fiaita:l ver­senyzői június utolsó vaisámap- ján Sellyén., a siklósi járás úszóbajnokságán álltak na j thoz. Itt hét egyesület 180 versenyzője szerepelt. A szekszárdiak szá­mára jól sikerült a „kezdés”. Negyvenhét tagú csapatulk helyt­állását az alábbi helyezésék is bizonyítják'. Eredmények: 66 2/3 m, úttörő fiú. gyors: l. Mecseki Sándor. 100 m. serdülő fiú, gyors: ...2. Daradics Péter. 33 1/3 m, delfin fiú, gyors: ...3. Borsi Zsolt. 66 2 3 m, úttörő fiú, hát: 1. Me­cseki Sándor. 100 m, serdülő fiú, mell: ...3. Ványi Tibor. 33 1/3 m, d elf in leá ny, me 11 ú s zás : ... 2. Szabó Kovács Beáta, 3. Kamarás Titanilla. 33 1/3 m, d'ofin leány, gyors: i. Végh Márta. 10x33 1/3 m, fiú gyorsvágó: ...2. Szek­szárdi Dózsa (Ványi, Daradics, Mecseki S., Mecseki J., Kól­óért, Fenyvesi, Molnár. Borsi, Pákái, Ha-iszer). 10x33 1/3 m, < leány, meClúszó váltó: ...3. Szek- szárd (Bőkor, Szendrei, Igab. Késmárki, Tóth, Szabó Kovács, Kamarás, Málinger, Miklósi, Végh). A szekszárdi Garay Gimnázium diszkoszvető csapata Olimpiai torták és sütemé­nyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom