Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-16 / 165. szám
1980. július 16. NÉPÚJSÁG 3 Párttaggyűlés a SIMOVILL-nál Napirenden az - és munkaszervezés — Miért csak most jövünk rá arra, hogy ezzel foglalkozni kell? — (tette fél a kérdésit az egyik munkás a Si- mDntiomyai SIMOVILL Ipari Szüvétkezet párttaggyülé- sén. A kérdésben azonban nemcsak elmarasztalás volt, hanem ígéret is. És nemcsak egy párttag türelmetlenséggel párosuló tenni akarása, hanem sokak véleménye. A taggyűlés az üzem- és munkaszervezés helyzetét, feladatait tárgyalta. Olyan körülményék közt, amikor a szövetkezetben gyakran kell átállni egyik termékről a másikra, rugalmasan alkalmazkodni a piac gyorsan változó igényeihez. Olyan mértékű munkaerőmozgás — belső mozgás és nem ki-belépés — volt az első félévben, mint még soha. Ilyen körülmények között fokozott jelentősége van az üzem- és munkaszervezésnek, olyan szervezést kell megvalósítani, amely egyrészt javítja a termelés, a gazdálkodás hatékonyságát a korábban megszokott stabil piaci helyzetben is, másrészt, alkalmas a változó kereslethez, igényekhez való alkalmazkodásra. Ami az „állandóságban” is fontos, azt az egyik régi párttag, Mányoki István asztalos hangsúlyozta: nagyobb hatáskört kell adni a művezetőnek. Felelőssége csak úgy érvényesülhet,, ha joga van fegyelmezni és jutalmazni, sőt, valahogy egyszerűbbé, könnyebbé .kellene tenni a lógósok, munkakerülők kizárását a szövetkezetből. A taggyűlési napirend kiindulópontja a Központi Bizottság közel tízéves — üzem- és munkaszervezésről szóló — határozata volt. „Közelebbről” pedig, az az elemzés és átfogó szervezési intézkedési terv, amit a szövetkezet megrendelésére az Országos Számítástechnikai « és Szervezési Vállalat szakemberei készítettek. A javasolt intézkedések egy resize szinte azonnali magvalósításra volt „érett”. Ilyen volt a pincehelyi üzem megszüntetése, illetve áttelepítése a központba. Az elemzés kimutatta, hogy ez a kis üzem évi 1,2 millió forint pluszköltséget visz el, ‘ennyi takarítható meg, ha Simontornyána telepítik. Meg kellett győzni a munkásokat — zömmel asszonyo- kat-lányokat —, hogy bent a központban jobb munkakörülmények közé kerülnek, szociális ellátásuk is jobb lesz, keresetük is nő. Kis- auitóbuss-zal szállítják azóta be a huszonöt pincehelyit és valamennyien megtalálták számításukat. Meggyőzésükben sokat (segítettek a pántszervezet tagjai. Az OSZSZV szakemberei megállapították, hogy a szövetkezet meó-szervezete nem élég kártékony. Minden szereidében van egy-egy meós, ám nem dolgoznak összehangoltan, munkájuk nem terjed ki a beérkező anyagok, kooperációs alkatrészek, félkésztermékek vizsgálatára. Szervezetileg közvetlenül az elnökhöz tartoznak. Kell valaki, aki összefogja és irányítja a meósokat. Megoldották, plusz létszám nélkül, a diszpécserre bízva ezt a feladatot, aki egyben pártmeg- bízaitáskiénlt is kapta a minőségi ellenőrzés szervezetének irányítását, hatékonyabbá tételét. Az 'erőátviteli gyártmányokat előállító üzemben nem volt meós. Ám volt egy lakatos és egy szereldei művezető. Egyikük művezetője lett az egész üzemnek, a másikat meósnak nevezték ki Sok probléma volt az anyagellátással. Az OSZSZV szakemberei javasolták megerősíteni az anyag- és áruforgalmi osztályt. Nem a létszámát növelni, hanem személycserékkel. Ebben is intézkedtek. Vannak a szervezési, intézkedési tervben hosszabb távra szólóak is. Ezekről is tájékoztatták a párttagságot és a taggyűlés állást foglalt: a kommunisták feladata, hogy az intézkedéseket megmagyarázzák az embereknek, főleg azok meggyőzésére van szükség, akiket személyesen is érintenek ezek. Már eddig is számos példa volt arra, hogy egyik üzemből a másikba kellett átcsoportositam munkásakat — itt kevés volt a rendelés, ott váratlanul új „futott be”. A műanyagfor- mázóból a szereidébe, vagy a lakatosüzembe kellett több dolgozónak átmennie, aszta- losműhelyi gépmunkásoknak a lakatosüzem i gépekhez. Gyakrabban csak átmenetileg, de nem ritkán véglegesen is. Ha párttagot érintett Bz intézkedés, példamutató fegyelmezettséggel vette tudomásul, így lehetett erkölcsi alapja ahhoz, hogy másokat is meggyőzzön. A megszokott munkától megválni, csaknem mindenkiben bizonytalankodást vált ki, ám kellő körültekintéssel, annak megmagyarázásával, hogy a szövetkezet érdeke ezt kívánja és maga a dolgozó sem jár rosszabbul, sőt, az esetek nagy részében emelkedik is a keresete, ez a bizonytalankodás leküzdhető. Példa pedig van err*e. Mint Ihász János párt- titkár mondja, a lakatosüzemben — amelynek ő a művezetője — öt évvel ezelőtt a harminc dolgozó közt mindössze két asszony volt. Most a huszonnyolc közt tizenöt nő dolgozik. Megszerették e munkát és legtöbbjüket innét lenne nehéz „elmozdítani”. Ám szükségessé válhat. És akkor megint jöhet a meggyőző szó. (J) imMiülSiüiÜi Adatfeldolgozás Adat, hogy a népszámlálás eszmei időpontjában, 1980. január elsején 10 710 000 fő volt az ország lakossága, s újabb adat, hogy a népesség 3,8 százalékkal nagyobb, mint volt az 1970. évi népszámláláskor. Adat az is, hogy napjainkban majdnem ötszázezerrel több a hatvan éves és annál idősebb állampolgár, mint húsz évvel korábban. S adat az is, hogy az országban az áruszállítás húsz, huszonöt százaléka valójában fölös mozgatás; szervezéssel, a ke- resztbe-szállítások megszüntetésével, kellő tárolóterek stb. kialakításával elkerülhető lenne. Valójában életünk legtöbb eseménye, tevékenységünk jó része adattá, jelekkel, azaz számokkal vagy betűkkel kifejezett információvá válik. Az adat tehát, szemben a közfelfogásban élő fogalommal, nem kizárólag szám, nem okvetlen mennyiség kifejezése, hiszen adatbank tárolja például — a KGST-országok érintett intézményeinek együttműködése nyomán — a veseátültetésre szorulók, s átültethető vesére várakozók minden szükséges jellemzőjét. Éppen az ilyen és hasonló tények figyelmeztetnek arra, hogy az adatok földolgozása — csoportosítása, logikai rendezése, összefüggéseik föltárása stb. — rendkívül hatásos eszköz lehet a döntések meghozatalában az élet minden területén. Idén egy minisztertanácsi határozat végrehajtásának részeként több, mint negyven százalékkal csökkent a termelőszövetkezetektől kért adat mennyisége. Korábban egy-egy közös gazdaság esztendőnként 26 —28 ezer adat szolgáltatójának szerepére kényszerült: ennyit kértek a különböző hatóságok, szervek. Az alaposabb vizsgálat azután kiderítette, hogy ezeknek az adatoknak nem jelentéktelen csoportja gyakorlatilag fölösleges, gyűjtésük, továbbításuk megszüntethető. Az említett példa azt illusztrálja, hogy az adatok gyűjtése, szolgáltatása és földolgozása, mint puszta tevékenység, még nem bizonyítéka a hasznosságnak. Ez utóbbit a gyűjtött, földolgozott adatok szükségessége információértéke adja meg. Az adatokat, hogy feldolgozhatok legyenek, először rögzíteni kell; lyukkártyán, lyuk- vagy mágnesszalagon, mágneslemezen. Ezek szolgálnak azután táplálékul a könyvelő-, a számlázógépeknek, a lyukkártyás berendezéseknek, a számítógépeknek. Kimondtuk ezzel azt is, hogy a feldolgozás változatos eszközei ma már szinte nélkülözhetetlen társaink. Ott vannak az ipari, a mezőgazdasági termelésben éppúgy, mint a szállításszervezésben, a gyógyításban, a díjbeszedésben, a hírközlésben. Az irodai „pötyögtetős”, billentyűs, kézi kisszámoló- gépen ugyanúgy adatok futnak át, csoportosítva és összegeződve, vagy éppen szétválasztva, mint a boszorkányos gyorsasággal működő, nagy teljesítményű számítógépeken. Ez utóbbiakból húsz éve öt volt az országban, tavaly, az esztendő végén állományuk meghaladta a hatszázat. Többségük kis teljesítményű gép, de persze a számítógépek csoportján belül.! Ez a viszonylag kis teljesítmény ugyanis sok tucat szokványos kézi adatfeldolgozó eszköz munkájával ér fel. A számítógépek üzemóráinak negyedét ügyviteli, számviteli, bér- elszámolási feladatokra veszik igénybe, s ez bizony túlzott arány. Azt mutatja, hogy azt is számítógéppel dolgozhatják fel sok helyen, amit elegendő lenne ennél egyszerűbb berendezéseken átfuttatni. Márpedig az adatfeldolgozás ésszerűsége szorosan kötődik a célszerűséghez, a minimális költségekhez. A legtöbb számítógép — az állomány egyharmada — az iparban van, itt található az egyszerűbb adatfeldolgozók legnagyobb csoportja is a népgazdaság más területeihez viszonyítva. Hasznuk a készletcsökkentésben éppúgy megmutatkozhat, mint az egyenletes árukiszállításban, a termelési optimum megjelölésében a gyakori átállásokkor például egy lemezhengerdé- ben, konfekcióüzemi szabászatban. Mindig a hasznosítható végeredmény igazolja magát a folyamatot, a gyűjtést, továbbítást, földolgozást. A jó döntések bő forrása lehet az adatfolyam, ha jól jelölik ki, szervezik meg áramlásának irányát. Ha ez hiányzik, akkor fölös a munka. Ezért, hogy az adatföldolgozás maga nem cél, eszköz csupán, de egyre fontosabb szerephez jutó eszköz a termelésben és az élet minden más területén. VERESS TAMÁS Családfa „Sípos Ferencnek hívnek, 1898. október 2-ón születtem, Jászórokszállóson. A párom, Margit 1900-ban született, ő is jászárokszálláson. Összeházasodtunk 1921-ben. Tíz gyerekünk született: 22-ben Margit, 25-ben János és Ferenc, 28-ban Béla, 31-ben László, 32 ben Sándor, 34-ben Lajos, 37-ben Ilona, 41-ben József és 44-ben István. Kettő kicsi korában meghalt, azokat nem számolom. Otven család 30-ban, harminc család meg 31-ben telepedett Újiregbe." — Ki az? — szólt ki az — Tizedes úr! Jelentem, nem tudok írni! — Senki se tud, Sípos! — Tudatni kéne a családdal; élek még ezen a földön. — Gyüjjön be a bunkerba Sípos, leírjuk az ábécét, aztán abból kiválogatja az írnivalót. Sipos Ferenc csak egy télen járt iskolába. Az olasz, kopár, sziklás hegyoldalba robbantott bunker bejáratánál durva papírra írta a tizedes a betűket. — Jegyezze meg, Sípos! — mondta a tizedes —, többet nem magyarázom! Emlékezett, abból a két hónapból valamire, amikor koptatta az iskolapadot. Egy óra múlva a tizedes befejezte az oktatást. — Alázatosan köszönöm, tizedes úr! Egy hónap múlva Jászárok- szállásra megérkezett Sípos Ferenc szálkás betűkkel írt levele. Az augusztus eleji hullócsillagok fényénél magányos, tépett ruhájú, borostás fiatalember lopakodott a falu végén. 1919-et írunk, a levél három éve érkezett olaszhonból, a fiú pedig a románok elől menekül. A kis nádfedeles, szoba- konyhás ház ablakát megkocogtatta. apja. — Én! — suttogta Sipos János. Mécses gyűlt a szobában. Az édesanyja feldöntötte igyekezetében az egyik széket. — Arany fiam! — többet nem tudott szólni. — Édesanyám! Ledobálta magáról a Vörös Hadsereg egyenruháját. Másnap délben ébredt. * Hosszú szerelvényen jöttek a magyar bakák 1918-ban haza. Kelenföldön állt meg a vonat. Letépték a sapkarózsát, kokárdát tűztek a helyébe, a következő év márciusában vörös csillagot. Az északi hadjáratban az ő százada nem vett részt, a Tisza partján néztek farkasszemet a román királyi hadsereggel. Nem tudták miért, harcba ritkán keveredtek, de futni futottak... A szakaszparancsnok július végén küldte haza őket. — Kommunista voltál, fiam? — kérdezte másnap délben az anyja. — Kun Bélánál szolgáltam... A kemencében csak a hamuja maradt a katonaruhának. Sipos Ferenc civilbe öltözött. Két hét múlva megtudták a románok, hogy vöröskatona volt: s „ráverték a botot”. Börtönbe nem csukták... Mikor kivonultak a románok, besorozták a tengerész Horthy hadseregébe. e A konyhában beszélgetünk, 1980 tavaszán. Feri bácsi előtt kék kötény, a térdei között véka, kukoricát morzsol. — Meddig volt katona? — kérdezem. — összesen? Ki az isten tudná azt megmondani! — Feltolja mutatóujjával a sim- léderes sapkát a homlokára, gondolkodik. — Mikor végzett a katonasággal? — Szolgáltam Ferenc Jóskát, Károlyi Mihályt, Kun Bélát meg még a Horthyt is. Esztergom-táborban szereltem le végleg, 21-ben. Visszamentem a bányába dolgozni, Gyöngyösre. — Gyöngyösre? — Tizennyolc kilométerre volt a falutól. Vámosgyörkig vonaton jártunk, onnét meg gyalog. Mikor megnősültem, akkor is a bányában dolgoztam. Négy gyerekünk lett 30-ig. Az anyósoméknál laktunk... A férfinép naphosszat üldögélt a munkásotthonban. Munka nem volt. Otthon csak nyűg az ember, így az asszonynép örült is, ha nem téblábolnak a tűzhely körül. Az egyik délután a tisztelendő úr lépett be az ajtón. Az emberek felálltak, megsüve- gelték, dicsért esséket mondtak. — Lehet menni emberek a Dunántúlra!, ott a banktól vehetnek földet, az egész uradalom eladó. Válasszanak valakit, akinek elmondom az útját-módját a földszerzésnek. A faluban már járt a hír: adnak földet, ha megy a falu. A nép megbízottja Szabó Sándor lett. Azon az estén későn érkeztek haza a férfiak. — Telepedünk-e, asszony? — állított be a krumplileves szagú szobába Sípos Ferenc. Az asszony egy szót sem szólt. Férfidolog, nem rá tartozik. — Hát elébb meg kéne nézni azt a földet — mondták másnap a többiek. — Me- nesszünk küldöttséget — szólt Végül a megegyezés. Szabó Sándor mindent megtudakolt a plébánostól. Az öregebb, egy-két köblös gazdák elindultak Tolnába. Nem volt ismeretlen a Dunántúl, kubikos nép lakja Árokszállást, olyan „gyüvő- menő” nép a jász fajta, hát arra is elvetődtek kubikolni. Egy hétibe került az oda- vissza út. Vidám hangulatban érkeztek a küldöttek. — Mehetünk, emberek! o Az utcán találkozott Sipos Ferenc Szabó Sándorral. „Aztán hány hold földet kapok?” — Feliratkoznék, Sándor bátyám! — mondta nagy elhatározással. — Lehet. — Aztán hány hold földet kapok? — a kérdésre vakarni kezdte a fejét a „nép választottja”. — Elég lesz kendnek három hold, majd megássa! — hangzott az ítéletnek is beillő válasz. — Én ásni! — emelte fel a hangját a négygyerekes Sipos. — Nem ások én, nem is köll nekem három, annyit el se fogadok. — Hát akkor majd kap nyolcat. — Az elég. — Akkor egye meg azt a nyolc holdat — fejezte be a beszédet Szabó Sándor. (Folytatjuk) HAZAFI JÓZSEF Együtt Történetek az életről I. Sípos Ferenc vándorlásai
