Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-01 / 127. szám

1980. június 1.

©^ffePÜJSÄG

Múltunkból

— Kezdjük azzal: divat-e a pszichológia, vagy nagyobb szükségünk van a pszichológusokra, s ez a tény divatot is csinált?

— Mind a kettő igaz. Az idegrendszer manapság nagyobb próbatételnek van kitéve, mint korábban, s a régi görög mondásnak, ismerd meg önmagad, most van igazán értelme.

— Mivel foglalkozik a - gyermekpszichiáter?

— Fejlődéslélektani kérdésekkel, felhasználva a pedagógia és a pszichológia eredményeit. A gyermekpszichiátria nem oly régen kapott polgárjogot, én voltam az országban a nyolcadik, aki szakképesítést szerzett, de szakorvosok már legfeljebb negyvenen vagyunk. 1969 óta van olyan gyermekpszichiátriai ellátás, amit főállásban végez szakorvos. Előttem dr. Bélteky Sándor ideg-elme- gyógyász látta el ezt a munkát.

— Hogyan tudnánk ennek a lényegét megfogalmazni?

— Ide a megyei gyermekideggondozóba 0-tól 19 éves korig hoznak betegeket, ha ugyan ez a megjelölés helyes. Ugyanis a panasz rendszerint ugyanaz ideges a gyerek. Az ideges tünetek könnyen felismerhetők, ingerlékeny, dacos, látszólag indokolatlan indulatkitörései vannak, a nagyobb elcsavarog, nem megy iskolába.

— Azt hiszem, már a lényeghez is jutottunk,, mert a kérdés önként adódik: mitől ideges a gyerek?

— Majdnem mindig reaktív állapotról van szó, tehát a gyerek környezetére reagál. A szülőnek ugyanis mindenre van magyarázata, de közben a gyerekről megfeledkezik, s mindössze az történik, hogy a gyerek átveszi, amit a környezete ad. Átveszi a jót, s természetesen a rosszat is, főleg az érzelmekben. Vegyük még ehhez hozzá, hogy a legtöbb szülőnek van egy előre elgondolt nevelési sémája, ami rendszerint ösztönös, mert átélt elemeket tartalmaz. De az is tény, hogy az ifjúból sem lesz olyan köny- nyen felnőtt, mint általában képzelik, a szülői szerepnek pedig különböző mozzanatai vannak. Kevesen tudják, hogy az apai ösztön rendszerint hónapokig késik, s az anyai ösztön is elbizonytalanodhat, főleg olyankor, amikor túl erős a nagyszülők hatása, vagy jószándékú segítsége. A gyerek ugyanis „nem szóból ért”, elsősorban az érzelmekre reagál. Például, ha elhanyagolják, azonnal észreveszi. Úgy mondjuk, a szülők „nonverbális interakciói”, tehát az a két cselekvés közötti szótlanság, elhallgatás, ami a megromlott viszonynak szükségszerű velejárója, azonnal hat a gyerekre. A család is csoport, ahol minden egymásba kapcsolódik. A szülő csak azt látja, hogy a gyerek „ideges”, s miután ezt kizárólag külső tényezőnek tulajdonítja, saját idegességével vonja össze, tehát leegyszerűsíti a kérdést. Gyógyszert kér a gyereknek, ma amúgyis divat a „dilibogyó”, mert úgy véli, ezzel meg tudja előzni a nagyobb bajt.

— Valóban beteg a gyerek?

— Az esetek 90 százalékában — nyugodtan mondhatom — nem. Mindösze arról van

szó, hogy átveszi környezete rossz közérzetét, észreveszi, a szülői türelmetlenséget, s veszélyben látja alapvető szükségletét, a szeretetet, ami létezéséhez szükséges, fejlődésének feltétele. És ez az iskolára is érvényes. A gyerek ugyanis eleinte nem érzi a tanulás örömét, egyszerűen szereti a tanítónőt, s annak a kedvéért tanul. Nem egy szülő szinte büntetésként mondja: nem szeretlek, s nem is tudja, hogy ezzel a fenyegetéssel teszi a legrosszabbat. Rögtön hozzáteszem azt is, a gyerek nem állandó foglalkozást kíván, de az az egy-két óra, amit anyja, apja vele tölt, teíjék meg szeretettel, érezze a gyerek a család melegét és örömét.

— Vannak lázadó gyerekek is.

— Vannak, s a szülők ilyenkor megdöbbennek, nem értik, mi történt. Pedig pszichológiailag nem beszélhetünk rejtélyről. Legtöbbsaö arról van szó, hogy a gyerek felismeri, kétféle igazságot hirdetnek neki, „prédikálnak”, „szövegelnek”, ahogy a •diákzsargon mondja. A szülő ilyenkor a normát mondja, az általa elképzelt ideálist, mint követendő eszményt, csak árról feledkezik meg, hogy maga cálfolja ezt meg. „Becsülettel dolgozom” — mondja a szülő, a gyerek azonban azt is megjegyzi, amikor fölényesen legyint a munkára, igyekszik kibújni kötelezettségei alól, sőt szinte dicsekedve mondja, ha sikerült valamit elbliccelnie. A gyerek számára a példakép a fontos — még majd kitérünk erre — s ha csalódnia kell, úgy érzi, becsapták. Ismét hangsúlyozom, a család csoportot is jelent, ahol demokratikus légkörnek kell uralkodnia. Természetesen a szülő is tévedhet, ilyenkor jobb, ha nyíltan beváltja, de alapvető dolgokban nem mutathat rossz példát. Például, amikor otromba megjegyzést tesz a házastárs szüleire, a gyerek ebben nem egy megjegyzést -lát, hanem beépíti saját értékítéletébe, s később saját maga újra lejátssza ugyanezt.

— Kevés szó esik manapság a jellemről.

— Sajnos, pedig a jellemet sem kapja senki készen, ahogy a szeretetet is tanulni kell. Már tizenkétéves korban észrevehető a diszharmóniás személyiség kialakulásának első jele, ami megzavarja teljesítményét is. Ha ez neurotikus jellegű, gyógyítható, amikor azonban a személyiség torzulásáról is beszélnünk kell, az eset súlyosabb. A neurotikus ugyanis önmagának is terhére van, a torzult személyiség azonban nagyon jól érzi magát ebben az állapotában, s környezetére jelent súlyos terhet.

— Mennyiben van ebben

szerepe a pszichológiai

kulturáltságnak?

— Tulajdonképpen ennek kellene átjárnia az ember minden cselekedetét. Miniket időnként ér olyan vád, hogy egyes emberi cselekvésekbe belemagyarázunk bizonyos dolgokat, s közben épp a pszichológiai kulturáltságról feledkezünk meg. Saját hivatásomból is példa kívánkozik ide: az egyetemen csak újabban tanulnak pszichológiát, pedig a gyerekorvos számára különösen fontos, hogy ismerje a fejlődéslélektant.

— Beszéljünk most az ember legproblematikusabb időszakáról, a kamaszkorról.

— Van egy mondás, amelyik úgy szól, a szülőnek tizenkét év adatott arra, hogy megszeresse gyerekét, s azután el tudja viselni. De azért többről is szó van. Teljesen reménytelen eset, ha az apa ilyenkor komolykodva élkezed „beszélni” a gyerekkel. Ha előzőleg nem volt közöttük érzelmi kapcsolat, semmi hatása nem lesz. Az általános tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy amelyik gyereknek az anyjával nincs kiegyensúlyozott kapcsolata, neurotikus lesz, amelyik az apjával nem jön ki, deviáns.

— Ezt akár szabályként is felfoghatjuk?

— Hazai és külföldi megfigyelések egyaránt erre figyelmeztetnek. De rögtön hozzá kell tennem, hogy a deviáns, aki a társadalom peremére sodródott, tulajdonképpen a boldogságot keresi, csak erőszakosan, rossz eszközökkel. S itt nem csak az apának van nagy felelőssége, hanem a pedagógusnak, KISZ-, úttörővezetőnek is, mert példaképet keres a fiatal, ugyanis a kamasz már felismeri, itt az utolsó lehetőség, hogy eldöntse, mi lesz belőle. Rájön arra, hogy nagy a tét. Viszont azt is tudnunk kell, hogy az elvont fogalmakat a maga sajátos módján tölti meg tartalommal. Az elvont gondolkozás helyett mindig a személyes példát látja.

— Azt hiszem, ide tartozik az önismeret kérdése is.

— Rendkívül fontos, s ismét azt kell mondanom, az önismeret sem magától valósul meg. Higgyük el, kamasznak lenni se könnyű. Amit mond, még nem az igazi énje, rendszerint „bedob” valamit és várja a hatást. Nekünk viszont azt kell tudnunk, hogy nem rendelkezünk a gyerekkel, de elő tudjuk segíteni harmonikus fejlődését. Ebből a szempontból a sport is nagyon fontos. S itt utalok arra, amit angol szakemberek tanácsolnak : 21 éves kor előtt a fiatalember ne rendelkezzék önálló jogosítvánnyal. Vezethet autót, de az apja üljön mellette. Ez nemcsak biztonságérzetet ad, lélektani hatása is fontos, mert tudja azt, hogy nagyobb tapasztalatú, szerető és segítő társ ül mellette. S ez ismét visszavezet az önismeret kérdéséhez. A gyerek ugyanis mindig mások tükrében látja önmagát, s a legközvetlenebb példakép mindig a szülő. Ezt semmivel nem lehet pótolni, s a szülőnek legalább addig el kell jutnia, hogy ellenőrizze, kik gyerekének a barátai.

— Újabb fontos kérdéshez jutottunk. Gyakran tapasztaljuk, hogy a fiatalok külön normákat állítanak fel saját maguk részére.

— Igen, és itt beszélnünk kell a fiatalok egymás közötti kapcsolatáról. Úgy mondják, az a „jó fej”, aki jár valakivel. Az eredmény, hogy minden áron járnak valakivel, s itt már megjelenik a szexualitás is, amit a divat is motivál, mert azt sugallja, hogy akinek nincsenek ilyen kapcsolatai, elmaradott. Most mellőzzük azt, hogy mennyi félreértés, sőt zavar származik ebből, inkább arról beszélek, hogy az én tapasztalatom szerint jobb, ha kis baráti csoportok alakulnak, ahol a fiatal megismerkedhet különböző típusokkal, s ki tudja választani a neki legrokonszenvesebbet. A diákszerelmeket az állandó együttlét fenyegeti, ami előbb-utóbb unalmassá válik, pedig még meg sem érett a szerelem. Ilyenkor egyszerűen pótszerré válik a testi kapcsolat, amit megpróbálnak az unalom ellen alkalmazni. Ebből pedig nem szokott semmi jó következni.

— Azt hiszem itt a lányokat fenyegeti a nagyobb veszély.

— Közvetlenül mindenképp, de veszélyben van a fiú is, mert szükségszerűen eljut oda, hogy érzelmileg kiábrándul. Ugyanis a szexuális szabadosságban elsikkad a szerelem intimitása, a gyengédség, a szerelem romantikája, s ezzel a lényeg veszik el, az egyéni teljesség, lélektani értelemben is. József Attila azt írja szüleivel kapcsolatban: „Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.” Azt hiszem, itt van a szerelem teljessége, amit semmiféle szabadossággal nem lehet pótolni.

— A képlet, amit az eddigiekben felvázoltunk, azt hiszem, mégsem vigasztalan, hisz az a gyerek, akiről a szülők panaszkodva mondják hogy „ideges”, az esetek többségében makk- egészséges. Akkor a megoldástól sem járunk messze.

— A megoldás kulcsa mindenkinek a kezében van. Nyugodtan kimondhatjuk, a teljes és egészséges emberi élethez szükség van az alapvető higiénés és mentálhigiénés normák betartására. Több megértés és őszinteség kell otthon és a munkahelyen mert mindenkinek arra kell gondolnia, hogy a megelőzés mindig könnyebb, mint a gyógyítás. Egyébként is, a kezelés, a gyógyszerek, nyugtatok szedése nem a bajt szünteti meg. Több figyelem, megértés nagyon sók lelki zavarnak veheti elejét, ami különösen fontos a gyerekek esetében, akik közvetlenül reagálnak környezetükre, hisz a gyerekkorban nagyon sok minden eldől. S még azt is meg merném kockáztatni, hogy a pedagógiában a manapság gyakori teljesít- ménycentrikusságnál fontosabb a jellemnevelés, amiről nagyon sokan megfeledkeznek. S azt hiszem, a mentálhigiéné is több figyelmet érdemelne, mert a mi munkánk, ha jól végezzük, élni segít az embereknek. Az a célunk, hogy az egészséges ember jobban beilleszkedjék a társadalomba, s az is megtalálja az emberi élethez szükséges feltételeket, aki valamilyen formában sérült. De legnagyobb segítőink maguk a szülők, természetesen csak akkor, ha saiát hibáikat, megoldatlan gondjaikat nem intézik el azzal, hogy ideges q gyerek. Különböző adottságokkal születünk, különböző hatásokra van szükségünk, s nem mindegy, hogy mikor ér bennünket ez a hatás, s az sem közömbös, hogy kitől kapjuk. A mi munkánk csak akkor lehet igazán eredményes, ha közösen dolgozunk a siker érdekében.

— Ezt valamennyiőnk- nek érdemes megjegyeznie. Köszönöm.

CSÁNYI LÁSZLÓ

Fél évszázaddal ezelőtt kerültek az olvasók ^kezébe azok az újságok, amelyeket a minap lapozgattam át. A gazdasági világválság kellős közepén, 1930-ban írták, nyomták a Tolnamegyei Újságot, ezt a konzervatív beállítottságú, kormánypárti

megyei lapot.

A BONYHÁDIAK 48-A

A lap megemlékezett 1848. márciusának, áprilisának bonyhádi eseményeiről. Idéz a* korabeli községi jegyzőkönyvből, amely szerint „A sajtószabadság 8. napján Borbély i József esperes béfolyá- solásával gyülekezet tartatott”. Az első népgyűlés volt ez a községben 1848-ban. Megtudjuk, hogy az esperes a katolikus egyház magatartásával ellentétesen foglalt állást a polgári forradalom eseményeit illetően. A katolikus egyház a Habsburgok mellett és a forradalom ellen lépett fel, ugyanakkor a társadalmi problémákra érzékeny esperes lelkesen üdvözölte a forradalmat. Ezen az emlékezetes gyülekezeten felolvasta a közteherviselésről szóló törvényt. A felolvasást gyakran szakította félbe az éljenzés. Amint az idős visszaemlékezők elmondották, az alacsony termetű pap Bonyhád főterén, a Szentháromság téren, hordón állva magyarázta a nagyszámú érdeklődőnek a magyar forradalom első vívmányait. Arról is tudni vélnek az idős visszaemlékezők, hogy az esperesre az egyik épületből fegyvert fogtak, de a tömeg megvédte a forradalom hívévé lett papot. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a forradalom ügyeinek intézésére községi választmányt hoztak létre, amelynek elnöke Borbélyi József lett. Az ő vezetésével „Egyenlőség, egyesség és szabadság” feliratú nemzeti zászlóval, zeneszóval tüntetést rendeztek, a menet az idősb Perczel Miklóst kereste fel, hogy kifejezésre juttassa fiához, Perczel Mórhoz való ragaszkodását.

Megemlítendő, hogy az esperesnek elsősorban a németség körében volt jelentős a befolyása, s így a magyar szabadság az itt élő németek ügye is lett.

A bonyhádiak körében ismert, hogy már 1848 júliusában Bonyhád kiállítja a Tolna megyei felkelők V. századát, sőt részt vesznek a Jellasics elleni fegyveres megmozdulásban.

A forradalom és szabadságharc vereségét követően az esperest az ellenforradalmi rendszer meghurcolta.

BABITS, MÓRICZ

SZEKSZÁRDON

A megye kulturális életének legkiemelkedőbb eseményére 1930. március 16-án került sor. Ekkor látogatott Babits Mihály, Móricz Zsig- mond, Nagy Endre és Mó- riczné Simonyi Mária szín- művésznő Szekszárdra. Irodalmi műsort adtak a megyeházán. A korabeli tudósítás szerint két részből álló műsoros esten kétszer állt a közönség előtt a neves írói csoport. A lap részletesen ismertette a műsort - és megállapította:

„Az irodalomkedvelő közönség lázas izgalommal várta a költőt, akit a vármegye- háza szorongásig zsúfolt nagyterme olyan büszke, rajongó, meleg szeretettel fogadott, amilyent itt ritkán láttunk. De hisz ez természetes is. Csakis így, csakis ilyen gyönyörű módon lehetett fogadni a költőt, aki több mini, két évtizede aratja az irodalmi babérokat és most dicsőséggel dúsan megrakodva, boldogan lép a szülőhely felolvasóasztala elé. Babits Mihálynak ugyanis — bár minden évben heteket tölt itt — ez volt a második szekszárdi nyilvános szereplése...”

Nem tudjuk, igaz-e a tudósítás megállapítása, hogy boldogan lépett Babits a szekszárdi úri közönség elé, hiszen alig három évvel korábban, 1927-ben jelent meg a Halálfiai című regénye, amelynek szereplői között félreismerhetetlenül megtaláljuk a szekszárdi dzsentrit. Tény, nem sokat szerepelt a költő a szekszárdi közönség előtt.

A SELYEMIPAR

TÖRTÉNETÉBŐL

1930 február közepén ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Szekszárdon az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség fél évszázados fennállásáról. A selyemhernyó tenyésztése és a selyemipar egykor sok embernek biztosított számottevő bevételt.

A selyemtenyésztéssel foglalkozók előtt ismert, hogy már Mária Terézia idején igyekeztek meghonosítani hazánkban a selyemtenyésztést. Baranya és Somogy megye déli részén foglalkoztak vele többen is — nem sok eredménnyel. A XVIII. század utolsó negyedében bontakozott ki a tenyésztés, s 1824- ben már Tolna megyében is selyemtenyésztési inspektor működött és selyemgombolyítóház is volt. A megyében a Bezerédj család volt az, amelyik felismerte a selyemtenyésztés gazdasági jelentőségét, Hídján és Jégenyésen kísérleteket is folytattak. Bezerédj István megalapította a Tolna' megyei Szederegyletet — a selyemtenyésztés fejlesztésére.

A Bezerédj ek közül a selyemtenyésztésért legtöbbet Bezerédj Pál tett. Megjárta a külföldet, tanulmányozta a selyemtenyésztés elméleti és gyakorlati kérdéseit, majd széles skálájú programot dolgozott ki az itthoni teendők elvégzésére.

Memorandumot írt a kormányhoz, amelyben kifejtette, hogy a selyemtenyésztés fejlesztése elsősorban szociális okok miatt szükséges, mert éppen akkor tud kereseti lehetőséget biztosítani a falu szegény lakosságának, amikor egyéb munkát nemigen talál. S mindaddig, amíg a selyemipar nem fejlődik ki, addig jelentős devizabevételt biztosíthat az országnak.

A kormány nem volt hajlandó tőkét biztosítani a szükséges beruházás fedezésére. Ekkor Bezerédj Pál fontos döntésre szánta el magát. Tiszteletre méltó ajánlatot tett az államnak: kész volt óriási összeget, 40 000 forintot az államnak kamatmentes hitelként felajánlani, s ennek ellenében csupán any- nyit kért, hogy az állam intenzíven támogassa törekvéseit.

A kormány ezt az ajánlatot elfogadta, s egyidejűleg kinevezte korlátlan hatáskörű selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottá és feljogosította, hogy Tolna megye székhelyén megszervezze az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőséget. Ez 1880. március 2-án meg is alakult.

A tennivaló java természetesen még hátra volt. Biztosítani kellett az eperfákat, amelyeknek levele a legfontosabb tápláléka a selyem- hernyónak. Ki kellett építeni a gubóbeváltó telepeket, ki kellett tenyészteni a magyar időjárási viszonyokhoz jól alkalmazkodó fajtákat. A szekszárdi górcsövező központ időközben olyan hírnévre tett szert, hogy rendszeres látogatói lettek a francia, az olasz, a kínai és a japán selyemtenyésztési szakemberek.

A selyemhernyó petéje is jó exportcikk lett. Románia, Bulgária, Törökország, Szíria volt a legjelentősebb vásárló.

Valóban igaza volt Bezerédj Pálnak, amikor kereseti lehetőséget is látott a selyemtenyésztésben. Korabeli adatok szerint Bezerédj Pál működésének időszakában (1880—1918) az állam a selyemtenyésztőknek 114 424 057 forintot fizetett ki.

Ma már nincs selyemipar a megyében. Nincsenek eperfalevelet szedő, koldusszegény emberek, s ugyancsak megritkultak az eperfák is az utak mentén. Nem hiszem, hogy sajnálni kellene.

K. BALOG JÁNOS

dr. Papp István főorvossal