Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
1980. június 3. Képújság 5 Labdarúgó NB II Szekszárdi Dózsa-Körmend 1-0 (0-0) Két keréken Ismerd meg lakóhelyed környékét. Ezt a jelszót is lehetett volna adni annak a kerékpártúrának, amelyet a szekszárdi négyes számú általános iskola 4/d osztályának szervezték. A harminc gyermek reggel „nyeregbe pattant” és a városon keresztül hajtottak a Csör- ge-itóra, ahol tréfás, játékos programokon vettek részt, gulyást főztek. Délután elkerekeztek öcsénybe, a repülőtérre, ahol a repülőklub tagjai szeretettel fogadták őket és tájékoztatták a klub életéről. Felszállást is megnézhetett a csoport. Hazaút- ban is URH-bizítosítá&t kapott a kis csoport, ami lehetővé tette, hogy az újonnan megépült felüljárón keresztül juthassanak haza, az iskolába. Kitűnő együttes munka volt ez a szülők, ifivezetők, rendőrség, a tanárnő és re- püilőklub részéről. Az ilyen összefogás csodálatos élményeket teremt a gyerekeknek, akik egyidejűleg kellemesen sportoltak és szórakoztak. SITKÉI ZOLTÁN Kajak-kenu Szolnokon rendezték a területi úttörő-olimpia döntőjét, melyen megyénket a paksi víziúttörők képviselték. DC 4-ben 2. lett a paksi II. számú iskola Gyulai, Malkai, Kecskés, Szabó ösz- szeállítású csapata, 3. paksi I. számú iskola (Brezovsz- ki, Hirt, Öiner, Huber). DC 4 leány csapatban 3. paksi I. számú iskola (Hellebrand I., Hellebrand II., Pach, Lacza.) A paksiak bejutottak az országos döntőbe. Hírek Kosárlabda Tengelicen: a ten- gelici általános Iskolában is megismerkednek a gyerekek a kosáflaibdasiporttail. A helybeli termelőszövetkezet Bániki Donét szocialista brigádja — társadalmi miunkában — kosárlabda- palánkét készített az iskolásoknak és azt az udvaron már felszerelte, a gyerekek szabad idejükben igy már ismeBkedinek a sportággal. * Dombóváron országos serdülő szabadfogású birkózóversenyt rendeztek, melyen nyolcvan induló volt. A DVSE versenyzőinek eredményei: 42 kg: ...4. Nemles MÜWJó®, 67 kg: ...2. Müller József, 78 kg: ...2. Pintér Gábor. * A Bátasziéki Sz. VSE meghívására ma, kedden, 19 órakor, a művelődési házban Mátrai Sándor magyar- és világválogatott, dr. Boros Dezső, a Népsport munkatársa, valamint Rónai Egon szerepel, illetve tart élménybeszámolót a sportot szerető közönségnek. A lapunk mai számában megjelent tudósításokat írták, valamint az eredményeket közölték: Fekete László, Mercsényi Gyula, Zwick Jakab, Sándor László, Soős István, Szabó László, Lerch Béla, Orbán Lajos, Böröcz János, Dömötör Endre. A sportoldalakat összeállította: Nyakas István rovatvezető. Körmend, 700 néző. V: Soós. Szekszárdi Dózsa: Pólyák — Varga (Tóth az 56.- percben), Szlovák, Weitner, Somodi — Koroknál, Bony- nyai, Adorján — Lauer, Orosz, Pölöskei (Pásztor a 70. percben). Edző: Magasházi József. Körmendi MTE: Fata — Kovács, Kiss, Gáncs, Lakatos (Simon a 80. percben) — Pál, Horváth A., Németh Á. (Vass a 60. percben) — Horváth G., Bartako- vics, Földes. Edző: Kirchner Béla. Hazai rohamokkal indult a találkozó. Rövid időn belül négy szöglet jelezte a körmendiek fölényét. A 7. percben Földes 16 méteres lövését védte Pólyák. Két perc múlva Adorján bal ol-" dalról belőtt labdáját a felKétezer néző volt kíváncsi a megyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában a rangadóra Tamásiban. Dombóvárról is sokan kísérték el csapatukat, hogy szemtanúi legyenek a mindkét együttes számára fontos ösz- szecsapásnak. A kilencven perc végig nagy küzdelmet hozott, de a színvonal — ami érthető — csak közepes volt. A nagy tét rányomta bélyegét mindkét csapat játékára. Tudósítónk szerint az eredmény igazságos. A gól nélküli.* döntetlen a Dombóvár számára továbbra is biztosítja az egy pontos előnyt. Tevel a Bátaszék ellen 5-0- ra nyert, míg a kisdorogiak a Paks ellen 2-1-re győztek. A Nagymányok a Faddot 2-1 arányban győzte le, míg Du- naszentgyörgyön a Pincehely (2-2), Tengelicen az Apar- bant (2-2) végzett döntetlenül. Szekszárdon a TÁÉV a már kiesett Bogyiszló ellen 10-0 arányban győzött, Nagy- dorogon a Bonyhád 2-0-ra vesztett. A bajnoki táblázaton első a Dombóvár 42, 2. a Tamási 41 ponttal. Az utolsó fordulóban, szombaton a dombóváriak a már kiesett Nagydorogot fogadják, míg a tamásiak Pincehelyre látogatnak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Dombóvár csapata — többé kevésbé — már bajnoknak érezheti magát. Kiesés szempontjából már biztos, hogy a Bogyiszló és a Nagydorog ősztől a körzeti bajnokságban játszik. A Ten- gelic és a Fadd közül kerül ki a harmadik kieső. A tengelyiek Faddon lépnek pályára és még a döntetlen sem elég nekik ahhoz, hogy bent maradjanak, ahhoz győzniük kell, hogy továbbra is a megyebajnokságban játszhassanak. Papírforma szerint viszont erre a faddi- aknak nagyobb az esélyük, hisz ők élvezik a hazai pálya előnyét. A megyebajnokság utolsó fordulójának párosítása: Tevel—Dunaszentgyörgy, Pincehely—Tamási, Dombóvár— Nagydorog, Bonyhád—Nagymányok, Fadd—Tengette, Aparhant—TÁÉV, Bogyiszló —Kisdorog, Paks—Bátaszék. Valamennyi mérkőzés kezdési ideje: 18 óra. Tamási MEDOSZ—Dombóvári MSC 0-0. Tamási, 2000 néző. V.: Dravecz. Tamási: Banász — Agócs II, Agócs I, Grósz, Hirt, Bóta, Horváth II, Rab, Bíró, Varga, Vaszari. Csere: Meksz, Csiszár. Edző: Csik Gyula. DMSC: Foki — Lakos, Vida, Engert, Csatári, Tótbbagi, Horváth, Nagy, Laimm, Németh, Porcsa. Csere: Sziber, Vuícs. Edző: Újvári Kálmán. Az első negyedóra tapogatózó játékot hozott a két 16-os között. A 16. percben Horváth fejese kerülte , el Banász kapuját. Ellentámadás végén Bíró beadását Rab centiméterekkel fejelte a léc mellé. A 21. percben Németh közeli lövését Banász röviden mentette, Hirt a kapu torkából felszafutó Bonnyai kapta, aki középre emelt, de Fata Pölöskei fejéről leszedte a labdát. Igen élénk volt az iram, mindkét csapat bátran támadott. A 16. percben Lauer jobb oldalról, az alapvonal közeléből beívelt, Bonnyai fejese alig kerülte el a kaput. ' Egy perccel később Varga ívelt középre, Orosz a felső lécre fejelte a labdát. A 27. percben Horváth G. 16 méteres lövése a bal oldali kapufa tövéről, vágódott a mezőnybe. A 29. percben nagy helyzetet hagytak ki a' szekszárdiak: Somodi—Lau- er-összjáték után Somodi a kifutó' Fata mellett centiméterekkel lőtt az üres kapu mellé. A 35. percben ismét verve volt a hazaiak kapuja, badított. A 44. percben Porcsa nagy helyzetből a felső lécre fejelte a labdát. Az 50. percben Lammnak az üres kapura tartó emelését Agócs I. a gólvonalról fejelte a mezőnybe. Az 58. percben Foki bravúrral ütötte szögletre Rab fejéről a Labdát, egy perc múlva Vaszari lövését hárította. A 85. percben Tóthbagi egyedül húzott kapura, lövését Banász lábbal mentette. A 90. percben Bíró közeli lövése suhant el a kapu fölött. Küzdelmes találkozó, amelynek színvonalára erősen rányomta bélyegét a rangadó nagy tétje. Jók: Banász, Agócs II, Grósz, illetve a DMSC teljes csapata. Tevel—Bátaszék 5-0 (2-0). Tevel, 500 néző. V.: Dabi. Tevel: Sass — Nagy I, Benkő, Nagy II, Szőcs, Szentes, Szabó II, Antal, Illés II, Kerekes, Denkinger. Csere: Illés III, Csaba. Edző: Kozma József. Bátaszék: Skordai — Varga I, Lados, Juhos, Varga II, Tóth, Pál, Schmidt, Holacsek, Kovács, Vituska. Csere: Schuller. Edző: Juhos László. A 13. percben Antal partdobását a védők röviden mentették, Szabó II. védhetetlenül lőtt a hálóba. 1-0. A 20. percben Illés II. beadását Denkinger vágta a kapuba. 2-0. Az 50. percben Szentes indította Denkingert, akinek a lövését Skordai kiütötte, a berobbanó Kerekes közelről nem hibázott. 3-0. A 65. percben Illés III. _ átadását Illés II. kapta, a bal oldalon kapura húzott és tovább növelte csapata előnyét. 4-0. A 80. percben Antal szögletét Kerekes fejelte a léc alá. 5-0. Végig nagy iramú mérkőzés, a helyzeteit jól kihasználó Tevel ilyen arányban is rászolgált győzelmére. Jók: Nagy II, Denkinger, Szentes, Antal, illetve a vendégcsapatból senki. Tengelic—Aparhant 2-2 (0-1). Tengelic, 300 néző. V.: Kiss F. Tengelic: Bálint — Világh, Nagy, Hosnyáriszki, Óberlender II, Gazdag, Bornemissza, Tóth, Kaszpari, Éberling, Öberlender I. Edző: Palatinusz János. Aparhant: Szulics — Cseke, Flaskár, Juhász I, Juhász II, Hei- decker I, Gáspár, Túrós, Kiss, Mink er, Firkó. Csere: Hei- decker II. Edző: Dormány László. A 12. percben jobb oldali szöglet végén Minker Orosz, majd Bonnyai közeli fejesét mentették üggyel- bajjal a védők. Szünet után az 59. percben Weitner lövését Fata a bal felső sarok elől hárította. A 62. percben Bartakovics fejesét Pólyák szögletre ütötte. A 66. percben Orosz ívelte előre szabadrúgásból a labdát, Koroknál fejjel Weitner elé.csúsztatta, akinek a lövése a kapufáról vágódott a mezőnybe. A 71. percben Adorján 25 méteres szabadrúgása a felső lécről levágódott, Weitner nyolc méterről kapu fölé lőtt. A 78. percben Pólyák a 16-os vonaláról kidobással Szlovákot indította, a hátvéd elfutott a jobb oldalon, sorra rázta le a védőket — akik szabálytaközelről szerzett vezetést. 0-1. Az 58. percben cseles szabadrúgásnál Gazdag lefejelte a labdát Kaszparinak, aki kapásból egyenlített. 1-1. A 65. percben Óberlender I. szögletét Gazdag fejelte a léc alá. 2-1. . Támadásban maradt Tengelic, de a 78. percben védelmi hibából a csereként beállt Heidecker II. egyenlített. 2-2. Az első 45 percben enyhe mezőnyfölényben játszott Aparhant. Szünet után biztos győzelmet engedett ki kezéből a többet kezdeményező tengelici együttes. Jók: Világh, Gazdag, illetve Szulics, Juhász I, Gáspár. TAÉV SK—Bogyiszló 10-0 (5-0). Szekszárd, 250 néző. V.: Győrfi. TÁÉV SK: Lipovszky — Lerch, Dékány, Fiath, Szendrői, Boros, Veress, Ettig, Bakó, Poór, Micskó. Csere: Pápes, Majnai. Edző: dr. Freppán Miklós. Bogyiszló: Füleki — Liszkai, Györgye, Szekeres, Boros, Dobos, Hajdú, Sarkadi, Bogdanovics,' Bajusz. Megbízott edző: Sípos József. A bogyiszlói csapat végig 10 emberrel játszott. Gólszerzők: Veress 3, Fiath 3, Micskó 2, Ettig ülésből), Boros. Jók: Veress, Micskó, Fiath, illetve Boros, Györgye. Dunaszentgyörgy—Pincehely 2-2 (1-2). Dunaszentgyörgy, 400 néző. V.: Paplau- er. Dunaszentgyörgy: Pukli I — Pál, Varga, Debreczeni, Kertész, Lencsés, Horváth, Németh, Nagy II, Nagy I, lanul sem tudták megállítani — betört a 16-oson belülre, majd önzetlenül Koroknál elé- gurította a labdát, aki a kapu közepébe lőtte. 1-0. A hátralévő játékidőben a dózsások jól tartották a labdát az egyre jobban elfáradó hazaiakkal szemben. Jól kezdtek a körmendiek, de a Dózsa határozottan rombolt, majd fokozatosan átvette. az irányítást. Meglepően sok helyzetet dolgoztak ki a szekszárdi csatárok, azok értékesítésével már adósak maradtak. A mindvégig jó iramú találkozón megérdemelten szerezte meg a két pontot a lila-fehér gárda. Jók: Pólyák, Szlovák, Adorján, Lauer. Muck. Csere: Baksai, Pukli III. Edző: Márkus József. Pincehely: Takács — Kuvik, Hegedűs, Katona II, Juhász I, Katona I, Kántor, Fodor, Juhász II, Varga, Gergely. Csere: Pefcki, Botos, Edző: Bükkösi András. Gólszerzők: Németh, Horváth, illetve Juhász II. Jók: a hazai csapatból senki, a vendégeknél Takács, Kántor, Juhász II, Varga Kisdorog—Paksi SE 2-1 (0-1). Kisdorog, 400 néző. V.: Berkes. Kisdorog: Stölkler — Berning, Nier, Brunner, Szabó, Klein,' Kniesz, Győrfi, Genzler, Hosnyánszky, Bőhm II. Csere: Bőhm I. Edző: Lo- sonczi István. Paks: Féhr — Vayer, Rácz, Wolf, Bencsik, Kalmár, Pesti, Ódor, Porga, Lambert, Vábró. Csere: Somodi, Hanoi. Edző: Bányai Lajos. Gólszerzők: Klein, Hosnyászky (11-esből), illetve Bencsik. Jók: Hosnyánszky, Klein, Brunner, Stölkler, illetve Bányai Lajos edző egyetlen játékosa teljesítményével sem volt elégedett. Nagymányok—Fadd 2-1 (1-1). Nagymányok, 400 néző. V.: Keller. Nagymányok: Oláh — Ecker, Lemle, Gungl, Vorgrümler, Foglszinger, Horváth, Sándor, Beke, Barabás, Csordás. Csere: Tóth, Sárközi. Edző: Guth András. Fadd: Soponyai — Fehér, Oláh, Szűcs, Horváth, Papp, Vörös, H. Szabó, Klapcsik, Lampek, Takács. Csere: Csapó. Edző: Slosszár István. Gólszerzők: Beke, Csordás, illetve Takács. Jók: Vorgrümler, Lemle, Csordás, illetve Szűcs, Oláh, Takács. Nagydorog—Bonyhád 2-0 (2-0). Nagydorog, 200 néző. V.: Weidinger. Nagydorog: Balogh — Harsányi, Bányai, Éger, Sörös, Honti, Kulcsár, Guttengé’ber, Miklós, Nagy, Virág. Csere: Kellner, GangeL Edző: ifjú Csiliért Gyula. Bonyhád: Pék — Mészáros, Máté, Bulla, Beke, Heidecker, Bus, Gecző, Zircher, György, Pfeifer. Csere: Csordás, Tamás. Edző: Wágner József. Gólszerzők: Bulla (öngól), Máté (öngól). Jók: Sörös, Bányai, Harsányi, Miklós, illetve a bonyhádi csapatból senki. Eredmények NB II. Nyugati csoport: Dorogé—(Biakony Vegyész 0-0, Ajlka—KOMÉP 0-0, Várpalota—Bábolna 0-0, Haladás- Péti MTE 2-1, Bauxitbányász —Győri Dózsa 2-2, Kaposvár —Sabaria 3-0, Sopron—MÁV DAC 2-1, Moháos-Véménd— Komló 1-0, Olajbányász— MÁV NTE 0-0. Megyei ifjúsági bajnokság: Tevel—Bátaszék 1-1, Kisdorog—IPialks 0-1, Sz. Sportiskola—Bogyiszló 4-0, Tengelic—Aparhant 1-2, Nagymányok—Fadd 1-0, Nagydorog —Bonyhád 4-0, Tamási— Dombóvár 2-3, Dunaszentgyörgy—Pincehely 2-0. Körzeti bajnokság: Kaj- dacs—Alsótengelic 0-4, Né- mefrkér—Pailfa 6-1, Simontor- nya—Pusztahencse 12-0, Gyönk—Paks II. 3-3, Mado- csa—Dunaföldvár 1-4, ifi: 0-1, Tolnanémedi—Ozora 0-3, Tolnia—Béta 0-1, ifi: 7-0, B. Pannónia—Kafkasd 3-1, ifi: 6-1, Bonyhádvarasd— Bonyhádbörzsöny 3-2, Zomba —Kéty 6-1, ifi: 3-2, Ócsény— Alisónána 1-1, ifi: 2-0, Sz. Dózsa II.—Sióagárd 5-1, Iregszemcse—DMSC II. 3-0, Kocsola—Kisvejke 0-1, ifi: 2-3, Hőgyész—Attala 6-1, ifi: 4-0, Kurd—Szakcs 4-4, ifi: 0-2, Döbrököz—Győré 3-0, ifi: 5-1, D. Vasas—Závod 6-0, Mi: 5-3. Bajnoki táblázatok NB II 1. Kaposvár 36 24 9 3 87-26 57 2. Haladás 36 23 6 7 87-37 52 3. Olajbány. 36 17 9 10 60-43 43 4. Ajka 36 15 13 8 49-36 43 5. Szekszárd 36 14 13 9 42-26 41 6. Sabaria 36 15 11 10 45-40 41 7. Sopron 36 15 10 11 45-38 40 8. Komló 36 14 11 11 43-40 39 9. Mohács 36 15 6 15 45-36 36 10. MÁV DAC 36 13 9 14 43-45 35 11. Tapolca 36 12 8 16 45-53 32 12. Bábolna 36 11 10 15 41-51 32 13. KOMÉP 36 12 8 16 38-55 32 14. Pét 36 1 0 12 14 30-52 32 15. Bakony 36 13 5 18 42-52 31 16. Várpalota 36 11 9 16 39-52 31 17. Dorog 36 12 5 19 43-57 29 16. MÁV NTE 36 7 14 15 33-50 28 19. Győri D. 36 6 14 16 36-52 26 20. Körmend 36 8 4 24 37-85 20 Megyebajnokság Felnőttek: 1. Dombóvár 29 17 8 4 58-27 42 2. Tamási M. 29 17 7 5 65-28 41 3. Tevel 29 18 3 8 62-33 39 4. Kisdorog 29 17 5 7 40-25 39 5. TAÉV SK 29 15 7 7 57-22 37 6. Bonyhád 29 15 7 7 44-32 37 7. Paksi SE 29 15 4 10 62-38 34 8. D.-szentgy. 29 12 6 11 52-47 30 9. Pincehely 29 11 7 11 42-48 29 10. Nagymányok 29 9 8 12 39-43 26 11. Aparhant 29 8 6 15 42-56 22 12. Bátaszék 29 8 5 16 40-62 21 13. Fadd 29 5 10 14 42-68 20 14. Tengelic 29 7 5 17 40-70 19 15. Nagydorog 29 5 5 19 27-62 15 16. Bogyiszló 29 5 3 21 26-77 13 Ifjúságiak: 1. Nagydorog 29 24 4 1 95-19 52 2. Dombóvár 29 23 4 2 117-25 50 3. Sz. Sportisk. 29 21 4 4 63-18 46 4. Paks 29 16 8 5 78-26 40 5. Aparhant 29 16 3 10 53-43 35 6. Bátaszék 29 18 2 9 72-37 30x 7. Tevel 29 10 7 11 64-60 28 8. Tamási M. 29 11 6 12 34-30 28 9. Bogyiszló 29 10 6 13 45-70 26 10. Kisdorog 29 10 3 16 46-53 23 11. D.-szentgy. 29 9 4 16 41-61 22 12. Nagymányok 29 8 4 17 39-65 20 13. Tengelic 29 6 8 15 29-72 20 14. Pincehely 29 7 3 19 49-99 17 15. Fadd 29 5 2 22 23-88 12 16. Bonyhád 29 2 3 24 21-103 7 Megjegyzés: x=8 büntetőpont-levonás így kellett volna 1. Bp. Spartacus—Csepel 0-4 2 2. Vác—Bem SE 3-2 1 3. BVSC—Kossuth KFSE 1-0 1 4. BTASK—Szolnok 0-1 2 5. Ózd-Kazincbarcika 1-1 X 6. Soproni SE-MÁV DAC 2-1 1 7. Atalanta—Sampdoria 1-1 X 8. Bari—Palermo 1-1 X 9. Cesena—Como 2-0 1 10. Genoa—Pisa 1-1 X 11. Sanbened.—Lanerossi 0-1 2 12. Taranto—Brescia 0-0 X 13. Ternana—Matera 2-0 1 +1 14. Verona—Spal 0-2 2 A hét 11-e Foki (Dombóvár) Agócs II. Vida Engert Crósz (Tamási) (Dombóvár) (Dombóvár) (Tamási) Szentes Nagy Fiath (Tevel) (Dombóvár) (TÁÉV SK) Lamm Hosnyánszky Denkinger (Dombóvár) (Kisdorog) (Tevel) Tartalékcsapat Banász (Tamási) — Lemle (Nagymányak), Brunner (Kisdorog), Nagy II. (Tevel), Juhász I. (Aparhant), Vorgrümler (Nagymányok), Veress (TÁÉV SK), Kántor (Pincehely), Németh (Dombóvár), Csordás (Nagymányok), Micskó (TÁÉV SK). A hét játékvezetője: Dravecz István (Szekszárd). A megyei labdarúgó-bajnokságért Döntetlen a Tamási-DMSC rangadón Füleki, a bogyiszlóiak kapusa a védők segítségével hárít egy TÁÉV-támadást