Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
1980. június 3. ÄEPÜJSAG 3 Párttagfelvétel a dombóvári Láng gépgyárban A dombóvári Láng Gépgyár pártvezetősége nemrégiben számolt be a városi pártbizottság végrehajtó bizottsága előtt a két kongresszus között végzett tagfelvételi munka tapasztalatairól. Az írásos beszámoló természetesen összefüggéseiben tartalmazza a tagfelvételi munka tapasztalatait, igy a párt- építés més támaköreiröl is szó esik benne. Régi idők parlamentje (II.) Kabátban az ülésteremben 1946. március 7.: a Baloldali Blokk tömegtüntetése 1975. XI. kongresszus: „A párt összetételének fejlesztése érdekében gondoskodni kell a munkások, különösen a szakmunkások megfelelő arányú felvételéről. A tagfelvétel bázisai a nagyüzemek legyenek.” A végrehajtó bizottság ülését követően beszélgettünk Tapaszti Gyulával, a pártvezetőség titkárával. Ebben a beszélgetésben is kirajzolódott néhány, más alapszervezet számára is hasznosítható tanulság. ELŐZMÉNYEK Közel tíz évvel ezelőtt indult meg a gyáregység 156 dolgozóval, ebben az időben alakult meg a pártszervezet is 23 taggal. A kezdeti időszakban a munkássá válás gyakorlati elősegítése volt az alapszervezet célja. A szervezeti élet kialakulása és a termelés dinamikus felfutása, a gyáregység létszámának az emelkedése szükségessé tette a termelést segítő hatékonyabb, átfogóbb politikai tevékenység megteremtését. Meg is alakították az úgynevezett termelési bizottságot, amelynek a feladata a döntések előkészítése, a hosszabb távú célok kidolgozásában való részvétel a termelés figyelemmel kísérése és az alapszervezeti pártvezetőség folyamatos tájékoztatása. Természetesen a termelés segítése a kommunisták munkáján keresztül valósul meg, ezért ismét előtérbe került az egyébként sem elhanyagolt pártépítés, ezen belül pedig a tagfelvétel témaköre. Kezdeti lépésként megszervezték a gyári marxista középiskolát, ezt eddig 54-en végezték el. Az alapfokú politikai felkészültséggel rendelkezőket marxista—leninisA Dalmandi Állami Gazdaság nemcsak a növény- termesztése és a hibridkukorica előállítása révén lett országos hírű. A különböző tanácskozásokon gyakran emlegetik példaként a gazdaság takarmánygazdálkodását, és az állattenyésztés magas színvonalát is. A korszerű telepeken szépen gyarapodnak a nagy gonddal ápolt jószágok. ta esti egyetemre iskolázták be. Tizenketten végezték el a hároméves tagozatot, tízen most járnak, hárman szakosítót végeztek, hárman pedig a speciális kollégiumokon folytatják tanulmányaikat. HUSZONHAT ÉY ALATT A két kongresszus között tizenhéttel gyarapodott a párttagok száma, közülük négyen huszonhat év alattiak voltak, őket is beleszámítva — a tagfelvétel időpontjában — tízen 30 évesnél fiatalabbak. A 10 KISZ-tag egyik ajánlója minden esetben a KISZ-taggyűlés volt. Eredmények tehát vannak, viszont az egészen fiatalok tagfelvétele itt is gondot jelent. Most, hogy felfigyeltek a problémára, már egy sor intézkedést is hoztak a tag- felvételi és főként az azt előkészítő összehangolt politikai munkára. Az első lépés a KISZ-szervezet munkájának az áttekintése volt, majd meghatározták a feladataikat. Bázis ugyanis van, hiszen 14 éves koruktól kezdve a gyárban — saját tanműhelyben — nevelődnek jövendő szakmunkásaik. Felvette a pártvezetőség a kapcsolatot az iskola KISZ- bizottságával is, eddig ugyanis még a két KISZ-szervezet között sem létezett semmiféle kapcsolat. NEVELÉSI TERV A nevelési terv előkészítésénél felmérték a gyáregység valamennyi gazdasági egységét, és odafigyeltek azokra a területekre, ahol eddig nem dolgozott párttag. A fizikai állományú dolgozók esetében a párttagságra való felkészítés során szakmunkásokkal, és a szocialisA jó minőségű utakkal ösz- szekötött állattartó telepekre menetrendszerűen indulnak útjukra nap mint nap a takarmányszállító járművek. Az alsóleperdi és a mászlo- nyi kerületi központban az eddigiek mellé újabb sertés- és szarvasmarha-istállókat építettek és építenek. Idén már átadtak három szarvasmarha-istállót: egy 200 férőhelyes hízómarha- és két kétta brigádok tagjaival számoltak elsősorban. Lényeges követelményként vették figyelembe, hogy olyon dolgozókat vegyenek fel, akiknek tekintélyük van, a munkában élen járnak, magánéletük példás. Nem feledkeztek meg a differenciálásról sem. A követelményeket az egyéni fel- készültséghez, az általános és politikai műveltséghez, a korábban szerzett mozgalmi tapasztalatokhoz, illetve a munkahelyi beosztásból eredő lehetőségekhez mérten határozták meg. A tagfelvételi munkában is rendkívül fontos az átgondoltság, a tervszerűség, de mindig mindenben a legfontosabb maga az ember. Egy munkás kilépése is egy időre felbolygattta az alapszervezet életét és visszaesést okozott a tagfelvételi munkában. Hogy a munkás miért lépett ki a gyárból, annak boncolgatása nem feladatunk, de a tanulságát érdemes levonni. Mások számára is. Az alapszervezetek és a pártvezetőség is levonta, ezért úgy határoztak, hogy tovább növelik az ajánlók és az alapszervezetek felelősségét. A tagfelvétel után is kapjanak és vállaljanak az ajánlók munkát a párttag aktivizálásában, további nevelésében. SZERVEZETI VÁLTOZÁS Az élet, illetve a gyár fejlődése szükségessé tette az alapszervezet átszervezését. A gyáregység szakosodott a termelésre, a termelés előkészítésére és az igazgatási ágazatra. Jelentősen megnövekedett a párttaglétszám is, ezért a felsőbb pártszerv döntése alapján létrejött szervezeti felépítés hatására megerősödött a hármas gazdasági tagozódás pártirányítása és -ellenőrzése. A három alapszervezet a saját területén hatékonyabb és következetesebb politikai munkát tud végezni, a pártvezetőség irányításával. IHAROSI ibolya száz férőhelyes tehénistállót. Még ebben az évben elkészül két hatszáz férőhelyes sertés- hizlalda. A közeljövőben kerül átadásra 1800 hízósertésférőhely, és egy 200-as hízómarha-istálló. Az állami gazdaságban idén összesen 800 szarvasmarha- és háromezer hízósertés-férőhely kerül átadásra. Kabátban ültek a képviselőik 1945. november 29.-én az országgyűlés padsoraiban. Hideg volt, s az ország akkori hélyzete még azt sem tette lehetővé, hogy legalább a törvényhozás házában fűt- isenék az ülések idején. Odakint, szerte az országban mniég hidegebb volt: az értelmetlen, vesztett rablóháború következményeként nemcsak a szén, hanem az élelem is egyre inkább hiányzott, az infláció egyre nagyobb sebességre kapcsolt. Nélkülöztek, szenvedtek a dolgozók. . Azok a politikai erők azonban, amelyek tulajdonképpeni okozói voltak az ország ilyen állapotának, örültek ennek a helyzetnek. Számukra mi sem volt fontosabb, mint hogy megőrizzék hatalmukat, uralmukat. Tagadhatatlan, hogy ez a kabátban összeült ország- gyűlés az ő sikerüket jelentette. Az 1945. november 4- én lezajlott választásokon 57 százalék jutott a Független Kisgazdapártnak — az azon a szavazáson indult legjobb- oldialiibb pártnak. Abszolút többség: erről álmodoztak és ezt meg is szerezték. Kétszáznegyvenöt kisgazda, 70 kommunista, 69 szociáldemokrata és 23 parasztpárti mandátum ellenében! Ez már valami, ezzel már meg lehet akadályozni, hogy áz ország tovább haladjon a demokratikus fejlődésnek azon az útján, amelyen a felszabadulás napjaiban elindult. Nem lehetett, az urak gazda nélkül csinálták a számadást. Nagy Ferenc miniszter- elnök nem egy csupa kisgazdapárti politikusokból álló, hanem egy koalíciós kormány fejeként mondta el bemutatkozó beszédét az általános, titkos választásokon megválasztott országgyűlés előtt. Már a választások előtt a kommunisták azt ajánlották, hogy a demokratikus pártok egyezzenek meg: a választások után, bármi legyen azok eredménye, koalíciós kormányt alakítanak, és ahogy addig, a továbbiákban is közösen viselik majd a felelősséget az ország sorsáért. A kisgazdapárti vezetés, amely önmagában is meglehetősen vegyes képet mutatott, ott ültek benne a munkáspártokkal, a haladással elkötelezetten együttműködő politikusok és még a horthysta politikában is jobboldalinak számító politikai kalandorok, kénytelen volt elfogadni a javaslatot. Nagy bánatára azoknak" a kisgazdapártivá vedlett lailakoknak, akik a Horthy-rendsz-art kívánták Visszahozni. Dobi István, a párt akkori baloldalának tekintélyes alakja, később az Elnöki Tanács elnöke és az MSZMP Politikai Bizottságának tagja írta emlékirataiban, hogy ő, a régi, tekintélyes parasztpolitikus, ha Szőnyből Budapestre, a pártközpontba hívták, csupa ismeretlen ficsurt látott ott, alig akadt egy-egy ismerőse*. „Ha szabadjára engednék ezt a képviselői csoportot és pártadminisztrációt — írta —, akár királyt vagy kormányzót is szívesebben választania a többség, mintsem az adott történelmi helyzetből adódó kötelességével törődjék. Vannak horthys- táinik, nyílt és titkos legitimisták, akik Ottót remélik megkapni az amerikaiaktól, gyárosok és nagybirtokosok, grófok és zsidó bankárok, nyugalmazott és aktív katonatisztek, egykori minisztériumi és egyéb államigazgatási főtisztviselők, polgári demokraták és liberálisok, haliadó és reakciós értelmiségiek...” A kisgazdapárti jobboldal egyik legtekintélyesebb alakja Sulyok Dezső volt. Egy ravasz pápai ügyvéd, a Horthy-idökben is honatya, a MÉP, a kormánypárt képviselője. Politikai irányvonalára nézve elszánt nyugat- torát és ugyanakkor legitimista. Mégis, amikor eljött az ideje, hogy az országgyűlés törvényt hozzon végre a királyság avitt és már 1918 óta csupán elvileg működő rendjének megváltoztatásáról, és a Magyar Köztársaság megteremtéséről, őt bízták meg a pártban a törvényjavaslat »előadásával. Egyebek mellett azért, mert Sulyok mesterien értett ahhoz, hogy látszólag új elvek hirdetésével a régi világot védelmezze. Lám, mint a köztársasági törvényjavaslat előadója is „kitett” magáért. Visszament egészen a görög városállamokig, de eszeágában sem volt egyetlen rossz szót sem szólni a Habsburgokról, vagy a királyságról. Viszont hosz- szan taglalta az Egyesült Államok és Anglia példáját. Mondván: az egyik köztársaság, a másik királyság, de „egyik állam fejlődését, hatalmának kifejlesztését sem akadályozta meg államformája”. Viszont nagyon elismerő Szávákkal méltatta a Tanácsköztársaságot megdöntő Peidl-korimány politikáját azzal, hogy „ebben a kormányban megvoltak a lehetőségei annak, hogy egy demokrácia valósulhatott Volna meg Magyarországon”. Az a hatalmas tömeg, amely 1946. február elsején a Kossuth Lajos téren ünnepelte a Magyar Köztársaság kikiáltását, nem ilyen kom- mundstaéllenes, buírzsoá országot, hanem népi demokráciát akart. Bár a választók számát tekintve — noha ez sem biztos, hiszen nagyon sokán azért szavaztak a kisgazda képviselőkre, mert azok demokratikus jelszavakkal is operáltak — talán kisebbségben voltak azok, akik megigyűlölték a régi világot, készek voltak harcolni visszatérése ellen és a további politikai haladásért, az erőt tekintve a baloldal ragadta magához a kezdeményezést. A reakció, amely — a parlamenti képviselők egy részének támogatását is élvezte — először a földreform ellen, a földek visszavételóért indított támadást, erős és elszánt tömegmozgalommal találta szemben magát. Csaknem négyszázezer budapesti munkáshoz az ország különböző részeiből érkezett paraszt-küldöttségek is csatlakoztak, amikor 1946. március 7-én a Baloldali Blokk tömeggyűlést hirdetett. A Blokk programját nyilvánosan magáévá tette néhány baloldali kisgazda- párti képviselő is. Egyébként a tüntetés jelszavai között ott szerepelt: „A Kisgazda- párt demokratái barátaink, a reakciósokat elsöpörjük!” Egy hét sem telt bele, s a Baloldali Blokknak a tömegek erejével alátámasztott követelésére kizárták a Kisgazdapárt soraiból Sulyok Dezsőt és húsz társát. A pápai ügyvéd-politikus ezek- után megalakította a M-agyar Szabadság Pártot. Az ország- gyűlés vitájában ezek egyre szélsőségesebb jobboldaliként jelentkeztek. ■ A parlamenti összecsapások során sorra vereséget szenvedtek, ha pedig — jórészt a leviitéz'lett úri rend csemetédből, leven- itefunlkcionáriusokból, turu- -listákból, sőt, kisnyilasokból verbuválódott — csoportjaik az utcákon összecsapásokat provokáltak, a szó szoros értelmében is megverték őket. a szocialista fejlődés felé vezető útra. Maga Sulyok, miután az új választási törvény megtiltotta, hogy a Horthy-rend- sz-er kormánypárti képviselői az 1947. augusztus 31-ére kitűzött új választásokon induljanak, Sulyok pedig egykor MÉP-képviselő volt, látványosan lemondott és feloszlatta pártját. Gondosan kerülve az igazi okot, arra hivatkozott, hogy „nem biztosították számukra a működésükhöz szükséges szabadságot”. A Szabad Nép megjegyzése: „A vég méltó volt a pályafutáshoz. A Sulyok- párt úgy szűnt meg, ahogy működött: népellenesen és nemzetellenesen.” Sulyok elhagyta az országot és rövidesen valahol az Egyesült Államokban találkozhatott Nagy Ferenccel, aki már előzőleg megtette ezt az utat. (Folytatjuk.) PÁSZTOR IMRE Új beruházások Dalmandon A mászlonyi kötetlen tartású szarvasmarha-istálló