Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
1980. június 1. ^«fepCUSÄG13 MADÁR JANOS: Nézd csak, fiam Nézd csak, fiam, ott a nyárfa! A szeleknek zengő hárfa. Szava szép, szava szép, hallgatja a fű, a rét... Gyönyörködnek, táncra kelnek, örömükben énekelnek. BUDAHAZI ISTVÁN: Sár lesz Dörren az ég, mint a nagydob, felhő könnye földre csorog. Pereg könnye, mint a zápor, cuppog csizmám a nagy sártól. Gyerekszáj — Tegnap leestem egy tíz méter magas létráról — meséli Bettina a nagynéniének. A nagynéni rémülten: — Gyermekem, és nem esett semmi bajod? — Nem, semmi sem! — Nagy szerencséd volt! Erre Bettina: — De hiszen az első lépcsőfokon álltami Verbőczy Antal: Precizke a másik nagymama Rettenetesen meleg volt Precizke, a másik nagymama csak hosszas 'keresgélés után talált a játszótéren olyan padot, melynek egyik felét a nap sütötte, a másik árnyékban volt. A két hatalmas szatyrot amelyben a gyerekek és saját részére a pulóvereket hozta (gondolva egy hirtelen időváltozásra) az árnyékos rész támlájára akasztotta az esőköpenyekkel együtt (amik szintén jól jöhetnek még egy felhőszakadás esetén). Reggeli után. a parkba indulva a szomszéd, látva a szatyrokkal felpakolt Preczike nagymamát, meg is kérdezte: mennyi időre utaznák, szomszédaszony?' Precizke kifejezetten hálás volt a -kérdésért. Az időről ugyanis eszébe jutott az óra, amit ő soha nem hordott a kezén (mivel idegesítette), ám most, hogy a gyerekekkel a játszótérre ment, mégsem akarta az ebéd idejét (egyébként csalhatatlan) időérzékére bízni. Visszament a csörgő- óráért Nedves szivaccsal (amit felkészülve az ilyen esetre, egy külön dobozban hozott magával) gondosan lemosta a pad támláját, ülőkéjét, majd száraz ronggyal (ami szintén a készlethez tartozott) átdörzsölte. Először a pad napos részére ült Dóra a mászóka tetején egyensúlyozott. Amikor észrevette Precizke aggódó tekintetét, behunyta a szemét és fütyülni kezdett. Ám Precizke hirtelen támadt csuklása csak addig tartott, míg Fürtöske vissza nem tipegett a közeli bokorban tett felfe- dezőútjáról, ujjacskái között gyöngéden tartva egy gilisztát — Pipi — mondta kedveskedve, és letette Precizke mellé. Ami ezután következett, azt Fürtöske sehogyan sem értette. Kézmosás körömkefével, szappannal, utána tö- rülközőr A játszótéren. Ilyesmi csak a fürdőszobában történt vele idáig. Otthon. A megrázkódtatást Dóra enyhítette. Akkora kaput épített a homokvárnak, hogy Fürtöske mind a két lábát bedughatta egészen a bástyákig. Igaz, ennek következtében a tízórait megelőző késmosás odáig fajult, hogy Fürtöskének a lábait is megmosta Precizke szappanhal, kefével. A pad árnyékos ‘részére hímzett terítő került, s hogy óvja .a kismalac ‘érdemrendektől, Precizke nylonnal takarta. A hűtőtáskából gyümölcsjoghurtot tett a kistányérokra, szalvéták, kiskanalak mellé. — Jó étvágyat! — mosolygott elégedetten, és megigazította a Dóra szoknyáját védő kendőt, Fürtöske előkéjét is szorosabbra véve. A gyerekek csak turkáltak. — Én nem kérek — nyafogott Dóra —, olyan meleg van. Fürtöske egyszerűen csak. nem evett. — Erre is gondoltára! — mosolyodott el Precizke sokat sejtetően a nagyobbik táska alján kotorászva. Hatalmas lepedőt vett elő. — Mint tudjátok — igazította meg szemüvegét — ellentétben a fekete szövet- anyagokkal, a fehér vászonanyag, mint ez a lepedő is, nem szívja magába a napenergia hozzánk napsütésnek nevezett formában érkező melegét, sőt visszaveri! Fürtöske egy egész kanál joghurtot vett a szájába. Közben Precizke a pad támlája és a közeli fa ága között kifeszítette a lepedőt, csücskeinél gondosan megcsomózva. Amúgy jól nézett ki. Mesz- szebbről a megszólalásig hasonlított egy vi'torláshajóhoz, melyen Precizke kapitány fogyasztja a joghurtját két matróza társaságában. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a tízórai utáni jól megérdemelt mosdás elmaradjon, ami különösen Fürtöskére vonatkozott, aki bal kezével ügyesen besegített ügyetlen kanalának. — Én is felszálihatok a hajóra? — kérdezte a homokozóból érkezett kisfiú, s meg- adóan tűrte, hogy Precizke szivaccsal lemossa mezítláb- ját. Mert a hajóra csak úgy lehetett felszállni. A hintától is, a mászókától is jöttek a matrózjelöltek. Precizke kénytelen volt csomagjait átköltöztetni a szomszéd pádra. A hajó így is szűknek bizonyult. — Vizet a pad alá! — adta ki a parancsot Dóra fedélzetmesteri rangban. — Hozzátok a vödröket! Elszabadult a pokol. A matrózok a csaptól láncba állva adogatták a vízzel telt vödröket a pádig. Nem ismerték a fáradtságot. A kitaposott mélyedésekbe öntött víz- lassan emelkédett. A tenger morajlása katasztrófát jelzett. Fürtöske szandálját elragadta egy hullám. Precizke kapitányhoz méltóan gázolt bokáig a vízbe, s kimentette. Az egyiket. A másik előkerí- tésére újabb láncot alkotva a gyerekek vállakoztak. Beletérdelve a Nagy Vízbe átkutatták a tengerfeneket. — Biztos megült az iszapban — fontoskodott a Szemüveges, látszott rajta, régi tengerész. , — Akkor megcsáklyázzuk a vizet! Hozzatok botokat! adta az újabb parancsot Dóra, bizonyítékául: ő sem először van tengeren. A szandál előkerülését csatakiáltások fogadták. A matrózok az örömtől megittasod- va dobálták magasba a lucskos lábbelit, nem kímélve az induláskor még fehér vitorlát. Precizke tudta, hogy vész esetén a kapitány hagyja el utolsónak a hajót. Kezében a gondosan összehajtott térítőkkel hősként kuporgott a fedélzeten. Csrrr, Csrrr, Osrrr — szólalt meg a hajóduda. Illetve a csörgőóra — Vitorlát bevonni! Kikötéshez felkészülni! — adta ki a parancsot Precizke, hogy kapitányi tekintélyét megőrizze. Dóra és Fürtöske csapzot- tan, egy viharos hajóút minden fáradalmával indultak haza. És Precizkével. — Jöjjünk le délután is — kérlelte Dóra —, olyan jó volt a tengeren! — Nem lehet — sóhajtozott Precizke —, délután nagymosás. Gondolatban már pakolta is a mosógépbe a térítőkét, Fürtöskét, a szalvétákat, Dórát, a vitorlát, a parkot. Pályázati rejtvény V. Orosz író Írjátok be az ábra függőleges soraiba az alábbi felsorolt szavakat. Két-két szomszédos szó harmadik betűje mindig közös. Helyes megoldás esetén ezek a közös betűk vízszintes irányban összeolvasva egy orosz író nevét adják eredményül. BOGOZ, FOGAS, HALLO, ILONA, INOTA, IPOLY, LEGEL, RAGAD, SZOBA, VOLGA. Az író nevének utolsó betűje rejtvénypályázatunk ötödik betűje. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Kedves Pajtások! Ismételten felhívjuk figyelmeteket, hogy a megfejtéseket nektek kell összegyűjteni és június 18-ig eljuttatni a szerkesztőségbe. Pályázati rejtvény VI. Ha az ábra szótagjait helyes sorrendben rakjátok egymás mellé, egy közmondást kaptok megfejtésül. A közmondás első betűje egyben rejtvénypályáza- tunlk hatodik betűje. KOSSUTH RÁDIÓ 7.29: „Vadait és halaIt, smi jó fattat...” Élelmiszer-magazin. 8.10: öt komtinenis hét naipja. 8.26: Pásatordailok, summásdalok, bányászdalok. 8.58: Magyar Múzsa. 9.49.: Hindemith: Várost építünk. — G vermek kan tá ta. 10.08: Peöa- gogusmapi műsor. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A vasárnapi. koktél folytatása. 13.00: Rázós úton. 13.10: Legszebb stúdió felvétele- ' inikböl. 13.98: Rádiólexikan. 14.08: A hegedű virtuózai. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.14: Pinchas Zulkeiiman, Daniel Barenboim és aiz Amadeus vonósnégyes felvételiéiből. 16.01: Szegény gazdagok. Jókai Mór regénye. (III. bef. r.). 1/7jlO: Nagy mesterek — világhírű • előadóművészek. 18.04: A gazdaságpolitikai rovait műsora. 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.45: örökzöld daililaimok. 20.44: A Rádió Dalszínháza. 23.46: A Martens rézifúvósegyüittes játszik. OjlO: Jessonda. Két részlet. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Liszt-orgonaművek. 8.05: Miit hamuink? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Sláger- múzeum. 10.00: Olvastam egy novellát. 10.93: Színházi magazin. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.01: A kertész boldogsága. Bo- zerma Nemoová meséje. 14.05: Újdonságaikból. 14.33: Táskarádió. 16.90: Nőikről — nőknek. 16.00: Raidnad György énekel. 16.22: Deák Ferenc versei. 16.36: Táncházi muzsika. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17.95: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedveüőlcnek. 18J20: Miskolci dzsesseiiétvége. 20J1O: A vasárnap sportja. 20.38: Társalgó. 22.3S: Szimfonikus könnyűzene. 23.10: Népdalcsokor. III. MÚSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: Manón Lecaut. Részletek. 9.13: Mozart-muvek. 10.10: Új Zened Újság. H.06: Szimfonikus zene. 13.05: Világszínház. 16.31: Sztárok sztereóban. 16.20: Művószlemezek. 17.08: Kis magyar néprajz. 17.13: öt -év a harmincból. 17.53: így láttam oKdályt. 18.10: Évszázadok vokális muzsikája. 13.58: A magyar széppróza századai. 114. 19.56: A kamarazene kedvelőinek. 20.5T): Hangfelvételek felsőfokon. 22.22: Francia operaáriák. 22,41: Új magyar zene itthon és külföldön. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Híreik. 17.05: Tamás Ervin jegyzete. 17.10: Ceruza és mikrofon. (A dél-dunántúli ri- porterörsök vetélkedőjének döntője.) Szerkesztő műsorvezető: Görgényi Zoltán. 18.20: Szerb- horvát műsor. (A hársfavirágzás hava. Zenés összeállítás. Szerkesztő: Filákovlty István.) 19.05: Német műsor. („Nyelvművelési sorozatunlk kapcsán...” Vetélkedő nyelvjárásban a nyelvjárásról. Hetényi Árpád összeállításai) 19.50: „Gruss und Kuss” Rádió Budapest zenés riport-, ü zenei- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 20.5tt-H2l.oo: Sporthírek. MAGYAR TV 8.05: Tévéitorna. (Ism.) (Szines). 8J10: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások filmmúsora. Kisfllm- összeálliitás. 9.35: Játsszunk bábszínházát! xm/10. (Színes). 10.20: Csak gyerekeknek! Kisfilm-ösz- szeállitás. 10.55: Az űrutazásról jelenítjük. (Színes). 11.25: Hírek. 11.30: Reklám. 11.35: Nótaszó. 14.45: Illés Béla: Honfoglalás. Tévéfilm. III/3. (Ism.) 15.40: Műsorainkat ajánljuk! (Színes). 16.05: Tarzan New Yorkban. Ameri,kiad «Um. 17.15: Reklám. 17.20: Kettős portré raj zó rák tükrében. (Ism.) (Színes). 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.25: Reklám. (Színes). 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétoma. (Szines). 18.45: Esti mese. (Színes). 19.00: A HÉT. (Szines). 20.00: Hírek. 20.05: Vers — mindenkinek. Tóth Árpád: Körúti hajnal. (Színes) . 20.10: San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi tévéfilm- sorozait. (Színes). 21.00: Sporthírek. 21.10: A „Passport” együttes Brazíliában. Zenés fűim, (Színes). 21.55: Hírek. JUGOSZLÁV TV 10.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 11.00: Elemibb iskola — gyermekműsor. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Földművelőknek. W.00: Jugoszlávia, jó napot! — tájékoztató, szórakoztató műsor. 15.00: Pro és kontra. 15.30: Ott, ahol a, liliomok nyílnak — amerikai film gyerekeknek. 17.00: Vasárnap délután. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este bemutatjuk. 21.00: Bosko B Lilla — drámasorozat. 22.00: Átlóik. 22.50: Szórakoztató zene. 23.05: Sportszemle. 15.40: Jarama: Autóversenyek, 18.05: Jajikiálitások a Zmijanjá- ról — jugoszláv tv-dráma. 20.27 Mla este bemutatjuk... 21.00: A delfinek varázsa — dokumen- tumfilm. 21.50: Huszonnégy óra. 22J10: A haizárdjátékos — amerikai játékfilm. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8.25.: Mit üzen a Rádió? 9.00: Verliaaren versei. 9.15: A hét zeneműve. 9.45: Ki kopog? 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Barokk zene. 11.05: Tudományos könyvek. 11.30: Bemutatjuk űj felvételünket. 11.39: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel és Cervantes Saavedra regénye. VII. r. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek. 14.32: Az óra. Nagy Lajos novellája. 14.45: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Cathy Beirberian énekel. 15.28: Visszapillantó. 16.06: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. 16.18: Andor Éva operettfelvételeiből. Ifi.30: Szociaildsta brigádok a,ka, démiája. 17.10: „Üdvözlet az olvasónak” II. r. Irodalmi rejt- véniyműsor. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: A Rádió Kába részínházának júniusi bemutatója. 20.45: Hívja a 33—43—22 telefonszámot! 22.20: Tíz perc kül. politika. 22.30: Évszázadok mesterművei. 23.23: Kovács Dénes Corelli-műveket hegedül az Op. 5-ös sorozatból. 0.10: A Cambridge-! St. John’s kollégium énekkara énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Énekszóval, muzsikával. 8.33: Deesényi János: Három tavaszi ének. 8.40: Slágermúzeum. 9.30: Hely a tetőn. Riport. 10.00: Zemedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12:00: Fehér Sándor népi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Mi. foglalkoztatja most Hermann Istvánt? Riport. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Ürkaleidosz. kóp. 17.30: Hol — mi? 18.33: Ze- meközeliben. 19.35: Udvardy Tibor énekel. 20.00: Újdonságainkból. 20.33: Daloló, muzsikáló tájak. 21.13: Barangolás régi hangleme, zek között. 22.11: Leonard Bernstein zenés játékaiból. 23.15: Nó taesokor. III. MŰSOR 9.00: Mignon. Részletek. 9.45: A Bajor Rádió szimfonikus zenekara játszik. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Művészlemezek. 12.15: Hit- valló. 13.07: Szimfonikus zene, 15.00: A századforduló operáiból. 15.47: Kórusainknak ajánljuk, 16.05: Láttuk, hallottuk. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Magyar zeneszerzők. 17.34: Sztereó- mustra. 18.02: A Zsebrádiószínház bemutatója. Nyálturmix. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Bach-művek. 20.32: Jósé Carre, ras énekel. 20.55: Új lemezedink- ből. PÉCSI RÁDIÓ 117.00: öttől-hatig. Esti hangos újság. Szerkesztő riporter: Kovács Imre. (A tartalomból: A választások hetébe léptünk. — Meteorológus a tavaszról.’ — Évad vége a színházban. — Horgászhíreik. — Eszperantó sarok) 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés peroek. 18.30: Szerb- horvát műsor. (Hírek, tudósítóink jelentik. — Boszniai dallamok. — Hízik a jószág — gyarapszik a gazda Riport háztáji gazdaságokról. — Ajándék- tekercsen érkezett.) 19.15—20.00: Német műsor, .(Hétfői magazin: Hírek, tudósítások. — Mozik falun. Reil József riportja. — öt perc nyelvművelés. — Újdonságok innen-omnan.) MAGYAR TV 8.55: Tévétoma. (Színes) 9.00: Ö, Archibald. Francia film. (Ism.) 10125: Az űrutazásról jelenítjük. (Színes). 10.50: Halló, itt a Csehszlovák Televízió zene- és tánc- kara. Zenés műsor. (Ism.) (Színes) 17.50: A Borz-szikla alatt. Csehszlovák film. (Seines) 19.10: Tévétorna. (Színes) 19.15: Esti mese. (Színes) 19.30: Tv-hínadó. (Színes). 20.00: Perry Como Las Vegasban. Angol zenés film. (Színes). 20.50: Az űrutazásról jelentjük. (Színes). 21.20: Nyitott könyv, végh Antal: 90 perc. (Színes). 22.30: Tv-h£radó 2. (Színes) 22.40: A 20. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei. Házigazda: Gor- janc Ignác. (Ism.) (Színes) JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv-napló 18.15: Hősök iskolája. (Ism.) 19.30: Hősi énekek. — Gyermek- műsor. 19.45: Ifjúsági műsor. 20,15: Rajzfilm. 20.27: Ma este... 21.00: K. S. Dalski—D. Marusic: Dekrétumok. — Dráma. 22.05: Kiválasztott pillanat. 22.10: Krsto Popivoda. 23.20: Művészek — harcosok: Silvije Bombardelli. II. MŰSOR 20.00: Indirekt — sportműsor. 20.27: Ma este... 21.00: A mi korunk. 22.00: Huszonnégy óra. 22.20: Fekete kenyér. — Filmsorozat. 23.10: Irodalmi klub.