Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-11 / 109. szám
1980. május 11. NÉPÚJSÁG 5 y Nem lehet felejteni! Keserves sírás bugyborékolt föl belőlem a televízió előtt ülve, alig valamivel azután, hogy műsorra tűzték a Hat év történelem c. szovjet—amerikai dokumentumfilm-sorozatot. Azt hittem addig, hogy átélve, látva és olvasva összeszedett ismereteim teljesnek tekinthetőek és az átlagosnál valamivel többet tudok a II. világháborúról. Jöttek aztán már látott és új képsorok gyerekek, nők, öregek szenvedéseiről, pusztulásáról és rá kellett döbbennem, hogy soha még istenigazából nem gondoltam végig, hogy korosztályombelieknek a világ hadszíntérré változtatott tájain mit jelentettek azok az évek. A gyermekkort sirattam és merem föltételezni, hogy a mai 45—50 évesek közül kikerülő nézők sokasága sírt azon az estén. Ugyanazért. Rádöbbenve arra is, hogy mi volt az általunk, a túlélők által átélt sok borzalom ahhoz képest, ami gyermek- és ifjúkorunkban jutott a mai Európa felnőtt nemzedékének? Száz megkérdezett ember közül legalább nyolcvan hevesen utasítja el a II. világháború emlékeit idéző alkotásokat, arra hivatkozva, hogy torkig van az iszonyattal és nem akarja, hogy éjszakáit apokaliptikus álmok népesítsék be. Mondják ezt velem egykorúak is, akik ugyanazt veszítették el a II. világháború miatt, amit én; az egyetlen, a vissza- perelhetetlen gyermekkort. S nem gondolnak azokra, akik ugyanúgy élhetnének, mit ők vagy én, de akik nincsenek, mert úgy haltak meg a hat év történelem világra szabadított poklaiban, hogy két évtizedet se éltek. Sokan nevezik a dolgok rendjének azt, hogy emlékezetünk igyekszik megszabadulni a tragikus múlt nehezékeitől. Ez nem igaz! A felejtés soha nem lehet az emberszabású dolgok rendje, mert ha azzá válik, mi távolodunk el attól az embereszménytől, amit választottunk. A mementók rendeltetése tehát változatlan; félteni, óvni és védeni kell, ami kezünk alól ; kikerült. Félteni, óvni, védeni a gyerekeket, nőket, öregeket, emlékezve és emlékeztetve is arra, hogy ami nekünk kijutott, nem ismétlődhet. Nem szabad, hogy megismétlődjék ! S igen. Bele kell vésnünk a ma alig két-három évtizedet éltek jóra, újra, frissre szomjazó tudatába, hogy a békét, a boldog emberi élet zálogát nem elég óhajtani. Ma ők világszerte többet tehetnék a béke megóvásáért azoknál, akik ma 45—50 évesek és a történelemnek idézett hat éve miatt vannak sokkal kevesebben, mint lehetnének. A televízió előtt ülve a világ jeltelen és megjelölt nek- ropoliszaiban nyugvó milliói jutottak eszembe, s ami döbbenet a torkomat úgy szorította néhány évvel ezelőtt Tánya Szavicseva naplója fölött a leningrádi nekropolisz múzeumában, most könnyekké oldódott. Nem felejtettem el az akkor iskolás lány feljegyzéseit. „Zsenya meghalt 1941. december 28-án, déli fél egykor. Nagymama meghalt 1942. január 3-án. Leka 1942. március 17-én. Vanja bácsi meghalt 1942. április 13-án, éjjel két órakor. Aljasa bácsi 1942. május 10-én, reggel fél nyolckor. Szavicsevék mind meghaltak, egyedül Tánya maradt.” Tánya sem sokkal élte túl azokat, akik a blokád áldozatai lettek, nem bírva a tartós éhezést, vízhiányt, bom- bázásökat, a gyógyszerek, orvosi ellátás hiányát. Akik nem élnek, azokkal mi — mindannyian — vagyunk szegényebbek. Olyan keserves tény ez, hogy feledésbe utalni soha, de soha nem lehet! — LÁSZLÓ — Lóbalett A ló az egyik legkorábban háziasított állat. Évezredeken át volt segítője az embernek harcban, munkában, a mindennapi életben. Segítő, gazdasági jelentősége már a múlté, de szépsége nem. A ló ma is ihletője a művészetnek, szép mozgása, a vágta, az ugrások, a játékai gyönyörködtetik az embert. Ezért aztán ma is a szeretett, kedvelt állatok közé tartoznak a gyors lábú paripák. Képriportunk a sütvényesi ménesben készült, egy szép tavaszi napon, a napfény örömét élvezve játszó, lóbalettet táncoló lovak között. KAPFINGER ANDRAS Felkérés táncra Embléma nélkül Sehogy se megy ki a fejemből egy korábbi sikertelen országos pályázat. Azzal a céllal hirdették meg, hogy a sok ezer forintos díjról hallván, bizonyára akad majd olyan hazánkfia, akinek bölcs elméjéből kipattanó valamiféle embléma alkalmas lesz az exportra szánt legjobb hazai termékek megjelölésére. A „H" (Hungária) — bárhogy stilizálják is —, úgy tűnt, nem tökéletes, s valami új, jobb, szebb dolog kell. (S lám, a héten arról értesültem: mégis kész az ország „védjegye”, egy ovális, Hungária feliratú rajz, amelyet újabb, immár sikeres pályázat értékelése utón fogadtak el a szakértők.) Szóval nem megy ki mindez a fejemből. Meglehetősen elrugaszkodott fantáziával területileg hadd szűkítsem le a kört, s megkérdezem: van-e olyan jel, embléma, amelyik Tolna megyei gazdasági vagy szellemi termékekre hívja fel mások igen nagyrabecsült figyelmét? Nos, tudomásom szerint nincs efféle általános védjegy, s ha lenne is, kevésbé fontosnak érezném létezését, mint azokét a tényekét, amelyek ipari, mezőgazdasági, kulturális, sőt sporteredményeinkben realizálódtak és realizálódnak. Ugyanis bármiféle egyéb jelzésnél nagyobb szükség van a tartalmi munka önmagáért beszélő sikereire, hiszen ez az egyik alapja a szűkebb értelemben vett hazofiságnak is. Ilyen szűkebb értelemben vett hazafiság a már elért eredmények megóvása, megőrzése is, amelynek fontosságát a napokban oly sok tanácstagi és országgyűlési képviselői ielölőgyűlésen hangsúlyozták a felszólalók. És nemcsak megóvásról beszéltek, hanem szavaikból kicsendült: méltán lehetünk büszkék ezekre az eredményekre. A nagyokra és a kicsikre egyaránt. Hiszen a maga nemében egyedülálló paksi építkezés Tolna megye hírét-nevét rendkívüli mértékben öregbíti, de az is fontos, hogy például a szemrevaló parkokkal, játszóterekkel és rendezett, tiszta utcákkal büszkélkedő megyénkbeli községekbe és városokba látogató idegen kedvező tapasztalatokkal, jó benyomásokkal távozzon. Tudom, az előbbi hatalmas mellett aprónak tetsző dolog ez utóbbi, ám mégis lényeges, s a belföldi és külföldi vendégek számára szemmel látható településfejlesztési és más eredmények tényleges és elsődleges élvezői mindenképpen azok, akik ezeket megteremtették. S az ország más részében sikerrel szereplő amatőr művészegyüttes sem azzal a kifejezett céllal táncol és énekel, hogy öregbítse megyénk hírnevét. Azét a hírnevét, amelynek növelése munkában és művészetben végül is szűkebb hazánk lakóinak boldogulását jelenti, a tolnaiak életét teszi szebbé, gazdagabbá. Bármiféle embléma vagy védjegy nélkül. VITASZEK ZOLTÁN Tartózkodás Birkózás? Vagy szerelmi kettős? Téged választalak Menekülés Ivek A balettkar
