Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-04 / 102. szám

AnEPÜJSÄG 1980. május 4. Fehérvizi István könytáros Egyik festékes szebb, mint a másik A község ősidők óta lakott. A XIII—XIV. században magyar település, Mucsafalva néven volt ismeretes. A török hódoltság ideje alatt teljesen elpusztult. Utána németeket telepítenek a faluba. 1744-ben már egy tanerős iskolája volt. A község lakos­sága igen lassan növekszik, földműveléssel, állattenyésztéssel és szőlőtermesztéssel foglalkoznak. Érdekes dátum Mucsfa éle­tében az 1737-es pestisjárvány. A szomszédos Izményt a pestis csaknem teljesen kipusztitotta, míg Mucsfát csodálatos módon elkerülte. 1827. augusztus 6-án nagy jégverés pusztított a köz­ségben. 1920-ban nagyközség lett, azonban néhány év múlva mint ezer lélekszám alatti községet, visszacsatolták az izményi körjegyzőséghez. 1973-ban 784 lakosa volt, jelenleg 162 ház­ban 550-en laknak. Szőnyegbe szőtt álmok Lázgörbe... avagy a falu szája Majdhogynem nagyobb a gazdasági épület, mint a la­kás. Az udvaron egy kamion nyugodtan, forgolódhatna. A régiek közüli Sin László és Szabó Jenő változatlan ener­giával a háztájiban is gaz­dálkodik. A nagy házban két család, Sinék és Szabóék együtt használnak mindent. Az istállóban közös tető alatt a jószágok. Rokonok, testvér Sin László és Szabóné. Ott­hon a két asszony tartózko­dik (?). Dolgozik, keményen, összesen van hat fejőstehén, egy üsző és három borjú. Sin. né, Mariska néni kalauzol bennünket az állatok között. Egyszer próbálkoztak F—1-es keresztezéssel, de nem sike­rült így az ő kis gazdaságuk­ban még mindig tartja ma­gát a magyartarka. A szarvasmarhatartáson kí­vül csak úgy maguknak, fog­lalkoznak nyulakkal is. — Nem mehetek minden hét végén Bonyhádra húsért! — mondja Mariska néni, aki 50 éves; háztartásbeli. Próféta saját... A fáma úgy szól: „Senki sem lehet próféta saját ha­zájában”. Minden bizonnyal a legtöbb tapasztalat ezt látszik igazolni. A község főutcáján sétálunk 'Läufer Henrik ki­rendeltségvezetővel. A Kos­suth Lajos utca egyik házá­nak ablakából fiatalasszony hajol ki. Beszélgetünk a köz­ségről, meg arról: mit kelle­ne írni MucsfáróL Antal Jó­zsefeiének jut eszébe említeni a fodrászatot. (Hetenként há­rom alkalommal járnak BonyhádróT a „ha jmű vé­szeik”.) — Ezért piros pont jár ma. gának, Henrik bácsi — mond­ja Amtalné. — Ne csak min­dig a bajokkal traktáljuk... Azt hiszem, ez az elisme­rés kitüntetéssel is felér. A falu dicsérete ez, mégha csak egyetlen személy szájából hangzik is eL Läufer Henrik őslakos. Itt született és 1953 óta vezetője a községnek. Számtalan meg. bízatása volt és van ma is. Sorolom: tanácselnök, téesz- vezetőségi tag, MHSZ-megbL zott; pártvezetőíségi tag. az ÁFÉSZ intézőbizottságának helyi elnöke. Csak KISZ-es nem volt, az azért, mert el­járt felette az idő. Nyugdíjas. Korkedvezmény- nyeL Ma havi 900 forintért a kirendeltség vezetője, a köz­ség szószólója. Az természe­tes, hogy a tanácstagi jelölő­gyűlésen egyhangúlag került fel a listára. — Egészségügy. Szép orvo­si rendelő van a községben, ahova Aparhantról jár ki dr. Fülöp Rudolf hetenként egy­szer, pénteken, A többi na­pon Aparhantra járnak a be­tegek rendelésre. — Kisiparosok. Négyen vannak a községben, Két asz. talos, egy kőműves, egy festő és mázoló. * — Üj beruházás. Még 1978- ban 300 ezer forintért készült el a ravatalozó. Ebből 70 ezer forint volt a községbeliek társadalmi munkája. * — Gépkocsi 32, kismotor 26 van a faluban. * — Száznegyvenen járnak el a községből dolgozni. Legtöb­ben Szekszárdiba a TÁÉV-hez, a TOTÉV-hez, a 11-es Volán­hoz, valamint az ÉPFU-hoz, Bonyhádra a cipő- és zo­mánc gyárba, míg Komlóra és Mázaszászvárra a bányába. Az ingázók a közlekedésre nem panaszkodhatnak, mert minden órában van autóbusz a községben. • — Vegyesbolt egy van a községben, amelynek az ellá­tása jó, havi forgalma 200— 210 ezer forint körül mozog. Italbolt is egy van, amelynek a havi forgalma 120 ezer fo­rint. * — Havonta 85 embernek kézbesítik a nyugdíjat, amit megosztva érdemeltek ki ipariban és mezőgazdaságban. Mi foglalkoztatja a falu népét? Mennyi öröm vagy keserűség kell ahhoz, hogy a jóban is rosszat, a rosszban is jót lássanak! Mucsfa esetében valahol a középutat határozhatjuk meg. Békességben és tisztességben él együtt a székely, a német, a felvidéki ember. A háború utáni nagy átrendeződésben sem volt itt gond. összesi­multak. Most együtt bánato­sak. Nézzük az iskolaügyet. Fent a hegyen olyan iskolájuk van, amit sok község meg­irigyelhet. A Kossuthról el­nevezett, kitűnő úttal és jár­dával rendelkező utcában van egy régebbi iskola — száraz, világos és tágas — ám üresen áll. A gyerekek, a 2—4. osztály kivételével, Aparhant­ra buszoznak minden reggel. Egyetlen tanító él a faluban, valamikor tízen felül voltak. Szerettek itt, becsülte őket a nép. A rossz közérzetet az „élőiskola”-nélkütiség okozta először. Abba hamar bele­nyugodtak, hogy a tanács is elköltözött. Habár kettős az ellentmondás, pontosabban hármas: iskola a már emlí­tett Aparhanthoz, a község ügyei Kisvejkéhez, az óvoda pedig Lengyelhez tartozik. Ma már a szándékos elsor­vasztásról beszélnek az em­berek. Ez pedig a házhely­ügyből adódik. A fiatalok sze rettek volna megtelepedni Mucsfán. Szerettek volna... ma Kisvejkén, Aparhanton vagy Bonyhádon építkeznek. VoLt egy terület, a téesz fel is ajánlotta, hogy átadja a A falu „mindenese” Harminckét éve dolgozik a postán Bottyán Ferencné. Azt mondják, ő a falu min­denese. Amikor ott jártunk, éppen telefonált a DÉDÁSZ- hoz Bonyhádra, mert Fá­bián Jánoséknél, a Kossuth utcában nem volt áram. Pe­dig nagyon nagy szükség lett volna rá, mert így nem működnek az állattartáshoz szükséges gépek, daráló, fe­jőgép. Meg is ígérték, hogy még aznap kijönnek. De a kirendeltségvezető telefonál a GELKÁ-hoz, állatorvosért, emberorvosért, a mentőkért, s nem egyszer lebonyolítja a családi beszélgetéseket is. Mindenről tud, ami a köz­ségben történik. Újságra 272-en fizetnek elő, ebből Tolna megyei Népújságra 65-en, rádió, televízió 130 van a faluban, míg postatakarékban 5 mil­lió forintot tartanak a köz­ségbeliek.. „Elnök elvtárs, kérek egy könyvet!” Győrii Vilmosné öt éve nyugdíjas. Tizennégy évig szőtt az „államnak”. Többek között bedolgozója volt a Pé­csi Népművészeti Szövetke­zetnek. Soha nem kapta visz- sza egy munkáját sem, nem készített selejtet. — Egy regényt tudnék mondani az életemről, csak győzné írni. Az első férjem meghalt, itt maradtam két gyerekkel. 'Amikor már köny- nyebb lett volna, szívinfark­tust kaptam, kilenc hétig vol­tam kórházban. A vérnyomá­som azóta is magas. Sajnos, most nincs szövőgépem, amin eddig szőttem, vissza kellett adni a testvéremnek, de ka­pok most egy másikait, a Szaippanoséktól. — Nekem a szövés a min­denem. Ha leülök a gép mel­lé, „belegondolkodok” a min­tába, és lemegy a vérnyomá­som. Ha valami nem tetszik, ha már majdnem készen van is, visszafejtem. Mondanom sem kell, hogy letettem volna a nagyesküt: Fehérvizi István most ké­szülődik a nyugdíjas évekre. Magam iránti bosszúból az­tán nem vagyok hajlandó meglepődni, amikor a 74 éves, felvidéki parasztem­ber megmosolyog. Fehérvizi István ma is ak­tív. Lassan húsz éve a köz­ség könyvtárának vezetője. Vezetője és olvasója — ezt el ne feledjük. Véletlen so­rán került a könyvek közé. Szeretett gyerekkorában ol­vasni, később felnőttként sem lett hűtlen a könyvek­hez. A hatvanas években el­ment panaszra a tanácsel­nökhöz: rossz a könyvtáros. Ilyenkor mi szokott történ­ni? Az, ami Mucsfán is: „Ha jobban tudod, csináld!” Azóta igazgatja a könyv­tárat Pista bácsi. Van 3 ezer 883 magyar, 260 német nyel­vű kötete és 170 rendszeres olvasója — nem beiratkozott, rendszeres! Lehet kérni tőle olvasnivalót. Na, nem min­den könyvet olvas el — „Meg ne tudják az embe­rek” —, legtöbbjét átnézi, belelapoz, megismeri a tar­talmát. Akinek javasol ol­vasnivalót, annak azt kell hinni: Pista bácsi minden betűjét ismeri a könyvnek. Lassan választ kell adni a címben említett Elnök elv­társ! megszólításra. (Ami igazán tetszett ebben a köz­ségben : emlékeznek azokra az emberekrek, akik vala­mit is tettek a faluért.) So­kan azonnal válaszoltak a kérdésre: Ki volt az első tsz-elnök? Fehérvizi István. — Pozsonypüspökiből ke­rültem a faluba 1948-ban. Kaptam 13 hold földet. Ezen gazdálkodtam — mondja a mai könyvtáros. — Hogyan lett elnök? — Rám járt a rúd! — Mikor volt ez? — 1959. március 4-én. — Ilyen pontosan emlék­szik ? — Hát nem volt nagy bi­zalmunk az egészhez. Volt előtte az 50-es években szö­vetkezet, de az egy halva született valami volt. Nem valami kecsegtető példa. — De nem mindenki al­kalmas elnöknek?! — Hát... elég jól gazdál­kodtam egyéni koromban, így rám esett a választás. Két évig bírtam. Nem volt valami nagy az összetartás azokban az években. Volt egy kormos traktorunk és 40 pár igásló. Azért mond­tam le: egyszer járom a ha­tárt, kint a földeken a negy­ven pár ló, szántásra lettek kivezényelve, de senki sem dolgooztt, az emberek be­szélgettek. Na, ebből nekem elég. Ma már más szelek fújnak... Fehérvizi István az elnök­ség után állattenyésztő lett, 1971-ben ment nyugdíjba... Tartja magát a magyartarka Mucsfai magazinunkat irta: Hazafi József és Pordón Já­nosáé, a fényképeket Gottvald Károly készítette..* Munkatársaink legközelebb, május 5-én Keszöhidegkút* ra látogatnak. Ezt az iskolát sokhelyütt megirigyelhetnék községnek, a hivatalos szer­vek alkalmasnak vélték a he­lyet ... 12-en jelentkeztek. Egy-egy télek ára 3 ezer fo­rint lett volna. El is intéztek a faluban mindent. Aztán va­lakik — ma már nehéz len­ne és nem is kell bűnbakot találni — a hegyoldalt lát­ták alkalmasnak: kisajátítot­ták a művelés alatt lévő ker­teket, zöldkárt fizettek (!). Egy telek 41 ezer forintért. Nem vásárolták meg. Inkább máshol építkeznek a fiatal házasok. A rossz tapasztalatok su­gallják az újabb beszédtémát. Pedig most nincs igazuk a község lakóinak. A kisvejkei téesz — ezzel egyesültek — korszerű tehenészeti telepet alakított ki a két község kö­zelében. így a mindig híres mucsfai tehenészet (inkább akkor volt híres, amikor még a magyartarka volt a „sikk”) visszafejlesztésre került és a juhtenyésztést „erőltetik”. A téesz vezetőségének ez a dön­tése minden bizonnyal meg­alapozott, hisszük magunk is; hogy így van. De a falu már ebben is szándékoltságot lát... a visszafejlesztést, az elsor­vasztást. Nem kellene többet foglal­kozni a kis településeink köz­hangulatával? 25—25 liter tejet víznek a csarnokba és itt még lát­tunk „köcsögfát” Hírek

Next

/
Oldalképek
Tartalom