Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-29 / 99. szám
u Képújság 1980. április 29. 4 Brutyó János: Munkásévek A Kossuth Kiadó gondozásában most jelent meg Brutyó Jánosnak, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága elnökének „Munkásévek” című életrajzi regénye. A szerző a saját korosztályáról, a kapitalizmust és a szocializmust átívelő „hídverő” nemzedékről írta könyvét, arról a generációról, amely megalapozta hazánkban a szocialista társadalom felépítését. Brutyó János mezőgazda- sági munkások gyermekeként 1911. november 20-án, Makón született, öten voltak testvérek. Apja az első világháborúban esett el és anyja is fiatalon halt meg. Ezért már 12 éves korában kénytelen volt cselédnek szegődni. Csak Budapesten 200 ezer nyomorgó ember élt és 70 ezer családot vettek nyilvántartásba, amelyek ínségkonyhára szorultak. A fővárosba felkerült fiatal ács hamar kapcsolatba került a munkásmozgalommal. 1933- tól a MÉMOSZ, majd egy év múlva az illegális kommunista párt tagja. A fel- szabadulást követően vezető tisztségeket töltött be az Építésügyi Minisztériumban, a szakszervezetben, a pártban, a Szakszervezeti Világ- szövetségben, majd jelenlegi munkahelyén, a Központi Ellenőrző Bizottságban. Brutyó János hosszú éveket töltött a szakszervezeti munka irányításában, könyvében is nagy hozzáértéssel ír a munkásszervezetek szerepéről, feladatairól; összegezve mutatja be a lezajlott viták tanulságait és, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom miként igyekszik kettős funkciójának eleget tenni. Egyrészt erősíteni a munkáshatalmat, és ennek érdekében szervezni, nevelni a dolgozókat; másrészt védeni és képviselni érdekeiket, segíteni anyagi, szociális és kulturális igényeik fejlesztését. Felidézi a szerző azokat az intézkedéseket, amelyek célja a munkásszervezetek tevékenységének javítása, felelősségük és önállóságuk fokozása. Élete folyamán találkozott a nemzetközi munkásmozgalom olyan legendás alakjaival, mint Louis Saillant, Benoit Fraction, Agostino Novella, Frantisek Zupka, Viktor Gri-sin és mások. A SZOT elnökeként eljutott a világ minden részébe, így találkozott Ho Si Minhhel, Le Duan- nal, Pham Van Donggal. Személyes élményként emlékezik meg a franciák elleni háborúról, majd az azt követő békés építőmunka sikereiről. Brutyó János már 1958- ban országgyűlési képviselő: négy évig budapesti, majd 1962-től a Nógrád megyeieket képviseli a Parlamentben. Nógráddal már a fel- szabadulás előtt megismerkedett — a nagyoroszi, érsekvadkerti építőmunkások révén —, később pedig építésügyi miniszterhelyettesi korszakában döntötték el Salgótarján városképének kialakítását, s azóta is figyelemmel kíséri a város gyarapodását. . Ma is energikusan dolgozik a KEB elnökeként. Ahogy a XII. kongresszuson elhangozott felszólalásában is hangsúlyozta, ez a feladat gyakran hálátlan, hiszen azzal jár, hogy a pártfegyelmet megsértőkkel szemben fegyelmi úton is eljárjanak, de ez a munka rendkívül fontos, hiszen a párt tisztaságának őrhelye. E munkában nincs helye elhamarkodottságnak, hiszen emberek sorsáról dönt a KEB. A párt még azokról sem mond le, akiket kizárt soraiból, akkor is, ha valaki súlyos hiba miatt jut erre a sorsra. Ha az illető később belátja, és kijavítja hibáját, kiérdemelheti, hogy ismét a párt soraiba kerüljön. „Most, amikor a visszaemlékezésemet írom, gondokkal, nehézségekkel teli időszakot hagyunk magunk mögött. Várhatóan a következő hónapok, sőt évek s ;m ígérkeznek könnyebbeknek, egyszerűbbeknek. Igaz, hogy a mi nemzedékünk sok vihart, nem kevés szenvedést, bajt, nyomorúságot is megért. Mindezek ellenére, vagy talán éppen azért, mert sokat küzdöttünk, dolgoztunk, szenvedtünk, mindazért, ami ebben az országban van, féltve őrizzük a mát, aggódunk a jövőért, óvjuk a fiaink, unokáink, utódaink békés holnapját” — fogalmaz Brutyó János könyve végén, a munkásemberek egyszerűségével és tisztaságával. (N—KS) A Corvina és a Panoráma tervei Az utazó emberek számára készült és a jövőben megjelenő könyvekről, kis kalauzokról és reprezentatív albumokról tartott tájékoztatót Budapesten, a Hírlapkiadó Vállalat klubjában a Corvina és a Panoráma Kiadó. A tájékoztatót az Ujságírószö- vetség idegenforgalmi szakosztálya szervezte és az eseménnyel egyidőben megnyitották. a Blaha Lujza téri klubban az idegenforgalmi szakkönyvek kamarakiállítását. Megyénk lakóit legközvetlenebbül érintő hírek a tájékoztatón közöltekből: a Panoráma idei megjelenési tervében szerepel a többi között a „mini-útikönyv” sorozatban a Dél-Dunántúlt bemutató könyvecske. A Corvina Kiadónál pedig 1982-re várható Kolta János munkája, a Délkelet-Dunán- túl. A turistát természetesen minden kiadvány érdekelheti, amelyik elkalauzolja egy- egy alkalommal, ezért megemlítünk néhányat a kiadók terveiből. Az éppen 25 éves Corvina Kiadó egyik nagyszabású vállalkozása: ebben az évben jelenik meg, magyarul, németül és angolul, 1981—1982-ben további 3—4 nyelven, több mint 200 színes fotóval a reprezentatív Magyarország-könyv. Sok egyéb mellett az idén várható könyv a magyar borról, fotóalbum a Horto- bágyról. Minden kiadvány több nyelven. Az 1981-re tervezett könyvek közül hármat említünk: Tokaj és vidéke — táj változó fényben, Városalbum Szentendréről és Barangolások Nyugat- Dunántúlon.- Természetesen újabb útikönyveket is kiadnak. A tájékoztatón több kiadói szakember elmondta egyik fő gondjukat, hogy nehéz lépést tartani a városok változásaival, sok minden elavul, illetve hiányzik az útikönyvekből, a hosszú nyomdai átfutás miatt. A Panoráma Kiadó, illetve a Medicina Kiadó Panoráma főszerkesztősége elérte az elmúlt évtized alatt, hogy Európa csaknem minden országáról készített útikönyvet. Sőt, általában nem is egyet, hanem különböző méretű, tartalmú kiadványokat, például a fővárosok legtöbbjéről. A Panorámának vannak úgynevezett nagy útikönyvei, amelyekben nemcsak földrajzi, irodalmi, művészeti ismertetést adnak az Utazó vagy utazás előtt álló magyar és külföldi embereknek, hanem tájegységenként ismertetik az országokat és a nagyobb városokban utcáról utcára kalauzolják a vendéget. A külföldi városkalauzok szintén teljességre törekednek, szűkebb témakörükön belül. Vannak továbbá mini-útikönyvek és külföldi kis útikönyvek is a kiadó munkái között. Az 1981-es megjelenési tervben szerepel a Panorámánál például Ausztrália és Oj-Zéland nagy- útikönyve, a külföldi városkalauzok közül Kijev, a mini-útikönyvek sorozatban négy könyv, közöttük a Délkelet-Lengyelország. Kiadják még, ugyancsak jövő évi megjelenést tervezve az Alföld gyógyfürdőiről szóló könyvet és a budapesti utcajegyzéket. G. J. Rádió Az emlékmű A közelmúlt Lenin-évforduló — szerintem — egyik legjobb rádiós megemlékezése az április 21-én elhangzott dokumentumműsor volt, Gábor László összeállítása: Az Emlékmű. Az emlékmű (írjuk most már kis kezdőbetűvel) a Kossuth-díjas Varga Imre Mohácson található Lenin-szobra, a művész talán legnagyobb hatású alkotása. Ezzel kapcsolatban eszembe jut, mert ide is vonatkoztatható Sziklay Lászlónak a Világosság című folyóirat 1976 júliusi számában megjelent írásából egy idézet: „Az emlékmű mindig befejezett, végleges, mozdíthatatlan. Készen áll. Lehet lábához közeledve letenni az ünnepi koszorút, ka- laplevéve megállni, Jelnézni rá. S lehet azután továbbmenni. Hátatfordítva.” Nos, Varga Imre Lenin-szobrával épp ezt nem lehet megtenni. A dokumentumműsor páratlan érdeme, hogy ezt még azok számá. ra is hihetővé tette, akik soha nem látták a lépcsőn lefelé haladó, kissé fáradt, valamelyest gondterhelt, tehát cseppet sem önnön apotheózisaként megjelenő, hanem teljesen emberi Lqnin-figurát. Rádiós eszközökkel láttatni egy szobrot, ezt bajos másnak minősíteni] mint bravúrnak. — Jó volt G\ábor László montázstechnikája is, melynek segítségével 1974-től napjainkig terjedő újságcikk-idézeteket kombinált frissiben megszólaltatott járókelők és gyerekek szavaival, a város tanácselnökének véleményével, végül pedig magának az alkotónak megszólaltatásával. Nem mindegyik kérdés volt sikeres. Ezt Varga Imre félreérthetetlenül meg is mondta, amikor azt tudakolták tőle, hogy ma másképpen készítené-e művét. („Lehet. De nem biztos, hogy jobban.’’) Arra az ugyancsak nem remekmívű kíváncsiskodásra, hogy hová tart a lépcsőn mindenki által jól láthatóan lefelé haladó alak, legköltőibben Fischer János tanácselnök válaszolt. („Közénk jön, egyelőre azonban mi megyünk közelebb hozzá.’’) Varga Imre utolérhetetlen emlékműszobrainak valahol itt rejlik a legnagyobb varázsa. Radnóti egy híd karfájának támaszkodik, Károlyi, Táncsics szintén földközelben van és a mi Prométheuszunk (kérem az olvasót, hogy ne vélje véletlennek a tulajdonjogi meghatározást) szintén elérhető ponton van — épp elegen mászkálnak a lábánál. A szobroknak ez a posztamensnélkülisége átcsaphatna modorosságba is — másnál, de Vctrga sokkal nagyobb művész annál, hogy ilyesmi vele előfordulhasson. Alighanem ő az a szobrász, akiről legtöbbet írtunk lapunkban. Mivel a Prométheusz születése idején nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy többször is járhattam műtermében, a személyes megfigyelés és tapasztalat erejével hitelesíthetem bensőséges kapcsolatát alkotásaival. Azt mondta ugyan a műsorban, hogy elkészülve „A szobrok tőlünk függetlenné válnak és vagy megélnek, vagy sem.” Ez természetesen igaz, bármilyen alkotásra vonatkoztatva az. De a művész azért egy hajnalon lesben állt a szobra előtti téren, figyelte művét és a lépcsőn üldögélő, boltnyitásra váró falusiakat. „Reggeliztek, fel-felnéztek rá, komáz- tak vele.” Ami annyit jelent, hogy embereknek embert alkotott és ez volt a célja. Az már csak a művészeti képzés terén csiszoltabbakra tartozik, hogy ugyanabban a kompozícióban Lenin kétszer szerepel. Egyszer a — mondjuk így — „gyurkóian” emberi, másszor fenn a zászlón az eszme hordozója, az emberek fölé magasodó apo- theózis. Ez Aradi Nóra művészettörténész megfogalmazása szerint „egyszeri, nem megismételhető megoldás” és természetesen nem szorul csiszolásra. A környékbeli (csak az ottani?) közműveltség annál inkább. A riporter egyáltalán nem bonyolult kérdésére, hogy ki volt Lenin, a következő válaszokat kapta a minden bizonnyal találomra megkérdezettektől: szovjet katona, költő, hadseregparancsnok, Magyarországot is felszabadította, a forradalom vezetője hazánkban. Eddig az általános iskolások. A felnőttek: Valaki az 1848-as időkből, jobbat akart, ő kezdte a demokráciát, falun az ember nem tud mindent. A kevés számú jobb választ szándékosan mellőzöm, mert úgy tűnik, ezzel és az előbbiekkel jobban sikerült érzékeltetnem egy 55 perces rádióműsor sokoldalúságát. Az 55 percnél érdemes megállni egy szóra. A szobrot évek óta ismerem, ezért is hallgattam meg az adást. Meg azért, mert elképzelhetetlennek tartottam, hogy egyetlen szoborról ilyen hosszú ideig élvezetes műsort lehessen adni. Boldogan beismerem, hogy tévedtem. Sikerült. ORDAS IVÁN Tv-jegyzet Ifjúság-minőség A Staféta című műsor általában időszerű témákkal foglalkozik, olyan problémákat vet föl, amelyeken érdemes elgondolkodni, megoldásukkal foglalkozni. A szerdánként jelentkező műsor a „Tíz perc ifjúság” alcímet viseli, így joggal várható el, hogy témája ifjúság- politikai, vagy legalábbis a fiatalságot érintő legyen. Nem így volt ez gz elmúlt szerdán. A Pomezanski György szerkesztette műsor kam'erái a Dunántúli Napló cikke nyomán Pécsre látogattak, a Sütőipari Vállalat egyik üzemébe, ahol bevezették a minőségi premizálást. A riportban egy ifjú pék szakmunkás és egy fiatal mérnöknő mondta el, hogy naponta pontozzák az ott gyártott kenyér és péksütemények minőségét, s a pékek az elért pontszámok alapján kapnak (illetve nem kapnak) minőségi prémiumot, havonta maximum 550 forintot. Az ifjú péktől megtudtuk, hogy a kenyér minősége — sajnos — nem csak rajtuk múlik, hanem a kapott anyagon is, sőt, a szállítás is gyakran — szinte rendszeresen — ront a sütőipari termékek minőségén. Tehát a pécsi pékek — nagyon helyesen — anyagilag is érdekeltté vannak téve abban, (az ötlet mindenütt követésre érdemes>, hogy a vásárlók milyen kenyeret, kiflit, zsemlét esznek. __ S zámomra — s biztos vagyok benne, hogy a többi néző számára is — egyetlen kérdés maradt. Történetesen az, hogy a Staféta április 23-i adása miért volt ifjúsági műsor. Talán csak a fiatal szakmunkásoknak kell jó minőségű termékeket előállítaniuk? Azaz, a minőség témában csak ők az érdekeltek? Az idősek nem? Bizonyára ez nem így van. A Pécsett bevezetett minőségi premizálás minden bizonnyal egyformán érinti a húsz- és ötvenéves pékeket. Arra gondolok, hogy a riporter ebből az apropóból akarta bemutatni a valóban szimpatikus szakmunkást. Ilyen formában ez öncélú és furcsa volt. Hiszen a műsor, a téma egyformán szólt — és kellett szólnia — fiatalhoz és időshöz. Hiszen a minőség témaköre mindannyiunké. Az egész országot érintő problémát nem szabadna csak a fiatalokra írni, a megoldást csak tőlük várni, s egyáltalán nem hasznos a középkorúakat és az időseket ki- rekeszteni belőle még oly módon sem, ha csak egy tízperces tévéműsorról van szó. V. HORVATH MÁRIA Ferenczy Noémi emlékkiállítása A simontornyai várban szerdán nyílik meg Ferenczy Noémi emlékkiállítása. A gobelinjeiről híres művésznek ezúttal akvarelljeit, rajzait, a gobelinterveket bemutató kartonjait láthatják az érdeklődők. A kiállítás június 30-ig tart nyitva. Képünk: Kévekötő (akvarell). Kossuth-könyvek Győri: Szabálytalan haditudósítás Alig egy évvel az események után már napvilágot látott Győri Sándor könyve a kínaiak vietnami támadásáról. A szemtanú hitelességével írja le a szerző, mi is történt 1979 februárjában a vietnami—kínai határon. Sőt, ennél többet tesz, a dokumentumok hitelességén túl megmutatja a támadás előzményeit és hátterét is. Bemutatja az egyszerű vietnami emberek hősiességét, hazaszeretetét. A kormány és a párt hivatalos álláspontján, szinte napról napra megújuló békejavaslatain kívül felmutatja egy nép békevágyát is. Egy népét, amely harc helyett végre termelni, élni és alkotni szeretne, ha ebben az imperializmus és a kínai sovinizmus meg nem akadályozná. A kötetet a helyszínen készített fotók egészítik ki.
