Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-30 / 100. szám

1980. április 30. ^fePÜJSÄG3 Éljen társadalmunk vezető ereje: a Magyar Szocialista Munkáspárt! Május elsején is dolgoznak Szőlőtelepítés negyven hektárén Hatalmas földmunkálatok folytak az ősz és tél folyamán Szekszárd mellett, a 6-os és a siófoki út szomszédságában. A szekszárdi Aranyfürt Termelőszövetkezet telepít itt szőlőt negyven hektáron. A telepítés jó ütemben halad, a hetvenezer vessző még a hét folyamán a földbe kerül, igaz a munka ünnepét itt munkával töltik, kihasznál­va a kedvezőre fordult időt. Dombóvári Unió Ipari Szövetkezet Vb-ülés Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Dombóvár városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága tegnap délután megtartott ülésén meghallgatta Gálosi Jánosnak, a KIOSZ városi titkárának tájékoztatóját a Dombóváron és a város kör­nyéki községökben működő kisiparosok szolgáltató tevé­kenységéről. A tájékoztató szerint a KIOSZ dombóvári körzeti csoporthoz tartozó kisiparosok létszáma az el­múlt évben 48 fővel emel­kedett. Jelenleg 301 főfog­lalkozású, 179 munkaviszony mellett gyakorolja iparát, 69 pedig nyugdíjas korú kisipa­ros. A kisiparosok szolgáltató tevékenységével a lakosság általában elégedett. A pana­szok száma minimálisra csökkent. Viszont egyre ne­hezebb az utánpótlást tanu­lókkal megoldani. Csupán kilenc tanuló képzése törté­nik kisiparosnál. Gátolja a szolgáltatás bővítését a vá­rosban a műhelyek hiánya. Ezután a városi művelő­dési központ és könyvtár egyéves munkájának tapasz­talatairól számolt be Bali- pap Ferenc igazgató. Mint ismeretes, Dombóváron 1979. április 3-án adták át a váro­si művelődési központ és könyvtár új épületét. Ezzel jelentős előrelépés történt a város és városkörnyék köz- művelődésében. Alapvető feladatuknak tekintik a munkahelyekkel már koráb­ban megkezdett együttmű­ködés stabilizálását és fej­lesztését, a korszerű tartalmi tevékenység legcélszerűbb gyakorlatát. Megvalósítot­ták a „nyitott ház” műkö­dési rendszert, melynek le­hetőségével a működés ed­digi két hónapja alatt kö­zel 350-en éltek. Az amatőr művészeti csoportok munká­jának színvonala általában emelkedett. A jelentősen megnövekedett kiscsopor­tos tevékenység mellett a legkülönbözőbb igények és érdeklődés kielégítésére al­kalmas műsoros rendezvé­nyeket szerveztek. Az új intézményben jelentősen nőtt a könyvtári tagok, olva­sók és a könyvtári rendez­vények száma is. Például az elmúlt évben 62 gyermek­rendezvény volt a könyvtár­ban. MAGYARSZÉKI ENDRE (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A múlt évi gazdasági és mozgalmi eredmények el­ismeréséül a Dombóvári Unió Ipari Szövetkezet kol­lektívája megkapta a Köny- nyűipari Minisztérium és az OKISZ elismerő oklevelét. A mindössze ötéves múltra viszatekintő szövetkezet ta­valy 308 milliós termelési értéket produkált. A nyere­ség közel 43 millió. Az eredmény értékét növeli, hogy azonos dolgozólétszám mellett egyértelműen a ter­melékenység és hatékony­ság javításából származik. A Gamma Művek a né­hány hét múlva nyíló tava­szi BNV-n új nukleáris diagnosztikai műszereket, saját fejlesztésű adatfeldol­gozó rendszert, különböző kvarckristályokat mutat be. A vállalat vezetői keddi saj­tótájékoztatójukon elmond­ták, hogy a Gamma ilyen jellegű termékeit a hazai ko­hászat, energiaipar és vízügy területén szinte mindenhol használják, s a vállalat gyártmányszerkezetét licenc­A tegnapi ünnepi ^küldött- gyűlésen Gyerő András, a KISZÖV elnöke méltatta a szövetkezet munkáját és ad­ta át a kitüntetést. Az ün­nepség keretében harminc­egy dolgozó kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést és a vele járó pénzjutalmat. A megye legnagyobb ipari szövetkezetében 181 ezer fo­rintot fizettek ki a törzsgár- datagoknak. Az ünnepségen részt vett Vidóczi László, a Dombóvár városi Tanács elnöke és Szőcs Kálmán, a városi pártbizottság titkára. WILHELM ADAM vásárlásokkal is korszerűsí­ti. Egyre több, automatizá­lást szolgáló elektronikus műszert szállítanak külföld­re. Az utóbbi időben előtér­be került az energiatakaré­kos automatikák tervezése és gyártása. A Gamma Művek sajtó- tájékoztatójával megkezdő­dött a tavaszi BNV-n részt­vevő iparvállalatok, mi­nisztériumok tájékoztató so­rozata. Kukoricát feldolgozó gyár A Szeszipari Vállalatok Trösztje exportfejlesztési hitel­ből kukoricát feldolgozó gyárat épít Szabadegyházán. A mezőgazdasági növényből — 1981 közepétől — ipari fel- használásra folyékony cukrot és évente kétszázezer hekto­liter szeszt készítenek. Gyártanak majd még az olajipar­nak kukoricacsírát és fehérjetartalmú takarmányféléket is. Képünkön: az épülő gyár makettje. A Gamma Művek BNV-sajtótájékoztatója Csatlakozó jelölőgyűlések (Folytatás az 1. oldalról.) Nagykónyi Nagykónyi, Koppányszántó és Értény választópolgárai szép számmal gyűltek össze hétfőn este Nagykónyiban, a művelődési ház színházter­mében, hogy részt vegyenek a 6. választási körzet csatla­kozó jelölőgyűlésén, ami a Himnusz elhangzásával kez­dődött. Az elnökségben he­lyet foglalt Császár József, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Király Jó­zsef, a tamási járási pártbi­zottság titkára, valamint a járás és a község állami, po­litikai és társadalmi vezetői. Molnár János, a Koppány- menti Egyesült Termelőszö­vetkezet elnöke, aki egyben a gyűlés levezető elnöki tisz­tét is betöltötte, köszöntötte a résztvevőket, majd átad­ta a szót Grill Ferencnek, a megyei tanács vb tamási já­rási hivatala vezetőjének, aki megtartotta választási beszédét. A szónok először a kiemelkedő jelentőségű poli­tikai események évéről — a XII. pártkongresszus, felsza­badulásunk 35. évfordulója, az országgyűlési képviselői és tanácstagválasztások —, 1980-ról szólt, mely az V. ötéves terv befejező, s egy­úttal a hatodik ötéves terv­re való felkészülés esztende­je is. Indokolt tehát — mon­dotta Grill Ferenc —, hogy fokozott gondossággal ele- • mezzük társadalmi, gazdasá­gi építőmunkánk eredmé­nyeit és feladatait. — Az elmúlt évek legfőbb jellemzője, hogy tovább foly.' tatódott a megye felgyorsult gazdasági fejlődése. Tolna megye iparának termelése az V. ötéves terv első négy éve alatt gyorsan, 26,8 száza­lékkal nőtt, járásunkban pe­dig folyó áron számítva megkétszereződött. Az előadó a továbbiakban az elkövetkező időszak leg­Viszonylag gyakran látunk- hállunlk arról, hogy vállala­tok, üzemek, intézmények, azok szocialista brigádjai tár­sadalmi munkát végeznék egy-egy napközi vagy iskola építésekor, s gyarapítják fel­szerelésüket, játékaikat. De vajon az ifjabbakkal való tö­rődés mellett kapnak-e ön­zetlen segítséget a megye ti­zenegy szociális otthonának lakói és harmincöt öregek napközi jénék látogatói? A kérdésre dr. Tóth Ru­dolftól, 'a megyei tanács egészségügyi osztályának szo­ciálpolitikai csoportvezetőjé­től kaptunk választ. Dr. Tóth Rudolf számos példával bizo­nyította, 'hogy az idős embe­rek nem elfeledettek, hiszen sok munkahely, kollektíva se­gíti őket. Igen nagy támoga­tást ad az AGRQBER, amely együttműködési megállapo­dást is kötött a szociálpoliti­kai csoporttal, s ennek alap­ján szinte valamennyi szociá­lis létesítményt patronálja. Például tavaly mintegy 60 ezer forint értékű munkát végeztek a tengelici szociális otthon terepfellmérésekor és teljes vízellátási tervének el­készítésékor s a sárpili­si szociális otthonnak is díjtalanul készítettek ter­veket. Az elképzelésekben szerepel, hogy a gyöntoi szo­ciális otthonban új konyhát építenek, s ha ez megvalósul­hat, akkor szintén felkérik majd a tervezésre az AGRO- BER szocialista brigádjait. Rajtuk 'kívül említést érde­mel a dombóvári vasút dol­gozóinak példája, ugyanis ők mintegy hatezer forint érté­kű társadalmi munkát végez­tek a helyi szociális otthon­ban. Dunaföldváron az ÁFÉSZ minden évben ötezer forin­fontosabb tennivalói közül elmondta, hogy hazánk ter­mészeti adottságaira való fi­gyelemmel a mezőgazdaság kiemelt fejlesztése fontos fel­adat. ^,Ez ránk, Tolna me­gyében, a tamási járásban élőkre, dolgozókra különle­ges feladatokat ró. Hiszen a mi lehetőségeink jobbak az grszágos átlagnál. Éppen ezért ezt eredményeinknek is jobban kell tükröznie.” Ezután Grill Ferenc a Ha­zafias Népfront megbízásá­ból javaslatot tett a gyűlés résztvevőinek, hogy Szászi Gábort, a tamási Béri Ba­logh Ádám Gimnázium igaz­gatóhelyettesét jelöljék kép­viselőjüknek. A hozzászólók munkakollektíváik nevében tettek javaslatot Szászi Gá­bor jelölőlistára vételére. Amikor Molnár János szava­zásra bocsátotta Szászi Gá­bor jelölését, a jelenlevők egyhangúan megerősítették Szászi Gábor képviselői je­lölőlistára vételét. A jelölt megköszönte a bizalmat. Tevel Jól számítottak a teveliek, amikor az időjárás megja- vulását remélve az eredeti­leg tervezett 6 óra helyett hétfőn este csak fél 8-ra tűz­ték ki a 4-es számú ország- gyűlési képviselői választó- körzet csatlakozó jelölőgyű­lésének kezdetét. Ugyanis így az ismét tavasziassá vált időben tovább dolgozhattak a határban. A jelölőgyűlést a helyi mű­velődési ház nagytermében tartották meg, amelynek előterében nemrégiben ké­szült tablók szemléltették mindazt, ami 1960 óta épült Tevelen. Az utóbbi években végbement fejlődésről adott számot a gyűlés szónoka, Já­nos Jeromos, az MSZMP Bonyhád városi Bizottságá­nak első titkára is. Az ered­mények összegezésén kívül szólt a megnövekedett helyi és országos feladatokról, tot ajándékoz a bölcskei szo­ciális otthonnlak, s az OFO- TÉRT dolgozói évente kétszer ellátogatnak a szekszárdi öregek napközi otthonába, és díjtalanul javítják, igazít­ják az idős emberek szem­üvegeit. Szinte lehetetlen felsorolni a társadalmi munkát végző­ket és az ajándékozókat, de figyelemre méltó például az is, hogy a sárpilisi szociális otthont nagy mennyiségű ter­ménnyel segítik többek kö­zött a várdombi, a bátaszéki és a decs! téeszek, s a tamási öregek napközi otthonának kialakításakor a helyi költ- ségivetési üzem 30 ezer, a ve­gyesipari szövetkezet és az áfész 10—10 ezer forint érté­kű társadalmi munkát vég­zett. A GELKA díjtalanul javítja a szekszárdi öregek napközijének háztartási gé­peit, és a sárpilisi szociális otthonnak televíziót ajándé­kozott. Érdekesség, hogy egy ma­gát megnevezni nem kívánó szémély több hónapon ke­resztül havi ezer forintot kül­dött a bamalhátpusiztai szo­ciális otthonnak, majd egy összegben 10 ezer forintot adományozott. Ez azonban a ritkábbik eset, mert a külön­féle intézmények, vállalatok, üzemek dolgozóinak önzetlen segítése a jellemző. Az idősebbekről való tár­sadalmi gondoskodást azzal lehetne tovább javítani, ha az AGROBER-hez hasonlóan más szervek is felkeresnék a megyei tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai csoportját, ahol így rendszer­be foglalhatnák az eddigi, olykor esetenkénti segítsége­ket, társadalmi munkavégzé­seket is. amelyeket jó társadalmi légkörben, nyugodt állampol­gári közérzettel, öntudatos felelősségvállalással kell megoldanunk. Az előadó — társadalmi, gazdasági, politikai fejlődé­sünket elemezve — hangsú­lyozta többek között: minél gazdaságosabb munkára, mi­nél jobb minőségű termékek előállítására van szükség, s igen fontos az emberek munkavégzésük alapján tör­ténő megbecsülése, megíté­lése. Beszélt az előadó bel- és külpolitikánkról, a nemzet­közi helyzetről, a békéről és az enyhülésről, amely or­szágépítő törekvéseink el­engedhetetlen feltétele. Ezt követően ismertette a jelenlevőkkel: az április 25- én, Bonyhádon megtartott jelölőgyűlésen egyhangúlag ismét Daradics Ferencet vá­lasztották meg a 4-es körzet képviselőjelöltjévé, s java­solta, hogy a teveliek csat­lakozzanak ehhez. A felszólalók — Szauer János, Ambrus Lukács, Fü- zék Géza és Barabás Gáspár — egyaránt méltatták Da­radics Ferenc eddigi tevé­kenységét. Elmondták, hogy országgyűlési képviselőjük 1971 óta kifogástalan munkát végez választói érdekében. A méltatások mellett őszin­te, nyílt hangnemben termé­szetesen szó esett a meg­szüntetendő gondokról is. Megoldásra vár még Teve­len a vízellátás javítása; a Bonyhádra járó dolgozóknak jobb utazási lehetőségeket kellene biztosítani, legyen több szilárd burkolatú út a községben. Ilyen javaslatok és kérések hangzottak el, majd a gyűlés résztvevői egyhangúlag országgyűlési képviselőnek jelölték Dara­dics Ferencet, aki megkö­szönte a bizalmat, s ígére­tet tett arra, hogy megvá­lasztása esetén erejéhez és képességeihez mérten a le­hető legjobban képviseli majd választói érdekeit. Vállalták- teljesítették Május első napjaira a leg­korszerűbb Schindler-rend- szerű liftekkel cserélik ki a siófoki Aranypart szálloda­sorának elavult felvonóit — ezt a határidő előtti felada­tot vállalták és a munka me­nete szerint most már biz­tosra vehető, hogy teljesítik is a Ganz-MÁVAG dolgozói. Céljuk az, hogy az üdülési szezon kezdetére mindenütt üzembe helyezhessék az új lifteket. E hat felvonót ha­táridő előtt készítették el, így a szerelést is előbb kezd­hették meg, s most már a befejező munkák és a pró­bák vannak hátra. Nagy fi­gyelemmel ügyelnek d jó minőségre, a pontos szere­lésre, hogy a rendelők to­vábbra is bizalommal for­duljanak a vállalathoz. A Ganz-MÁVAG ugyanis most először kapott felvonók szál­lítására rendelést a hazai szállodaipartól. Az üvegipari művek bu­dapesti és nagykanizsai gyá­rának dolgozói az ampulla­ellátási zavarok megszünte­tését vállalták, s az ehhez kapcsolódó szervező munka már meghozta első eredmé- nyét. Az év első negyedében 109 millió ampullát szállítot­tak a belföldi felhasználók­nak, 46 milióval többet, mint tavaly ilyenkor, ezzel a gyógyszergyárak ampullahiá­nya megszűnt. Az év további szakaszá­ban is tartják ezt a szintet, így hiánnyal a következő időszakban sem kell számol­ni. A dolgozók vállalaton be­lüli átcsoportosítása, nem utolsó sorban a korszerű gyártósorok kiegészítése szá­mottevő ampullaexport felté­teleit is megteremtette. Társadalmi munka és más segítség

Next

/
Oldalképek
Tartalom