Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

Névnap: Rudolf A Nap kél 5.52 — nyugszik 19.36 órakor A Hold kél 7.40 — nyugszik 22.29 órakor Százkilencven évvel ezelőtt, 1790. április 17-én született és 83 éves korában, 1873-ban halt meg Pé- terfi Károly tanár, filozófiai és esztétikai író, akadé­mikus, a magyar nyelvű esztétikai irodalom úttörője. ÁPRILIS 17 CSÜTÖRTÖK O ÜNNEPI ülést tartott Simontornya nagyközségi Közös Tanácsa. A tanácsülé­sen megjelent dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács el­nökhelyettese, és átadta a megye települési verseny­ben elért első helyért járó vándorzászlót és a vele járó 1 millió forintot. Tavaly 11 millió forint értékű társadal­mi munkát végzett a község lakossága. Bölcsőde, óvoda, parkok és gyalogjárdák épül­tek társadalmi munkában. Az egy főre jutó társadalmi munka értéke meghaladja a kétezer forintot. ORSZÁGOS második helyezést ért el Németh Er­zsébet, a Bonyhádi Perczel Mór szakközépiskola negye­dik osztályos tanulója a szakközépiskolások orosz­nyelvi versenyén. A verseny döntője hétfőn volt Buda­pesten. A GYERMEKELÖADÄS Pakson. Nagy sikerrel, telt ház előtt adta elő egy ván­doregyüttes a Palkó meg a szamara, a Népművelési In­tézet által díjazott, zenés népi mesejátékot Pakson, a munkásművelődési központ­ban, az általános iskolások­nak. # A „MÜVÉSZPORTRÉ” sorozatban április 21-én, Faddon, a művelődési ház­ban Házy Erzsébet, Kos- suth-díjas, érdemes művész lesz a Váci Mihály klub vendége. Az esten közremű­ködik ötvös Csaba kiváló művész. Zongorán kísér Végvári Csaba zongoramű­vész. ^ CSAKNEM 90 KILO­METER hosszú turistautat újított fel az eltelt két évben a Tolna megyei Természet- barát Szövetség. A mecsek- vidéki intézőbizottság 20 ezer forinttal támogatta a turistajelzések újrafestését, valamint a csomópontokon, az útelágazásokon új eliga­zító táblák kihelyezését. Az idén még mintegy 20 kilo­méternyi turistaút, -jelzés felfrissítésével teljesen befe­jeződik a Tolnai dombvidék turistaösvényeinek felújí­tása. * A TOLNA MEGYEI Sütőipari Vállalat egyéves szakmunkásképző tanfolya­mot tartott az 1979—80-as oktatási évben, betanított munkások részére. Április 15-én 20 női és 4 férfi dolgo­zó eredményes sütőipari szakmunkásvizsgát tett. (Rumy Ernő) — RÉGÉSZETI szenzációnak beillő lelet került napvilágra Pécsett: egy XV—XVI. századi majolikamühely munkaeszkö­zeit és termékeit ásták ki a földből. A töredékesen fennma­radt ónmázas díszedények mű­vészi kidolgozása vetekszik a Mátyás király budai palotájában működött, híres majolikamű­hely kerámiáinak színvonalával. Határidő: június 30. a címe a Válaszolunk hallgatóinknak kü­lönkiadásának, amely a Petőfi rádióban hangzik el 9 óra 40 perckor. Éz év január 23-án, a XVIII. kerületi toronyház ne­gyedik emeleti lakásában kidőlt két közfal. Miért késik a hely­reállítás? És hol vannak a fele­lősök? Az Ereszd el a szakállamat! című, 1975-ben készült magyar filmet a tévé 1-es programjában láthatjuk, 21 óra 10 perces kez­dettel. Pócsik Mihálynak, az Elhajlásvizsgáló Hivatal új, fia­tal munkatársának friss, fon­tos elképzelései vannak, 's „ta­lálmányát” azonnal benyújtja a hivatal vezetőinek... Jelenet Bacsó Péter filmjéből + SZELLEMI VETÉLKE­DŐ. A BONY KS Tolna me­gyei Cipőipari Szövetkezet bonyhádi telephelyének KISZ-bizottsága a szövetke­zet bonyhádi, szekszárdi, paksi és tolnai telephelyein működő szocialista brigádjai részére szellemi és ügyességi vetélkedőt rendezett a bony­hádi művelődési házban. A vetélkedőn 14 brigád 42 ver­senyzője vett részt. (N. I.) O A BORÍTÉKOS SORS­JEGY akcióban, április 12-én 10 000 forintot nyert az OTP paksi fiókjának körzetében Vajda István ajkai lakos, a paksi atomerőmű dolgozója. A nyeremény kifizetése az OTP paksi fiókjánál április 14-én megtörtént. A MEGKEZDŐDÖTT Te­velen egy fedett lőcsarnok építése, az MHSZ, a terme­lőszövetkezet és a tanács közös beruházásában. Még a félév végéig át is szeretnék adni a létesítményt. # ORSZÁGJÁRÓ DIA­KOK találkozója. Megkez­dődtek az előkészületek az országjáró diákok Tolna me­gyei találkozójára, amelyet az idén a váraljai parkerdő­ben tartanak, május 23—25. között. A fiatalokat gazdag programmal várják me­gyénkbe. i 20-25 fok Várható időjárás ma estig: kevés gomolyfelhő-képződés, csapadék nél­kül. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 20—25 fok között. Bankszékház épül Szekszárdon A város központjában hamarosan új irodaház építését kezdik el. Az MNB megyei fi­ókjának új épülete fúrt cölöpalapozással készül, négyszintes lesz, földszintjén árkádokat alakítanak ki. A munkaterületen jelenleg a bontást végzik. Az épületet még ebben az évben le alapozzák, átadása 1982-re várható. Növényvédelmi előrejelzés A fakadó almafákon elkezdő­dött a levéltetvek, valamint a takácsatkák kelése. A fertőzött fákat lehetőség szerint a virág­zás előtt részesítsük növényv6- ciőszeres kezelésben. A perme­tezés szükség szerint megismé­telhető a fák elvirágzása után. A virágzás időszakában a fenti kártevők elleni permetezésre — a méhek védelmét szem előtt tartva — nincs mód. Mindkét károsító ellen fel­használható' a Pol-Akaritox, vagy a Bi 58 EC, vagy az Ainthio 33 EC. Mindhárom folyékony készítmény. Adagolásuk azon­ban eltérő, Pol-Akaritox-böl 1,5 —2,0 dkg-ot, Bi 58 EC-ből 0,75— 1,00 dkg-ot mérjünk 10 liter per- metléhez. Az Anthio »3 EC mennyiségét a gyümölcsösterüiet arányában kell megállapitani. A mennyiséget az engedélyokirat literben adja meg. Eszerint 100 m2 gyümölcsös területre 28—32 cm2 tömény növényvédő szert számítsunk, amit 8—10 liter per- rmetlében juttathatunk ki. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás „Kilósbolt” OL VAST AM Miért tanul az ember? Nem hiszem, hogy egyedül állok, amikor az apámtól oly gyakran hallott bölcsességet egy generációval to­vábbítva, magam, is mondom több-kevesebb sikerrel a fiamnak: nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz! Azonban úgy hírlik, többen is akadnak olyanok, akik azért serkentik tanulásra gyerekeiket, mert azt tartják fontosnak és elsődlegesnek: minél nagyobb iskolai végzettséget bizonyító „dokument” legyen felnövő fiük­lányuk zsebében. A diploma persze feltételezi a magas fokú tudást, de hibás az a szemlélet, amely szerint az abszolutizált jó bizonyítvány és végzettség a fő cél, a tulajdonképpeni lényeg. Helytelen nézet ez, hiszen kimondhatatlanul, de va­lójában a minél nagyobb tudás megszerzésének alá­rendeléséről van szó, pedig az úgynevezett dokumentu­mok csupán gyümölcsei az ismeretanyag napról napra való szakadatlan gyarapításának. És a végcél helyett ez utóbbira kell helyezni a hangsúlyt. Ezért is mély­ségesen egyetértek a felnőttként általános iskolát vég­zett és szakmunkássá vált asszonynak azzal a monda­tával, amelyet a tegnapi Népújságban olvastam: „Nem mindegy, hogy mi van az ember igazolványában, de az sem mindegy, hogy mi van a fejében!” Mert mégiscsak a fej az elsődleges! —szék Párbeszéd Szekszárdon. az Arany Já­nos utcában egy régi üzletet átalakíttatott a Népbolt, s itt rendszeressé teszik a „kilós áruk” forgalmazását. Tegnap reggel nyílt meg az üzlet, ez­úttal Győrből beszerzett mű­bőröket és különféle fonala­kat kezdtek árulni. A készlet körülbelül két hétig lesz ele­gendő, akkor más árut, a gyá­rakban végekben, fonalak fel­vetésekor megmaradt készle­tet szerzik be, és hozzák for­galomba. Az első nap-a kilós árukból igen sok fogyott. Turkálás, válogatás a mű­bőrös pult előtt. Fotó: Ka. — Néni kérem, nincs magának olyan fékezős babakocsija? — Nincs. Látod, a kisfiú már nagy, jövőre iskolába megy. — És hol van a kocsija? — Az unokatestvérénél. — Nekem olyan egész kicsi is jó lesz. — S mit csinálsz vele? A kistestvérednek kell? — A! Nincs nekem kistestvérem. — S mit csinálnál, ha lenne babakocsid? — Gyűjtenék bele mindent. Ilyen lomolós nap van ma. Kiteszik a ház elé, ami nekik nem kell. Ez a zacskó is már tele van. — Ennek az autónak hiányzik a kereke. Nincs otthon já­tékod? — De van. Csak én papírt akarok gyűjteni. — S a pénzt mire költöd? — Virágot veszek az apukámnak. — Születésnapja lesz? — A sírjára viszem. Meghalt. — Beteg volt? — Ráomlott a pinceboltozat. Nem olvasta az újságban? Még engem is beleírtak: árván maradt Csicsó Józsika má­sodikos. Bizony. En meg a testvérem. — Nem emlékszem. Tudod, majdnem mindennap írnak balesetekről. — Pedig erre emlékezhetne! Az én apukám volt! — Sajnálom, Józsika.... — Ne sajnáljon. Én majd gyűjtök papírt és lesz pénzem. Ezt a sok vacakot meg kidobom ide a kukába. Tényleg nem ér semmit. — A Kisdobost azért olvasd el. — Persze azt megtartom. Elolvasom, aztán hozzáteszem a többi papírhoz és beviszem a MÉH-be. Ha összekötöm szé­pen, többet adnak érte. És akkor veszek virágot az apukám­nak. Szóval nincs kocsi? — Nincs, de keresünk egyet. — Muszáj lenne, jobban boldogulnék. Holnap is erre jön? — Persze. Mindennap, ilyenkor, négy után. — Jövök megint, jó? Beszélgetünk, és szerzünk egy kis­kocsit. És biztos, hogy megvár? — Megígérem. Holnap négykor, ugyanitt. — Rendben van. Akkor ezt elintéztem. d. varga Polgári védelem (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Paksi Állami Gazdasig üzemi pv.-parancsnoksága az 1980. évi kiképzési-intézke­dési terve alapján, március 17—19—21-én hajtotta végre önelszámoló egységeiben a tervezett polgári védelmi gyakorlatokat. A felkészítés elméleti ok­tatással kezdődött. Az üzemi parancsnokság tagjait Kígyós József őrgy. segítette az elő­készítő munkában. A parancsnokság párttag­gyűléseken kérte a kommu­nistákat, hogy politikai mun­kával segítsék az előkészítést és a gyakorlatok sikeres vég­rehajtását. A jó előkészítő munka meghozta a várt ered­ményt. A biritói, gerjeni és a gyapai kerületekben meg­tartott pv. üzemi önvédelmi gyakorlatok nagy figyelemről, jó polgári védelmi, szakmai felkészültségről adtak tanú- bizonyságot. Kiválóan hajtották végre a gyakorlatot az ÁNSZ szakasz, az önvédelmi szakaszok, a riasztó, mentő-mentesítő, a rendfenntartó, az egészség- ügyi és tűzoltó rajaink. A gerjeni üzemi önvédelmi szakasz kivételével a többiek (a biritói, gyapai, az ÁNSZ szakasz) 1978-ban részt vettek a „Gemenc 78” megyei bemu­tató módszertani gyakorlaton is. A most befejezett gyakorla­ton a parancsnokok és a be­osztott állomány bizonyítot­ták, hogy felkészültek arra, hogy bonyolult körülmények között is hatékonyan el tud­ják látni feladataikat, csök­kentve az emberi életben és az anyagi eszközökben vár­hatóan bekövetkező károkat. Bartus György pol. helyettes Laskagomba Borotáról Bócs-Kiskun megye déli ré­szén a borotai termelőszövet­kezet 1977 óta foglalkozik nagyüzemi módon laskagom- ba-termesztéssel. Évente 800 mázsa ízletes, húsos, fodros levelű laskagombát termeszte- . nek. Táptalajként mezőgazda- sági hulladékanyagokat, ku­koricaszárat és csutkát, szal- matöreket használnak. A zöldségtermesztési kutatóinté­zettel kialakított együttműkö­dés alapján itt próbálják ki nagyüzemi módon az új fajtá­kat és az új termesztési eljá­rásokat. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: H-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépén a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom