Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

1989. március 28. TiÉPÜJSÁG A Politikai Bizottság tagjai Benke Valéria Losonczi Pál J A KB titkára Gyenes András A KEB elnöke Moszkva Kádár János elvtársnak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának! Kedves Kádár elvtárs! A Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága és a magam nevében for­rón gratulálok önnek, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottsága első titkári tisztségébe történt megválasztásá­hoz. A Szovjetunióban jól ismerik és mélyen tisztelik Ónt, a népi Magyarország kiemel­kedő vezetőjét, aki immár csaknem negyed- százada a magyar kommunisták testvéri pártja Központi Bizottságának élén áll, a harcedzett forradalmárt, internacionalistát, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom kiemelkedő személyiségét, országunk' hű barátját. Nagyra értékeljük az ön sze­mélyes hozzájárulását a szovjet—magyar barátság ügyéhez. Meggyőződésünk, hogy a szovjet—magyar együttműködés pártjaink és népeink akaratának megfelelően a jövő­ben is fejlődik és elmélyül. Üj, kiemelkedő sikereket kívánunk ön­nek, kedves Kádár elvtárs, a szocialista Magyarország kommunistáinak, minden dolgozójának, a fejlett szocialista tár­sadalom építésében, az MSZMP XII. kong­resszusa határozatainak végrehajtásában. Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Vállaltak - teljesítették Munkasikerek a kongresszus négy napján A kongresszus négy napja alatt a dolgozók országszerte újabb és újabb munkasike­rekkel fejezték ki egyetér­tésüket a párt politikájával, elkötelezettségüket az ország szocialista céljai iránt. Négy nap alatt az előírtnál' 40 ezer tonnával több szenet termeltek a Magyar Szénbá­nyászati Tröszt dolgozói. A Mátraaljai Szénbányák bá­nyászai például 170, a tata­bányaiak 147, a borsodiak pedig 109 százalékos teljesít­ményt értek el a kongresszus ideje alatt. A szegedi olaj­bányászok a hét első négy napjában 17 ezer tonna ola­jat, 50 millió köbméter föld­gázt, 2500 tonna propán- butánt termeltek, túlteljesít­ve előirányzatukat. A jó mun­ka eredményeként az egész évre vállalt 2 ezer tonna he­lyett már 3 ezer tonna a többlettermelésük kőolajból. Derekas munkát végeztek a bakonyi bauxitbányászok is: 4 nap alatt 2 ezer tonnányi többletet adott a nyirádi, a halimbai mélyművelésű bá­nya és az iharkút! külszíni fejtés. Ez a többlet volt a feltétele annak, hogy az elő­írtnál száz tonnával több, jó minőségű timföldet gyárthat­tak a kongresszus ideje alatt az Almásfüzitői Timföldgyár dolgozói. A Magyar Vas- ós Acél­ipari Egyesüléshez tartozó 12 kohászati nagyvállalat is je­lentős munkasikereket ért el a kongresszus négy napján. A Dunai Vasmű acélművé­ben csaknem 2 ezer tonna, a Lenin Kohászati Művekben 1200 tonna, Ózdon pedig 800 tonnával többet gyártottak terven felül a kongresszus négy napja alatt. Az ózdiak teljesítették azt a külön fel­ajánlásukat is, hogy a társ­üzemeknek, a Csepel Vas­műnek és a Diósgyőri Lenin Kohászati Műveknek terven felül 3000 tonnányi hengerelt bugát gyártottak továbbfel- dolgozásra, amelynek felét már elszállították Diósgyőr­be, illetve Csepelre. A salgó­tarjáni kohászati üzemekben a kongresszus idején 25 ezer méternyi csőáruval készítet­tek többet a tervezettnél. Ezt azzal érték el, hogy egy hét­tel a határidő előtt átadták az új csőredukáló gépsort. A csepeli acélmű összesen 150 tonnával gyártott többet cső­gyári és hengerművi, illetve drótgyári alapanyagokból. Ezt a többletet a termelékenység több mint 6 százalékos javí­tásával biztosították. A Gagarin Hőerőmű az el­múlt négy napon 47 millió 600 ezer kilowattóra villamos energiát termelt, ami jelen­tősen több a tervezettnél. A visontai energetikusok arra törekedtek, hogy az energia- termelés fokozásával elősegít­sék az ország villamosener- gia-ellátásának zavartalansá­gát. Ez azért is jelentős, mert Visontán a helyszínen ter­melt, mindössze 1500 kalória értékű lignitből hazánkban a legalacsonyabb önköltséggel termelik a villamos áramot. A paksi atomerőmű építke­zésén a kongresszus napjai­ban a legnagyobb sikerek kö­zé tartozik, az 1-es reaktor­aknában a hermetikus födém vasszerelésének, szerelvénye­zésének befejezése. így már hétfőn megkezdődhetett a rendkívül nagy teherbírású födém betonozása, hermeti­kus burkolása, aminek el­végzését április 4-re vállal­ták. Az első reaktor partra- szállítása után, csütörtökön helyére került az üzemi fő­épület gépházában az atom­erőmű első, 220 megawatt tel­jesítményű turbógenerátora, amelyet a Ganz Villamossá­gi Művek gyártott. Az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári üzemében a kongresszus négy napja alatt 180 autóbusz gördült le a futószalagokról, köztük szov­jet és NDK exportra készülő városi buszok. Valamennyit hibátlanul, jó minőségben vették át a meósok. Ez idő alatt kezdték el az új, mű­szakilag továbbfejlesztett, 250-es luxus távolsági autó­buszok sorozatgyártását szov­jet megrendelésre. A koc­canásbiztos lökhárítóval, új billenőajtókkal, nagyobb tel­jesítményű motorral felsze­relt autóbuszokból az olim­pia kezdetéig 500-at adnak át a szovjet megrendelőknek. A szellőzőművek budapesti gyáregységének dolgozói a tervezett határidő előtt öt nappal átadtak két nagy tel­jesítményű ventillátort a Ma­gyar Hajó- és Darugyárnak. A hajdúnánási gyáregységben pedig március 31. helyett már csütörtökön megkezdték 71, ugyancsak nagy teljesítmé­nyű ventillátor szállítását az NDK-ba. Kiemelkedő munkasikerek születtek a kongresszus nap­jai alatt a baranyai szántó­földeken is. A kedvezőtlen márciusi időjárás okozta el­maradás pótlására a trakto­rosok 12—14 órás műszakok­ban dolgoztak és végeztek 65 ezer hektárnyi őszi vetés el­ső fejtrágyázásával. Sok­helyütt megszervezték, hogy az agronómusok műveleten­ként veszik át a táblát, azaz minden technológiai folya­mat befejeztével ellenőrzik a minőséget, s annak megfele­lően díjazzák a traktorosokar. A szovjet sajtó az MSZMP XII. kongresszusáról Moszkva, Kis Csaba és Fazekas Judit, az MTI tudó­sítói jelentik: Változatlanul jelentős ter­jedelmet szentelnek a szov­jet lapok az MSZMP XII. kongresszusáról szóló beszá­molóknak. Csütörtökön reg­gel a Pravda saját tudósítás­ban, a többi központi lap a TASZSZ jelentése alapján is­merteti a fontosabb felszóla­lásokat, a tanácskozás ese­ményeit. „Megbonthatatlan egység” címmel ír a kongreszusról a Pravda tudósítása. A lap kü- löntudósítói, B. Avercsenko és P. Bogomolov részletesen is­mertetik Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének felszólalását, kitérnek Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára be­szédének ismertetésére, kivo­natot adnak Sarlós István­nak, a Hazafias Népfront fő­titkárának és több más fel­szólalónak a beszédéből. Kü­lön kiemeli a tudósítás Lázár György megállapítását, a nemrég Budapesten aláírt gyártásszakosítási és kooperá­ciós szerződésekről, amelyek 1990-ig jelölik meg Magyar- ország és a Szovjetunió együttműködését ezen a te­rületen. A TASZSZ jelentése alap­ján a Pravda részletes beszá­molót közölt a szovjet párt­küldöttség látogatásáról a Magyar Optikai Művekben. Közli a lap Andrej Kirilenko beszédének szövegét is. A szovjet sajtó a kong­resszus napjaiban változatla­nul sok más magyar vonat­kozású hírt, tudósítást is kö­zöl. Magyarország felszabadulá­sa közeledő 35. évfordulója és az MSZMP XII. kongresszu­sa alkalmából szerdán este ünnepi gyűlést tartottak a Moszkva közelében lévő hí­res Kupavnai Textilgyár mű­velődési házában. A gyár dol­gozói kollektív tagjai a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság­nak, igen eleven, rendszeres gyakorlati kapcsolatot tarta­nak fenn több hasonló ma­gyarországi üzemmel, így a Csepeli és a Győri Textil­gyárral. I Kádár János Korom Mihály Németh Károly Aczél György Lázár György Óvári Miklós Sarlós István Gáspár Sándor Maróthy László Havasi Ferenc Méhes Lajos Brutyó János L I. Brezsnyev távirata Befejezte munkáját az MSZMP XII. kongresszusa

Next

/
Oldalképek
Tartalom