Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-18 / 65. szám

1980. március 18. KÉPÚJSÁG 3 Megyénket képviseiik (iO) Böcz Zoltán Eredeti és jelenlegi fog­lalkozása azonos: gépjár­mű-villamossági szerelő. A 11. sz. Volán Vállalat pak­si üzemegységében dolgo­zik, ugyanott, ahol tizen­négy évvel ezelőtt, az álta­lános iskola elvégzése után, megkezdte a szakma tanu­lását és — a mozgalmi munkát, mint KISZ-es. Közben tett egy kis „kité­rőt”, néhány évig otthon, Dunaszentgyörgyön dolgo­zott a termelőszövetkezet­ben — a KISZ-fiatalok az alapszervezet titkárává vá­lasztották — a néphadse­regben alapszervi, majd zászlóalj KISZ-titkár, le­szerelése után ismét Duna­szentgyörgyön tölti be a KISZ-titkári tisztséget és 1975-ben a paksi járási KISZ-bizottságba válasz­tották, tagja lett a végre­hajtó bizottságnak is. 1977-ben megnősült — paksi -lányt vett feleségül — és visszajött a Volánhoz. Ekkor már egy éve tagja a pártnak. Itt pedig műhely­bizottsági titkárrá válasz­tották. Közben elvégezte a mar­xizmus—leninizmus esti középiskolát, utána felvet­ték az esti egyetemre, ta­nulmányait tavaly fejezte be. Amikor Paks várossá vált. megalakult a városi pártbizottság, Böcz Zoltánt a városi pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagjá­vá választották. Tagja a „Dízel” szocialis­ta brigádnak. Példamutató szorgalmáért és azért be­csülik munkatársai, mert nvíltan és bátran nyilvánít véleményt akár eredmé­nyek. akár hiányosságok kerülnek szóba, akár kör­nyezetében vitatnak egy- egy kérdést, akár maga­sabb fórumon. A városi párt-végrehaitóbizottság- ban kezdettől fogva aktív, különösen a szocialista versenvmozaalom, brigád­mozgalom. az üzemi de­mokrácia kérdéseiben „van otthon”. Mint mondja, ha szót kapna a kongresszu­son. a szocialista brigád­mozgalomban elért ered­ményeikkel — vannak bő­ven, hiszen a volános bri­gádok sokat - tesznek az atomerőmű-építkezés dol­gozóinak zavartalan szállí­tásáért — és a mozgalom­ban rejlő, még fel nem tárt tartalékokkal foglalkozna. Nemrég jutott új lakás­hoz a Böcz család — ott él­nek a Katona József utcá­ban két és fél éves kis­lányukkal és négyhónapos • kisfiúkkal. (J) Tudósítóink írják H szolga Itatásokról „Divat” az ágyneműkölcsönzés Bonyhád szolgáltatási hely­zetéről a városi tanács vb termelési és ellátásfelügye­leti osztályán beszélgetünk Kránicz József osztályveze­tővel és Lakatos Lajos fő­előadóval. A szocialista és a magán- szektor áttekintésével, a ki­emelt szakmák és személyi szolgáltatások helyzetével kezdjük. A város ipari szol­gáltatásában 6 gazdálkodási egység vesz részt: a Tolna megyei Textiltisztító Válla­lat, Tolna megyei Szolgál­tatóipari Szövetkezet, a „BONY” Cipőipari Szövet­kezet, T. m. Ruházati Szö­vetkezet, T. m. Ruhaipari Szövetkezet és a Bonyhádi Vasipari Szövetkezet.) Szol­gáltatásokat végez továbbá, -elsősorban a lakásépítés és a karbantartás területén, a Bonyhádi Építőipari Szövet­kezet és a T. m. Festő- és Lakáskarbantartó Szövetke­zet. A hat kiemelt szakmá­ban összesen 104-en tevé­kenykednek. A magánkisipa­rosok száma a városban 120. Ebből 30 az építőiparban, míg a fennmaradó kilenc­ven, 29 különböző szakmában (a cipésztől a gumijavítóig) tevékenykedik. Míg a kisipa­rosok munkájára évek óta nem érkezett panasz, addig sajnos az állami vagy szö­vetkezeti szektorban a válla­lási határidő sok esetben el­húzódik. A kereskedelmi szolgáltatások terén jelentős az áruk házhoz szállítása, a méretre igazítás, kiemelkedő helyet képvisel a kölcsönzés, s ezen belül is az ágynemű­kölcsönzés. összegezve: a város szol­gáltatási helyzete megköze­lítőleg kielégítő, bár további folyamatos bővítést igényel. Erre viszont megvannak a kedvező lehetőségek is. BAYER BELA Pincehelyi gondok Kielégíti a község lakossá­gának igényét a Patyolat szolgáltatása. Mindez azon­ban csak a felsőruházat tisztítására vonatkozik, mert más ruhanemű tisztíttatásá- tól még idegenkedik a la­kosság ugyanúgy, mint az ágyneműcsere-akcióktól, amelyre csak szórványos igé­nyek mutatkoznak. Elegendő­nek bizonyul a GELKA- kirendeltség szolgáltatása. Helyben javítják a televízió­kat, rádiókat, s ha szüksé­ges, a háztartási gépek rendbe hozatalával besegít a tamási GELKA is. A vil­lanyszerelési munkát egy főállású és két mellékfoglal­kozású szakember végzi, s az igényeket kielégíti csak­úgy, mint az egy főállású gé­pi hurkoló és gépi hímző, valamint művirág-koszorú- készítő és a három főállá­sú tűzifa-fűrészelő. Igen elégedett a lakosság a két főfoglalkozású szoba- festő-mázoló munkájával, mégis sok a kontár ezen a területen. Nincs panasz az egy cipészre sem, aki gebi- nes rendszerben ki tudja elé­gíteni a jelentkező igényeket. Van még két lakatos és egy hegesztő — valamennyien mellékfoglakozásúak — ők azonban drágán dolgoznak. Mindössze egy férfi- és egy gebines női fodrász dolgozik, férfiszabó egyáltalán nincs, női szabó három működik, sok kontártól körülvéve. Az építőipari szolgáltatás ellátottsága vegyes. Elegendő a hét kőműves, a két bur­koló, nincs viszont vízveze­ték-szerelő, kevés az egy ács, így vígan dolgozhatnak a kontárok, nem tudja az igényt kielégíteni az egy má­sodállású bádogos és két asz­talos sem. A hiányzó köz­pontifűtés-szerelő munkáját más szakiparosok kénytele­nek elvégezni. A helyi sze­kérfuvarozást három főállá­sú fuvaros végzi, s annak ellenére, hogy a helyi tsz is nyújt fuvarszolgáltatást, az igényeket nem tudják kielé­gíteni, s e területen is sok a kontár. Nincs a község­ben kádár. DR. MOLNÁR ISTVÁN Tizennyolc kisiparos Mőcsény község Közös Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága 1979 őszén tárgyal­ta, hogy közigazgatási terü­letén (Mőcsény, Grábóc, Bá- taapáti, Mórágy), miként alakul a lakosság szolgálta­tási helyzete, kisipari ellá­tottsága. A vb megállapítot­ta, hogy az igények tovább növekedtek. A háztartási munkákat megkönnyítő gé­pek fokozottabb elterjedése, a magángépkocsik számának növekedése,' a magánerőből történő lakásépítés állami támogatása, újabb és újabb szolgáltató igényeket támaszt nemcsak mennyiségben, ha­nem minőségben is. Az igények kielégítéséhez jelen­tősen hozzájárulhat az álla­mi és szövetkezeti ipar kiegészítőjeként a kisipari szolgáltató tevékenység. A magánkisipar a Völgy­ség apró falvas területei so­kat tehet az ellátottság'hiá­nyainak csökkentése és a la­kossági igények minél jobb kielégítése érdekében. Ezt van hivatva segíteni az 1977. július 1-én hatályba lépett törvény is. Mőcsény közigaz­gatási területén " 1978-ban összesen 16 kisiparos tevé­kenykedett. 1979-ben a szá­muk 21 főre emelkedett. 1980-ban 9 főállású, 7 má­sodállású és 2 nyugdíjas kis­iparost tart nyilván az első­fokú iparhatóság. Több szakmában; így férfifodrász, cipész, rádió, és tv-szereíő, autószerelő, olajkályha- javító és -karbantartó, ács, bognár, stb. a községek ellá­tatlanok. Emiatt a lakosság esetenként arra kényszerül, hogy igénybe vegye a terü­letén buzgolkodó kontárok nem mindig szakszerű szol­gáltatását. Ilyen esetben ha­tóságilag fel kell lépni a kontárok ellen. Akkor vi­szont mit tehet a lakosság? Lemondjon a hibás háztartá­si eszközök használatáról, a lakóház tatarozásáról? Az állami és szövetkezeti ipar kisebb tatarozási, felújítási, karbantartási munkákra — mert úgymond nem kifizető­dő — nem vonul fel kis te­lepülésekre. A helyi tanács és a KIOSZ erőfeszítései el­lenére a kontármunkákban tevékenykedő szakemberek nem kérnek a területre mű­ködési engedélyt. Az ezzel kapcsolatos megbeszélések nem vezettek eddig ered­ményre. így aztán eléggé „döcög” a területen a szol­gáltatással szemben támasz­tott igények kielégítése. A tanács közigazgatási te­rületén tevékenykedik a he­lyi tsz építőbrigádja, a Bá- taszék nagyközségi Közös Tanács költségvetési üzeme és az itt működő lakáskar­bantartó szövetkezet kiren­deltsége vállal még építési jellegű feladatokat. A völgységi falvakban en­nek ellenére a lakosság ap­róbb munkái a legtöbb eset­ben kivitelező nélkül marad­nak. Ha aka'd is vállalkozó, azt nehezen lehet megtalál­ni, illetve munkába állását ki­várni. A bajokon úgy lehetne leginkább segíteni, ha.a kü­lönböző szolgáltató vállala­tok, szövetkezetek a kisebb falvakra is jobban kiterjesz­tenék a működésüket, LOVÁK ANDRÁS Forradalmi Ifjúsági Napok, 1980 Megyei ifjúsági nap Dombóváron A Forradalmi Ifjúsági Na­pok első kiemelt megyei ren­dezvényére március 15-én, Dombóváron került sor. Mindhárom nagy tavaszi év­fordulót megyei ifjúsági se­regszemlével ünnepük meg a fiatalok, a helyi KlSZ-bizott- ságok és az alapszervezetek rendezvényein kívül. Dombóváron a Béke-park- béli koszorúzási ünnepségen kívül megrendezték a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” verseny megyei döntőjét. A vetélkedés két kategóriában folyt. A gimnáziumok és szakközépiskolák versenyét tizenhat csapat közül a ' ta­mási Béri Balogh Ádám Gim­názium diákjai nyerték meg. A második helyet a legutób­bi verseny területi győztesei, a szekszárdi Garay gimna­zisták szerezték meg. Ez a két csapat képviseli majd megyénket a területi döntőn. Harmadik helyen a bonyhá­di Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola csapata vég­zett. Hét csapat képviselte a jö­vendő szakmunkásokat. A versenyt a lengyeliek nyer­ték, ők jutottak tovább a te­rületi döntőre. Az ifjúsági nap keretében került sor a Kazinczy szép kiejtési verseny megyei dön­tőjére is. A megye középisko­lásait Märcz Tünde, a dom­bóvári Gőgös Gimnázium, és Makács Gábor, a bonyhádi Petőfi Gimnázium tanulója képviseli az országos döntő­bén. A szakmunkástanulók ver­senyét Pálkovács Erika és vári 516-os szakmunkásképző Szummer Katalin, a dombó- tanulói nyerték. Városi ifjúsági nap Bonyhádon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Forradalmi Ifjúsági Na­pok programsorozata Boriy- hádon ifjúsági' nappal vette kezdetét, március 15-én. A Petőfi Gimnázium KISZ- bizottságának szervezésében elsőként a Kossuth- és a Petőfi-szobrot koszorúzták meg a gimnázium kertjében, melyet az ifjú KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtétele, valamint kitüntetésátadás kö­vetett. A három középiskola csapatainak kulturális vetél­kedőjére délelőtt 10 órától került sor a sportcsarnokban. A vetélkedő témája: Erkel Ferenc, .Munkácsy Mihály és Petőfi Sándor munkássága volt, felölelve ezzel a zene, a festészet és az irodalom te­rületeit. E programot „Az if­júság szerepe a szocializmus építésében” címmel előadás követte a kereskedelmi szak- középiskola kollégiumában. Változatos sportműsor és Wajda Márványember című filmjének vetítése zárta a gazdag programot, melyen mintegy 700 fiatal vett részt. BAYER BÉLA Ünnepélyes fogadalomtétel Munkaverseny Futomügyartas A Magyarkeszi Petőfi Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet dolgozói is csat­lakoztak a Budapesti Láng Gépgyár Sziklai Sándor szo­cialista brigádjának felhívá­sához. A termelőszövetkezet gépműhelyében dolgozó Pe­tőfi szocialista brigád kezde­ményezte, hogy szervezzenek a többi szocialista brigáddal együtt két kommunista szom­batot. A közös gazdaságban dolgozó 11 szocialista brigád 208 munkása csatlakozott a- felhíváshoz. Ezenk'vül to­vábbi műszakokat ajánlottak - fel a síérült gyermekek üdü­lőjének felépítéséhez. (Miiná- rik Lajos). A hazai és a külföldi pia­con is kapós magyar közúti járműipari termék a futómű, amelyet Győrött a Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyárban készítenek. A múlt évben 108 ezer futómű került le a sze­relőszalagokról. Ezekből 4 ez­ret építettek be a Rába jár­művekbe, 12 ezret az Ikarus- gyárnak szállítottak, a többit pedig külföldön, a szocialista és a tőkés piacon értékesítet­ték. Az idén teljesen befejező­dik a 67 ezer négyzetméteres új futóműgyár felszerelése, s jelentősen növelik a gyártást. Várhatóan 180—200 ezer kü­lönböző típusú, elsősorban hátsó futóműveket gyártanak 1980-ban, s ennek több mint 90 százalékát exportálják. Folytatják az új típusok ki­alakítását is. Nemrégen a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba szállítottak teszt­vizsgára új konstrukciókat, amelyek sorozatgyártását még az idén megkezdik. Csehszlo­vák megrendelésre is kifej­lesztettek speciális futómű­vet. Szénből villamos energia A Gyöngyös melletti Gagarin Hőerőművet a szomszédos külszíni fejtés, a Mátraaljai Szénbányák Thorez üzeme látja el szénnel. A bányából a tervek szerint ebben az év­ben hétmillió tonna szén kerül ki, de vállalták, hogy ezt 120 ezer tonnával túlteljesí­tik. Képünkön: a Gagarin Hű erőmű 200 MW-os blokkjának vezérlőterme.

Next

/
Oldalképek
Tartalom