Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

MÁRCIUS I SZOMBAT Névnap: Albin A Nap bél 6.25 — nyugszik 17.29 órakor A Hold kél 17.09 — nyugszik 6.17 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1905. március meg a Nőmunkás című lap első száma. 1-én jelent — KÖRNYEZETVÉDELMI társadalmi őrséget alakított Pakson a Hazafias Népfront városi bizottsága. A város kornyékének természeti érté­keid felnőttek és úttörők is vigyázzák a jövőben, terv­szerűen. O A TAMÄSI járás ön. kéntes rendőri csoportvezetői ma tartják évi rendes érte- kezüetiiket a járási pártbi. zottság tanácstermében, ahol értékelik az 1979-es észtén, dót és kidolgozzák az idei év m untkaprog ram ját. + „A HÁROM CITROM” című török népmesét mutat­ja be vasárnap délelőtt 10 órakor Szekszárdon, a me­gyei művelődési központ kis. termiében a Szekszárdi Óvó­nőképző Szakközépiskola Me. sék világa bábcsoportja. A bátor Három nő beszélget a megyeszékhely központjá­ban. Hangjukból, ideges gesztikulálásukból úgy tű­nik, hogy igen feldúlt ál­lapotban vannak. Néhány szóból összeáll a kép: a kartársnők munkaértekez­leten, termelési tanácsko­záson, esetleg raporton vol­tak a főnöknél. A két kü­lönösen hangosan „csivite- lőt” félbeszakítja a fehér- kalpos határozott hangja: — Hát én megmondtam a Kovácsnak ... alaposan. _ ? ? ? — Megmondtam, hogy én nem mondok semmit! — h — '■v, A POSTÁS szimfonikus zenekar ad hangversenyt március 10-én este fél 8-kor, a megyei művelődési központ színháztermében. Közremű­ködik Kovács Kornél fuvo­lán és Zempléni Kornél zon. gócán. Műsorukon szerepel többek között Csajkovszkij: V. szimfónia, DohnányiEmő: Változatok egy gyermekdalra és Huzella Elek: Concertino lyrioo. * A PUSZTAHENCSEI törpevíizmű építésének előké­szítésére megbeszélést tar­tanak a nagydorogi Közös Tanácsnál március 5-én. Pusiztiahenoséni régóta húzó­dik a jó vízzel való ellátás ügye, és nagy összefogásra van szükség a megvalósítás, hoz. — A TÄRSADALOMBIZ- TOSfTASI bizottság mozgat, mi és jogorvoslati tevékeny­ségéről, továbbá a Siimontor- nyiai Bőrgyár jogsegély, szolgálatának tapasztalatairól tárgyalt legutóbbi ülésén a szakszervezetek megyei taná­csának elnöksége. Szabad szombat — Raffai Sa­roltánál című műsor kezdési idő­pontja 9 óra 40 perc. Elhangzik a Petőfi Rádióban. Megismerhet­jük az írónő eredményteli élet­útját, aki tizenöt éve — vidéki pedagógus korában — versekkel jelentkezett. Azóta jelentős pró­zai művek sora és négy színhá­zi bemutató is fémjelzi nevét. Csányi László író, lapunk olva­só szerkesztője és Mohai Vendel Lajosné, a megyei múzeum mu­zeológusa működik közre a 16 óra 5 perckor kezdődő örökség — Irodalmi barangolás Tolnában című műsorban a tv 1-es prog­ramjában. Babits Mihály, Garay János, Petőfi Sándor, Vörös­marty Mihály, Illyés Gyula és Lázár Ervin megyénkben töltött éveiről, életművük fontos állo­másairól kap ízelítőt a néző Né­meth Nóra, a műsor idegenve­zetője segítségével. Az 1936-ban készült A nagy áb­ránd című filmet 21 óra 53 per­ces kezdettel sugározza a televí­zió a Jean Gabin-sorozatban. O 95 ÜJÍTÁST nyújtottak be tawally a MEÍDOSZ-hoz tairitozó vállalatok dolgozói. Ezek közül 76-ot elfogadtak, 71-©t már be is vezettek. Né. gyen kaptak „Kiváló újító” kitön tétésit. # GYERMEK SZÍNJÁT­SZÓ csoportok területi bemutatóját tartják március -0án délelőtt, 10 órától a dombóvári művelődési ház­ban, mely a Művészet és if­júság egyik rendezvénye. Ti­zenöt megyei csoport ad mű. sort, illetve mutatkozik be a közönségnek. A MÖZSÖN a közelmúlt­ban a Hazafias Népfront és a nyiugdájasldub szervezésében rendették meg a már hagyo­mányosnak számító házi bor­versenyt, amelyen 16 vörös és 32 fehér bor került zsűrizés­re. A lottó nyerőszámai 5, 17,41,62,72 A február havi tárgynyere mény-sorsoláson az 5. játék hét szelvényei vesznek részt Borult, párás idő Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan borult, párás .idő, átme­netileg felszakadozó felhőzet. Or­szágszerte havazás, szombaton északnyugat felől havas eső, eső. Időnként megélénkülő, többfelé megerősödő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton: általában 0, plusz 5 fok között. Átadás előtt Befejezéshez közeledik Szekszárdon a nyomda mellett lévő koordinált irodaház épí­tése, a kivitelező TAÉV március 31-re tervezi a műszaki átadást. Az épület föld­szintjén ZÖLDÉRT-üzlet és az Állami Biztosító kap helyet. (Fotó: G. K.) Tegnap történt Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Híreimet azért fűztem egy csokorba, mert valamennyi tegnap, február 29-én tör­tént Dombóváron, azon a napon, amely csak négyéven­ként ismétlődik meg. A meteorológiai tél utolsó napján a sűrű hóesés fehér­be öltöztette Dombóvárt. Ülést tartott a városi köz­lekedésbiztonsági tanács. Tengerdi Gyula rendőr szá­zados, a városi KBT titkára beszámolt az 1979. tevékeny­ségéről. Ismertette a város baleseti statisztikáját, mely szerint kiemelkedik a motor- kerékpárosok által okozott balesetek száma. A testület ezután az ez évi munkaprog­ramot hagyta jóvá. A városi tanács megálla­podott a Téglaipari Egyesü­léssel, hogy március közepé­től a dombóvári téglagyár részére megindítja a föld- szállítást, a tulajdonában lé­vő úttörővasúton. Szerencsés emberei is vol­tak e ritka napnak. Az OTP dombóvári fiókjában nyilvá­nosan kifizették a 7. játék­héten elért 13+1 találatos totónyerteseknek a nyere­ményt. A 80 ezer forintos nyereményt a kocsolai Vörös Csillag Mgtsz öttagú totózó­brigádja vehette fel. Szerencsés gyermek Rostás Mónika is, aki tegnap haj­nalban született a dombóvá­ri szülészeten, mert csak minden negyedik évben lesz születésnapja, és így sokáig fiatal marad. MAGYARSZÉKI ENDRE gépjármű­vezetőt FELVESZÜNK. Jelentkezés személyesen a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat személyzeti előadójánál, 7100 Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. (67) Táncház a A televízió is bekapcsoló­dik az országos méretűvé szélesedett táncház-mozga­lomba : hatrészes sorozatot készít az I-es stúdióban, el­sősorban a gyermek nézők számára. Az aprók tánca cl­televízióban mű műsor a népi tánc taní­tásához kíván segítséget ad­ni: dél-dunántúli, keleti pa­lóc, nyírségi, mezőségi, dél­alföldi és sárközi táncokkal ismerkedhetnek meg a leg­kisebbek. Ötletvásár (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A szekszárdi ÁFÉSZ nő­bizottsága a napokban ülést tartott, melyben — többek között — megtárgyalta a Fo­gyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsának ajánlásait a nőpolitikái határozatokkal kapcsolatban. A nőbizottság a jövőben is fontosnak tart­ja, hogy működésében első­sorban az érdekképviseleti funkció erősödjön. Növelni kell a szövetkezeti dolgozók körében a nők politikai mű­veltségét. A munkatervi ja­vaslatok a megváltozott gaz­dasági helyzethez igazodnak. A feladatokat egyeztették a KISZ-szel és a szakszerve­zettel. A javaslatok közül például a KISZ elfogadott kettőt, a régi szövetkezeti mozgalmi emlékek össze­gyűjtését és ötlevásár rende­zését a jobb munka és az áruellátás érdekében. A nőbizottság elnöke tagja az igazgatóságnak, ahol időn­ként beszámol a bizottság munkájáról, de menet köz­ben is jelzi a felvetett prob­lémákat, képviseli a nődol­gozók érdekeit, az áruellátás­ban tapasztalható észrevéte­leket. NÉMETH IMRÉNÉ Tájház-program Baranyában A Baranyában élő magya­rok, németek, horvátok nép­rajzi emlékeinek megőrzésé­re és bemutatására tájház- programot kezdeményeztek a helyi tanácsok. A régi, szép parasztházakat nem viszik skanzenbe, hanem helyreál­lítják és a helyén hagyják. Eredeti környezetükben élet­tel megtöltve mutatják be a jellegzetes falusi épülete­ket, amelyek tájházként új, méltó funkciót kapnak. Egy­szerre ölt bennük testet a műemlékvédelem és a mú­zeumi munka. A tájházak többsége táj­egységi múzeum lett. A sely- lyei talpasház például az Ormánság múltját idézi. Mecseknádasdon és Ófalu­ban kétszáz esztendős, jel­legzetes német stílusban épült parasztházakat állítot­tak helyre. A zselici dombok között megbúvó Magyarlukafán néprajzi alkotóházat hoztak létre. A fiatal népi iparmű­vészek műhelye egy száz év­nél is öregebb, jellegzetes dél-zselici parasztházban működik. Boldogasszonyfán a hajdani híres faragó, Hot­ter János munkáit helyezték el a tájházban. A mecseki Bakócán a nyolcvanéves népi kerami­kus, Sáfrány Géza munkái láthatók. Jelenleg is több új tájház kialakításán dolgoznak a szakemberek. A Szigetvár melletti Dobszán egy 1853- ban épült lakóházat állítot­tak helyre az ott élő lakos­ság régi bútorai, eszközei számára. A Dráva parti Fel- sőszentmártonban a baranyai horvátok életmódját és nép­művészetét bemutató múzeu­mot hoznak létre. IFA teher­gépkocsira — rakodást is vállaló — gépkocsivezetőt, adminisztrációs munkakörbe gépírni tudó dolgozót felveszünk. PIÉRT 17. lerakat, Szekszárd, Babits u. 1. (19) OL VAST AM Fü szerszám ok Gyermekkoromban nem volt készétel, hűtőszekrény­nek a pince szolgált, s a hajdani kortyba, kamra is sokkal tágasabb volt, mint a mai, hogy elférjen ben­nük minden. A fűszerszámoknak külön helye volt, s minden családban akadt egy bölcs öregasszony, aki gyűjtötte, szárította, elrakta azokat a füveket, amelyek az ételek ízesítésére szolgáltak, de szükség esetén gyó­gyítottak is. Aztán hosszú időre kiment a divatból az ilyesmi, készen kaptunk mindent, míg végre valaki rájött, hogy a régiek is tudtak valamit. S újra divatba jöttek a gyógyfüvek és a régi fűszerek, a boltokban megjelen­tek újra a már-már elfelejtett ételízesítők, mint a szerecsendióvirág, a gyömbér, a csillagánizs, boróka, borsikafű. A divat mintha tovább is terjedt volna, mint a kereskedelem figyelme, mert legutóbb két nagy­városunkban is hiába kerestem ezerjófüvet és fodor­mentát. Elfogyott, a Herbária nem szállít. Olvasom a Népújságban, hogy a Herbária tolnai üzemében felfedezték a „nagy üzlet” lehetőségét, épül az új üzemcsarnok, s 30 „profilcikkükön” kívül újdon­ságokra is készülnek. Talán nem feledkeznek meg a hagyományos cikkekről sem, s az ezerjófű is eltűnik majd a tolnaiak jóvoltából a hiánycikklistáról. cs. A horgászcikkek gyárában A MOHOSZ horgászcikk készítő és értékesítő vállalat üzeme több száz fajta cikket készít és szállít az üzletek­be a horgászidény kezdetére. Az úszókat nagy gonddal festik, ennél az eszköznél a színezéseknek is fontos sze­repe van. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES 1STVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom