Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-08 / 57. szám
^NÉPÚJSÁG 1980. március 8. / „... A község régi története szinte homályba vész. Leletek bizonyítják, hogy már q bronzkorszakban is lakták. Az első okirat, mely a községről szól, kitüntetést tartalmaz. 1278. szeptember 1-én Dorog fia Péter comes (ispán) és Lőrinc, valamint Miklós nevű testvérei a morvamezei csatában tanúsított hősiességükért a Bihar megyei Zekulhyd birtokot kapták. A községet nevezték Doroghnak, Drughnak. Dorog az 1400-as években a Sárvizén révvel rendelkezett A tatárjárás elpusztította a községet. IV. Béla besenyőket telepített a környékre” — írja Bánáti János nagydorogi lakos, aki a Tolna megyei Levéltár helytörténeti pályázatára küldte be dolgozatát, s 1977-ben a második helyezést érte el ezzel a munkájával. Gyenge föld, közepes szövetkezet A bikácsi és nagydorogi szövetkezet 1970-ben egyesült. Ma 4570 hektáron gazdálkodnak. Az 575 tagból 259 a dolgozó. Sok a nyugdíjas, a járadékos, egyre többen veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt. A hetvenes évek elején pénzügyi gondjaik voltak; 1976-ban 32 315 forint volt az egy dolgozóra jutó jövedelem, ez 1979-ben már 42 997 forintra emelkedett. Tavaly a legjobb eredményt a kukorica termesztésében érték el. A búza, mint az elmúlt évben az egész magyar mezőgazdaságban náluk is gyenge termést hozott. A 40 hektáron termelt dinnyéből, a 400 hektáros napraforgó-tábláról kiemelkedő termést takarítottak be. Dohányt a háztájival együtt 110 hektáron termeltek, jó eredménnyel. Az állattenyésztés a nyolcvanas évek eljén „érik” be. — A múzeumtól már jártak itt, de ez sajnos nem járható út. Tudja, van a községben még egy elég jó állapotban lévő uradalmi cselédház, azt be lehetne rendezni. Nem akarnánk mi tájmúzeumot, mert az több mint kétmillióba kerülne. Csak valamiféle olyan megoldást, ahol egy szobát, konyhát és kamrát alakíthatnánk ki. — Még csak egy éve kezdtem el a gyűjtést, de az említett három helyiség már megtelne. Ebben a községben nevelkedtem fel, ismerem az idősebb embereket is, s tőlük sok segítséget kapok. Az igazi értelemben vett szegény családok használati eszközeit gyűjtöm. Jelenleg a garázsban, s a magam barkácsolta „szoba-konyhában” tárolom az anyagot. Ha lehozom az Pár éve a szakosított szarvasmarha-telep építésével 22 millió forintos beruházást kezdtek, amely az ősszel már üzemelni fog. Három év alatt végrehajtották a teljes állománycserét. Ennek eredménye már mutatkozik; az 1870 literes átlagról 3100 literre emelték a tejhozamot. A sertéstenyésztés eredményeinek növelése is napirenden van. Az idén összesen kétszáz anyakocát vásárolnak. Az 1600 darabos állományból 800 törzstenyészetnek számít. Jelentős eredményeket értek el a juhtenyésztésben is. Az elmúlt évben a háztájiból 12,5 millió forint értékben vásároltak fel, ami dohányból és sertésekből, valamint tejtermelésből tevődik össze. A nagydorogi Uj Barázda Termelőszövetkezet gyenge talajon gazdálkodik, kqzepes eredménnyel. iskolából a tanítványaimat, azok ugyancsak elcsodálkoznak a régi tárgyakon, van köztük nagyon sok praktikus szerszám.-— Nézze csak ezt a fából készült mosógépet. Vagy — a legkedvesebb darabom — ez az összedrótozott kaszakő, ami azt mutatja, hogy a szegény ember az valóban szegény volt, mert még a törött kaszakövet is kénytelen volt összedrótozni. Reméljük, a sok fáradság nem vész kárba, s sikerül valamilyen megoldást találni az illetékeseknek, hogy a Markó János tanító által ösz- szegyűjtött anyag olyan helyre kerüljön, ahol a gyerekek nap mint nap megnézhetik, hogy milyen is volt az a ken- dertiloló, vagy a bucsér, meg a vaslábas. Béres Lajos huszonkettedik éve dolgozik a kenyérgyárban. Korábban pék volt, most művezető. A lisztasztma miatt hagyta ott a sütőlapátot, öt kérdezzük a Tolna megyei Sütőipari Vállalat nagydorogi sütőüzemének munkájáról. — Az üzemben harmincötén dolgozunk. Naponta 45 mázsa kenyeret, havi 180 ezer perecet és változó mennyiségben péksüteményeket sütünk. A kenyér egy része a megye- székhelyre kerül, ott úgy mondják, jó a kenyerünk. A helybeliek néha panaszkodnak, azt mondják, nem sütjük elég finomra. Ki ismeri ki magát ezen. Nemrégiben még Kaszparik Károly képes üdvözlőlapot is kaptunk Szekszárdról, valaki megköszönte a jó kenyeret. A perecet Budapestre, pontosabban Csepelre szállítjuk naponta. Jól megy a munka, a kollégák ismerik egymás gondját-baját, ahol tudnak, segítenek. Az üzemben nagy problémánk az öltöző korszerűtlensége. Tenyérnyi helyen harmincötén, asszonyok, férfiak öltözködnek és egyetlen zuhanyozónk van. A „bentiek” ígérik, hogy még az idén javítanak a helyzeten. Az üzemvezető Kaszparik Károlyhoz vezet, bemutatkozunk egymásnak. Kaszparik Károly dagasztó csoportvezető, nyolc éve pék. Másfél éve a nagydorogi sütőüzemben dolgozik. — Itt kaptam szolgálati lakást. Szekszárdról, a kenyérgyárból jöttem ide. Kétéves fiam van, feleségem naponta utazik Szekszárdra, ott dolgozik a BHG-ban. — Hogy miért lettem pék? Véletlenül. Ügy is mondhatnám, hogy az önök lapjának köszönhetem. Olvastam a Népújságban, hogy sütőipari munkásokat képeznek ki. Tizennégy éves voltam. És mit tud egy tizennégy éves gyerek? Amúgy is bajban voltam a pályaválasztással, nem tudtam elképzelni sem, hogy mi legyen belőlem. Pék lettem. Nem bántam meg. Jól keresek, élvezem, szeretem a munkám. Bucsér, kendertiloló, vaslábas Fénysorompó A nagydorog—sárszentlőrinci út vasúti átjárójában április negyediké után már nem a hagyományos kézi tekerős sorompó, hanem fénysorompó biztosítja az átjárást, ezt a megnövekedett gépjárműforgalom teszi indokolttá. A szekszárdi pályafenntartó főnökség 1-es számú főpályamesteri szakaszának tizenöt pályamunkása már dolgozik a sínek szigetelésén. A fénysorompó mellett új, korszerű biztosító berendezéseket is kap az állomás. a nyugdíjas dohányos Az idén már nem veti el a magot Máthé Györgyné, Kati néni. Nyugdíjba ment. — Én már nem tudom megadni azt a növénynek, amit igényel. Pedig, ha gondoskodnak róla, meghálálja — mondja Kati néni. Gyerekkorában, mint minden nagydorogi kapcsolatba került ezzel a sokat szidott, de mégis kedvelt növénnyel. „Beleszülettem”. Az uradalomban kezdte, a szüleinek annyi földje sem volt, hogy Saját termést takarítsanak be. Miután férjhez ment, minden évben volt dohányuk. A tavalyi szezonban befejezték.-----------------------------------1 Máthé Györgyné, Kati néni---------------------I M i a titka a dohánynak? Jó melegágyat csinálnak neki. Március elején kell elvetni. De előtte gondosan fertőtlenítik a földet. A következő munkafolyamatban öntözni, permetezni és gyomlálni kell. Sokszor kell öntözni, gyomlálni és permetezni. Ha jó a palánta, akkor május 10. és 15. között, lehetőleg eső után kiültetik. Ha nincs eső, öntözni kell. Ezután megint egyszerű műveletek következnek; négyszer-ötször megkapálni. Augusztus végén lehet törni, összesen hatszor, minden egyes levelet megvizsgálva, nagyságra, színre. Ezzel már a munka egy része befejeződött. Már a szedésnél figyelni kell. Szépen egymás mellé simítani, színt színre. A következő művelet otthon a gangon, vagy a pajtában végezendő el. A* dohányfűzés is pontos munkát kíván, nem szabad se sűrűén, se szellősen a madzagra fűzni a nyers leveleket. Pontosan úgy, ahogy a dohány kívánja. Ezután már egyszerű: felviszik a padlásra, ha ott nem fér el, az eresz alá... Szárítás után minden egyes levelet simítani kell, finoman és minőség szerint. Ha mindezekkel elkészült a gazda, lehet vinni a beváltóba és a pénzzel a zsebben, gondolni a következő évre, magelőkészítés, a melegágy trágyázása... — Csak ennyi a jó dohány titka — mondja Kati néni. Aki kedvet érez, megpróbálhatja, ha úgy csinálja, mint a nagydorogiak, szépen csörgedezik a forint. Torták, krémesek, linzerek... A nagydorogi ÁFÉSZ cukrászüzemében csupa finomság készül. Évente hárommillió forint értékben tortákat, linzereket, krémeseket, mignonokat és még sokféle süteményt sütnek az üzem dolgozói. Készítményeik Ozorától Decsig, vagyis majdnem az egész megyében megtalálhatók. Ez a szolgáltatás az, ami nem vált be a Községben, mert a vendéglő előtt, a szabadban kellett gyülekezni a „szennyessel”. Egy darabig jöttek is a háziasszonyok, de azután megunták, hogy esőben, hóban az utcán várakozzanak. A drukker Kopasz fa alatt állunk az állomásfőnök irodája előtt. Az állomásfőnök, Csilléri Gyula, feltolja sapkáját: — Elő ne vegye azt a fényképezőgépet, tudhatja, itt tilos használni — kiált kollégámnak. Állunk a fala alatt, az „öreg” mesél. Tekintete a fára téved. — Ezt a csúfságot meg nem tűröm — mordul fel, aztán egyetlen mozdulattal egy plakátot tép le a fáról. Csodálkozom, elkérem tőle a papírost. A Nagydorog—Pincehely labdarúgó-mérkőzésre hívja a plakát a szurkoló nagydorogiakat. — Miért tépte le, Csilléri elvtárs? — Miért, miért? Itthon kaptak ki, méghozzá 2-0-ra. Csak később tudtam meg, Csilléri Gyula, a nagydorogi sportegyesület elnöke. Dohánybeváltó A legrégibb üzemek egyike, a község jelképe is lehetne. A vállalat feladata, hogy megszervezze a termeltetést. Tolna megye és Fejér egy részének területe tartozik hozzájuk. Az ember azt hinné, sokan dolgoznak itt, pedig csak nyolcvanan. Ennyien gondozzák a felvásárolt 3500 mázsa füstölnivalót, de itt raktározzák az import dohányt is. Negyedévenként, a gyárak igénye alapján állítják össze a szállítmányokat. ügy mondják, re- ceptúra szerint. Jelentős anyag- mozgatást is végeznek; a szolnoki részlegtől kikerülő „kész” dohányt is Nagydorogon tárolják. A községről készített mago- zinunkat irta: Hazafi József, Pordán Jánosné, Sárközi János. A fényképeket Bakó Jenő készítette. Munkatársaink legközelebb március 10-én Tamásiba látogatnak. Asszonyok fönn ázzák a perecet hl íQT’onk'P'tfp'H i le liHt/rtvlril nr»r»t PEKEK Patyolat-akció
