Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-05 / 54. szám
6 NÉPÚJSÁG 1980. március 5. Új elnök A Szekszárdi Dózsa SE megtartotta küldöttközgyűlését. Szabó László, az egyesület társadalmi elnöke sokirányú elfoglaltságára tekintettel kérte elnöki tisztsége alóli felmentését, amelyet a küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vett. Az elnökség javaslatára Márton Pált, a Tolna megyei Tűzoltó Parancsnokság parancsnokát választották meg a Dózsa SE társadalmi elnökévé. Hírek • Március 2-án Csepelen, a Munkás Művelődési Központ színháztermében rendezte az MHSZ országos központ repülési osztálya az 1979. évi évadzáró, díjkiosztó ünnepségét. A rendezvényen az MHSZ MÉM Repülőgépes Szolgálat őcsényi repülőklubját három virtolázórepülő-í pilóta képviselte. Az elmúlt évi eredmények alapján az aranykoszorús jelvény követelményeit Kenderes László, Gyimesi Attila és Farkas György teljesítette — mindhárman oklevéldíjazásban részesültek. * A megyei tekeszövetség március 16-án vasárnap Dombóváron tartja a megyei ifjúsági és serdülő egyéni versenyét. * Március 9-én, vasárnap a Boly—Szigetvár labdarúgómérkőzést a Tolna megyei hármas, a Berke—Szabó— Gerencsér vezeti. * A MEDOSZ Tolna megyei bizottsága március 8-án, három sportágban rendez tömegsport-versenyt. Az aszta- taliteniszezők a megyei sporthivatal nagytermében, a tekézők a TÁÉV SK tekepályán, míg a sakkozók a Babits művelődési központban mérik össze tudásukat, fel- készültségüket. A kezdés mindhárom verseny színhelyén 9 óra. * A tamási járási sakk úttörő-olimpiát Regölyben tartották. A jó szervezésért, az irányító munkáért a regölyi általános iskola pedagógusait illeti a dicséret. Eredmények: Csapatban: Fiúk: 1. Regöly 12, 2. Pincehely 10, 3. Tamási 7,5, 4. Ozora 4,5 ponttal. Lányok: 1. Regöly 14, 2. Pincehely 12, 3. Ozora 6, 4. Tamási 2 ponttal. Egyéniben. Uttörőfiúk: 1. Hegedűs Zoltán (Regöly) 2. Gaál Attila (Pincehely), 3. Gelencsér Csaba (Tamási), 4. Ágoston Zoltán (Regöly). Lányok: 1. Szőke Zita (Regöly), 2. Bék Valéria (Regöly), 3. Schlauch Edit (Pincehely), 4. Sillei Margit (Pincehely). Kisdobos fiúk: 1. Fehér László (Pincehely), 2. Szabó Zoltán (Regöly), 3. Baráth Gábor (Ozora), 4. Jurasits Miklós (Tamási). Lányok: 1. Pataki Noémi (Pincehely), 2. Simor Adrienne (Regöly), 3. Ember Adrienne (Tamási), 4. Szondi Krisztina (Ozora). Március 6-án Szekszárdón, a városi sporttelepen játszik a Csapó Dániel Mezőgazda- sági Szakközépiskola labdarúgócsapata a Zalaegerszegi Ganz Abrahám szakközép- iskola együttese ellen országos labdarúgókupa-selejtezőt. Kezdés: 14 óra. Ökölvívás A főszerep az újoncoké volt A. bonyhádi sportcsarnokban még nem fejeződött be az NB Il-es kosárlabdamérkőzés, de az ökölvívók úgyszólván teljes létszámmal már ott voltak. A kosarasok az öltözőbe vonultak' és Tóparti József ökölvívóedző irányítása mellett tíz-tizen- két fiatal azonnal munkához látott és a terem közepén elkezdte összerakni a ring- állványt. A megyei ökölvívó-szövetség vezetője, Leposa Béla is lázasan intézkedett: — A mérleget felvinni az emeletre és kezdődhet a mérlegelés. — Tanár bácsi, meghoztuk a szendvicseket. Négy apró termetű legényke 150 szendvicset hozott fóliazsákokban. Berecz János, a Bonyhádi Spartacus vezető edzője nevetve magyarázta : — Na, azért nem az ösz- szes a bonyhádiaké, valamennyi versenyző kap ebből. Mérlegelés után a gyerekek két szendvicset és egy üveg üdítő italt kapnak. Megérkeztek a nézők, a kezdés azonban késett — elhúzódott, de ők türelmesen várakoztak. Hiába, minden sportágnak megvannak a hódolói, akik türelemmel várakoznak egy jó sportcsemegére... Ezen a délutánon a bonyhádi sportcsarnokban az újoncoké volt a főszerep. A dombóváriak harminc versenyzőt számláló gárdájából Orsóst, Szekerest, Hárít, Szántót, Mikinát leszámítva, szinte mindenki első mérkőzését vívta, a paksiak tizenhárom versenyzője egytől egyig újoncnak számított, de a bonyhádi és a szekszárdi öklözök között is akadt olyan, aki úgymond, most esett át a tűzkeresztségen. A mérkőzések többségén nagy volt a harci kedv, az első győzelem megszerzése érthetően doppingolta a fiúkat. A védekezésnek különösebb jelentőséget nem tulajdonítva, nagy adok-kapok harc alakult ki, feladva a pontozóknak is a leckét. Azonban mindegyik szakosztálynál felfedeztünk néhány gyereket, akik tehetségként jelentkeztek és telMárcius: a sakk hónapja. Már valamennyi versenyző és színhely készen áll a saikik- vüágtaaúnolk-jelölti férfi páros mérkőzések kezdésére. Márciusban — amely a négy, ebben a hónapban kezdődő találkozó miatt akár a sakk hónapja elnevezést is viselheti —, három földrész négy városában kezdődnek az összecsapások. Már vasárnap az ausztriai Vel- denben asztalhoz ül Korcsnoj és Petroszjan, egy nappal később a szovjetunióbeli Alma-Atában a két szovjet vetélytárs Tál és Po- lugajevszkij kezdi meg csatáját. Március 15-én Bad Lauterberg- ben Adorján. András a nyugatnémet Hübner -ellen kezd, míg Mexikóvárosban Portisch Bajos a szovjet Szpasszkij ellen már. cius 29-én vívja az első játszmát. TBILISZI A nőd sakkvilágbajnok-j elöltek tornájának negyeddöntője, ben a szovjet Nona Gapriindas. vili a második játszmában legyőzte homfltársnőjét, Nyina Guriélit. A 19 esztendős ellenfél, akárcsak az első játszában, ezúttal sem játszott jól, 15 lépést másfél perc alatt kellett volna megtenni, így természetesen időzavarba került, vereséget szenvedett. * A jövő évi lengyelországi öttusa-világbajnokság szervező bizottságai sajtótájékoztatón szá. molt be arról, hogy az esemény színhelye az 1976-os junior világbajnokságon megismert Zie- lona Gora' melletti dzortkovói sportközpont lesz, míg a végleges időpont szeptember 7—13. A sportkomplexumban m sétaútnyi távolságra található meg az öt sportág „versenyterepe”. A lengyel válogatott ebben a számára ideális környezetben szeretné visszahódítani a világbajnoki címet az Egyesült Államoktól. * Elutazott Havannából Magyar- országra a kubai súlyemelőjesítményükkel felkeltették a szakemberek figyelmét. Ezek közül mutatunk be négyet olvasóinknak. A dombóvári fiatalok győzelmet győzelemre halmoztak, Lampert Gábor edző Binder Jánost ajánlja figyelmünkbe: — 1965-ben született, a dombóvári 515-ös szakmunkásképző villanyszerelő tanulója. Tanulmányi eredménye közepes. Erénye: a jó szemű öklözök közé tartozik, további eredményeket várok tőle a jövőben — mondta Lampert Gábor. A hazaiak közül Erős Lajost említette Berecz edző. Keménykötésű, harcias, az utasításokat maradéktalanul végrehajtja, de magatartásában akadnak problémák. Egyébként a bonyhádi II. számú Általános Iskola 8. osztályos tanulója, előreláthatólag szakmunkásképzőben folytatja majd tanulmányait. Ledneczki Antal (Paks): 19677es születésű, a paksi III. számú Általános Iskola tanulója. Két és fél éve került a szakosztályhoz, nagyon bíznak további jó szereplésében. A Szekszárdi Sportiskola újoncával, Rigó Lajossal váltottunk néhány szót: válogatott. A tíz versenyző részt vesz a Tatabányán március 18— 22. között sorra kerülő Pannónia ^^viadalon, majd Magyarországon folytat további edzéseket. A kubai versenyzők útban hazafelé árpilisban Spanyolországban folytatják olimpiai felkészülésüket. Kuna bomb a csa pat tál érkezik a Pannótnia-versenyre. Az együttes tagjai Roberto Urrutia, a világ egyik legjobb súlyemelője, aiki 1977-től megszakítás nélkül nyeri a világbajnoki címeket, könnyűsúlyból indult, most vál- tósúlyban szerepel. Indul Tatabányán a légsúlyú Daniel Nunez, az 1978. évi felnőtt, s korábbi ifjúsági világbajnok. Ifjúsági világibaj nők még Eche- nique, Zayas és Mendez is. • A 11-es rúgások döntöttek. A tasfcenti nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna csoportküzdől- mieibői. A döntőbe a Szovjetunió I. és Cs*-.hs7úová:kúi válogatottja került. Az A csoportban a magyar fiatalok is 7 pontot szereztek a 4 mérkőzésen1, akárcsak a szovjet gárda, de mint a TASZSZ jelentette, a holtversenyt a hazaiak javára a minden mérkőzés után lőtt ll-esek összesítése döntötte el. Mint ismeretes, a magyar ifjúsági válogatott Bulgáriát 2-1, az NDK-t 1-0, az Q9Z)SZSZK-t pedig 3-2 arányban verte, a Szovjetunióval pedig 9-fl-ra játszott, örvendetes az erős csoportban a 8 lehetséges pontból 7 megszerzése (az NDK például az idei UEFA-tonna házigazdája) . igazolódott, hogy helyes volt azonos korosztályú ifjúsági válogatottat indítani — mivel a korábbi években a tas- feenti tornán mindig a magyar ifjúsági B együttes vett részt. A legutóbbi eredmények: A csoport: Szovjetunió I.—OSZSZSZK 3-1 NDK—Bulgária 2-1. A csoport végeredménye: l Szovjetunió I. 7 pont. 2. Magyarország 7, 3. NDK 4 4 OSZSZSZK 2, 5. Bulgária 0. B csoport: Lengyelország—Üzbegisztán 2-0 Szovj etumió II.—Csehszlovákia 1-0. A csoport állása: 1. Csehszlovákia 6 pont, 2. Szovjetunió II. 5, 3. Üzbegisztán 4, 4. Lengyelország 3, 5. Finnország 0. — A szekszárdi Il-es számú Általános Iskola tanulója vagyok. Szeptembertől a hentes szakmát szeretném megtanulni. De mellette természetesen az ökölvívást továbbra is űzöm, és ha lehet, eredményesen. A versenyzők előtt ígéretes jövő áll. De hogy valójában milyen is lesz a jövő, az főleg rajtuk múlik. Ezen a délutánon ismét beigazolódott, helyes a megyei ökölvívó-szövetség kezdeményezése, amikor biztosítja a kezdőknek a versenyzést, azt, hogy megismerkedjenek a szorító légkörével, azzal a hangulattal, mely a sportágra jellemző. Az edzők úgy készítik fel a gyerekeket, azzal küldik a ringbe, hogy szokják meg a légkört. A többi majd jön magától. A tehetségesek megmaradnak, akiknek viszont nincs kellő akaraterejük, bátorságuk — esetleg, rátermettségük —, abbahagyják. Egyszóval, ezek a versenyek alkalmasak arra, hogy az edzők is felmérjék, kik azok, akikkel érdemes és kell foglalkozni, akiktől várni lehet megyénk e sportjának mélypontról történő elmozdulását. — Bálint — Teke NB II Dombóvári Spartacus— Soproni Kinizsi 7-1 (25592342). A pályaválasztó Spartacus együttesének mérsékelt teljesítménye is elég volt a biztos győzelemhez. A dombóváriak pontszerzői: Mándli 442, Illés és Tarsoly 435, Bán 432, Horváth 426. A vendégeknél Kovács bizonyult a legeredményesebb dobónak 425 fás dobásával. Úszás Kecskeméten tizenhárom egyesület részvételével rendezték az országos vidék csapatbajnokság első fordulóját, ahol a Somogy megye és Dombóvár közös csapattal vett részt és 251 szerzett pontjával az I. forduló után a 6. helyet szerezte meg. A dombóvári versenyzők közül kiemelkedett Fehérvári Róbert teljesítménye, aki két első, egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett. A dombóváriak jobb eredményei: 200‘m hát: 1. Fehérvári, 50 m hát: 1. Fehérvári, 100 m gyors: ....3. Fehérvári, 400 m gyors: ...2. Cserép 4:48 (új megyei csúcs). 50 m delfin gyors: ...2. Bugyi, 50 m delfin pillangó: ...2. Bugyi. Az országos vidék csapat- bajnokság második fordulójára Pécsen kerül sor április 19-én és 20-án. —9 Kézilabda Mözs és Hogy ész a tornagyőztes Befejeződött Szekszárdón az 1980. évi kézilabda téli teremkupa egyhónapos küzdelemsorozata. Az utolsó játéknapon már csak a férficsapatok léptgk pályára a Zrínyi utcai tornacsarnokban. A zárófordulóban lejátszott öt találkozó szolgált néhány meglepetéssel, a résztvevő együtteseknek pedig nem kevés tanulsággal. Mert ki számított arra, hogy az újonc NB Il-es hőgyésziek csak a befejezés előtt nyolc perccel tudnak egyenlíteni a rendkívül lelkes és már nyolc góllal vezető Nógrádi SE legénysége ellen. Bizony, ha valaki ismeretlenül lépett volna be a csarnokba, nemigen tudta volna megállapítani, hogy melyik együttes kezdi a tavaszi idényt az NB II-ben. Aztán, ilyen ez a játék, a honvédcsapat alaposan megszenvedett a most verbuválódott faddi csapat elleni 24-24-es döntetlenért. Kemény mérkőzést vívott a TÁÉV SK a hőgyésziek tartalékgárdája ellen. A szekszárdiak kispadján szinte egymást váltották a kétperces kiállításukat töltő játékosok. Jócskán van javítani való a bajnoki rajt előtt, s ehhez még pontosan egyhónapos felkészülési idő áll a csapatok szakvezetői rendelkezésére. A tornagyőzél- met nőknél Mözs, a férfiaknál a Hőgyész szerezte meg. Mindkét kupavédő ismételt, így egy évig az ő vitrinjükben marad a vándorserleg. TÁÉV SK—Hőgyész II. 24-17 (11-5). V: Kincses, Kerekes. Kemény játék, biztos szekszárdi győzelem. Ld: Steiner 5, Sebestyén, Péter- bencze 4—4, illetve Fauszt 7. Nógrádi SE—Hőgyész I. 23-23 (18-10). V: Kerekes, Kincses. A második félidő 22. percében egyenlített Hőgyész. Ld: Cziráki 11, illetve Kerekes 5. Hőgyész 11.—Szekszárd 505. DSK 37-17 (18-3). Végig nagy fölényben játszottak a hőgyésziek. Ld: Gabor M. 20, Teimel 7, illetve Rittlinger 6. Hőgyész I.—TÁÉV SK 25-19 (11-10). V: Andorka, Szabó. Szoros mérkőzésen az utolsó percekben húzott el a textilescsapat. Ld: Tili 7, illetve Steiner 6. Fadd—Nógrádi SE 24-24 (12-10). V: Szabó, Andorka. Sportszerű, jó mérkőzés, igazságos döntetlennel. Ld: Miskolczi 7. Győrök 5, illetve Cziráki 7, Prukner 6. A teremkupa végeredménye: Nők 1. Mözs 4 4 ---------- 75-27 8 2. Simootornya 4 3 — 1 47-35 6 3. Szedres 4 2 — 2 49-54 4 4. Sz. Spart. I. 4 1 — 3 36-52 2 5. Sz. Spart. II. 4 ------- 4 37-76 — L egeredményesebb góllövők: 24 gólos: Győri (Szedres). 17 gólos: Ivánné, Bagdi- né (Mözs). 16: Tekauer (Sz. Spart. II.). 13: Molnár E. (Si- montornya). 12: Jobbágy (Si- montornya). Férfiak: 1. Hőgyész 5 4 1 — 139-86 9 2. Nógrádi SE 5 2 2 1 118-95 6 3. TÁÉV SK 5 3 — 2 111-93 6 4. Hőgyész II. 5 3 — 2 113-104 6 5. Fadd 5 113 103-100 3 6. Sz. 505. DSK 5 ------- 5 68-174 — A legeredményesebb góllövők: 54 gólos: Cziráki (Nógrádi SE). 33: Miskolczi (Fadd). 25: Tili, Galambos (Hőgyész). 24: Prukner (Nógrádi SE). 23: Gábor M„ Kerekes (Hőgyész). 21: Teimel (Hőgyész). 20: Korsós (TÁÉV SK), Fauszt (Hőgyész). — fi — Nagy küzdelmet és negyvenhat gólt hozott a Nógrádi SE—Hőgyész találkozó Labdarúgás Országos bajnokság Szekszárdi Sportiskola— Ganz MÁVAG 6-0 (3-0). Szekszárd: Kalmár — Stumf, Hahn, Dudla, Krasznai, Pap, Málinger, Ferkelt Fekete, Bencze, Kurtnacker. Csere: Lőrincz. Edző: Újvári Mihály. A technikásabb, jobb erőnlétű sportiskolás serdülők tetszés szerint érték el góljaikat. Gólszerzők: Ferkelt, 2, Bencze 2, Kurtnacker, Fekete. Jók: Ferkelt, Pap, Kurtnacker, Fekete. Nagykanizsai Olajbányász —Szekszárdi Dózsa 2-0 (1-0). Sz. Dózsa: Makovinyi—Pusztai, Bogos, Uzner, Fodor, Juhász, Kiss, Földesi, Szentes, Kappel, Töttősi. Csere: Sárközi. Edző: Kovács István. Jó iramú mérkőzésen a fegyelmezetten játszó dózsás serdülők nehezen adták meg magukat a lényegesen jobb ellenfélnek. Jók: Bogos, Uzner, Földesi, Kiss. Ganz MÁVAG—Szekszárdi Sportiskola 3-0 (2-0). Szekszárdi Sí: Hujbert — László A., Bölcsföldi, Fábián, Komáromi, Papp, Wirth, Spiel, Kiss, Schatz, Sárközi. A tartalékosán felálló és taktikai fegyelmezetlenségeket elkövető szekszárdi ifisták két öngólt vétettek. Csak Hujbert és Papp teljesítménye dicsérhető. Szekszárdi Dózsa—Olajbányász SE 2-1 (1-0). A Dózsa ifjúsági csapatában a következő játékosok szerepeltek: Horvai — László, Jakab, Tóth, Klopcsik, Csobot, Horváth, Szabó Gy., Szabó V., Kiss, Marcsa. Csere: Puskás, Nagy. Edző: Kovács István. Közepes színvonalú találkozón sok helyzetet kihagytak a dózsás fiatalok. Gólszerzők: Marcsa, Kiss. Jók»: Horváth, Csobot, Szabó Gy. A bonyhádi ökölvívók Tóparti edző irányítása mellett összeszerelik a ringet