Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-14 / 62. szám
1980. március 14. ^üfcPÜJSÄG 5 — A latin értelmezést követerti. (Van görög is.) ’• Eszerint: -ért, valamiért, miatt, végett, gyanánt, elő, előre. Az ellenszót is ide írom: Kontra. Ezt is a latinok találták ki: a vele szemben állót jelenti. Nemcsak a pro-val, hanem a mindennel szemben állót. A legtöbb ember olyan, hogy amikor pro cselekszik, akkor az ellen — kontra — is tesz, azaz minden pro-ban ott van a kontra is. Mit mondjak? Az igazságban ott van annak cáfolata. Az igazságnak miféle cáfolata lehet? Mindenféle. Semmiféle. Az az igazság, aminek mindenféle cáfolata van, nem igazság. Az az igazság, aminek semmféle cáfolata nincs. Illetve minden olyan cáfolat — kontra —, amely az igazság ellen van nem igaz. Tehát minden olyan pro cselekedet, amelyben ott van a kontra is, nem igaz cselekedet. Helyettesítés Az emberi fejlődés legnagyobb hatóereje a helyettesítés. Mióta ember él a földön, azóta — annak, aki teheti — legfőbb vágya, hogy helyettesítse önmagát. Azaz más valaki, valamit dolgozzon helyette. A munka ugyanis isteni átok. Gyümölcséhes őseinket Isten így bocsájtá minket teremtő útjára: „Átkozott legyen a Föld te miattad; fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.” Azóta, mi nap mint nap szem- benállunk Istennel, annak ellenére, hogy azóta — az Ur ezernyolcszázegynehányadik esztendejében —. kimondatott: az embert a munka tette emberré. Kezdetben — már ami a helyettesítést illeti — embertársával, azaz a rabszolgával igyekezett helyettesíteni magát a munkában az, aki tehette. Később — midőn a rabszolga fellázadt, megdöntötte a rabszolga-társadalmat, és átminősült jobbággyá — a feudalizmus haszon- élvezői helyettesítették magukat a munkában jobbágyaikkal. A parasztfelkelések és -lázadások során a rabszolgából lett jobbágyok tömegei elérték azt, hogy munkásokká lettek, akik a pénzoligarchákat és csatlósaikat helyettesítették az átkozott földön, senyvesztő munkában. A munkások sem nyugodtak bele sorsukba, és fellázadtak, hogy munkások legyenek, illetve olyan munkások, akik az uralkodó osztály. Az uralkodó munkásosztály sem nyugszik bele abba, hogy neki fáradságos munkával kell a mindennapi életét biztosítania. 0 már egyre több géppel, automatával, komputerrel igyekszik helyettesíteni, azaz kivonni magát a verejtékeztető munka alól. Még akkor is, ha pontosan az őneki szóló tanokban vagyon az megfogalmazva, hogy az embert a munka tette emberré. Bízván az igazságban, hozzáteszem, a munka teszi az embert emberré. A munka sok, de egyre kevesebb, hiszen a gépesítés, az automatizálás egyre gyakoribb, egyre inkább mentesül az ember a nehéz fizikai munka, hovatovább a munka terhe alól. Egyre több a szabad idő. Nem akarom tovább igénybe venni senki figyelmét. Zárom fejtegetéseimet néhány triviális — azaz közönséges hasonlattal, illetve példával. A néhány tőke szőlőnk, gyümölcsfánk metszéséhez olyan ollót veszünk, ami könnyen jár, mondhatni automatikus, hogy kíméljük a kezünk erejét. Aztán az olló árához hasonló ösz- szegen veszünk egy olyan testedző szerkezetet, amit markolászva, izmosítjuk puhány kezünket. Száz, kétszáz négyszögöles kertünk felásásához, kapálásához, műveléséhez kerti traktort vásárolunk, hogy kíméljük magunkat. Kikímélt izmaink petyhüdtségének ellen- súlyozására expandert vásárolunk és azt nyújtogatjuk, szabadidő-programokon veszünk részt, kocogáson, kisasszonytornán és mozgolódunk a csináld velünk akcióban. Végül? Végül belehízunk és tespedünk (kontra vagy pro) a fejlődés (pro?) adta lehetőségeinkbe. Amit az ember nehezen ért Egy település arculatát nagymértékben meghatározza az ott elhelyezett hirdetések formája, színezése, egyáltalán a milyensége. Ugyanez áll a zöldövezetek kialakítására is. Ha ez a két dolog szép harmóniában áll, akkor az nagy gyönyörűséget jelenthet mindenkinek. Persze ez nem 'minden esetben valósul meg. íme a képen látható hirdetőtábla — Szekszárdon, a Tartsay lakótelepen áll —, valahogy a fenyőfa fölé került. így aztán szegény növény — míg társai már büszkén a magasba szöktek — csak sanyarog és senyved. Nem kuL tatom, hogy a fát ültették-e a hirdetőtábla alá, vagy az üvegkalickát telepítették a fenyő fölé. Mindenesetre a tény az, hogy valaki valamihez nem ért. Pro Cultnra Humana Hallgatjuk a megyének különböző részeiről érkezett kórusok műsorát. Elérkezik a szünet. Felállunk a helyünkről, kicsit ismerősökkel beszélgetni, egy kávét inni. Aztán újra a helyünkre megyünk — ahol már ülnek. Az első részben szerepelt egyik kórus tagjai. Nemcsak a mi székeinket foglalták el, hanem szomszédainkét is. Kellő illedelmességgel figyelmeztetjük őket, hogy bár nincsenek számozott helyek, de szerénységünké volt e néhány ülőhely. Az egyik lila ruhás hölgy éles hangon ismerteti a helyzet állását: „Nincs a székekre írva, hogy maguk ültek rajtuk.” Való- igaz, de... Mellettük két szék még üres. Bátorkodunk megjegyezni, hogy akkor legalább a társaságunkban lévő nőket engedjék a helyükre. „Azok a székek is foglaltak — csattog a szoprán. Cuki kis férjek ülnek oda.” „Azokra a székekre sincs ráírva, hogy foglaltak.” „De ha én azt mondom, akkor az úgy van, és ebbe nyugodjanak bele.” Közben megérkeznek a cu- _ ki kis férjek. Egy-kettőre felmérik a helyzetet. Az egyiknek felébred „kultúra humánája” és hajlandó feleségemet a helyére engedni. Nem akarok itt olyasmiről elmélkedni, hogy ebben az esetben, mi nézők, hallgatóság vagyunk a kórosuk ven-, dégei és ha van egy székem, akkor arra nem én ülök, a vendégemet ültetem. Azt sem fejtegetem, hogy milyen jelentőségűek az öntevékeny művészeti csoportok, jelen esetben a kórus a benne tevékenykedők jellemének, egyéniségének formálásában. Csak ennyi álljon itt a végén. Az említett személyék kórusát így nevezik: Pro Cultura Humana. És ez magyarul annyit tesz: az emberi kultúráért. A forma kedvéért Egyik ismerősöm a minap megkapta azt a „Határozat”- ot, miben sokféle számú rendeletre hivatkozva tudatják vele, hogy javára írták azt a lakást, amit öt évvel ezelőtt vásárolt. Példás gyorsaság — bár hiábavaló. Ismerősöm körülményei úgy alakultak, hogy másfél évvel ezelőtt eladni kényszerült a fent nevezett és most javára bekebelezett lakást. így tehát mindent figyelembe véve, számíthat arra, hogy három és fél év múlva ismét kap egy „Határozat”-ot, melyben mindenféle számokra hivatkozva tudatják majd a T. ügyféllel, hogy a fent nevezett lakást „kikebelezték” tulajdonából. Gyorsaság ide, gyorsaság oda — ennek a „Határozatinak a megszületése és kiküldése is hiábavaló dolog lesz. No mindegy, ennek a hivatalnak erre van energiája. Miért is van minden hivatal? Pro bono publico — a közjóért. A példa mást mutat: pro forma — csak látszatra, a forma kedvéért. Önmagába zárva, az élet témpóját ötéves hátránnyal követve. Használhatatlan aktákat gyártva, már teljesen csak önmagáért. A Pro Űrbe általában kitüntetés szokott lenni, amit az kap, aki sokat, sokszor, szépet és jót tesz egyik vagy másik városért. Minden bizonnyal a szívén viselte az is a szekszárdi városkép szépségét, aki ezt a budit tervezte. Formájában nem törekedett meghökkentő újításokra. Megmaradt a falusi illemhelyek jól bevált architektúrájánál. Kivitele azonban igen ízléses: színtelen lakkal pácolt, natúr fenyő- deszka. Az elhelyezésnél is igen körültekintően járt el a tervező. A Herman Ottó lakótelep egyik kies magaslatán állította fel művét, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. A felállítás helyének kiválasztásánál minden bizonnyal az fs közrejátszott — ott áll a pottyantós klottyantó, ahol a part szakad —, hogy a lejtőn a lé, mit belelevelnek, csendesen elfolyik. így aztán külön energia befektetése nélkül is tisztul, mondhatni öntisztító. Mindebből is látható, hogy akik a város arculatát tervezik, nem kis feladatra vállalkoznak. Igen-igen sok, előttünk ismeretlen szempontra kell figyelniök, még akkor is, ha a maga nemében ilyen egyszerű építményt kell megtervezni és kivitelezni — ,Pro Űrbe. Sokféle koholt vád, koholmány ellen kellett már az emberiségnek harcba szállnia. Legújabban az aikohol- mány ellen küzdünk. Legtöbben úgy, hogy pusztítjuk, ahol érjük. A sikeresebb harcmodor kialakítása érdekében többen — íme a kép —<■ azzal a hűséges négylábú segítőnkkel is kísérleteznek, melynek mindig valamely oldalán vagyunk, de sohasem a nyeregben. Az igazság az, hogy miközben az alkoholfogyasztás növekszik, ugyanúgy nő a termelés is. Addig, amíg nagyobb fel- vásárlási hullámok alatt elfogy a cukor, a liszt, vágj’ akármi, nagyobb alkoholbullámok idején sem fogy el az itóka. Nő a fogyasztás, örül a kocsmáros és még több nyakolajat hoz. így aztán contra alkohol pro alkohollá válik. Lóval az alkohol ellen Irta és fényképezte Czakó Sándor 2 000 kontra 15.50 Igen Nagy Vállalat üzletkötője szokásos heti útjára, megkapta szokásos heti taxiját. Kétezer forint múlva szerencsésen visszaérkezett állomáshelyére. Illetve nem egészen szerencsésen, mert egyetlen üzletet sem sikerült nyélbe ütnie. Mindössze kecsegtető és nem kecsegtető tárgyalásai voltaik. Mikor főnökéhez odavitte a 15 forint és 50 fillérről — azaz a fél napidíjról szóló számlát, az nem írta alá. írásos jelentést kért. Üzletkötő leírta napi fáradozásait, ■ és mellékelte az útiszámlához. Az így felékesített okmányt sem írta alá a Főnök, mondván, hogy Igen Nagy Vállalat a majdok- toól nem tud megélni. És egyébként is, takarékosság van. Üzletkötő megszégye- nülten sompolygot.t ki a párnázott ajtón. Főnök pedig aláírta az elébe tett taxiszámlát: kifizethető. íEgyben utasította a sofőrjét, hogy vigye ki a két zsák műtrágyát a hétvégi házához, mert holnap szabadidő-tevékenységet akar ott folytatni.
