Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-14 / 62. szám
% 1980. március 14. NÉPÚJSÁG 3 Palánk tegnap, ma és holnap Megyénket képviselik (7) Kovács Lász/óné Annikor — tizennégy évvel ezelőtt — a ipécsi tanárképző főiskolán szerzett friss diploma .birtokában megpályázta a dombóvári állást; már egy éve .párttag volt. A szomszédban, a Baranya megyei Bakanyán született és nőtt fel, bányász édesapja 1948 óta volt párttag, egy ideig párttiitkár is, és természetes, hogy Gönezör Margit, amint mód nyílt rá, maga is felvételét kérte a pártba. Még főiskolai hallgatóként. És hogy a taggyűlés úgy döntött, hogy a pártban a helye, ebben nemcsak — és nem is elsősorban — származása volt az indok, hanem akkor már hétéves mozgalmi tevékenysége a KlSZ-ben. — Tudtam, hogy Dombóvár gyors ütemben fog fejlődni, városiasodni és itt sokkal nagyobb lehetőségeim lesznek gyerekkori álmaim valóra váltására, nevelni, tanítani a gyerekeket — mondja. — Ezért pályáztam meg az állást. És hogy most kongresz- szusi küldöttnek választottak, abban nemcsak az én munkám elismerését látom, hanem a -megye pedagógusaiét is, Ő is, férje is a dombóvári .Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanít, 1966 óta. -Mindketten, a következő évben- kezdték meg tanulmányaikat- a marxizmus— leninizmus esti egyetemen. , (Kovács Lászlónét 1972- ben a párt alapszervezet titkárává választották. Három év múlva tagja lett- a városi pártbizottságnak és a végrehajtó bizottságnak. Úttörő rajvezető és tagja a városi népfront-nőbizott- ságnak. Amint a városi pártbizottság első titkára mondja, állandóan aktív résztvevője a vb-üléséknek és nemcsak oktatási-nevelési problémáknál, hanem véleményt alkot és nyilvánít szinte minden kérdésben, ami napirendre kerül. — Ez természetes, hiszen azért vagyok ott. Nem könnyű helytállni mindenütt, de örömmel teszem, hiszen ma már férjemmel és két gyermekemmel együtt véglegesen dombóváriak vagyunk, és közreműködni a város fejlesztésében nemcsak érdemes, hanem nagyon hálás munka is. (J) Zárszámadás után a paksi járás-A zárszámadó közgyűlések politikai tapasztalatairól és az 1979. évi gazdálkodás eredményeiről tanácskozott a paksi járási párt végrehajtó bizottság. A testület elé terjesztett beszámoló részletes elemzést ad a paksi járás helyzetéről, ezt megerősítette a vb. A közgyűlések mindenütt határozatképesek voltak. Általános tapasztalat, hogy a beszámolókban reálisan kerülnek a tagság elé az eredmények és a hiányosságok is. Másrészt: a közgyűlést vagy — nagyobb tsz-ben — a küldöttközgyűlést megelőzően munkahelyi tanácskozásokat, brigádgyűléseket tartottak és ott írásban is megkapták a tagok a legfontosabb számokat és megállapításokat. Tehát a közgyűlésre mindenütt úgy mentek a tagok, hogy ismerték a gazdálkodás részleteit is. Ez a fő oka, hogy kevesebb a hozzászólás, véleménynyilvánítás. Többnyire csak a szövetkezet egészét érintő gondok, feladatok fogalmazódnak meg a tagok részéről is, ezért ünnepélyesebb a közgyűlés. Több év eredményeiről szóltak a beszámolók, nem korlátozódtak az 1979-es esztendő gondjaira, hanem bemutatták a gazdaság egész tervidőszakának fejlődését, összességében a zárszámadások és választások kedvező politikai légkörben zajlottak le, és ott sem vált borúlátóvá a hangulat, ahol az eredmények jóval az 1978. évi alatt maradtak. Mindenütt megfogalmazták a teendőket a hiányosságok kiküszöbölésére, az idei gazdasági terv maradéktalan végrehajtására. Az értékesítésből származó árbevételek azt mutatják, hogy 1979-ben azoknak a gazdaságoknak a pénzügyi helyzete alakult kedvezőbben, ahol a termelésszerkezetben az állattenyésztés részaránya nagyobb. Az időjárás kedvezőtlen hatása az állattenyésztési ágazatban még a takarmányellátásban sem okozott megoldhatatlan gondokat. A közösből származó jövedelmet jól kiegészítette a háztájiból származó bevétel. A szövetkezetek egyik legfőbb feladata, hogy fokozottabban figyeljék a gazdálkodás költségeit, az év közi kifizetéseket. A munkafázisokat mindig kövesse a köz- gazdasági elemzés. * o Aki a 6-os úton Szekszárd irányából a főváros felé tart, a Sió-híd előtt jobbkéz felé furcsa földmunka nyomaira figyelhet fel. A megyei múzeum szakemberei már évek óta dolgoznak itt, a valamikori fontos átkelőhelyet őrzött török erődítmény feltárásán. A kis helyőrség palánk- várban tanyázott, innen a máig létező elnevezés: — Palánk. Gaál Attila és munkatársai fokozatosan bontják ki a palánkvár körvonalait, melyről egyetlen korabeli vázlat maradt: — Ottendorf Henrik 1663-ban készült rajza. Az akkori topográfiai viszonyok már jócskán megváltoztak, de a környék ma is vizenyős, hirdetve egykori árterület voltát. Palánk a régészeknek természetesen az itteni ásatásokról nevezetes, de a mai hétköznapok számára egészen másféle jelentősége van. Aki „egy híddal alább”, a régi 6-os út vonalán kel át a Sión, hamar megtalálja a „Mezőgazdasági Szakközép- iskola — Szekszárd” feliratú táblát. Ez a hely, a nem éppen pompázatos épületek, hat évtizede a megyénkbeli mezőgazdasági oktatás egyik központját jelentik. Már a 20-as években alapfokú szakoktatás folyt itt, 1929/30-ban pedig felépítették a jelenleg is használatban lévő, úgynevezett A épületet. A meglet- tebb és idősebb generáció tagjai jól tudják, hogy a háború előtt milyen komoly rangot jelentett az „aranykalászos gazda” cím. Itt kétéves turnusokban aranykalászos gazdákat képzett — 3 állandó alkalmazott. Az iskola történetében a felszabadulással kezdődött új és meglehetősen mozgalmas korszak, melyet elegendőnek tűnik csak nagy vonalakban vázolni. 1947-ben állat- tenyésztési középfokú szakoktatás indult, amelyet 1950- ben mezőgazdasági gimná-. ziummá szerveztek át. Ugyanebből egy évvel később előbb 3, majd 4 éves képzési időt nyújtó mezőgazdasági technikum lett, mely mellett 1963-tól növénytermesztési szakon felsőfokú technikum is működött. Ezt végül az 1969/70-es évtől 4 éves mező- gazdasági szakközépiskolává változtatták. További változások is kilátásban vannak. 1980/81-től megszűnik az állattenyésztőszak, viszont megkezdődik a húsipari képzés, mely utóbbit minden külön magyarázat nélkül indokol a szekszárdi húskombinát eljövendő működése. A sok változás után talán érthető, ha nem is menthető, hogy február 6-án e sorok írója tévesen „szakiskolának” minősítette az itteni intézményt és kapott is egy ingerült levelezőlapot, valamelyik Palánkon érettségizett szakközépiskolástól: — sajnos aláírás nélkül. Mivel az ember mindig szívesebben ismeri el a más hibáját, mint a magáét, ez utóbbi megtörténvén, hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a fényképünkön is látható tábláról viszont hiányzik az iskola névadójának, Csapó Dánielnek neve. Csapó Dániel (1778—1844) Tolna megye volt I. alispánja, tengelici mintagazda, 1839-től haláláig a Magyar Gazdasági Egyesület elnöke, mezőgazda- sági szakíró, a reformkor egyik roppant rokonszenves alakja volt. Mindenképpen megérdemelte az utókortól azt a megbecsülést, hogy egy fontos iskolát róla nevezzenek el. Egyetlen élő leszármazottját, dr. Csapó György agrármérnököt a március 21- én esedékes iskolai ünnepségekre várják Palánkra. Fontos iskola? Ezt bevezetőként próbáljuk számokkal érzékeltetni. A 42 tagú tantestület 12 osztályban 319 nappali tagozatos fiatalt oktat itt. 16 levelező osztályba 440 felnőtt jár, továbbá az évente ismétlődő mérnöktovábbképző tanfolyamok hallgatóinak száma 100—120 között mozog. Jelenleg állattartótelepi gépész, állategészségőri és állat- tenyésztési szakon folyik képzés, továbbá vannak kertészek is. A nappali tagozatosok túlnyomó többsége (80 százaléka) megyénkbeli. 6 százalékuk Fejér megyéből, 5—5 százalék a Bácskából és Baranyából jött, míg a Pest és Somogy megyeiek, valamint a fővárosiak aránya 4 százalékra rúg. Nem egy esetben irtunk már ezeken a hasábokon arról, de más lapokból is unalomig értesülhetett az olvasó egy furcsa tényről, mely szerint az életformájuk szerint a mezőgazdasághoz közel élők gyerekei csak viszonylag alacsony százalékban vesznek részt a mezőgazdasági szakmák utánpótlásában. Érdemes tehát talán eltűnődni azon, hogy honnan jöttek a fiatalok és tulajdonképpen miért jöttek? Milyen jövő vár arra, aki Palánkon végzett? (Folytatjuk) ORDAS IVAN Fotó: Kapfinger András Sár es porfelhő volt Dr. Várady János, a Rókus Kórház I. sz. belgyógyászati osztályának volt adjunktusa nyolcvan évvel ezelőtt született, Tamásiban. 1946-ban tért vissza oda, ahol szülei, nagyszülei éltek. Magánorvosként dolgozott 1950-ig. 1951-ben körzeti orvosnak nevezték ki. 1976-ban — nem tévedés! — ment nyugdíjba. A tamásiak jól ismerik, ő is alaposan megismerte a tamásiak életét, amelyről így beszél: — Nagyon rosszak voltak itt a viszonyok akkoriban: orvosilag is, szociálisan is. A tamásiak 42 százaléka külterületen lakott. Martinca- puszta például 12 kilométerre van Tamásitól. Százkilenc- ven ember élt akkoriban ott, ma mindössze hárman laknak ezen a pusztán. Ha beteghez kellett mennem, értem küldték a lovas kocsit. Csak az út oda-vissza három órát vett igénybe. Szilárd burkolatú út csak a Siófok— Szekszárd, Pincehely—Dombóvár felé vezető volt. Se jó út, se jármű, se semmi. Mentőautót is csak 1952-ben kaptunk, egyet. Ápolónő nem volt, a két szülésznőnek is rengeteg volt a dolga. — Korábban én kizárólag belgyógyászattal foglalkoztam. Meg kellett tanulnom mindent, hisz a betegeken elsősorban itt helyben segíthettünk. Végeztem én kisebb szülészeti műtéteket, helyreraktam ficamot, kezeltem merevgörcsöt... Sok volt az abortusz is akkoriban. Törvényesen nem lehetett elvetetni a gyermeket, hát elvették kötőtűvel, meg mindennel. Igen terjedt a fertőző betegség is. Sok ember kapta meg a tetanuszt, a szamárköhögést. 1959-ben készítettem egy beszámolót. Ebben összehasonlítottam az ötvenkilences születési és halálozási adatokat a száz évvel korábbival. 1859-ben Tamásinak mintegy négyezer lakosa volt. Csak a katolikusokat véve alapul, 228 szülést és 224 halálozást jegyeztek be. A természetes szaporulat mindössze négy volt. 1959- ben is hasonló volt a helyzet. Hetvenöt születés és hetven halálozás volt 1959-ben. — Rendkívül alacsony volt a lakosság életszínvonala. Ahol két szoba volt, ott is csak egyet használtak, ösz- szehúzódott a család. Mosdótál helyett a cigányok által készített — akkoriban is sok cigány élt Tamásiban — melence volt. Ebben keverték a darát a disznóknak és ezt adták kézmosáskor az orvosnak is. Csodálkoztak, amikor nem nyúltam bele, hanem kértem, fölötte öntsék a kezemre a vizet. — A régi Tamási eltűnt. Most palotákban latonak az emberek, nincs sár és por- felleg, útjainak nagyobb része szilárd burkolatú, állandó orvosi ügyelet van, az emberek kijárnak a parkerdőbe, a termálfürdőbe, színházat néznek... Egyre jobban felkapják Tamásit más vidékek emberei is. Ezt onnan tudom, hogy árulom a szőlőmet. Az egyik vevőm Dunaújvárosból jött, a másik pedig Zsámtoékról. Mindegyik háromszáz négyszögölet vett. Csak kikapcsolódásra vásárolták a szőlőt... Dr. Várady János nyolcvanadik évében is dolgozik. A nyugdíja mellett magánorvosi gyakorlatot folytat. — A régi, velem egykorú betegeket kezelem. Ragaszkodnak hozzám. Eljönnek hozzám mások is, főleg olyanok, akik csak négyszemközt merik elmondani: mi a bajuk. Erőmhöz képest segítek rajtuk. (Tamási mai napjairól, jövőjéről lapunk holnapi számában, a Tamási magazinban számolunk be.) A háztáji gazdaságok, a hobbikertek legfontosabb munkaeszközei, a rotációs kapák készítésére rendezke. d©tt> be a Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet, s hozzáfogott a kisgépek tömeges gyártásához. Az év végéig tervezett 10 800 motoros kapából kétezer-nyo.leszázat 125 köbcentis, kétütemű motorral látnak el. Ezekből az első szériát már átadták a kereskede. lemnek. A nagyobb hányad, vagyis nyolcezer, négyütemű motorul készül majd. Ezek sorozatgyártását is hamarosan megkezdik. Mindkét típusú kisgép óránként 500— 800 négyzetméter megmunkálására alkalmas. A teljesítmény attól függ, hogy hány centiméter mélységű talajmunkára állítják ibe. Maholnap az újabb épületre is ráillik a „régi” jelző Rotációs kapok Szegedről
