Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
1980. február 10. Képújság 11 Műemlékek tanúsága Nyolcvanöt éve született Dési Huber István Dési Huber István: Önarckép Hazánk műemlékekben szegény ország. Nyolc és fél ezer műemléket, műemlék jellegű, városképi jelentőségű épületet, maradványt tartanak számon. (Műemlékünk mindössze 1800 van.) De műemlékvédelmünk — noha az e célra fordítható összeg ugyancsak kevés — Európa csodálatát is kivívta, nagyhatalom vagyunk az épületek megőrzésében, konzerválásában, a restaurálásban. Műemlékeink állami, egyházi, esetleg magántulajdonban lévők. A karbantartás ilyenkor a tulajdonos feladata — de abba, hogy miként, hogyan történjék £ megőrzés, a helyreállítás, beleszól az Országos Műemléki Felügyelőség mint hatóság. Az országos jelentőségű kiemelt műemléki helyreállításokat a Műemléki Felügyelőség kivitelező részlege végzi — 800 fős szakembergárdával, épületszobrászokkal, restaurátorokkal, kőművesekkel, ácsokkal, díszműlakatosokkal. Az Országos Műemléki Felügyelőség állítja helyre — szerény anyagi lehetőségein belül — azokat a műemlékeket, amelyeknek nincs. funkciójuk, például a várromokat. Akkor él, akkor marad fenn a műemlék, ha funkciója van — ha múzeumnak, kultúrház- nak, könyvtárnak, hangversenyteremnek használják. De nem mindegy, hogy mire. A legrosszabb megoldás, amikor például kastélyba szociális otthont, magtárat, gyárat te'- lepítenek. Hasznos, ha mint a diósgyőri várban, hangversenyeket tartanak, ha mint a sár-, vári várban, a város kulturális központjait hozzák létre. A simontornyai vár omladozó, elhanyagolt épület volt. A helyreállítás után könyvtár, képtár, múzeum, rangos vendéglátóüzem kapott helyet benne, egy csapásra megváltoztatva a környék arculatát. Pénzben ki sem fejezhető mértékben növelte lakóinak a kulturáltságát is. Boldogkőváralján a romantikus környezetű várban turistaházat rendeztek be, vagy említsük az oly sok vitát kavart Hilton szállót. A közvélemény a meginduló építkezés láttán megrémült, féltette a vár egységes hangulatú negyedét a modern épülettől. Soha annyi körültekintéssel, gonddal nem terveztek épületet, mint itt. S az eredmény őket igazolta. Nemcsak a modern szálló illeszkedik harmonikusan a környezetbe, de az építés során feltárt műemlékekkel is — dominikánus udvar, kerengő, Miklós-torony — gazdagodott az ország. A városkép, a műemléki együttesek megőrzése nemcsak az épületek konzerválását jelenti. Azzal is törődni kell, mi épül a környezetükben. A magyar műemlékvédelem elve az, hogy nem hamisítunk, nem építjük be korabeli stílusú házakkal a foghíjakat. Mai épületeket emelünk, amelyeknek megformálásukban, nagyságrendjükben kell illeszkedniük a régiekhez, így egészülnek ki védett műemlékegyütteseink a budai várnegyedben, Győrött, Sopronban, Kőszegen, Pápán, Veszprémben. E városokban a több száz éves lakóházakat összkomfortosították, tették ma is lakhatóvá. Nemcsak városon, falun is védik a népi építészeti emlékeket. Hollókő, Szigliget komplex módon védett. A falusi lakosság egyre emelkedő életszínvonala napjainkra szinte eltörölte a régi magyar falut, mindenütt új házakat építenek. Az utolsó pillanatban tett intézkedések szerint komoly pénzösszegekkel és évi átalányfizetéssel segítik megvédeni a magántulajdonban lévő műemlék házakat. Az ország műemlékállományának legértékesebb része a középkori anyag, néhány vár, templom, a román és a gótika stílusjegyeit őrző kis falusi templomok. A jáki, a sopron- horpácsi, a felső-tiszavidéki templomok ékszerei a tájnak. Turista látványosságok. Mint ahogy a csarodai (Szabolcs megye) templom történetében szinte megjelenik az ezeréves magyar történelem. A román kori katolikus templom belsejét hajdan freskók borították. A reformáció korában a középkori szenteket lefestik, bemeszelik, s a népi reneszánsz virágmintás falképeivel festik tele a tepmlomot. A feltárás során mindkét korszak megjelenik. Elmúlt társadalmakról, letűnt időkről a szavaknál ékesebben szólnak azok a tárgyi, építészeti emlékek, amelyeket e társadalmak létrehoztak. Kinek ne dobogtatná meg a szívét, ha Zrínyi, Rákóczi, Kossuth emlékei között jár. A műemlékek a hazafias nevelés, a kulturális érdeklődés felkeltésének eszközei. A műemlékvédelem célja a’ múlt átmentése a jelen, a jövő számára. KADAR MARTA Nyolcvanöt esztendővel ezelőtt, 1895. február 6-án született Dési Huber István. A mindennapok szorításában proletárokat, munkásokat és parasztokat festett, s egy életen át elkötelezettséggel alkotott egy világnézet segítségével és érdekében. Nagyenyeden látta meg a napvilágot. „Származásom — írja egyik beadványában — apai részről német kisiparos, anyai: bocskoros nemes. Négyéves voltam, amikor elvesztettem az anyámat és 12 éves korom óta élek a magam kenyerén. Voltam kovácsinas, kifutó, pincérgye- rek, majd nekilódultam a világnak és becsavarogtam fél Magyarországot. Zsákoltam kint a Dunán és robotoltam a Gubacsi úton, a sertésvágóhídon.” Nehéz ifjúi évek után sodródott ki az első világháború frontjaira, ahonnan tüdőbajjal tért vissza. Rövid otthoni tartózkodás után 1921-ben Pestre került és az apjától elsajátított ezüsitműves szakmában helyezkedik el. Bár raj- zolgatott a fronton is, tuda. tos szándékkal ekkor vesz először ceruzát, szénrudat a kezébe. Sorstársaihoz hasonlóan nappal a gyárban dolgozik. esténként az iparművészeti iskolát látogatja, s eljár Podblini Volkman Artur képzőművészeti szabadiskolá- jába is. 1921-ben, hogy is- merkedh essék a klasszikus mesterek nagy alkotásaival, több éven át Olaszországban vállal ezüstműves munkát. Közben megszállottan dolgozik. rajzokat, rézkarcokat készít. A húszas évek végén tér vissza Budapestre. Dési Huber István művészi kibontakozása egybeesik a harmincas évek elején fellendülő magyar munkásmozgalommal. 1932-ben végleg le kellett mondani a szakmájáról. Gyönge szervezte mindinkább felőrlődött. Ez időtől kisebb-nagyobb megszakításokkal, különböző szanatóriumok lakója volt, s két alkalommal is rendkívül súlyos tüdőoperáción esett át. Sorsa csupa megpróbáltatás volt. Nem járta végig a műveltséget adó és művészetre előkészítő főiskolát, amit megtanult és legmagasabb szinten megértett, gyakorolt, csak a saját tapasztalásából szerezte. A kor szellemének megfelelően különböző izmusokon át érkezett el a harmincas évek közepére művészi önmagához. Festő: kibontakozása erre az időszakra tehető, mind bátrabban kezeli az ecsetet, témavilága tágul, s az ábrázolt táj is megtelítődik emberitársadalmi mondandóval. Művészetére Derkovits Gyula éppúgy hatással volt, mint a művészet más ágában dolgozó eszmei küzdő- társak. József Attila és Radnóti Miklós. Korai agita- tív tartalmú munkáit eszmeiségükben kiteljesedettebb alkotások váltják fel. „Sokszor a puszta szemlélet többet mond mindennél” — fogalmazza meg ez idő tájt, s a felismerés mögött fontos eszmei, társadalmi alapállás vám. Ekkoriban készül a „Budakeszi vörös kémény” című festménye, amely a kubista konstruktív szerkesztési értékeket megőrizve, minden direkt politikai szándék nélkül való olyan alkotás, amely mégis az osztály bezártságát, rabságát és elpusztíthatatlan nagyságát éppúgy bemutatja, mint a művész belső arányait, meggyőződését. Bár a betegség időről időre komorrá tette, soha nem távolította el vállalt feladatától. meggyőződésétől. A harmincas évek végétől mind több kritikus szólt elismeréssel munkásságáról. De a „roncsolt szív és tüdő” — ahogyan Radnóti írja — egyre kevesebb lélegzetet engedett számára. A túlhajtott beteg szervezetet koráin legyűrte az idő. 1944. elején az ország sorsának tragikusra forduló időpontjában, a német megszállás előtt pár héttel halt meg. Ám amit szelleme és alkotótehetsége létrehozott, születésének 85. évfordulóján is él, világít, s meggyőzően bizonyítja a maga igazát. HARANGOZÓ MÁRTA JEs m be rpá rés táj Balogh András festménye a budapesti Műcsarnokban rendezett kiállításán A Szovjetunió délkeleti határvidékén található a Tuvai ASZSZK. Az itt élők ősi foglalkozása az állattenyésztés, ami világosan tükröződik a tuvaiak népművészetében is. Széles körben elterjedt itt a díszített bőrből való eszközkészítés : edényeket, lószerszámokat, táskákat csinálnak belőle. A csont-, fa- és kőfaragás mintáit szokás szerint Tuva állatvilága Szolgáltatja. A leginkább figyelemre méltó a kőfaragás. Az Altáji előhegységben nagy számban található a faragáshoz csodálatos alapanyag: az agál- matolit. A tuvaiak ezt az ásványt napikőnek nevezik. Számos meleg színű árnyalata van: rózsaszín, lágysárga, szürkésbarna. A mesterek, mielőtt faragáshoz kezdenének. a követ néhány napra vastag, nyers szövetbe csomagolják. Ettől lágyabb, elasztikusabb lesz a kő, könnyebben megmunkálható. A mesterek egyszerű eszközökkel formázzák a figurát. A legnépszerűhb kőalkotásök, a 10 centiméternél nem nagyobb szoborminiatűrök. legtöbbször állatfigurák. A kőfaragók népművészek, akiknek eredeti foglalkozásuk a mezőgazdaság. Nincs művészi képzettségük. A mesterség hagyományait nemzedékA tuvai miniatűr ről nemzedékre örökítik. Az itteni művészék némelyike kifogástalan plasztikai formaérzékkél rendelkezik. Ilyen például Tojbu- haa, idős mester, a tuvai miniatűr szobrok klasszikusa. Munkáiért megkapta az Orosz Föderáció Állami díját. Vannak olyan alkotásai, amelyek mindössze 3 centiméter magasak. De ezeknek a szobroknak tökéletes arányai, harmonikus formái le- nyűgözőek. Dorzsu és Hartek idős mesterek műveit viszont éppen a monumentalitás, a masszivitás jellemzi. Munkáik erőt, feszülő energiát tükröznek. A népi kőfaragásban jelentős sikeréket mondhatnak magukénak a fiatalok is. így például Okaancsik fiatal sofőr munkái szdkatlan dinamikus formáikkal ragadják meg a figyelmet. Tojbuhaa fia, Donduk nemrégiben kapta meg a Komszomol díját miniatűrjeiért. A tuvai népi mesterek munkáiból mindig látható néhány az össz-szövetségi kiállításokon. Az ország múzeumai szívesen gyűjtik ezeket az alkotásokat, mivel a miniatűrök tükrözik Tuva történelmét, a tuvai természetet. az itteni emberek életét és munkáját. Készül a magyar zenetörténet A Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi intézetei néhány évvel ezelőtt hozzákezdtek szakterületük történeti összefoglalásának szerkesztéséhez. Noha az érintett szakmák úgy érzik, nem érkezett el e szintézisek létrehozásának ideje, sok alapkutatás hiányzik még. Ebből kiindulva azonban sohasem készülnének el a tervezett munkák, hiszen a történetkutatások területén sohasem mondhatjuk, hogy már mindent tudunk. A Zenetudományi Intézet is hasonló gondokkal találta magát szemben a Magyar Zenetörténet írásakor. Szinte egyidöben kell elvégezni az anyaggyűjtést, a feldolgozást és az. összefoglalást. Továbbá olyan újabb emlékek is előbukkantak, amelyek ha nem is változtatják meg az eddig kialakult képet, legalábbis módosítják. Az ötkötetesre tervezett Magyar Zenetörténettel kapcsolatos munkálatok 1970- ben ’kezdődtek és most jutottak el odáig, hogy kézzelfogható eredmény született. A Rajeczky Benjamin szerkesztette első kötet lényegében késznek mondható, 1980- ban nyomdába lehet adni. A kötet 1526-ig tekinti át a magyar zenei őstörténetet, a középkori zenei életet és a korabeli népzenét. Az érdekesebbnél érdekesebb témákon, az udvari zene és a gregorián stílus összevetésén, a ko raten es zársz zenei intézmények bemutatásán túl a Zenetörténet írásakor felfedezett területre is kitekint az összeállítás, nevezetesen arra, hogy a XV. században a kottaírásnak egy kifejezetten magyar változata honosodott meg hazánkban. A Csomasz Tóth Kálmán és Pap Géza által szerkesz- tétt, a XVI. és XVII. század zenetörténietét taglaló második kötet mintegy egyharma- da elkészült már. Az egy- és többszólamú, valamint az egyházi éneklés mellett szó lesz ebben a részben az ekkor kialakuló tánczenérőli laz egyés városok (Sopron, Pécs) zenei életéről és a magyar zeneszerzők jelentős műveiről is. Az öt közpl a harmadik kötet van a legelmaradottabb stádiumban; az, amely a XVIII. század magyar zenéiének ismertetését tűzte ki céljául. Míg ugyanis a XIX. század zenetörténetéről már több tanulmány készült, s az anyag cédulákon, katq- lógusrendiszerekben vár feldolgozásra; addig az előző rész munkatársai még csak az anyaggvűitésnél tartanak. Az ötödik kötetből számos, az 1945 utáni idők zenetörténetével foglalkozó tanulmány már nyilvánosság elé került. De ahhoz, hogy a XX. sz. teljes szintézise kikerekedjen a rendelkezésire álló anyagból, bizony még sok aprólékos levéltári munka is elvégzésre vár. S hogy mikorra láthatjuk együtt a könyvesboltokban a Magyar Zenetörténet öt kötetét? Nehéz lenne ezt pontosan meghatározni. Az első kötet — remélhetőleg — néhány éven belül kapható lesz. Hogy a többi rész mikor jelenik meg, az még sok mindentől, többek között a munkatársi gárda megszervezésétől is függ. MÁTRAHÁZI ZSUZSA
