Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-06 / 30. szám
1980. február 6. NÉPÚJSÁG 3 Főiskolai kérdőjelek...? Amit kaptunk A tá rsada lom i rá nyitás és az érdekviszonyok i. i A főiskola „nem egyetemi rangú felsőokitatási intézmény”. Ennyit ír nyelvünk értelmez« szótára, így a definíció pontosságában kételkedni bajos. De abban is, hogy egy főiskola rangot ad annak a településnek, mely otthont nyújt neki. Ez így volt a főiskolai idők kezdete óta és így van napjainkban is. Fogadjuk el, mint cseppet sem indokolatlan tényt. Az iskola — ugyebár — olyasvalami, amit mindenkinek ki kell (kellene) járni. Aki ezt elemi, általános fokon megteszi, az már tulajdonképpen iskolázott. A középiskola befejezése után „középiskolázott”, bár ezt a kifejezést szerencsére nem használjuk. A főiskola értéke, érthető módon, benne van a nevében. Minden város boldog lehet, ha főiskolával rendelkezik. Ilyesformán Szekszárd nagyon sokáig, sőt azt is mondhatnánk, hogy indokolatlanul sokáig, nem tartozott a boldog városok sorába. Miért? Egy főiskola létéhez állami elhatározás szükségeltetik, továbbá tanerők, hallgatók és persze az se baj, ha megfelelő épület és felszerelés áll rendelkezésre. Mindennek Szekszárdon jó ideig nyoma se volt. Az akkori mezőváros vezetői — Orbán György, Preimajer József, Főglein János és Takler József bíró urak — a múlt század 60-as, 70-es éveiben kezdtek tapogatózni egy szakiskola iránt. Nem éppen indokolatlanul, mert a Szék- szárdon máig kincset érő szőlőket előbb csäk fenyegető, majd ikipu'sztító filoxera egyszerre megvilágosította az elméket azzal kapcsolatban, hogy a híres dombokat nem lebet az idők végezetéig ősöktől örökölt módszerekkel művelni. A szőlészeti szakiskolából ; ami 'önmagában egyáltalán nem volt elvetendő ötlet és ha akkor megvalósul, egy későbbi főiskola csíráit is rejthette volna magában ; nem lett semmi. Nem volt rá pénz és nem volt később sem. A század elején várossá nyilvánított Szekszárd olyan csehiül állt anyagilag, hogy képviselőtestületi ülésen — évéken át — legkomolyabban 'felmerült az az országosan párját ritkító ötlet —, kérjék nagyközséggé való visszaminősítését. A későbbi palánki technikum egy ideig ugyan „felsőfokú” címet is viselt, most szakiskola. Körülbelül féltucat évvel ezelőtt megkérdeztük a megye egyik .legmagasabb rangú vezetőjét, van-e valamilyen esélye Tolna megyének, ezen belül elsősorban Szekszárdnak főiskolára? Nem valami túlzott lelkesedéssel válaszait: — Erről szó van! De az elvtársak egyelőre még azt se tudják, .hogy milyen főiskolát akarnak... Akkoriban nem látszott éppen bíztatónak a dolog. Aztán három esztendővel ezelőtt megkezdték tanulmányaikat azok a főiskolások, akik az idén ősszel már diplomás pedagógusokként, járnak majd a padsorok között. Szekszárd tanítóképző főiskolát 'kapott, amivel kapcsolatban — nálunk ez már csak így szokott lenni —, szinte nyomban összecsaptak a vélemények. Miért „csak” tanítóképzőt? Ha már azt, akkor miért „csak” a kaposváriak kihelyezett tagozata formájában? És egyáltalán, minek kellett ide főiskola, ha ezzel elvettek a várostól Í6 tantermet? Méghozzá nem akármilyet. A Magyar Ifjúságban a tavalyi év végén megjelent egy cseppet sem szívvidámító riport a szekszárdi főiskoláról. Ebből idézünk: „Eredetileg az egész épület általános iskola volt, később kiderült, hogy Tolnának tanítókra van szüksége, ahhoz pedig tanítóképző kell. így ,nőtt fel’ gyorsan főiskolává az általános iskola. Külsőre igazán nem látszik a szükség. Sok más főiskola örülne, ha eredetileg ilyenre tervezték volna.” Az idézettekből az első két mondat rossz tájékozódáson alapul, az utolsó színiigaz. A végzett tanítók iránti igény jóval 'korábban sem volt senki előtt ismeretlen. Az előbbi kérdésekre tulajdonképpen válaszoló friss számokat az 1978—79-es tanévből túdunk idézni. Ekkor a megye 100 általános iskolája közül 29 csak alsó tagozatú volt. Az 1997 tanerőnek pedig 8,2 százaléka képesítés nélküli. Sokkal rosszabb aránnyal csak Pest megye (10,6 százalék), valamicskével rosszabbá! (8,4 százalék) Fejér és Nógrád megye „büszkélkedhetett”. A város egyébként átmenetileg csakugyan nyolccal kevesebb (tanteremhez jutott. Csak nyolccal, mert a kifogásolt másik nyolc a gyakorló általános iskolásoké. , Más épület és más lehetőség pedig egész egyszerűen nem volt arra, hogy Szekszárd belátható időn belül főiskolát kapjon. (Folytatjuk.) ORDAS IVÁN Fotó: CZAKÖ SÁNDOR A szocializmus alapjainak lerakásáig, a hatvanas évek eleiéig, a felmerült történelmi feladatok megoldása lényegében véve olyan meggyőződés alapján történt, hogy a fő termelőeszközök államosításával és a parasztság termelőszövetkezetekbe való tömörülésével általánosan uralkodóvá válnak a szocialista termelési viszonyok, létrejönnek az osztályok megszűnésének feltételei: a korábbi antagonisztikus érdekellentétek helyébe mindinkább a társadalmi és egyéni érdekek egysége lép. Ebben az egységben az egyéni érdeket a társadalom érdekével közvetlenül azonosították. A szocializmus így felfogott összérdekével szemben megjelenő ellentéteket csupán szubjektív torzulásoknak minősítették. Szükségszerűen következett mindez a gazdasági elmaradottságunkat erőltetett ütemű iparosítással felszámolni kívánó gazdaságirányítási rendszer felfogásából is. A gazdaságot akkor egy olyan egységnek tételezték, amelyet a népgazdasági terv mutatókra történő lebontásával. konkrét tervutasítások formájában egy országos központból lehet „kormányozni”. A tervutasításban közölt feladatok teljesítése Szükségtelenné tette, hogy a gazdasági egységeknek saját tevékenységükről önálló elképzelésük legyen. Amikor ritkán ilyen mégis felmerült, azt az irányító szervek mint „szubjektív torzulást” minél gyorsabban igyekeztek megszüntetni. (Ha nem engedélyezett a tevékenységre vonatkozó önálló elképzelés, akkor nem beszélhetünk a vállalat érdekéről sem, hiszen a vállalatok optimális lehetősége a tervmutatóik olyan minimális túlteljesítése irányába mutatott, amely a következő években nem eredményezte a vállalat részére kiadott tervmutatók radikális felemelését.) E teljesítményvisszatartás, az eladhatatlan áruk tömege, amely a szükségletek rossz központi felmérésénék köszönhető. a műszaki fejlesztés elhanyagolása gazdasági növekedésünket olyan mérKi állítás Az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ, valamint az Iparterv szervezésében kiállítás nyílt kedden az OMKOK halijában, 'amelyen színes fotókon azok a létesítmények láthatók, amelyeket az Ipar- terv a dokumentációs központ műszaki információinak felhasználásával tervezett. A kiállításon látható egyebek mellett a paksi atomerőmű, a Dunai Vasmű konverter- csarnoka, valamint a Bélapátfalvai Cementmű. Tartalmasabb az újító- és feltalálótevékenység Lendületesebbé vált az újítómozgalom, a feltaláló- tevékenység, s a tervezés, kutatásfejlesztés munkája is megélénkült a vállalatoknál a szigorúbb szabályozók életbelépése nyomán, amelyek a termelés irányítóit a szellemi kapacitások jobb .kihasználására ösztönzik. Mind több gazdálkodó egységben ismerik fel, hogy a minőség javításához, a termékszerkezet-váltáshoz, a piacképes termékek gyártásához a „.gondolkodó ember” ötletei, javaslatai óriási feltáratlan tartalékot hordoznak magukban. Az értékes műszaki, szellem* alkotások gyakorlati megvalósítását, az egyéni és a kollektív újítók, feltalálók munkáját az Országos Találmányi Hivatal irányító, szervező, tanácsadó tevékenységgel segíti. Erről számolt be Pusztai Gyula, a hivatal elnöke az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. Az elmúlt néhány hónap tapasztalatai azt igazolják, hogy az újító- és feltaláló- tevékenység tartalmasabbá vált. Míg korábban a vezetők sok helyen adminiszfra- tív tehertételként értékelték az éves újítási terviek elkészítését és végrehajtásuk gyakran formai volt, addig most az újítók és feltalálók munkája mindinkább felnő eredeti funkciójához, tartalmasabb, ténylegesen a helyi feladatok teljesítését, a termelési tervek megvalósítását, a nyereségképzést szolgálja. A szocialista brigádok, mint a termelés alapsejtjei, újításaikkal, találmányaikkal különösen fontos szerepet töltenék be a technológiák ésszerű .módosításában, A szocialista újítókol'lektí- vák hasznosságának felismerésében élen járnak a gyógyszeripar, az élelmiszergazdaság és az elektrotechnikai ipar üzemei. Más országokkal összehasonlítva nálunk a kutatás- fejlesztés és az újdonság ipari gyártásba vétele között aránytalanul lassú az úgynevezett innovációs folyamat, ami nemcsak drágítja a költségeket, de egyben gátja a piaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodásnak. Ezért az innováció meggyorsítására, kormányhatározat nyomán a Magyar Nemzeti Bank 600 millió forintos keretet hozott létre, amiből azok a vállalatok kaphatnak visszatérítendő támogatást, amelyek a világpiacon keresett, jól értékesíthető, új termékekét fejlesztenek ki. Ezeknek a műszaki alkotásoknak a kiválasztásához a Találmányi Hivatal is segítséget nyújt. Elsősorban azt tárja fel, hogy nincs-e párhuzamosság a műszaki fejlesztésekben, akár hazai vagy más országbeli vállalatokkal. A párhuzamos fejlesztések elkerülését egyébként főleg az iparjogvédelmi kultúra emelésével, s a technika jelenlegi állásának földerítésével érhetik el a vállalatok. Ilyen megelőző tájékozódó munka a kohó- és gépiparban már kötelező az üzemek számára, s most van közreadás előtt az országos iparjogvédelmi szabvány, amelyet a hivatal a Magyar Szabványügyi Hivatallal közösen dolgozott ki. Néhány vállalat maga végzi a tájékozódást a külföldi, azonos profilú cégek fejlesztési irányairól, így az Egyesült Izzó, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár, valamint az Észak-magyarországi Vegyiművek. Természetesen ehhez fejlett apparátus, jól szervezett szabadalmi osztály szükséges. (MTI) tékben fékezte, hogy a hatvanas évek eleje-közepe táján politikai vezetésünk napirendre tűzte gazdaság- irányítási rendszerünk átfogó reformjának kérdését. AZ EXTENZÍV SZAKASZBÓL AZ INTENZÍVBE „Az extenzív jellegű fejlődés tartalékai ma már országosan kimerülőben vannak, mind inkább át kell térnünk az intenzív fejlődésre” — olvashatjuk az MSZMP KB 1965. novemberi határozatában. Hogyan képzeli el a politika az intenzív fejlődést? Mindenekelőtt úgy, hogy a mennyiségi övékedés mellett mind nagyobb szerepet szán a fejlődés minőségi jellemzőinek. Ehhez a politikai rendszer igényli a társadalomirányítás általánosabban megfogalmazott céljai irányába mutató egyéni és csoportkezdeményezéseket. A kizárólagosnak tekintett, egységes össztársadalmi érdek helyébe e kezdeményezéseket magukban foglaló különböző érdekek differenciált rendszere lép. A gazdaságban pl. a vállalatokat — a külkereskedelem és a honvédelem különleges eseteit kivéve — nem lehet meghatározott termékék gyártására utasítani. A vállalatok tervezési önállóságot kapnak, maguk döntenek arról, mit kívánnak gyártani, hogyan használják saját eszközeiket, milyen arányban fordítják tiszta jövedelmüket fejlesztésre, vagy nyereségrészesedésre, stb. Az egymástól elkülönült, áru- és pénzviszonyok adta kapcsolatok között gazdálkodó vállalatok érdeke minél nagyobb tiszta jövedelem elérése lesz. A vállalat természetesen most sem termelhet — kizárólag gazdasági megfontolások miatt — a népgazdasági tervvel ellentétes irányba. Tevékenységének a megkívánt mederbe terelését azok a szabályozórendszerek (ár. bér, adók. fejlesztések, stb.) biztosítják, amelyek a tervben foglalt elképzeléseknek megfélelően határozzák meg a vállalat jövedelmezőségét, gazdasági sikerességét. Az új gazdasági mechanizmus lényegét alkotó központi szabályozórendszer és elkülönült termelői érdek kölcsönhatása modellje az intenzív társadalomirányítási rendszernek. Lényege, hogy a döntéseket a politika igyek-/ szik közelebb telepíteni a szükségletek felmerülésének színtereihez. Például a terület. a lakosság szükségleteit jól ismerő helyi tanács részben maga dönt kommunális fejlesztési lehetőségeiről, részben pedig a terület érdekeit (a szükségletek kielégítésének módozatait) képviseli a döntésre illetékes felsőbb szervák irányába, hogy területi érdekeinek megfelelő döntéseket hívjon életre. Ilyen szellemben módosították választási rendszerünk szabályait is. Míg korábban a lajstromos választókerületi rendszerben háttérbe szorult a képviselő-tanácstag személye, hiszen az állampolgár az országos politikára szavazott. addig az egyéni választókerületek bevezetése, a több jelölt állításának lehetősége, a területi tanácsok tagjainak a helyi tanácsok által történő közvetett választása mind-mind a különböző területi érdekek képviseletének. a döntésekbe való bejuttatásának új intézményes formáit jelentik. A döntési mechanizmusban a különböző érdékek politikai képviselete egyre nagyobb szerepet játszik. A hatvanas évek végén a társadalmi szervek új funkciót kapnak. a szervezetükben tevékenykedő rétegek (szervezett dolgozók, ifjúság, nők. stb.) sajátos érdekeit képviselve politikai és állami döntéseket kezdeményeznek, véleményeznek. értékelik azok végrehajtását. A példákat számtalanul folytathatnánk, de így is nyilvánvaló, hogy a hatva- nos évek végén kialakított intenzív társadalomiráyítás központi eleme az érdek és az érdek politikai képviseletének különböző módjai. Cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy e korszakban a tudományos kutatásokban is az érdek válik az egyik központi témává. VARGA SÁNDOR Fejtő-rakodógép Az Országos Bányagépgyártó Vállalat legfontosabb terméke a fejtő-rakodógép, amely a szénfal megközelítéséhez szükséges vájatot termeli ki és az anyagot kihordószalagra vagy közvetlenül csillére rakja. 1979-ben új típusú gépek sorozatgyártását kezdték meg, melyek az eocén-program keretében hazai bányákban dolgoznak majd.
