Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

1980. február 24. %PÜJSÁG 11 Alapítványok nyugdíjból Az őszi nemzetközi brá­csaverseny eredményhirde­tésének siokkörökben nagy visszhangot kiváltott, figye­lemreméltó epizódja volt, hogy az egyik különdijat — a hazai nemzetközi verse­nyek történetében először — magánszemély ajánlotta fel. Az elismerésben ki­emelkedően szép játék­stílusáért szovjet konzerva- torista, Inara Circene része­sült _____________________ N éhány nappal később ha­sonló esemény tanúja lehetett a Szigeti József nemzetközi hegedűverseny gálaestjének közönsége. A nézőtéren sze­rényen meghúzódva ott volt a 10—10 ezer forintos külön- díjak adományozója, dr. Győry Nagy István nyugdí­jas zenetanár. — Amikor felajánlottam a különdíjakat, csak hosszú hallgatás után kaptam vá­laszt a Nemzetközi Koncert­irodától — mondja a ..díj­alapító”. — Nyilván meglepő volt a jelentkezésem. Néhány éve például, amikor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kolához fordultam és fel­ajánlottam százezer forintot az erre érdemes fiatalok ju­talmazására. köszönettel bár, de elutasítottak, mondván: csak végrendeletileg tett ala­pítványt fogadhatnak el. Meglepődtem. Nagyon szere­tem a zenét és rendkívül nagyra becsülöm a Zeneaka­démiát, de kérdem, miért kell meghalnom azért, hogy anyagilag támogathassak né­hány ígéretes zeneművész- jelöltet? Mindegy, tudomá­sul vettem az elzárkózást1. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolához fordultam, ahol viszont kitörő örömmel fo­gadták a kezdeményezése­met. Igaz. megkérdezték, mi­ből akarok alapítványt ten­ni. — Egy élet gyűjtő munká­jának eredményei az alapít­ványaim és a különélijalk. Né­hány éve elhunyt szegény fe­leségemmel a zene mellett nagyon szerettük a régi szép bútorokat és könyveket, min­den megtakarított pénzünket rájuk fordítottuk. Az értékes berendezést rendre eladtam és a befolyt összeget ajánlot­tam fel — mintegy az ő em­lékének is adózva — a kö­zösség javára. Dr. Győry Nagy István ily módon immáron kétszer tett 100 ezer forintos alapítványt a zeneművészeti szakiskolá­soknak. Az összeg kamatai­ból évente egy-egy tehetsé­ges és szorgalmas hegedűs, zongorista, csellista, valamint fúvós részesül 3000—3000 fo­rintos jutalomban. Ugyan­csak 100—100 ezer forintos alapítvánnyal já­rult hozzá az idős zenepe­dagógusok és a szegedi Jó­zsef Attila Tudományegye­tem állam- és jogtudományi kara tehetséges hallgatóinak anyagi támogatásához. — 1978-ban vettem át Sze­geden az aranydiplomámat, s ekkor ajánlottam fel: pálya- díjként legyen az évente ki­írt szakmai pályázat győzte­séé az alapítvány kamata. Külön örömömre szolgál hogy az egyetem a közelmúltban értesített. példám követőre is talált... Milyen ok, szándék indít­tatja arra. hogy ilyen jelen­tős összegeket adjon má­soknak, hiszen saját zeneta­nári nyugdíja sem túlságo­san nagy? — Egész életemben arra törekedtem, hogy valamilyen módon segítsem a tehetséges, az érdemes embereket — vá­laszolja az idős zenetanár. — A zene és a jogtudomány át­fonta az életemet, a zenétől indultam el és ahhoz tértem vissza. ' Tizenkilenc éves korában Miskolcon, konzervatorista- ként iskolatársa, jó barátja volt a cselló tanszakról Vá- dor-Wenetiáner Sándor, a hí­res Vándor-kórus később mártírhalált halt alapítója. Húsz éves korában a Mis­kolci Nemzeti Színház, vala­mint a vasutas szimfonikus zenekar koncertmestere, majd a Miskolci Filharmóniai Társaság zenekarának má- sodíkonter'tmestere, a miskol­ci vonósnégyes mélyhegedű­se volt. Otthonukban min­dennapos vendégként csen­dült fel a muzsika, felesége szépen zongorázott, ő maga hegedűit és brácsázott. Bu­dapestre költözésük után né­hány évig. úgynevezett uta­zó zenetanárként Tatabá­nyára járt vonattal megsze­rettetni a bányászgyerekek­kel a zenét. Előkerül-e mostanában a hegedű? — Hosszú ideig betegeske­dett a feleségem, elnémulta zongora és elnémult a hege­dű is. Mindig együtt ját­szottunk, nem volt erőm egyedül muzsikálni. Halála után eladtam a hegedűt. A zenétől azonban — fel­tehetően — nem szakadt el teljesen... — Egy időben a Zeneaka­démián a bal 2. sor 1-es és 2-es helye volt a miénk. De azóta, hogy romlik a látá­som — talán nem is csoda, egy idős vagyok a századdal — esténként nem szívesen mozdulok ki hazulról. Meg különben is: egyedül... Pedig a Bartók Béla Zeneművésze­ti Szakiskola mindig elkü- di növendék-hangversenyeire a tiszteletjegyet. A tanári évzáró hangversenyre azon­ban elmegyek, én adom át a díjakat. A lemezjátszómra pedig fel-felteszek egy szé­pen szóló hamglemezt. DEREGÁN GÁBOR A récéskúti bazilika romjai Cirill és Metód a Zala partján A Balaton árka a tó dél­nyugati végén a kis-balatonl nádasok védett madárorszá­gán túl lapos völgyben foly­tatódik, s a kirándulók' nem kis részének érdektelen e táj. Pedig van ott is szép­ség és emlék, amit felkeres­ni, látni jó! A sok közül egyet látogassunk meg ezút­tal. Balatonszeratgyörgy és Keszthely között, a Zala fo­lyócska hídja közelében ka­nyarodjunk nyugatnak, a Za­laegerszeg felé vezető útra. De aztán azt Is hagyjuk el ott, ahol Sármellékre visz az út, s ez utóbbin keresztül menjünk el Zalavárra, sőt, egy kicsit azon is túl! A RÉCÉSKÚTI BAZILIKA Zalavár községből a Zalán át nyugatra vezető út men­tén találjuk azokat az emlé­keket, amelyeket keresünk. Különben a falu területén is előkerültek tamújelei a tör­ténelmi idők embereinek, egyebek között őskori ke­mence, római kori urniasírok, Árpád-kori temetőmaradvá­nyok, s középkori templom is állt ott. Túl a falun, a mű- úttól nem messze, jobb kéz felől hajdani, részben közép­kori glerendaút és híd fa­anyagára bukkantak. Távo. Lahb pedig, nem messze az utat keresztező csatornát ól, észak felől szépen megőrizve láthatjuk a récéskúti kőba­zilika maradványait. Ott a hajdan mocsaras tájék sziget­szerű kiemelkedésén 1946— 1947-ben tárták fel a régé­szek a háromhajós, félkör­íves szentélyrészekben vég­ződő templomnak az alapja­it. Akkor úgy vélték, a 800- as évek második feléből való a templom, és vagy a Szent Adorján, vagy a Szent Já­nos • templommal azonos, amelyeket egy középkori krónikás úgy említ, hogy Pribina városában, Mosa- burgban álltak. De ki is volt ez a Pribina, hol lehetett az ő Mosabuirg- ja, azaz — lefordítva —mo­csárvára, és bizonyosan ő építtette-e a récéskúti bazi­likát? MIKOR ÉPÜLT? Az a bizonyos krónika, amelyet 871-ban Salzburgban írtak, a Conversio Bagvario- rum et Carantanorum leírja a frank birodalom kereté­ben a salzburgi érsekség mű­ködési területén folyó hit- térítést, amelyet — mint megtudjuk belőle — a Dél- Dunéntúlon az oda menekült morva—szláv törzsfő, Pribi- na támogatott a szóban for­gó évszázad negyvenes évei­től. Pribináinak frank kap­csolatai miatt kellett elme­nekülnie a nyitrai fejedelem­ség területéről, és a frank birodalomban kapott hűbér- birtokot a Zala és a Balaton vidékén. Területének köz­pontja volt az említett Mo- saburg, ahol a salzburgi ér­sek templomot szentelt föl, ezenkívül a legjelentősebb — a Szent Adorján templom — építéséhez kőműveseket, fes­tőket, ácsokat is küldött. Moeaburgban azután a gö­rögkeleti egyház két nagyja, Cirill és Metód is járt, ami­kor a bizánci császár a nyu­gati szlávokhoz küldte őket, sőt Metód később Pannónia püspöke lett. Mindez már Pribina halála után történt, fia, Kocel uralma idején. Vajon, a récéskúti bazili­kában hirdették-e az igét? A hatvanas években folytatott ásatások e templom alapfa­lai alatt korábbi faszerkeze­tű szláv templomépületek maradványait mutatták ki. Közülük az első a VIII—IX. század fordulóján égett le. Valószínűnek tartották, hogy a legutolsó fatemplom épül­hetett Pribina idején, így ta­lán abban járt a két szent­életű férfiú. MOCSÁRVÁR v De végül is hol volt Pri­bina vára? Hiszen Mosaiburg neve várra utal, s az emlí­tett krónika is megjegyzi, hogy Pribina vára a Zala folyó melletti mocsárban és erdőségben volt. Ezt a várat az úttól balra, a Vársziget nevű részen ku­tatták föl a régészek. Tábla jelzi az utat oda, emlékmű is áll mellette. A zailavári vár sokáig állt — formáját Giu- lio Turco XVI. századi fel­mérése szépen megörökítet­te. A kutatóknak sok évszá­zad emlékanyagáit kellett megkülönböztetniük. Ezek között vannak Pribina korá­ból, a IX. századból szár­mazó maradványok is. Az ő környezetének emlékei lehet­nek azok a szláv temetkezé­sekre jellemző nagy fakopor- sós sírok, amelyekben ke­resztény szertartás szerint helyezték nyugalomra a ha­lottakat, egyik-másik mellé frank díszkardot vagy sar­kantyút is rakva. Egy kora­beli lakótelep is kibontako­zott, szorosan a földbe mé­lyített házakkal. A sziget szé­lén húzódó régi várfal facö­löpökkel erősített földtöltés­ből állt. A cölöpök töredékei, tűzhelyek edénytöredékei és állati — főleg sertés és szarvasmarha — csontmarad­ványai, vas efcepapucs és ötvösszerszám regéltek az egykori lakók életéről. A cserépedények oldalát fésű­szerű eszközzel, hullámvona­lakkal díszítették. Az egyik sírban párosán sodort ara­nyozott ezüsthuzalból készült fülbevaló került elő, amely­hez hasonlókat a morva fe­jedelemség emlékainyagáiból, Stare Mesto területéről is­mertek. .. N. F. Művészetpártolók klubja Kölesden Ha lenne Olyan statiszti­kai adat, hogy hol hány mű­gyűjtő, művészetpártoló él, minden valószínűség szerint megyénkben. Köilesd a lista élén állna. Ezért nem jelen­tett meglepetést, hogy éppen Kölesden alakult meg me­gyénk első művészek-mű- gyűjtők, művészetpártolók klubja, melynek első' elnöke Fertőszögd Béláné, a megyei tanács művészeti főelőadója lett. Az első összejövetelen öt­venhármán vettek részt: kö­zülük 14 festő, két művészet­történész, de a tagok között van orvos, gyógyszerész, tsz- tag, gyári munkás, pedagó­gus, népművelő, szakács is. A klubot azzal a céllal alakították meg, hogy a köz­ségben, sőt a megyében miind több emberrel szeret­tessék meg a képzőművé­>c Breznay József Munká- csy-díjas festőművész fel­szólal az alakuló ülésen szetet, s ezáltal formálódjék ízlésük. A klub ezután min­den hónapkban ülést tart a kölesdi művelődési házban, előadásokat hallgatnak, il­letve kiállításokat rendeznek. A közeljövőben kerül sor dr. M. Kiss Pál művészettör­ténész: Hogyan is kezdjünk él gyűjteni című előadás ára. A klub tagjai ellátogatnak Ujváry Lajos festőművész­hez és megnézik hőgyész- csicsói műtermét, majd a házigazda izgalmasnak ígér­kező előadását hallgatják meg arról, hogy mi a szere­pe a művésznek a mai tár­sadalomban. Legközelebbi összejövete­lükre március 22-én kerül sor: akkor találkozik a tag­ság Csohány Kálmán grafi­kussal, Kiss Sándor szob­rásszal, akiknek ebben az időben, lesz kiállításuk Kö­lesden. h. Lámpafény Varga Hajdú István rajza Iparművészek műtermében Két új kötettel gyarapodott a Corvina Kiadó Műterem- soroZata. A művészek, élet­művek újszerű megközelíté­sét már az első füzetek fel­tűnő vonásaként könyveltük el. Úgy látszik, továbbra sem kell lemondanunk a meglepetésekről. Eltökélt szándéknak látszik a szakí­tás a festészet-szobrászat központú szemlélettel. Mi sem példázza jobban, minta Gorka Lívia és Péter Vladi­mír szellemi műhelyébe tetit képletes és valós látogatás­ról tudósító szöveges-képes könyvek. Dicsérendő vonás ez a határozott, gondolkod. tató, vázualitásra való tö­rekvés. Gazdag, színes kép­anyagával ragad meg mind­két munka. 'Gorka Lívia kötete négy megközelítési irányt kínál. Urbán Nagy Rozália fontos­kodó, múltat, jelent, élmé­nyeket, tudást, tapasztalást ’ egybemosó bevezetője hasz­nálható a legkevésbé. Min­denből vesz pár mondatnyit, megidéz néhány közhelyet (munkásságának ősi forrása a természet!), itt eldönthe­tetlen kérdést (meg lehet egyáltalán tanulni a művé­szetet?). Kísérletet tesz a forrásvidékek feltérképe­zésére (a gyermekkor élmé­nyei, a háború égő emléke, a görög utazás tapasztalatai), de mintha érezné: az anya­gok, színek, formák szóbeli megelevenítésére nincs ereje. A műyész „vallomása”, őszintén, átélten gördülő sza­vai nyomán tárul fel valójá­ban a '„rejtély”. Komoly te­her volt az apai örökség: „Eddig jutottam — menj to­vább” — hagyta tanácsul Gorka Géza, „nagy triá­szunk” hanmadika, egyetlen tanítója, mestere. S a texti­lesnek indult, fazekas mes­tervizsgát tett lány — a ve­rőcei „földjáték”, az erdők, hegyek, hóhasadékok, láva- folyók, kőfejtők, bányák for­mai (természeti) élményével rakottan, ösztönös kutató- szenvedélytől űzötten, meg­találta munkája értelmét. Vágya, hogy ki'kényszerítse agyagból-mázból az „együtt- születést”, pedig mindkettő szívósan ellenállt. De szeren­cséje van! „Szeretem a mun­káimat” — mondja, majd odább: „Szeretek az agyag­gal, a mázakkal harcban és egyezségben élni”. A küzdés eredményeit Ballá Demeter remek fotói (műtárgyak és munkafelvételek) mutatják be. Megint más nyomot követ S. Nagy Katalin Péter Vla­dimir ötvösművész mester­ségének bemutatására. Rövid ékszer-esztétikai eszmefut­tatása lényege: a korszerű, mai ékszerek szinte az egyet­len, egyéniségünket őrző- kifejező tárgycsoport szé- riátermelő századunkban. Péter Vladimir ilyen, a kéz­műves mesterség erényeit megtestesítő, funkcionális testdíszeket készít. Műveit a térgytisztelet, műves ki­vitelezés, változatos forma, kincs, mesteremberi gon­dosság jellemzi, miközben sikeresen támasztja fel az archaikus tárgyakat, ad szá­mukra új jelentést-tartalmat, s alakítja szinte valamieny- nyit „viizsgadarabbá”. Mű­vészete mozgatórugóit szo­katlan szerénységgel, világos okfejtéssel tárja fel a kérde­ző műtörténész előtt. Emlé­kezik, magyaráz, indokol, vi. táZik, ha ezt diktálja a mesterség érdeke. Rokon­szenves művész portréja bontakozik ki előttünk a sza­vak nyomán. SALAMON NÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom