Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-22 / 44. szám
FEBRUÁR 22 PÉNTEK Névnap: Gerzson A Nap |tél 6.39 — nyugszik 17.17 órakor A Hold kél 10.13 — nyugszik — órakor Száznegyven évvel ezelőtt, 1840. február 22-én született és 73 éves korában, 1913-ban halt meg August Ferdinand Bebel, a német szociáldemokrácia és a II. Internacionálé egyik legkiválóbb vezetője, ismert politikus és publicista. + VSZT-BIZALMI érte- kezílet a Népboltnál. A héten tartották Szekszárdim a Népbolt Vállalat szakszervezeti tanácsának és a bizalmiak együttes ülését. Többek között megvitatták és elfogadták a bér- és. jövedelemterveket, az 1979-es év értékelését, meghatározták az 1980-as üzletpolitikát, valamint az új jutalékrendszer felosztásának módját. A BEMUTATKOZIK a sárközi népművészet. Március 3. és 13. között Budapesten az Ez a divat közönségszolgálat szervezésében a decsi Sárközi Népi Ipari Szövetkezet kiállításon mutatja be termékeit. A 10 napos programban szerepelnek . szakmai napok is, melyen részt vesznek a szövetkézét bel- és külföldi partnerei. O TOLNA megye szerve, zett egészségügyének fejlődése a XVIII—XIX. század, ban címmel előadást tartott Kölesden dr. Gutái Miklós szekszárdi gyermekgyógyász. 'V/ PAKSI Atomerőmű Sportklub néven új sport- egyesület alakult Pakson, a PAV és az erőműépítő fiatalok tömeges részvételével. * BIZTONSÁGTECHNIKÁI okokból megszüntették a harminchárom kilogrammos gázpalackok töltését a pincehelyi gáztöltőtelepen, viszont a háztartási palackokból. sokkal többet töltenek az idén, mint tavaly. Az üzem 93 ezres palackkészletéhez újabb 28 ezer palackot kapott, így biztosítottnak látszik, hogy a körzetűikben lévő 543 gázcseretelep mindegyikét el tudják látni. + MŰSZAKI konferencia. Szekszárdon, az AGROBER kultúrtermében tartotta mű. szaki konferenciáját a Szekszárdi Állami Gazdaság. Az 1979-es év ágazatonkénti és termelési egységenkénti eredményeinek ismertetése után az elmúlt esztendő gazdálkodási eredményeit értékelték. Szó voilt az 1980-as év feladatairól, hangsúlyozva a takarékos gazdálkodást és ■ az eredménycentrikus intézkedéseket. A A SZEKSZÁRDI Liszt Ferenc Zeneiskola legközelebbi Auigusz-lházi hangversenyére február 24-én, va. sámap délután 5 órától kerül sor. A zeneiskola tanárai ezúttal Bach-, Vivaldi-, Chopin-, Beethoven-, Liszt- és Lutoslawsiki-műveket ad. naik elő. A Kossuth Rádióban 19 óra 15 perckor az Iskolarádió sugároz műsort a szülőknek: „Uj matekot” tanul a gyerek címmel. A Petőfi hullámhosszán 20.33-kor hallgathatjuk meg Karinthy Ferenc Bösendorfer című színmüvének rádió változatát. 17.40-kor kezdődik a televízióban a Pannon krónika, mely egyebek között a Tolna megyei Vöröskereszt felhívásáról is hirt ad a nézőknek. 20.20-kor kezdődik a tévében a Fejenincs írástudó története a Televíziós mesék felnőtteknek sorozatban. # AUTÓBUSSZAL a klulbtalálkozóra, Vasárnap rendezik meg Dombóváron, a Tolna megyei ifjúsági klubok találkozóját. Az eseményre négy útvonalon Bonyhádiról, Tamásiból, Du. naföldvárróil és Szekszárdról indítanak autóbusz-különjáratot, amelyek elviszik az útvonaluk érintette községek fiataljait a találkozóra. O A JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT színvonalasabb él- látása érdekében tanfolyamot tartott Szleikszárdon az ELTE Jogi Továbbképző Intézete. A most befejeződött tanfolyamon mintegy 30 me- gyémkfoeli ügyvéd szerzett újabb ismereteket. ~ TANÁCSKOZOTT a MEDOSZ ifjúsági bizottsága. Tegnap a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének megyebizot.tsága mellett működő ifjúsági bizottság a 'gyermekévvel kapcsolatos rendezvények eredményeiről és az idei munkeakciók. ról tárgyalt, összeállították az 1980-as munkiatervet, amely meghatározza az ifjú. sági bizottság tennivalóit. Derült idő Várható időjárás péntek estig: általában derült, reggel többfelé, napközben elszórtan ködös idő, csapadék nélkül. Mérsékelt légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában. 4—8 fők között, a ködös helyeken 0 fok körül. A Duna vízállása Budapestnél 330 cm, vízhőfok 4,0 fok. Távolabbi kilátások szombattól keddiig: az elkövetkező napokban lényeges változás nem várható időjárásunk alakulásában. Általában kevés lesz a felhő, de a reggeli órákban sokfelé várható köd. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz .3 és mínusz 8 főik között, legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 3, plusz 8 fok között. A tartósan ködös helyeken, azonban csak 0 fok körül alakul. Megújul az Őrffy-ház Az épület külleme, tehát „műemlék jellege” változatlan marad. Fotó: KA. Megyénk székhelye se műemlékekben, se az úgynevezett „műemlék jellegű épületekben” nem bővelkedik. Sajnos. Utóbbiak közül a kevesek egyike a Dózsa György utcai volt Örffy-ház. A régi megyei lapok olvasói bizonyára emlékeznek néhai Örffy főúrra, egykori gazdájára. Maga a ház gyér számú műemlék jellegű épületeink sorában se a legutolsó. A Városgazdálkodási Vállalat Mester brigádjának nyolc tagja szorgoskodik ahnak érdekében, hogy ebben az évben három kétszobás, egy két és félszobás lakást lehessen itt átadni. Egy további garzont pedig az udvari épületben, ami valamikor bizonyára cselédház-célokat szolgált. OI. Filmnapok falun ünnepélyes megnyitó Ozorán Az 1977-ben először megrendezett Filmnapok falun rendezvénysorozat jelentős esemény azoknak a falvaknak az életében, ahol sor kerül az akció vetítéseire, ankétjaira. Mivel tavaly megyénkben nem rendeztek falusi filmnapokat, az idén az érintett községekben — Ozorán, Madocsán, Bátaszé- ken, Dalmandon és Apar- haton — még nagyobb várakozással tekintenek a rendezvény elé. Tegnap este a felújított ozorai művelődési házban tartották a Filmnapok falun rendezvénysorozat idei, Tolna megyei programjának ünnepélyes megnyitóját. A Tolna megyei helyszíneken és Tolna megyei szereplők közreműködésével készített Harcmodor című filmet vetítették ez alkalomból. Ünnepi köszöntőt Barsi Mihály, a megyei tanács osztályvezetője mondott. Angol elismerés A The Times terjedelmes, fényképpel illusztrált, igen elismerő beszámolót közölt a pécsi filmszemléről. David Robinson, a magyar filmszemlék régi látogatója, emlékezteti olvasóit, hogy jóformán nincs egyetlen nagyobb filmgyártás a nyugati világban, amely ne köszönhetne sokat a magyar filmművészeknek. Ami pedig az éves filmszemléket illeti, „évről évre nem kevesebb, mint a teljes filmtermés egy- harmada valamilyen okból kiemelkedő, ami mindenféle mércével igen magas arány”. Megemlíti a magyar művészfilmek állandó küzdelmét fő belső ellentmondásukkal, hogy nagyobb táboruk van a nemzetközi fesztiválokon, mint a hazai közönségnél. OL VAST AM Nyelvtanfolyam az üzemben Néhány évvel ezelőtt még csak a művelődési házakban rendeztek nyelvtanfolyamokat. Ma azonban már egyre több üzemben van igény a nyelvtanulásra. Érthető, hiszen szélesednek a külföldi kapcsolatok, külföldre utaznak tanulmányútra, szerelőmunkára szakemberek, külföldiek látogatnak az üzemekbe. És ha magyar turista jár külországban, nyelvismeret birtokában könnyebben boldogul. A legfrissebb ilyen hírt a csütörtöki Népújságban olvastam: alapfokú nyelvtanfolyam indult a Bonyhádi Vasipari Szövetkezetben. A hír arról tudósít, hogy azok a szövetkezeti dolgozók — vasipariak, ruházatiak, cipőipariak — veszek részt rajta, akik munkájuk során gyakran használják a német nyelvet. Gondolom, a meghatározás nem teljes. A résztvevők ugyanis nemcsak munkájuk során veszik majd hasznát annak, amit tanulnak. ' (J) Új üzem Csibrákon Jó ütemben folyik a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság csibráki fafeldolgozó üzemének bővítése. A TOTÉV dolgozói a kazán beszerelését és a kémény alapozását végzik. Tartalmas program (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Gazdag élményben volt részük a szekszárdi 505-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiuma diákjainak. Szerdán este a Liszt Ferenc Zeneiskola hangversenysorozatának előadását hallgatták, amelyen a zeneiskola növendékei adtak elő nép- és műdalokat. Ezt követte a kollégium irodalmi színpadának előadása, amelyet az ugyancsak a kollégiumban alakult, s nemrég sikeresen vizsgázott Abonész együttes kísért. A tcbb mint egy órás előadásban Moldova György munkásságával ismerkedhettek meg a tanulók, amelyet ötletesen, a kollégium életéből vett keret játékkal hozott közelebb az irodalmi színpad vezetője az ifjúsághoz. V. Z. Az MHSZ életéből Vetélkedő a lövészklubban Harmincöt év szabad hazában címmel vetélkedőt indított a Magyar Honvédelmi Szövetség, felszabadulásunk, valamiint a győzelem napja 35., a Varsói Szerződés meg- alakulásániak 25. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőre a klubok tagjai a kibocsátott rejtwén.yífüzet rejtvényeinek megfejtésével nevezhettek. A szekszárdi B. lövészklub szerdán rendezte meg a házi döntőt, ötvenhárom résztvevővel. Délután a lisztesvölgyi lőtéren lövészetben mérték össze tudásúkat. Az itt szerzett pontokat magukkal vitték az esti versenyre, amelyet a Népbolt pinceklubjában rendeztek. Meghívták Harmat Józsefet, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetőjét is, aki a vetélkedő megnyitójában méltatta a közelgő évfordulók jelentőségét. Az ötletesen összeállított, versekkel élénkített vetélkedőt a klub titkára, Spanicsek Tünde vezette le. A döntőbe jutott tíz versenyző külön versenyben döntötte el az első helyek sorsát. A döntőt végül is nagy pontfölénnyél Jung András nyerte Klemenc István, Balogh Károly és Gresa Ildikó előtt. A győztes egyébként katonai pályára ■készül. MHSZ-kupa Évekkel ezelőtt az -MHSZ OK lövész- és tömesport- osztálya versenysorozatot indított a minőségi sporttal foglalkozó lövészklubok részvételével. A versenysorozat kettős célt szolgál: a klubok legjobb és legtehetségesebb sportolói számára rendszeres versenyeztetés biztosítása, valamint a jelentős teljesítményt elért sportolók felkészítését nemzetközi találkozókra. A versenysorozatot nyolc fordulóban bonyolítják le. Minden fordulót más-más helyen rendeznek. A versenyfeladatokat puskás, és pisztolyt«-számok képezik. Megyénkben jelenleg két, minőségi lövészsporttal foglalkozó klub működik, a szekszárdi MHSZ Volán lövészklub és a tamási MHSZ Erdész futóvadlövő. Mindkét klubunk aktív tevékenységet folytat, így részt vesznek az MHSZ- kupa fordulóin, továbbá a különböző felkészítő, emlék- és meghívásos lóversenyeken. Az MHSZ-kupa fordulói évenként megismétlődnek, az eredmények összesítése Étlapján az I. helyezett klub 20 ezer, a II. helyezett 15 ezer, míg a III. helyezett 10 ezer forintos, szabadon felhasználható díjazásban részesül. Jelenleg, a negyedik forduló után az MHSZ Volán lövészklub öszesítésben a nyolcadik helyen áll a III. csoportban. Az ötödik fordulót április 20-án Dunaújvárosban rendezik. Január végén Szolnokon rendezték az országos fedettpályás légfegyveres bajnokságot, melyen az MHSZ Volán-klub 'versenyzője, Iszkádi István az ifjúságiak II. korcsoportjában, a légpdsztoly 40 lövéses. számban 365 köregységgel az ötödik helyen végzett. Ezzel az eredményével az ezüstjelvény megszerzéséhez szükséges háromszori szint teljesítéséből egyet már a magáénak mondhat. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZÁL AI JÄNOS — Szerkesztoscg: Szekszard Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vallalat Szekszard Bela ter 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszard Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap- kezbesito postahivataloknal és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.