Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-02 / 27. szám
4- rtÉPÜJSÁG t 1980. február 2. K6-, réz-, bronz- és vaskori leletek, valamint kelta, római, kun, gepida, avar, szláv és frank emlékek bizonyítják, hogy Kismányokon mindig laktak emberek. A honfoglalás után a Gut-Keled nemzetség szállásbirtoka. Egy 1214-ben kelt oklevél tanúsága szerint ez idő tájt plébániája is volt. A XIV. és XV. században rövidebb-hosszabb ideig a királynék birtoka, de közben a Bodó családot is birtokban találjuk itt. A török hódoltság idején erősen elnéptelenedik. Az 1920. évi összeírás 7 német családot tart nyilván. 1940-es adatok szerint lakói túlnyomóan német anyanyelvűek. Házainak száma 122, lélekszáma 624. Az 1940-es évek elején a németajkú lakosságot kitelepítették, helyükre székelyek települtek. Lakóinak száma jelenleg 498, akik 125 házban laknak. Buszjáratok Álmok — Ilyen címmel jó néhány esztendeje a Tolna megyei Népújságban jelent már meg írás a kismányoki Illés Lőrinc vágyairól. Akkoriban még csak a ház alapjai álltak a község főutcáján. Ma már majdnem teljesen felépült, tavaly augusztus óta ebben a házban él családjával. Az új épület szembetűnő a régi parasztházak között. — Mi az oka, hogy éppen itt épített? — kérdem. — Ebben a faluban születtem, itt él valamennyi rokonom. Aztán az anyagiak is közrejátszottak, hisz nem mindegy, hogy félmillió, vagy csak 250 ezer kell egy családi házhoz. A telek nagyon olcsó volt, alig több ötezernél. Bonyhádon dolgozom, a ME- ZÖGÉP-nél, naponta autózom. Ha a városban építettem volna, még a felénél sem tartanék. Így, ha hazajöttem, már mentem is a házhoz. Volt segítség is, gyakran még este tízkor is kalapáltunk, szerel- gettünk. — Az álmai valóra váltak. Van már saját családi háza. Most boldog? — Igen. De azt, hogy boldog vagyok, nemcsak a háznak köszönhetem. Két gyermekem van, a munkahelyemen megbecsülnek, szeretnek. A kismányokiak ismernek, úgy érzem, talán tisztelnek is. Kismányokon úgy tűnik, nemcsak tégla kell az álmok valóraváltásához. Az első busz reggel fél négykor indul, amit köveit még tizenhat. Hétköznap nincs probléma a járatokkal, de van vasárnap: összesen kettő — reggel 9-kor és délután 3-kor — jön be .a faluba. Ez bizony kevésnek tűnik. Bárhova mennek, ha nem tudnak visszajönni a kora délutáni órákban, gyalogolhatnak. Arról nem is beszélve, hogy karácsonytól egészen újévig nem közlekednek a buszok — mondván — az üzemekben ledolgozzák előre a két ünnep közötti időszakot, s nincs utas. Székely szőttes — eredetiben Rögtönzött bemutató Ferenc Ferencné nagyon szép székely szőtteseket készít öreg szövőszékén. Minthogy nemcsak a munkái szépek, hanem beszéde is, ezért szóról szóra leírjuk, hogyan beszél családjáról és a szövés titkairól. — öt gyerekünk van, négy leány, s egy fiú. S a fiúnk ott van Mányokon, s a nagyobbik lányunk Bonyhádon. S a második leány itt a faluban, s a harmadik Öcsénybe van férjhez menve, de Szekszár- don, a szemészeten dolgozik. S a negyedik lányunk az itt van a szomszédban, Majoson. — Hadikfalvaiak vagyunk, bukovinai székelyek. S ott tanultam szőni, de eztet odahaza édesanyám még kendervei csinálta. Tél volt, mi meg nekiálltunk, 14 éves se voltam, már szőttem, szőttem. Elővettem a formát, megszámláltam hány szálat kell a vetőfára felvetni, s azután mentem szépen sorjában. Ha akarta az ember világosra, ha akarta setétre csinálta, de ki kellett várni, a jó fonalat, hogy a színek ne haragudjanak meg egymásra. Négy szín kell legyen: piros, fehér, zöld — körbe, mint a nemzetiszín szalag —, meg kék. A fonalat most Bonyhádon veszem. Pagoda ez már — nem kender, nem gyapjú. De szép csak akkor lesz, ha kedvvel csinálja az ember. — Én amilyen 66 éves, már lassabban vagyok, s főzni, s mosni kell, úgy hogy két hét is mire egy kétméteres szőnyeggel végzek. S kinek? A tízegy unokának. Legyen nekik egy emlék énnálam, s az igazi székely mintáról. A falu szélén, baloldalt a domboldalon, gondosan telepített öt hektár gyümölcsösön akad meg a szemünk. A kezdeményezés a bonyhádi ÁFÉSZ érdeme: ingyen ígért meggyfacsemetéket mindazoknak akik szívesen foglalkoznának gyümölcstermesztéssel. A munka 1977-ben kezdődött: a nagymányoki téesz felszántotta, előkészítette a talajt a telepítéshez. A gyümölcstermelő szakcsoportnak 14 tagja van, mindenki akkora területet válBorkedvelők A kismányokiak borkedvelők. A domboldalát már évtizedekkel ezelőtt szőlővel telepítették be. Az utóbbi éveikben már nemcsak a di- rekttermő szőlőfajtákkal, hanem a nemes szőlőkkel is szívesen foglakoznak a közborivó” Szép, világos terem, soksok játékkal. Itt tölti délelőttiét 24 kis-, közép- és nagy- csoportos óvodás. Azért csak a délelőttiét, mert állítólag fél napra hagyják csak itt gyerekeiket a szülők. Így, akik hagynák egész napra, azok sem maradhatnak, mert „gazdaságtalan lenne az üzemeltetés”. Pedig nagyon sokat tesznek azért a szülők, hogy Legelő - a falu körül A község határa a nagymányoki Gábor Áron szövetkezethez tartozik. A téesz tavaly kezdte el a nagyméretű legelőfelújítást: összesen 700 hektáron telepítenek legelőt a Kismányoktól Mázáig terjedő területen. Évenként 100—100 hektár legelővel gazdagodnak — az első ütemben a kismányoki rész készült el, tavaly. A korábban parlagon heverő, szabdalt szántó és szőlő helyén 1 millió 200 ezer forint értékű munkát végeztek: eltüntették a horhosokat, szántottak, trágyáztak és vetettek, sőt be is kerítették a legelőt. A szövetkezetben megtudtuk, hogy a község határa éppen amiatt, mert nagyon lejtős, nagyüzemi mezőgazda- sági termelésre nem alkalmas. Ezért döntöttek a legelő mellett. A hegyek, dombok között azonban még mindig akad kisebb-nagyobb parlag — amit szívesen kiadnak a község lakóinak művelésre, ha ezt a szövetkezettől igénylik. Rúdáru nincs A kereskedők, szakzsargonjában a „rúdáru” hosszabb- rövidebb ideig eltartható, gyárilag készült szalámit jelent. Kismányok egyetlen boltjában sem nyáron, sem télen nem mérnek olasz, csabai, soproni felvágottat, panzert. Pedig különösen ayá- ron, ha másért nem. a változatosság kedvéért szívesen vásárolnák az itt élők is. Az egyetlen, amit kaphatnának, az a véres huinka, de itt meg az a bökkenő, hogy a túrajárat 10 kiló véres hurka kedvéért nem szívesen kocsizik be. A községben nincs egyetlen ház sem, ahol nem vágnának sertést — meglehet azért, mert hurkához, kolbászhoz, füstölt sonkához, szalonnához legfeljebb akkor jutnának. ha beutaznának Bonyhádra, Szekszárdra. A disznóolési szezont egyébként a bolt forgalma is megérzi: az év első három hónapjában gyenge a forgalom — máskor 170 ezer forint körüli összegben adnak el árut. A bolt két műszakban „üzemel”, reggel 6-tól délelőtt fél 11-ig, és délután 3- tól este 6-ig tart nyitva. A teießkocsi reggel hatkor, a kenyeresautó pedig délelőtt 10-kor gördül az üzlet elé. Mindent azért itt sem lehet kapni: a szárazsütemény időnként hiányzik a polcokról, legutóbb pedig a mosáshoz nélkülözhetetlen hypó- ból és mosóporból akadozott az ellátás. kicsinyeiknek mindenük meglegyen.. Hintát és mászókát a termelőszövetkezet dolgozói készítettek, favonatot, orvosi rendelőt, bábfalat az apukák és anyukák. A közelmúltban készült el a járda is, s mindez társadalmi munkában. Az elmúlt szombaton jelmezbált rendeztek, aminek a bevételéből nyáron a pécsi állatkertbe szeretnének ellátogatni. Kismányok fiatalodik? A községben 1970-ben 560, ma 498 ember él. Érdeklődtünk, mi az oka ennek a jelenségnek, talán a fiatalok elvándorolnak? A kismányokiak úgy vallják, éppen ellenkezőleg. A fiatalok jönnék, visszajönnek a faluba. Előfordult, hogy bonyhádi ifjú házaspár költözött a községbe, albérletbe. Nemsokára pedig újabb fiatalok érkeznek. Házaspárok, akik úgy gondolják, az olcsó albérletben jószágot is tudnak tartani, s ezzel is tudják gyarapítani a csálád jövedelmét. Megtudtuk azt is. hogy Kismányokon igénylik az emberek a fürdőszobás lakásokat. Egyelőre még kevés házban van fürdőszoba, de a lakások hatva n-tietven százalékában már benn van a víz. . A községben élők a tanácsra hárítják a társadalmi munkák hiányát. Úgy mondják ; végeznének ők társadalmi munkát, de a tanács soha sem biztosítja hozzá az anyagi feltételeket. A tavalyi falugyűlésen az elnök elmondta, hogyan képzeli a társadalmi munkát a községben. Ároktisztítással, utcatakarítással. Mintakert a meggyes lalt, amivel úgy gondolta, meg tud birkózni. Krizsán Péte- rék 400 négyszögölön 38 meggyfát telepítettek 1978- ban — méghozzá négy, különböző érésidejű fajtát, azért, hogy a szedés munkái elhúzódjanak. Az egyezség szerint a termést az ÁFÉSZ-nek adják el, s természetesen nekik jut belőle befőttnek, szörpnek. Évente 10 ezer forint körüli bevételre számítanak. Eddig csupán a kerítésnek való, a drótháló és az oszlopok kerültek pénzbe, összesen 2 ezer forintba. Tavaly tavasz- szal már metszettek, nyáron kétszer permeteztek, ősszel szántottak, s megkapálták S sorközöket. A szántást a szakcsoport kis lánctalpas gépével végzik. A meggy még nem terem, de haszna már mindenkinek volt a kertből. A fák alá krumplit ültettek, karfiolt, káposztát, karalábét palán- táztak, zöldségmagot vetettek. Kismányoki magazinunkat írta: D. Varga Márta, Pordán Jánosné és Sárközi János. A felvételeket Bakó Jenő készítette. Munkatársaink legközelebb, február 4-én, Fácánkertbe látogatnak. Fél- vagy egésznapos? Nagyon szép ez a könyv. Vajon mi lehet beleírva? Röviden Kismányokon száznyolc nyugdíjas él. A posta minden hónapban 267 802 forintot kézbesít számukra. * A községben az összelőfize- tők száma napi- és hetilapokra 277. Legtöbb — 48 — Nép- szabadságból és Tolna megyei Népújságból — 50 — fogy el. A képeslapokból a legkeresettebb a Nők Lapja és a Képes Újság. * A községben 122 rádió- és 118 televízió-előfizető van. A nagymányoki Gábor Áron szövetkezet főraktárosa Nyá- rádi Jánosné, aki Kismányokon lakik, és a megyei párt- bizottság tagja. A „Szövetkezetünk múltja” pályázaton, amelyet a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa írt ki, második helyezést ért el dolgozatával, melyben a kismányoki szövetkezet első öt évének történetét írta meg. Mattburger Jakabné Itt született a községben, több mint hatvanöt éve. Á falu múltjáról faggatom, nehezen áll kötélnek. Menye süteménnyel, kávéval kínál, nógatja anyósát, ugyan már, beszéljen, beszéljen csak bátran. Éva néni előre dől, mintha csak erőt venne magán, hunyásnyira becsukja szemét, úgy látom keres emlékei között. — Tudja, nehéz nekem beszélni, csak töröm a magyart, de azért biztosan megérti. — Valamikor, még a húszas évek elején, egy nagy árok szelte ketté a falut. Ha megjött a rossz idő, akkora volt itt a sár, hogy ember ugyan végig nem ment Kismányokon. Megesett, hogy Bonyhádról az orvos — azt hiszem huszonhatban — autómobillal jött, mert vajúdott a pap asszonya. Ősz volt és sár, az autó úgy beleragadt az iszapba, hogy még két lóval sem tudták kihúzni onnan. Mire gyalog felért a paphoz a doktor, az asszonynak már karjaiban volt a gyerek. Kérdem Éva nénit, mikor kapott a falu villanyt. — Huszonhatban. Emlékszem, körbetáncoltuk a lámpát, annyira örültünk. Akkoriban, azt hiszem 110 ház állt a faluban. Volt két bolt, az egyikben édesanyám dolgozott, volt két csárda, tneg egy húsbolt. Igaz, a hentes volt az egyik kocsmáros. A kenyeret mindenki odahaza sütötte. Az emberek eljárlak Nagymányokra a bányába, a hegyen keresztül télben, hóban dolgozni. Mindennap mentek, jöttek. Süteményt csipegetünk, a néni zavartan nézi kollégámat, mit bíbelődik azzal a fotómasinával. — Jaj, az én nagyapám, ha élne! Amikor az első rádiónk volt, mindenáron szét akarta szedni, nem hitte el egy világért sem, hogy a készülék mögött nincsen senki. Istenem, ha most élne, mennyit szörnyűlködne a világ csodáin!
