Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
A^PÜJSÄG 1980. január 15. Moziban Wajda ötvenes évei Vannalk, akidnek az ötvenes évek eseményei már történelemnek számítanak — mondja Andrzej Wajda legújabb (filmjének — a nálunk 'hároméves késéssel bemutatott — Márványember,nek a főszereplője, Agnieszka, a fiatál, diploma- filmjét készítő rendezőnő. A Mánványember vetítésének szünetében egyik ismerősöm azt kérdezte, mitől aktuális a film, miért most készültei. A kérdésre :a fentiek, azt hiszem megadják a választ. Korosztályom, az ötvenes években még napozóban tipegő nemzedék, nehezen 'tud megismerkedni gyerekkora éveivel, hiszen a korabeli filmek realitásában nehéz nem kételkedni. Wajda viszont új filmjében — hanem is teljes egészében —, de feltárja, őszinte, ;hű képpel szemlélteti az akkori idők atmoszféráját. Mint egyik nyilatkozatában elmondta, a Hamu és gyémánt óta itt érezte magát igazán rendezőnek, ez a feladat vette újra igénybe egész művészi, emberi mivoltát. Agnieszka, a fiatal rendezőnő egy új embertípust, a kissé agresszív, rámenős, néha idegesítő modorú, de az igazságra szomjas, türelmetlen, harcos fiatalságot képviseli. Az ő személye köti össze a múltat a jelennel, oknyomozó munkája nyomán derül fény a dokumen- tuimfiilimek hőseinek mai életére, vele együtt jutunk el a múltból a mába. Tadeusz Birkut a „márványember” nyomait kutatva — mint egy izgalmas detöktívtörténetben —, lépésről -lépésre feltárul az igazság, kialakul a sztahanovista kőműves igazi arca, hirtelen karrierje és „csillaghullása”. Korabeli dokumentumfill- mek — pontosabban Wajda által rekonstruált ál-doku- mentumfilm-ak — során keresztül keresi a filmrendező- nő Binkut igazi arcát, hogy bemutassa készülő „Egy szezon Csillagai” című vizsgafilmjében. Az egyik dokumentumfilmből felejthetetlen, és hamisíthatatlan waj- dai képsort láthatunk: a földgyalu virágba borult gyümölcsfáikat borotvál le a földről, hogy helyet csináljon a Nowa Huta-i Vasmű Kombinátnak. Az Aleksander Scimor- Rylsk-i filmnovellájából készült Márványemberben Wajda újabb fiatal tehetséges színészt fedezett fel. A Soós Imrés mosolyé krakkói színész Jerzy Radziwilowicz megjeleníti az ötvenes évek hihetetlenül lelkes, ma már talán megmosolyognivalóan naív, szinte népmeséi alakját. Ugyanígy telitalálat a másik főszereplő, Agnieszka alakítójának, Krystyna. Jan- da kiválasztása, is. Wajda új filmjéről szólva kevés a jelző, hogy jó film. Kitűnő . alkotás, olyan film, amit mindenkinek meg kellene nézni. A mai ötveneseknek emlékeztetőül, a fiataloknak pedig, hogy -megismerjék apáik vívódásokkal, csalódásokkal, felfokozott hittel és lelkesedéssel teli ifjúságát. TAMÁSI JÁNOS Jubilál a Pécsi Balett 1980 a Tolna megyében is méltán közkedvelt Pécsi Balettnek jubileumi éve, hiszen második önálló balettegyüttesünk két évtizede jegyezte el magát a modern táncművészettel. A társulat azóta a közönség széles rétegeit hódította meg, mi több, a hagyományos balett híveinek százait fegyverezte le, „tántorította” el eddig egyeduralkodónak hitt műfajától. Aki figyelemmel kísérte a pécsi táncművészek munkáját, ennek nemcsak sikereire emlékezik, hanem arra is, hogy vállalkozásaik nem mindig nyerték meg maradéktalanul a közönség tetszését. Egy azonban vitathatatlan: az együttes a hatvanas évek elejétől kezdődően szokatlan, újfajta művekkel új távlatokat adott a magyar táncművészeinek. Köztudomású, hogy ez a társulat indította a színészi karrier felé Esztergályos Cecíliát; amelyben az idén Erkel-díjassá lett Fodor Antal pályafutását elkezdte, s amelyben az Erkel-díjjal ugyancsak most kitüntetett Tóth Sándor is Eck Imre tanítványaként tette meg a -ko- reográfusi kezdő lépéseket. A társulat megalakulása Eck Imre érdeme, aki nagy akarással, a táncművészetbe vetett hittel vetette bele magát a művészi szervező munkába, mely őt magát eljuttatta 1977-ben a Kossuth-díjig. Egyetlen együttes létrejötte sem biztosítéka még a fennmaradásnak. A Pécsi Balett első nemzedékét — mely arra vállalkozott, hogy eredeti felkészültségéhez képest másként, újfajta témakörben és formanyelven táncol egy hagyományos színház közegében — életképes együttessé kellett nevelni, megtartva őket a magyar táncművészetnek. Ez sikerült. A pécsiek megedződték, felnőttek és megtanultak alkalmazkodni az új feladatokhoz. Eddigi, kétévtizedes múltjuk, útjuk azért külön tiszteletet, s őszinte érdeklődést érdemel, mert fejlődésük nem volt töretlen, mert a sikereket félsikerek és kudarcok is kísérték, Me mert a kísérletezés közbeni megújulás készségét, igényét töretlenül őrizték meg. A kitűnő együttes művészeti hagyományainak megfelelően, hármas tagozódású műsorral ünnepli fennállásának 20. évét a Tóth Sándor által koreografált „Balett 1980”-ban, s három — Bach-, Mahler- és Stnauss- zenére készített egyfelvoná- solsból áll. Kossuth-könyvek , V. V. Kuzmin: A kínai kártya A kiadó Nemzetközi Zseb-’ könyvtár sorozata a lehető legrövidebb időn belül igyekszik reagálni az aktuális külpolitikai eseményekre és nem is csak a jelenségek, hanem azok összefüggéseinek ismertetésével. Éppen mert gyors információátadásra van szükség, gyakorta újságírók írják ezeket a köteteket. Legutóbb Gömöri Endre Iránról, azt megelőzően pedig Ónódy György a közel-keleti olaj szerepéről írt könyvet. A Kínai kártya, mint ezt alcíme is hangsúlyozza, Kína szerepét boncolgatja az amerikai imperializmus stratégiájában. Több éves előkészítés után, 1979. január elsején normális diplomáciai kapcsolat létesült az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság között. A világ sorsára nézve rendkívül fontos, hogy milyen alapon ment végbe Kína elismerése az Egyesült Államok részéről. Ez utóbbiak képviselői nem is titkolták, hogy a jelenlegi kínai — szovjetellenes — politika egybeesik az USA érdekeivel. A közgazdasági ismeret- terjesztésnek talán soha nem volt akkora jelentősége, mint napjainkban, amikor egyre több ember foglalkozik gazdasági kérdésekkel, s egyre többen ismerik fel, hogy a gazdasági feladatok megoldása alapvetően meghatározza az egyén jólétét. Természetesen nem egyszerű a gazdasági élet — gyakran száraznak tűnő — kérdéseiről színesen, élvezetesen — s ezzel együtt: szakszerűen írni. Ezt próbálta meg Somfai Péter és Wiesel Iván „Párbeszéd a gazdaságról” című könyvében. „Nem tudtam, -hogy amikor a közgazdasági szakértő szerepét vállalom, ilyen nagy fába vágom a fejszét — írja Wiesel Iván a könyv előszavában. — Sokkal egyszerűbb lett ■ volna, ha közgazdasági szakkönyvet írok, hiszen akkor nem kerülök szembe a közérthetőség csapdáival.” A Magyar Ifjúság szerkesztősége kérte fel a Figyelőt, egy „kooprodukcióban” készülő gazdaságpolitikai sorozatra, melyben a fiatal olvasókat kívánták megismertetni a gazdaságpolitika legfontosabb elemeivel és törvényszerűségeivel. A két szerző párbeszéd formájában, népgazdaságunk fejlődésének 38 fontos és időszerű kérdését tárgyalja. ^Beszélgetnek” többek között a népgazdasági problémákról — gazdasági növekedés, egyensúly, tervezés, szabályozás — és a vállalati gazdálkodás legfontosabb kérdéseiről. A „Párbeszéd a gazdaságról” című könyvet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. (F. S. P.) Rádió Utószilveszter Mindenhogyan méltánylandó ötlet volt a Rádió illetékeseitől, hogy szilveszteri műsorukat már január 7-én megismételték. Valószínűleg úgy okoskodtak, hogy az ország lakosságának jelentős százaléka vizuális típusú és a többség a televíziót nézte, a múlt év végén, ahelyett, hogy a rádiót hallgatta volna. Pedig, ha megteszi, alighanem jobban jár. A látnivalót és a hallásra -rendeltetett műsorokat éppúgy nem lehet összehasonlítani, mint, ahogy a tök ízét az almáéval sem. Egy valamivel azonban mégis, hogy melyik módon sikerült jobban szórakoztatni a szórakozni vágyókat. Szerintem a rádióban jobban. "sAnnak ellenére, hogy .itt is ott is Komló» János vitte a. főszerepet. Komlóst jó hallgatni, mérsékeltebben jó látni, mert kézmozdulatainak manírjái, mésterkéltsége hovatovább idegesítő lesz. Elgondolkodásra késztető lehetne viszont az, hogy ebben a szabad szólásra kész és senkitől nem gátolt hazában vajh csak Komiás János és Hofi Géza (aki mellékesen szólva kivételesen egyik műsorban se szerepelt) az egyesített össznépi magyar humor kizárólagos páros forrása? Nem fáradnak-e bele mindebbe ők maguk és netán a közönség is? Ugyanis Árkus humorpótlékai egyelőre az előbbiekkel szemben még nem jelentenék se újat, se versenytársat. Visszatérve a BUÉK 1980!- ra. Szó sincs arról, mintha 19.12-től 23.33-ig egyvégtében a szellemesség egyre színesebb és színesebb petárdái záporozták volna. Ez alighanem képtelenség is lett volna. Ahogyan ,nem lehet folyvást csak szuperlatívúszok- ban beszélni, úgy nem lehet órákon át semmi mást nem sugározni, csak derűt. A hallgatónak elfáradnak a nevetőizmai, sőt — legyünk alpáriak! — az állandó röhögéstől komoly gyomorfájdalmakat is lehet kapni. Amiért nekem a rádiónak ez a műsora egészében tetszett, az fészleteinek változatossága miatt volt. A különböző egyéniségű művészek olyan (egyéniségükhöz mért) szerepeltetése nyert meg, mint a, szikrázó Bárdi György, vagy a semmivel se kevésbé szikrázó Bodrogi Gyula. Egy közismert írónak, Moldova Györgynek, nem „derogált” személyesen megszólalni a műsorban és így tovább... Rendkívül rokonszenves volt a BUÉK 1980!-ban az önparódia. Kit gúnyoljunk ki, ha önmagunkat nem, és ki gúnyoljon ki bennünket, ha mi önmagunkat nem? Vicceinkből se hiányzik az öngúny. Jó lenne tudni, hogy olvasóink közül hányán foglalkoztak idáig viccelemzéssel. Én olykor hajlok arra, hogy az új magyar anekdota- kincs forrásai valahol itt ke- keresendők. És mi történik nemzeti közvéleményükkel, ha a „fabatka” szót a rádió hullámhosszán is hallja? Korábban már minden rádiósí- tás nélkül úgyis hallotta. Summázva az utószilveszterrel kapcsolatos rendkívül pozitív magánvéleményemet: — felnőttsége és komolysága tetszett. A viccben olyannyira nem ismertek tréfát, hogy ernyedetlenül .mertek komolyan viccelni. Amely előbbi mondatban egyáltalán nem rejlik logikai ellentmondás. Siker Vitray Tamás sikeres ember. Műsorait milliók nézik. Kísérletezik, fura ötleteket próbál ki, irritálja a békés, csendes, helyenként unatkozó nézőt. Legújabb műsorához sikeres embereket keres — a nézők segítségével — és mutat be. Bebizonyítja nekünk, hogy lehet valaki sikeres, annak ellenére is, ha a köz- tudatban a nehéz emberek története él. Igaz, ehhez Vitray is hozzájárult, mert az Ülök és mesélek című műsorában olyan emberekkel ismertette meg a nézőket, akiket elkerült a siker, annak ellenére is, hogy jelentős alkotói munkát végeztek. Vitray a Siker című műsorához olyan embereket is megnyert, mint — Gorjane Ignác, az országgyűlés ipari bizottságának elnöke, Horváth Ede, a Rába vezérigazgatója és Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát igazgatója. »Bemutattak olyan kollektívákat, mint az amerikai piacra dolgozó cipőgyár, a gyógyszerkutató team, a tengervíz sótalanítását megoldó feltalálókat, vagy Móka Mikit, a gyerekek kedvencét. Az első jelentkezés csak „mustra” volt. Ezután havonta jelentkezik a műsor, a nézők levelei, ötletei alapján. Mi kell a sikerhez? Nem tudom, a televízió szerkesztői szándékosan mutatták-e be csütörtökön az „Uj év két üzemben” Hortobágyi Éva szerkesztette műsort, egy nappal Vitray műsora előtt. A Vörös Október Ruhagyár és a Forgácsoló Szerszámipari Vállalat gyakorlatával bizonyították, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben a jól értékesíthető áru és a megfelelő exportár jelentheti az eredményes gazdálkodás legfőbb biztosítékát. Egy nappal később Vitray műsora után, szombaton délután Miért „hajt”? címmel láthattunk riportot Ka- rácsondi Miklós jóvoltából. Nyilatkozott az öttusázó, a lakatos, a szocialista brigádvezető. Hogy ki miért hajt? A célt akarja elérni, az önmaga elé kitűzött célt. Az öttusázó a másodpercek ellen hadakozik, a lakatos minél magasabb százalékot akar elérni, a szocialista brigád pedig vállalását akarja teljesíteni. Számomra így ez a három műsor volt kerek egész. Ha valakinek van célja és azt az adott körülmények között teljesíti, az sikert ér el. Sikeres ember lesz, sikeres kollektíva, sikeres művész.- hj — Britten gyermekoperája Az angol zene hosszú hallgatás után a XX. században tudott csak felmutatni olyan értéket, amire világszerte felfigyelték, s Benjámin Britten neve nálunk is otthonosan cseng. Jelentősége nem mérhető Bartókéval vagy Sztravinszkijéval, nem tartozik az újítók közé, de néhány jól formált, hatásos íhűve utat talált a közönséghez, s két operáját (Peter Grimes, Szentivánéji álom) nálunk is sikerrel játszották. Gyermekoperája, a Noé bárkája tavaly nyáron a diósgyőri várban került színre, s tegyük hozzá, elég ismeretlen körülmények között. Jobbára amatőrök énekelték, s ahogy a tv-közvetítésből láttuk, a környezet is elég „amatőr”-jellegű volt: a színpadon időnként civilek csörtettek végig, s a rendezők figyelme arra sem terjedt ki, hogy a négy kürtös egyforma fehér ingben legyen. Mindez nem mellékes. A titkolózást a tv is folytatta, ugyanis a bemutató körülményeiről, a szereplőkről árva szót sem szólt, s elmulasztotta azt is, ami ebben az esetben az okos ismeretterjesztés hasznos formája lehet — elsősorban gyerekeknek szólt —, hogy mondjon valamit az angol zenétől, az operáról. így aztán mintha az-egész műsor véletlenül keletkezett volna, nem jutván egyéb a műsorszerkesztők eszébe. Csak sajnálhatjuk. A Noé bárkája nem remekmű, viszont zenéje tiszta, hatásos, első hallásra is érthető, gyerekek és nem gyerekek számára hasznos bevezető az opera világába. Árra viszont nem tudunk felelni, hogy ekkora apparátust érdemes volt-e megmozgatni a diósgyőri várra korlátozott néhány előadás kedvéért. A szereplők közül Szüle Tamás tűnt ki szép hangjával, s szépen szólt a Selmeczi György vezette, bizonytalan megnevezésű zezenkar: a miskolci iskolások, az Egressy Béni zeneiskola és a 6. számú általános iskola zenekara — a műsorban így szerepelt. Említsük meg a karigazgatót, Reményi Jánost is, aki hibátlanul tanította be a nagyszámú iskolást. Cs. „Vizsgaidőszak” a könyvtárakban Megkezdődött a vizsgaidőszak a főiskolákon és az egye- ■ temeken. Az Országgyűlési Könyvtárat naponta mintegy háromszáz vizsgára készülő diák látogatja. ORDAS IVÁN Következő heti filmjegyzetii nket a Minden szerdán című új magyar filmről írjuk Párbeszéd a gazdaságról A kötet szerzője felvázolja az amerikai politika változását, az e változást megelőző vitákat, és annak a felismerésnek a folyamatát, amelynek a végén az Egyesült Államok kijátszotta a „kínai kártyát-”.
