Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-18 / 14. szám
A RÉPÜJSÁG 1980. január 18. Sörfolt: langyos vízbe szappant forgácsolunk, a foltos anyagot ebben kimossuk, majd jól kiöblítjük. Penészfolt: fehér színű anyagon: 3 százalékoshid- rogénperoxidot vízzel hígítunk (egy rész peroxid, 2 rész víz arányban), egy kis szalmiákszeszt is adunk hozzá, majd ezzel a keverékkel benedvesítjük a foltot. Ezután az anyagot napra tesszük és fehérítjük, végül meleg vízzel kimossuk. Ha a folt nem tűnne el, az eljárást ismételjük meg. Fűfolt: nyers burgonyával jól bekenjük a foltot, majd szintetikus mosószerrel kimossuk és kiöblítjük. Paraj foltot is így tisztíthatunk ki. Izzadságfolt: a kabátgalléron lévő izzadságfoltokat alkoholba mártott ruhával tisztítjuk ki. Selyemből az izzadságfoltot meleg bó- rax-oldattal távolíthatjuk el, majd kiöblítjük. Gyapjú anyagból az izzadságfoltot hígított szalmiákszesszel (10 rész víz, 1 rész szalmiákszesz) tisztíthatjuk ki. A keveréket 10 percig hagyjuk rajta, majd szintetikus mosószer habjával, utána ecetes vízzel töröljük át. Ha a ruha színe az izzadságtól kifakult, ezen nem lehet már segíteni. Koromfolt: húszszázalékos borkősav oldattal dörzsöljük be, utána jól mossuk és öblítsük ki. Zsírfolt: gyapjúszövetből benzinből és kenyérlisztből készült péppel lehet eltávolítani. A pépet a foltra kell kenni, s ha megszáradt, keféljük le. Zsírfolt tisztítására készen is kaphatunk folttisztító szert (ULTRA és Eg-GÜ folyékony folttisztító szer, B6 és K2r folttisztító paszta, K2r folttisztító spray), Vérfolt: a friss vérfoltot hideg vízben azonnal kimossuk, a vízbe tegyünk sót. A régi vérfoltot több órán át áztassuk hideg vízben, BIOPON-ban. A HEXENMEISTER sorozatban kapható vérfolt-eltá- volító szer is. Tintafolt: a friss tintafoltot azonnal beszórjuk sóval, majd pár perc múlva szintetikus mosószerrel vízben kimossuk. A HEXENMEISTER sorozatban tintafolt eltávolítására is kapható speciális folttisztító szer. Hideg vagy főtt vacsorát? ohasem tudhatunk meg oly sokat egy emberről, mint hogyha belépünk az otthonába. Nincs beszédesebb a néma tárgyaknál; összefognak egymással és versenyt fecsegve mindent elárulnak. Zárkózottabb hajlandóságú népeknél ezért oly ritka az idegen látogató, az angoloknál például valóságos kitüntetésszámba megy, s a legszorosabb barátság jele a családi otthonba szóló hívás — ismerőseikkel a klubjukban találkoznak. Nálun k nyitottabbak az otthonok, s így könnyű bepillantani' lakóik jellemébe. Ha — kivált vidéken — megfigyeljük a tágas új házak belső be- és elrendezését, először is bizonyos nyájösztönről, egyenruhaviselési hajlamról és az önállóságtól visszariadó félénkségről értesülünk. Mindenütt ugyanaz a típusbútor, még a ,,felállása” is azonos, ugyanazok a divatos díszítőelemek. Ritka család, amelyik tudja, hogy a bútor „varia”, tehát variálható, ahol a háziasszony ízlése eredeti és jó, s ahol a szobanövények nemcsak biológiai funkciót hordoznak (oxigén és pára), hanem esztétikus. elrendezésükkel ki is fejeznek valamit. Az új városi lakásokban viszont szorít a szűk tér, s a család jellegzetesen egyéni légkörét gyakran csak az egyforma bútorok között kavargó, különféle rendetlenség adja meg. S bár ez utóbbi még érthető ott, aihol 50—60 négyzetméteren több gyermek „anyagmozgató” tevékenysége érvényesül, ám semmi sem menti, ahol kicsi a család. A lakás akkor szép, mert akkor harmonikus és megnyugtató, ha egész légkörével ember és tárgyak célszerű összetartozását hirdeti. A célszerűségét is, igen, mert amiként a népművészetben minden tárgy használható valamire, minden igazán szép otthonban érezzük: csak az van itt, amit használni is szoktak. A köcsög, kanna, bokály, váza arra való, hogy folyadékot (virágot) tartsunk benne, a tányér a falról bármikor az asztalra is kerülhet, a textil (szőnyeg, párna, szőttes) szerepe, hogy meleggé, barátságossá varázsolja a szobát. A lakás fészekpuhaságát a textíliák, szőnyegek, csergék, szőttesek, párnák, a lenge, könnyű függönyök jelenléte, színbeli és stílusbeli összhangja adja meg. Kellő önismerettel, fejlett ízléssel és elegendő pénzzel az új lakást viszonylag köny- nyű berendezni. (Ha nem is rögtön, hiszen senki sem Dá- riusz, de apránként: minden családi otthonba úgyis megindul aztán a tárgyak áramlása, és sokasodnak is, mint fán az évgyűrűk, idővel a legtöbb háziasszony takarítás közben visszasírja a kezdeti ürességet.) Hanem a régi lakás megújítása már több leleményt kíván. — Nincs pénzünk új, divatos, világos bútorra! — sóhajtanak búsan a lakók, azt gondolván, hogy a sötét fából készült bútor feltétlenül ka- tafalk-komorságot kell sugározzon. Holott itt jut igazán szóhoz a textil! A bútor sötét fáját friss, vidám színek ellensúlyozhatják. A bútorok különben is alakíthatók, meg aztán nem is kötelező mindent megtartani, hiszen nem minden műkincs, ami régi. Sose baj, ha egy lakásban kevés a bútor, annál levegő- sebb, annál inkább érezteti a térbeli tágasságot, amely nélkül cellában érezzük magunkat. A lakás kecses könnyedségét — többek közt — attól kapja, ha minél kevesebb benne a magasba nyúló, az ablakpárkány magasságát meghaladó bútordarab. (Egyetlen kivétel a könyvespolc, de azon a könyvek tarkasága úgyis világos összképet ad.) A fekvő-, ülőbútorok alacsonyak, szekrények helyett célszerűbb sublódo- kat, menyasszonyládákat tartani (utóbbiakra ülni is lehet; igazi ellenségeink a nagy, nehéz szekrények, gőgös terpeszkedésükkel teret és. fényt foglalnak, komorságot árasztanak. Ki velük! Az- ám, de hová? Szükségesek a bennük tárolt holmi miatt... • A régi lakásokban rendszerint nagy előszobák találhatók. Másra úgysem használható a bennük foglalt tér: fogadja be a szekrényeket. És ha mégsem, akkor — a régi lakásokban rendszerint nagyobb méretű — szobák egyikében alkothatunk egy szék- rényfafat, elfüggönyözve azt — ha a szekrény sötét és csúnya — a lakás berendezéséhez illő textíliával. A sötét, koporsóhangulatú szekrények eltüntetésével falsíkok szabadulnak fel. Cseppet sem közömbös, mit teszünk rájuk. A faliszőnyegek, szőttesek vonzóbbak, mint a csupasz fal; a szívünkhöz közelálló, tehát egyéniségünket kifejező műalkotások reprodukciói szebbek, mint a gyönge, esetleg éppen giccses festmények. A régimódi szobabrendezés mintegy kötelezően előírta, hogy asztalokkal és székekkel el kell foglalni a szoba közepét. Ma már nyomasztónak érezzük az ilyen elrendezést. A bútor kerüljön a falak mellé, alkalmazzunk sarokmegoldásokat, ám a szoba közepe legyen üres, adjon mozgásteret. A térés-tágas elrendezésű, eleven színekkel bélelt lakás friss derűjével máris újnak hat, ha nem tömjük tele dísztárgyakkal, és ha megfelelő a megvilágítása. A dísztárgy legyen nemes és szép (ez nem jelenti, hogy sokba is kell kerülnie: egy népi köcsög csodálatosan szép lehet, ám egy műanyag tál sohasem az), és hordozzon valamilyen funkciót. Feltétlenül kell néhány váza, de ne árválkodjék virág nélkül. Ahol virág van, ott a belépő sajátos nyugalmat érez: a növény gondoskodást kíván, körülötte bizonyára gondos szívű emberek élnek. Mindazonáltal ne tévesszük össze a lakást Gelb Malvin virágüzletének kirakatával. A szoba megvilágításánál is ajánlatos virágaink sugalma- zására hallgatnunk. Fényt kémek. Jogosan: a téli napfényhiányt némileg pótolja a villany, erős megvilágítással jobban fejlődnek, azonkívül szép is a fénybe burkolt télikert. Erős fény kell még mindazokra a helyekre, ahol írunk és olvasunk (varrunk, barkácsolunk). Máshová nem. A beszélgetősarok tompább megvilágítása tapintatot jelez: már Leonardo da Vinci kiderítette, hogy az emberi arc gyöngyházas, tompa fényben (sfumato) a legszebb. Még az ifjúi pompában viruló is, hát még az élemedet- tebb... A világítótestek formái, színei fontos kiegészítői a lakásban uralkodó formáknak és árnyalatoknak, összhang esetén: megnyugtatóak. Ám a vasvillával összehányt színek és fények borzolják idegeinket és csalhatatlan biztonsággal jelzik, hogy a lakóktól jobb óvakodnunk. Divattörténet Ki mit Hord a fejen A fejfedőknek minden korban kettős szerepük volt és van. Egyrészt az időjárás ellen védenek, másrészt díszítenek. Többféle Szempont szerint lehet megkülönböztetni a fejrevalókat: aszerint, hogy a világ mely táján viselik, milyen évszakban és milyen rendeltetéssel. Az ókori Görögországban a nőknek jó ideig nem is volt szükségük rá, mivel a szokás tiltotta, hogy nyilvános helyen mutatkozzanak. Később, mikor a szigorú szokások enyhültek, a meleg éghajlat miatt védekezésül szalmakalapot is hordtak, rö- v id könnyű fátyollal. Többnyire azonban a köpenyt — a hymmationt — borították a fejükre. A román korban a női fejfedőknek megkülönböztető szerepük is volt. A férjes asszonyók mindig kendőt, vagy fátylat viseltek a fejükön, a hajadonok mindig „hajadonfőtt” jártak. A lányok frizurája is egyszerűbb volt, sima kontyba fésülték, copfba fonták, vagy kibontva viselték hajukat. A kendő mindig is lényeges eleme maradt a ruhának. Nagy gonddal kötötték fel, sokszor az áll alatt keretezte az arcot. (1. rajz.) A gótikáiban szintén megmaradt ez a szerepe a fejfedőnek. A férjes asszonyok, ha kiléptek a házból, kendő alá rejtették a hajukat, nyakúkat. Sokat törődtek a frizurájukkal. Az alsóbb osztályok haj adón jai fedetlen fővel jártak. Hosszú göndörített hajukat homlokszalaggal és fémből készült haj- pántokkal fogták össze. Az előkelő osztályok leányainak hajpántjai drága fémből, aranyból, ezüstből készültek. A kora reneszánszbán a nők többnyire fedetlen fővel jártak. Nagy hangsúlyt helyeztek a frizurakészííés- re; műtincseket, gyöngyöket és egyéb ékszereket tettek díszítésül a hajukba. Itáliában a nők homlokban kiborotválták a hajukat, mert a magas homlok volt a divat. A frizura fölött esetleg vékony könnyű fátylat viseltek, amely inkább ékített, semmint elfedett. A német reneszánsz asszonyai kendőket, különböző főkötőket és nagy hosszú tollas kalapokat viseltek (2. rajz), attól függően, milyen társadalmi osztályba tartoztak. Angliában ekkor a Tudor- főkötő volt a jellemző, amely 3. több rétegű, keményített kendőkből állt. Ezeket sima egyszerű változatban, egyszerű anyagokból és gyöngyökkel, ékszerekkel, drága anyagból készült változatokban viselték (3. rajz). A barokk tornyos frizuraköltemények maguk után vonták a kalapok növekedését is. Ez sokszor olyan aránytalanságokat okozott, hogy a kor karikaturistáinak is témát adott. A XIX. század végére a ruhadivat keskenyebb sziluettet mutat. A ruhákhoz igazodva a kalpok is kisebbek lettek. A nők ernyős és főkötőszerű kalapokat viseltek, amelyeket szalagok, csipkék díszítettek. Divatba jöttek főleg lovagláshoz az amazonviseletek. A hosszú, bő szoknyás ruha felsőrészének szabásvonala hasonlított a férfiak kabátjára. Ehhez cilinderszerű kalapot viseltek, melyet hosszú fátyol díszített. A századforduló idején a nők a legkülönfélébb kalapokat hordták, szalagokkal, toliakkal és művirágcsokrokkal díszítve. A két világháború közötti női divatra nemcsak a ruháik forradalmi változása jellemző. Megváltoztak a kellékek, cipők, táskák stb., de megváltozott a női ideál is. Az eszménykép a kamaszfiús külsejű nő lett. Ez a frizura változását is jelentette. A nők levágatták a hajukat, divat lett a rövid bubi frizura. Ehhez viszont nem hordhatták az eddig ismert kalapok egyikét sem. Ki kellett találni valami újat. És ez az új a tokkalap volt, mely követte a fej formáját, elöl mélyen a homlokra borult. Díszítésül nagyon kevés kelléket használtak hozzá (4. rajz). Napjainkban ismét nőies a divat. A divatos nő pedig mindig az, aki megfelelő jó ízléssel, önkritikával teremti meg és építi föl ruhatárát. Ebben a ruhatárban ma már az elmúlt korokhoz képest jóval egyszerűbb, de anyagában és funkciójában nagyon változatos fejrevalókat találhatunk. A különböző korok ruháinak, viseletének változása maga után vonta a fejreva- lók változását is. A mai nő ruhatárához ugyanúgy különböző, a ruháknak, öltözékeknek megfelelő más-más fejrevaló tartozik, de a kettős funkciót ugyanúgy megtartotta: egyrészt a csinosságot fokozza (de rossz választás esetén legalább any- nyira rontja), másrészt a hűvös, hideg idő ellen véd. FODOR ETA A háziasszonyok mindennapi gondja, mit adjanak a családnak vacsorára... Hideg vagy főtt ételt? Ez nem is olyan egyszerű kérdés, mert függ a pénztárcától, a rendelkezésre álló időtől, a családtagok kor és nem szerinti összetételétől, de függ attól is, hogy a családtagok délben főtt vagy hideg ételt fogyasztottak és a reggeli és ebéd milyen 'kalóriatartalmú volt. Csak néhány példa: a 4—6 éves, 18 kg súlyú gyermek napi kalóriaigénye:1440, 10—12 éves, 33 kg-os gyermeké viszont már 2310, a 13—15 éves, 45 kg súlyú leányé 2700, 16—19' éves, 61 kg súlyú 'fiatalé: 3050. a 65—75 éves öregedők kalóriaigénye: 2100. Nő a szervezet kalória- igénye, ha nehéz fizikai munkát, csökken, ha könnyű ülőmunkát véffaz. Vannak azonban olyan általános érvényű szabályok, amelyek minden családra egyformán vonatkoznak. Ezekből ismertetünk néhányat: a vacsora legkésőbb hét órakor kerüljön az asztalra; ne főzzünk túl sokat; az étrendben legyen teljes értékű (állati) fehérje és sok-sok vitamin; a vacsorák legyenek változatosak; az ételeket korszerű főzéstechnikával készítsük el, hogy megőrizzék vitamintartalmuk nagy részét (használjunk kuktát); a vacsoraasztal mindig ízlésesen legyen megterítve, ez hozzátartozik az étkezési kultúrához; a felnőttek és a gyermekek jól rágják meg az ételt és ne kapkodják be, mert már kezdődik a televízióban a főműsor; az asztaltól ne hiányozzék a gyümölcs, amelyet édesség, sütemény helyett kínáljon a háziasszony; az ételeket lehetőleg olajjal készítsük el. A kevés szabad idővel rendelkező háziasszony sokszor nyúl a konzervhez, hogy gyorsan elkészítse az éhes családtagok részére a vacsorát. Ez nagyon helyes, de nem tanácsos kizárólag kon- zervekből készült ételeket adni az asztalra, különösen gyermékdknek és terhes nőknek. A friss étel biológiai értéke természetesen nagyobb, mint a konzerveké, bár a modern technikával eltett konzervek is messzemenően biztosítják az egészséges táplálkozás hozzávalóit. A vacsora összeállításánál figyelembe kell vennie a háziasszonynak azt is, hogy az üzemi ebédet fogyasztó családtagok általában zsírban, szénhidrátban gazdag, viszonylag magas kalóriájú, de fehérjékben, zöldségfélében vitaminokban szegény táplálékot kapnak, tehát a vacsorával ezt kell kiegészíteni, egyensúlyba hozni. Ügyeljünk arra is, hogy a vacsoraétkezést ízeiben is változatossá tegyük s ha például az üzemi ebéd paprikásburgonya volt, estére ne készítsünk ugyanazt vagy hasonló ízű ételt. Most pedig a megszokott Főzőcske helyett, néhány könnyű vacsorarecept: Lecsó virslivel vagy halsaláta barna kenyérrel, idénygyümölcs. Sonka (vagy más felvágott), rakott zöldbab tejföllel, párolt alma. Héjában főtt burgonya, túróval, tejföllel, vagy gombás rántotta, gyümölcs. Rakott spenót reszelt sajttal és sovány sülthússal, limonádé. Alufóliában sült csirke vagy hal, konzervből készült zöldborsósalátával, paradicsomlé. Joghurtos tökfőzelék sajtos omlettel, gyümölcssaláta. Sült csirke párolt zöldfélével, idénysalátával. Rakott burgonya, saláta, idény- gyümölcs. Hidegsült, burgonyasaláta, csipketea, gyermekeknek lágytojás. Sonkássajtos melegszendvics, citromos tea, tejszínhabos gyümölcsszeletek. Hasznos tanácsok
