Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-09 / 288. szám

ia Képújság 1979. december 9. Hírek A teke NB III. Tízek baj­nokságát a mázaszászvári pályán tartották, ahol a kö­vetkező végeredmény szüle­tett: 1. Horváth László (Ka- posmérő) 421, 2. Hernádi Zoltán (PMSC) 411, 3. Jung- vint István (P. Spartacus) 406, 4. Hász Mihály (Kapós- mérő) 402, 5. Báli László (TÁÉV SK) 395, 6. Görbe Já­nos (P. Spartacus) 385, 7. Töttös István (TÁÉV SK) 368, 8. Junk József (PMSC) 368, 9. Rittervald József (TÁÉV SK) 366, 10. Csákó László (PMSC) 366 fával. * A XV. országos asztali­tenisz úttörő-olimpia verse­nyére január 3. és 4. között kerül sor Szekszárdon. Ja­nuár 2-án este lesz az ün­nepélyes megnyitó, majd 3- án és 4-én, 8 órától, a Zrí­nyi utcai általános iskola tornatermében versenyeznek az ország legjobb úttörő­korú asztaliteniszezői. * December 10-én, hétfőn, 17 órakor kezdődik Szekszár­don, a Béla tér 6. szám alatt (városi sportfelügyelőség) a labdarúgó-játékvezetők tan­folyama. Péntek estig nyol­cán jelentkeztek, a szövetség vezetői azonban remélik, hogy az egyesületektől to­vábbi jelöltek érkeznek, vesz­nek részt a tanfolyamon. * December 16-án Szekszár­don, a tanítóképző főiskola tornatermében 9 órától .nagy­szabású sportnapot rendez­nek. A KISZ városi bizott­sága rendezi a versenyt. Részletes tájékoztatást is tőlük lehet kérni. Félidő a megyei labdarúgó-bajnokságban A DMSC nem mondott le a bajnoki cím megszerzéséről A DVSE és a Spartacus fú­ziójából 1977-ben alakult Dombóvári MSC harmadik évadját kezdte meg az 1979/80. évi megyebajnokság­ban, nem titkolt remények­kel — a bajnokság megnye­résével! Az erősítés — me­lyen az átigazolási időszakban a szakvezetés fáradozott — nem hozta meg a várt ered­ményt. Csupán a Komlói Bá­nyász NB Il-es csapatából Horváth József \ sikerült leigazolni a Tolna megyei származású — koráb­ban Nagydorog színeiben ját­szó — Lamm Györgyöt, aki azonban az őszi szezonban nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. Tőle gólo­kat várt a szakvezetés és a közvélemény is. A.nyár fo­lyamán a csapat részt vett a Nyári Totó-kupa küzdelmein, amely a csapatkeresést szol­gálta. Kétévi edzősködés után Bancsi Ferenc nem újí­totta meg szerződését és Új­vári Kálmán személyében edzői minősítéssel rendelkező, fiatal szakember került az együtteshez. Az ő irányítása alatt korábban az ifjúsági csapat kétszer nyert bajnok­ságot. Újvári Kálmán: — A Totó­kupán a csapat az akkori ed­zettségi szintjének megfele­lően szerepelt. Lényegesnek tartottam az együttes új tak­tikájának kialakítását. Tulaj­donképpen jól alapoztunk és ez meg is látszott a teljesít­ményeken. Annak ellenére, hogy csupán az NB Il-es Szekszárdi Dózsától szenved­tünk vereséget, csoportunk­ban csak a 3. helyet szerez­tük meg. Hat héten keresz­tül heti négy edzéssel, 25 já­tékossal készültünk a bajnok­ságra. A sorsolás ismereté­ben — amit a magam részé­ről jónak tartottam — 24 pontot terveztem. A lényeges játékerőt képviselő csapatok­hoz — a Paks, a Bonyhád, a Tevel, a Kisdorog, a Duna- szentgyörgy — ősszel utaz­nunk kellett, ami tavasszal nem lesz lebecsülendő szem­pont a „végelszámolásnál”. Mint ismeretes, 21 pontot gyűjtöttünk, ez 70 százalékos teljesítmény, amivel elége­detlen vagyok. Azokon a mérkőzéseken, ahol a csapat kettő, vagy annál több gólt tudott lőni, minden esetben győztesen hagytuk el a pá­lyát. A rajt jól sikerült, az első négy mérkőzésen a várako­zásnak megfelelően eredmé­nyesen szerepeltek: a meg­szerezhető 8 pontból hetet gyűjtöttek. Az egyetlen pont elvesztése éppen hazai kör­nyezetben, a TÁÉV SK ellen történt, amikor még 11-est is kihagyott a DMSC. Az ötö­dik fordulóban a DMSC el­Vida József vesztette veretlenségét Kis- dorogon, tegyük hozzá jó já­tékkal és ráadásul még bün­tetőt is hibáztak (0-1). A mér­sékelt teljesítményt nyújtó Bátaszék ellen gólzáporos győzelem következett a foly­tatásban. Itt jegyezzük meg, hogy ezen a mérkőzésen is kimaradt egy dombóvári 11- es — sorrendben a harmadik. A rangadónak számító paksi mérkőzésen — Pakson — az őszi idény legjobb játékával rukkolt ki a csapat. Érett, taktikus felfogásban játszva, értékes győzelmet szerzett. Ezt követően az elbizakodott­ság majdnem megbosszulta magát, mert hazai pályán kínkeserves 2-1-es győzelmet szereztek a Bogyiszló ellen. Váratlan vereség Aparhan- ton, amelyen a csapat,a leg­gyengébb játékát nyújtotta. E két mérkőzés már arra utalt, hogy az együttes hul­lámvölgybe került. Fadd kö­vetkezett Dombóváron, ahol jó közepes teljesítmény is elegendő volt a biztos 4-0-ás győzelemhez. Az őszi idény utolsó öt mérkőzésére 8 pontot irány­zott a szakvezetés, ebből azonban csak 6 pont valósult meg. Értékes 2 ponttal a tar­solyában tért haza Tévéiről a DMSC, ezzel megfosztva több mint kétéves hazai ve­retlenségétől a teveli csapa­Nagy Béla tot (2-1). A Bonyhádon kihar­colt döntetlen is sikernek könyvelhető el. Az utolsó há­rom mérkőzés, amelyből ket­tőre hazai pályán került sor, döntetlen eredményt hozott. Hiába támadta végig az együttes ezeket a mérkőzése­ket (Pincehely 1-1, Duna- szentgyör^y 1-1, Tamási 1-1), a kínálkozó gólszerzési lehe­tőségekkel nem tudott élni, gyámoltalan csatársora miatt. Mi sem jellemzőbb jobban az utolsó három találkozón szer­zett három gólra, mint az, hogy ebből egy öngól, egy pedig büntetőből esett. Újvári Kálmán: „— Ha a tervezett 24 pontot .begyűjti’ a csapatom, akkor listaveze­tőként várhatta volna a tava­szi rajtot. A csapatrészekkel egyébként nem vagyok elége­dett, de ha rangsorolnom kel­lene, úgy első helyre szívem szerint mégiscsak a védelmet tenném, ezt a középpályás sor követné és a végére rang­sorolnám a csatársorunkat, amelynek a játéka és fő­Foki László képp eredményessége mesz- sze elmarad a várakozástól.” Az őszi idényben a vezető edző összesen 20 játékosnak szavazott bizalmat. Közülük valamennyi mérkőzésen mindössze öten játszották: Magyar, Vida, Horváth, Lamm és Porcsa. Egy-egy al­kalommal hiányzott: Tóthba- gi I., Végvári, Nagy és a ka­pus, Foki. Akik még szere­peltek (zárójelben a mérkő­zéseik száma): Banai (13), Csatári és Fekete (11—11), Szíjártó (7), G. Kiss (6), Né­meth (5), Lakos L. (5), Dobos (1), Horváth (1), Pintér (1), Lakos S. (1). Az együttes leg­eredményesebb játékosának a balszélső bizonyult 9 góljá­val. Újvári Kálmán 1—10-ig osztályozta a DMSC-játéko- sok teljesítményét. Az élcso­portba az alábbi játékosok kerültek: Magyar 5,8, Nagy B. 5,8, Vida 5,6, Horváth 5,6, Foki 5,5, Végvári 5,3, Porcsa 5.2. A jó csapatszellem leg­ékesebb bizonyítéka, hogy az őszi idény folyamán senki sem került a kiállítás sorsá­ra. Egyedül a védő Csatári „gyűjtött” össze magának két sárga lapot és emiatt egy mérkőzésen nem állhatott a csapat rendelkezésére. A szurkolók érdeklődése az együttes hazai mérkőzései iránt változatlanul gyenge, átlagosan mindössze 500 néző látogatta a hazai mérkőzése­ket. Újvári Kálmán: — Az ál­talam kidolgozott új taktikai elképzeléseket kellene együt­tesemnek végrehajtani, ehhez azonban úgy látom hosszabb időre van szükség. Az elkép­zelt taktikánk több fontos találkozón — Pakson, Teve­len, Bonyhádon — „bejött”. Komoly problémát ott látok, hogy pszichikailag nem min­den esetben és mérkőzésre sikerül ráhangolni a fiúkat. Ennek tudható be, hogy gyen­gébb képességű ellenfelek el­len nem tudunk úgy játsza­ni, küzdeni, ahogy szeret­ném, kicsit mintha lebecsül­nék őket. A jövő évi alapo­zási időszakra a legtöbbet a csatársor gólerősségének nö­velésére kell .majd fordíta­nunk, hisz ebben a csapat­részben is vannak olyan jó képességű játékosaink, akik képesek egy-egy mérkőzés sorsát eldönteni, ha formában vannak. A jelenlegi játékos­anyagot képesnek tartom a bajnokság megnyerésére, amelyről a DMSC vezetésével együtt egy pillanatra sem mondtunk le.” Athéntől Moszkváig III. Az 1912-ben Stockholm­ban rendezett olimpia, aho­gyan azt Coubertin báró, az újkori ját.ékok életre keltője a záróünnepélyen elmondott beszédében megfogalmazta: „bűvöletbe ejtette a sportvi­lágot! ...” Az egyik részt vevő angol középtávfutó, Philip Noel Baker, a későbbi Nobel-békedíjas világhírű tu­dós a közelmúltban megje­lent kötetében megerősítette: „Hat évtized távlatából ma is csodálattal gondolok a stockholmi olimpiára!” Jog­gal mondhatta, hiszen Ant­werpenben, majd Párizsban is ott volt az indulók sorá­ban. De ahogyan állítja, az olimpiai mozgalom ezen az ötödik viadalon, Stockholm­ban nőtte ki gyermekcipőit, s vált Coubertin terve, ere­deti elképzelése szerint a sportoló ifjúság, a békeszere­tet nagyszerű, nemzetközi fesztiváljává. A részt vevő nemzetek száma ugyan Lon­donhoz képest (22) csak hu­szonnyolcra emelkedett, ám a rajthoz állt versenyzők létszáma (3889) csaknem megduplázódott a négy év­vel korábbihoz (2025) képest. A sportoló fiatalok számára egyben a hűvös, korábban el­zárkózott Svédország felfede­zését is jelentette az olimpia. A rendezők központi stadiont építettek, nagyszerűen szer­vezték a versenyeket. S két újításuk, a teljes embert kí­vánó öttusa, valamint a mű­vészeti versenyek bevezetése hasznos kezdeményezésnek bizonyult. A versenyek lebo­nyolítását már különféle technikai eszközök segítették, így például első alkalommal használtak célfotót az atléti­kai futószámoknál. S ami rit­kaság: az 5000 méteres sík­futás döntőjében, majdnem alkalmazni kellett, hiszen a háromszoros aranyérmes finn Hannes Kolehmainen na­gyon szoros küzdelemben, ritkán látott hajrával győzte le francia ellenfelét. Jim Thorpe, Stockholm kiemelkedő egyénisége bez­zeg utcahossznyi előnnyel, hétszáz (!) pontos különb­séggel nyerte a tízpróba aranyérmét. „Uram, ön a legcsodálatosabb atléta a vi­lágon !...” — e szavak kísé­retében köszöntötte a svéd király az indián származású sportembert, akinek Taft amerikai elnök táviratban gratulált. Ám ezt a csodála­tos atlétát alig fél esztendő­vel később az Egyesült Ál­lamok olimpiai bizottságának javaslatára megfosztották el­ső helyezésétől. Kiderítették, hogy diák korában havi hat­van dollárért játszott egy base-ball csapatban és ezért profinak nyilvánították. „Nem a pénzért vállaltam, egyszerűen szerettem játsza- -ni” — mondta később az olimpia hőse, akinek az ak­kor még háromnapos ver­seny keretében felállított re­kordját (8412,55 pont) öt éven át nem sikerült túlszárnyal­ni. Rehabilitálásával 1953- ban bekövetkezett halála óta több ízben próbálkoztak. 1979 nyarán még az ameri­kai szenátus is támogatta a Nemzetközi Olimpiai Bizott­sághoz eljuttatott kérést. Thorpe mellett más kiváló versenyzők is leadták név­jegyzéküket, mint például Duke Jaoa Kahanamoku, a Hawaii szigetekről szárma­zó, nagyszerű fizikai képes­ségekkel rendelkező csoda­úszó. Egyes sportágak, mint az úszás (18 ország 313 ver­senyző) és a torna (13 or­szág 1275 induló), valamint az angol győzelmet eredmé­nyező labdarúgás, végleg polgárjogot nyert. Az életre- . kelt olimpiai eszme erősödé­séhez a nagy létszámú ma­gyar küldöttség is hozzájá­rult. A kardvívók újabb ket­tős győzelme (Fuchs Jenő London után duplázott az egyéniben) és a puskás Pro­kop Sándor sikere révén azonban csak két első helye­zéshez jutott a népes ma­gyar csapat. Mindez nem csökkentette a sportvezetők lelkesedését, a Magyar Olim­piai Bizottság, Budapest is pályázott az 1916-ban esedé­kes, hatodik olimpia megren­dezésére. A tervek valóra- váltását azonban az időköz­ben kitört világháború meg­hiúsította. Az alapítók kö­zött helyet foglalt Kemény Ferenc utódaként a NOB tag­jai sorába választott Múzsa Gyula — egyes feljegyzések szerint Coubertin kérésére — már visszalépett Berlin ja­vára. így a hatodik, 1916- ban a német fővárosban ren­dezendő játékok után csak 1920-ban láthatta volna ven­dégül Budapest, a világ leg­jobb sportolóit. Ehelyett az olimpia Berlinnek történt odaítélését ma már csak puszta sorszám jelzi, a világ­háború befejezése után ho­zott gyors döntéssel. 1920-ban Antwerpenben rendezték a hetedik játékokat. Ráadásul az eredetileg házigazdának küldött magyarok nélkül, hi- -szen a háborúban vesztes központi hatalmak sportolóit meg sem hívták, s a ver­seny csonka-olimpia elneve­zéssel vonult be a játékok történetébe. A nyolc esztendő alatt jó néhány, az olimpiai mozga­lom számára fontos dolog is történt. így például a NOB Párizsból a svájci Lausan­ne városába tette át székhe­lyét. Coubertin indítványára a ma is használt öt egymás­ba fonódó karikát fogadták el hivatalos emblémának. A felül kék sárga, fekete, alul zöld és piros karika egyéb­ként valóban hűen kifejezi az öt világrész sportoló fia­taljainak békés vetélkedését. Az indiai Delhiből hozott emblémát Coubertin egyik tanítványának, Henri Didón, dominikánus szerzetesnek ja. vaslatára a Citius, Altius, Fortius — Gyorsabban, Ma­gasabbra. Erősebben — jel­szóval tették teljessé. így azután Antwerpenben már az ötkarikás lobogó lengett, a versenyzők a jelszót való­ra váltó igyekezettel léptek a küzdőtérre. A megnyitót pedig a résztvevők első alka­lommal elhangzott eskütétele tette még ünnepélyesebbé. A rendezésre rövid idő'alatt felkészült házigazdák tapasz­talatlansága rányomta bélye­gét ,a versenyekre. Ettől füg­getlenül néhány fiatal, tizen­éves sportoló — a tizennégy esztendős Riggin, az ameri­kaiak műugrója és a tizen­három éves Skoglund, a své­dek toronyugrója — már a jövőt idézte. Nem is beszél­ve az akkor még huszonhá­rom éves Paavo Nurmi meg­jelenéséről. A hallgatag finn, órával a kezében rótta a kö­röket. Az 5000 méteres sík­futásban a tapasztalt francia Joseph Guillemot végig nyo­mában haladt és a célegye­nesben lehajrázta. Ám Nur­mi klasszisát jellemzi, hogy alig néhány nap múlva a 10 000 méteres versenyen ha­sonló taktikával vágott visz- sza francia legyőzőjének és ezzel megkezdte nagyszerű, az atlétika történetében csaknem egyedülálló siker- sorozatát. A vörös salakon Suzanne Lenglen, a franciák teniszbajnoknője brillírozott. Férfias erővel megütött lab­dáinak később, Wimbledon­ban sem találták meg ellen­szerét, hatszor egymás után nyerte a női egyes és a női páros bajnokságot. A mű­korcsolyázás után újabb téli sport, a jégkorong is helyet kapott a nyári olimpia mű­során, a téli játékoknak mintegy előhírnökéként. Az olimpia — ha sok te­kintetben visszafejlődést is jelentett Stockholmhoz, a bű­völethez képest — túlélte a háborút, újabb, soha nem re­mélt fejlődésnek indulhatott! VAD DEZSŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom