Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-07 / 286. szám
1979. december 7. “tfÉPÜJSÁG 5 Whatvanegy évvel ezelőtt, 1918. december JM|IOiilip» 7-én jelent meg Magyarországon először legális kommunista lap, a VÖRÖS ÚJSÁG. 1962 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar sajtó napját. A VÖRÖS ÚJSÁG eleinte hetente kétszer, majd később háromszor jelent meg. Első szerkesztő bizottságának élén Rudas László állt, majd Szamuely Tibor, Vágó Béla, Kun Béla, László Jenő, Jancsó Károly. Rendszeres munkatársai közé tartozott a munkásmozgalom egyik nemzetközi hírű későbbi mártírja, a dunaföld- vári születésű Alpári Gyula is. Úgy érezzük helyesnek, hogy szakmánk, hivatásunk ünnepén elmondjunk egyet-mást olvasóinknak a sajtó múltjáról és legalább vázlatosan szóljunk jelen feladatainkról is. SAJTONAPRA - A SAJTÓRÓL hírek iránti éhség alighanem ősi tulajdonsága az embernek. Bármelyik faluban napjainkig szóbeszéd tárgya lehet egyik-másik utcában, hogy ki dobta el kinek a tyúkjának a lábát. Korábban az alvég-felvég háborúskodásai már szélesebb kört érdekéitek, de ez még mindig primitív, ha úgy tetszik pletyka- szintű. Mihelyt az ember rájött arra, hogy mindennapi életét a tékintetével belátható sugarú körön túl történt események is befolyásolhatják, nyomban kíváncsi lett ezekre. A történelmi ismereteink szerint első ismert szervezett hírközlés jóval több, mint 2000 éves. Nem akárki, hanem Julius Caesar rendelte el az i. e. 59. évben a szenátusi közlemények kifüggesztését és eljuttatását a római birodalom legtávolabbi provinciáiba is. Ez azonban még csak hírközlés volt és nem sajtó. A „sajtó” szó felettébb képszerű eredetű, a préselésből, sajtolásból ered. Az írott betű (tehát a hírek) ilyesfajta többszörösítésének megalkotója — minden ellentétes véleménnyel szemben — nem Gutenberg János volt, bár érdeme elévülhetetlen. Az i. sz. utáni 713-as évben Pe- kingben fadúcokra nyomva már megjelent a King Pao nevű orgánum, minden idők leghosszabb életű sajtóterméke. 1351-től 1914-ig rendszeresen olvashatták, akiknek kezébe került, ami magyar viszonyokra lefordítva Nagy Lajos királyunktól az I. világháború kitöréséig terjedő időt jelent. Az európai sajtóra azonban semmilyen hatása nem volt. Az újságírás Európában röplapokkal kezdődött. Feleharmada olyan méretű papírlapokon, mint amilyeneket az olvasó ebben a pillanatban forgat, igyekeztek esetenként néhányan tájékoztatni a kor világeseményeiről azokat, akiket ez érdekelhetett — és akik olvasni tudtak. Az első ilyen ismert újságlevél hadi eseményről tudósított, arról, hogy 1475-ben 1 a törökök elfoglalták Caffa városát. Olasz nyelven jelent meg. Később- a bankházak (elsősorban a Fuggerek) érezték fontosnak az ilyesfajta tájékoztatást. Az első magyar újságlevél 1587-ből származik, Manlius János adta ki, német nyelven, Monyó- keréken. Mai felfogásunk szerint az újság rendszeres megjelenést feltételez. Rendszeres volt — évente két alkalommal — a frankfurti vásár is, ahonnan 1588-ból a „Messerelation” származik. Hetilapról 1609 óta beszélhetünk, 1702- ben pedig — a postajáratok sűrűsödésével — felbukkant Angliában az első napilap, a „Daily Courant”. Magyarországon jövőre lesz 200 esztendeje, hogy az első anyanyelvűnkön nyomott újság megjelent. II. Rákóczi Ferenc „Mercuris veridicusa” igaz jóval korábban, már 1705-ben létezett, de az akkori világ diplomáciai nyelvén, latinul és diplomáciai célt, a külföld tájékoztatását szolgálta. Rát Mátyás „kollégánk” Magyar Hírmondójának megjelenési helye Pozsony volt, és egyik szerkesztője — Szacsvay Sándor — néhány évvel később Bécsben már a hazai politikai újságírásnak is megteremtette alapjait az 1834-ig élt „Magyar Kurir”-ral. Sajátos történelmi viszonyaink szabták meg azt, hogy sajtónk története nem szűkölködik nagy nevekben. A ma már szinte természetes, mindennapi első vezércikket Kossuth Lajos írta. De újságíróként is forgatta a tollat — sokak közül csak néhány nevet idézve — Széchenyi István, Deák Ferenc, Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Bajza József, Táncsics Mihály. Utóbbi az első hazai munkáslap, a „Munkások Újságja” szerkesztője volt, míg a megyénkben (fürgedi) születésű Vas Gerebennek a mai Szabad Föld egyenes ági elődje, „A Nép barátja”' köszönhető. A szocialista sajtó egyik megteremtője Marx Károly volit a „Neue Rheinsche Zeitung”-gal. Nem tölthetjük meg ezt az oldalt csak nevek idézésével, tehát itt csak Engelst, Jean Jaurést említjük és mindenek előtt Lenint, aki az 1900. december 11-én datált „Iszkrát” alapította, később a „Vper- jod”-ban, majd 1912. április 22-től a „Pravda” hasábjain fejtette ki kötetekre rúgó újságírói tevékenységét. Arról, hogy a magyar sajtó napját miért december 7-én ünnepeljük, fentebb már szó esett. A Vörös Újságnak azonban természetesen voltak elődei is. Táncsics korábban említett lapja mellett ő szerkesztette az „Arany Trombita” címűt, majd az „Általános Munkás Újságot”. A napjainkban megjelenő „Népszava” alapítási ideje 1877, 1905 óta napilap. A mai magyar sajtót aligha kell bemutatni olvasóinknak. így engedtessék meg inkább, hogy egy kissé önmagunkról beszéljünk, amivel óhatatlanul együtt jár majd, hogy e sorok írója rövidesen felhagy a „történelmi” hangvétellel és kissé személyesebb húrokat penget. Azon egyszerű okból, mert napjaink megyei újságírásában már személyesen is érdekelt. Ma, 1979. december 7-én, az olvasó a Tolna megyei Népújság XXIX. évfolyamának 286. számát tartja kezében. Rövid időn belül tehát lapunk betölti életének harmadik évtizedét és belép a negyedik „X”-be, ami még a legudvariasabb számítások szerint is az „érett férfikor” küszöbének tekinthető. Az újságolvasó a fejlécünkön látható számoknak aligha szentel figyelmet és valószínűleg azt se tudja, hogy Tolna megye több, mint százéves sajtótörténete során a miénk az első napilap, mely a szokásos hétfői szünetet leszámítva minden nap az olvasók kezébe kerül. A megyei lap funkciója az, hogy az országon belül egy viszonylag kis közösséghez — kereken negyedmillió, emberhez — hozza közel részben a világ eseményeit, de ennél sokkal inkább mindazt, ami szűkebb pátriájukkal kapcsolatos. Eredményeket, hibákat, terveket, azok megvalósulását, jó akaratot (ami több van), ellenlábas, rossz szándékot (ami kevesebb), emberi gondokat és olyan egyéni problémákat, melyek abban a pillanatban megszűnnék egyéniekké válni, mihelyt mások a magukéhoz hasonlókra ismernek bennük. Sikerül mindez? Természetesen nem mindig sikerül maradéktalanul, bár a megelevenítés eszközei változatosak. Riport, tudósítás, információ, interjú, hír, glossza, humoreszk, kroki, elemző publicisztika, fénykép, olykor rajz is és mindezek variációja. Ez utóbbiak részleteivel (betűtípusok, tördelés, laptükör és más szakkifejezések) nem akarjuk untatni az olvasót, aki nem ilyesmire kíváncsi, hanem csak egyet óhajt: — kedve • szerint való lapot venni a kezébe. Magyarázzuk a bizonyítványunkat? Aligha a sajtónap lenne erre a legalkalma. sabb időpont. Szerkesztőségünk legidősebb tagját alig két év választja el a nyugdíjkorhatártól, a legfiatalabb nincs távol az érettségitől. Ami azt jelenti, hogy még a meglettebbek leghasznosabb évei is a felszabadulás óta lepergett 34 esztendő során teltek el. A mindennapokat igyekeztünk munkánk során visszatükrözni és együtt változtunk a mindennapokkal. Követve a szocializmus fejlődését, melynek olvasóink táborával együtt voltunk részesei. Kollégáink között vannak olyanok, akik több, mint negyed százada róják a megyét és olyanok, akiknek mindmáig ez az első munkahelye. Az újságíró elkötelezett ember. A párt munkása még akkor is, ha tagkönyv szerint nem tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak, melynek lapjánál kenyerét keresi. Főszerkesztőtől a pályakezdő gyakornokig bezárólag azonban teljes képtelenség lenne két, két és fél- tucat újságírónak-fotóripor- ternek eredménnyel, tisztességgel végeznie munkáját, ha csak önmagukra lennének hagyatva. Van telexgépünk, képtávírónk, telefon fővonalunk is akad néhány és bár nem dúskálunk, de gépkocsikban sem szűkölködünk. (Az írógépekről nem is beszélve.) Megbénulna azonban a munkánk, ha nem támaszkodhatnánk olvasóinkra. Külső munkatársaink, tudósítóink népes gárdája segít bennünket abban, hogy révükön onnan is hírt adhassunk, ahová egy adott esetben személyesen nem juthatunk el. Bajos lenne a sajtó- napot úgy ünnepelni, hogy támogatásukról, olykor „profikat” megszégyenítő színvonalú írásaikról ne emlékeznénk meg. Ha nem is tudósítónk, de informátorunk azonban mindenki, aki akár baráti beszélgetés, akár véletlen találkozás során bármelyikünknek felhívja figyelmét akármire, ami mögött közérdeklődésre számot tartót sejt. Bár nincs a zsebükben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének igazolványa, kedves kollégáinknak érezzük valameny- nyiüket. Lapunkban az olvasó sűrűn találkozik névaláírásokkal és betűkkel jelzett rövidítésekkel. Főleg az előbbieket személyekhez is tudja kötni, ha egyik-másikukkal már kapcsolatba került. Beszélgetések során több- .ször felmerült azonban az az igény, hogy jó lenne ismerni a Tolna megyei Népújság belső szervezetét, ha úgy tetszik „felépítését”. Sajtónapon a sajtórái szóló eszmefuttatásunkat talán nem célszerűtlen ezzel befejezni, ezúttal kedves technikai segítő munkatársainkról nem, hanem csak az újságírókról szólva. Főszerkesztő: Fejes István Főszerkesztő-helyettes: Szalad János Olvasószerkesztő: Csányi László és Gyuricza Mihály Tördelőszerkesztő: Boda Ferenc és Bognár István Pártrovat: Jantner János főmunkatárs, Ihárosi Ibolya Gazdaságpolitikai rovat: Pálkovács Jenő rovatvezető D. Varga Márta, Letenyei György, Gemenczi József, Bakó Jenő (fotó), Steiner István, Hazafi József, Sárközi János. Belpolitikai rovat: László Ibolya rovatvezető, Főmunkatárs: Ordas Iván, Czakó Sándor (fotó), Virág F. Éva, Szepesi László (fotó), Tamási János, Fóliák László. Sportrovat: Nyakas István rovatvezető, Fekete László, Külpolitika: Palkó László rovatvezető, Fotóriporter: Gottwald Károly, Levelezés-tudósítók: Pordán Jánosné. ORDAS IVAN fotómontázs: BAKÓ JENŐ
