Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-16 / 294. szám

1979. december 16.

^PÜJSÄG 7

Az OTP nagydorogi fiókjától érkezett a hir: november 30-án újabb négy fiatal házaspár kapta meg a nagyközségben épült társasházának kulcsait. A lakásvásárlásokhoz és azok berendezéséhez segítséget jelentett takarékosságuk, ifjúsági és más betétjük.

A háromezres lélekszámú település csöndes. Rendezett utcáin a decemberi ősziben csupán néhányan járnak. Inkább csak asszonyok, akik boltba, patikába, szomszédba mentükben is szinte féltőn ügyelik a csupasz fákban, alvó rózsatövekben bűvé tavasz színeit, illatát. Szép lehet itt, ha harsog a zöld.

A központba érve sem változik a kép, majd a Kossuth utca ívében a múltat őrző és jelent szolgáló, régebben készült egyszintes családi házak mögött katonás rendben sorakozó, jelent és jövőt őrző- szolgáló emeletes épületeket fedez fel az idegen. Nagy- dorog „befelé” terjeszkedik.

— A község központi része mélyebben fekszik, vizes — mondja Jaksa József tanácselnök. — Ez áz új utca 1973-ba.n „született”, illetve akkor készült el az első négylakásos társasház, amelyből most már tizenkettő alkotja a Hámán Kató lakótelepet, mert nem hivatalosan így is nevezik ezt a kétszer hat házból álló utcát.

*

Fiatal asszony tereget a 12-es számú épület emeleti erkélyén. A csengetésre hárman nyitnak ajtót: Kókány

Györgyné — a négyéves Renátával, meg a két és fél éves Gyöngyivel. Büszkén mutatják az alig hét nap alatt teremtett világukat, egy nagy és két kis szobát, a konyhát, a fürdőszobát, amelyet valójában a tanács költségvetési üzemének dolgozói „teremtettek”, de a család tette máris hangulatossá, otthonossá.

— Szép, kényelmes, jó — így jellemzi három szóval a fiatal asszony a lakást. — Nagy a konyha, a spájz is. Sokkal könnyebb a gyerekek fürdetése és a mosás, hiszen van villanybojlerünk, így biztosan több idő jut majd olvasásra, tévére, rádióra, ha majd a gyes után ismét dolgozom. Fényképész vagyok.

Férje buszvezető a Volánnál. Még mielőtt befizették volna az OTP-nél a lakás „indulóösszegét”, a férfiak már elkészítették a járdát, betonlapokat fektettek le, most pedig vízelvezető árkot ástak a kert előtt.

— Ami pedig a konyhához kell, az megterem a ház mögött. Elöl virágokat ültetünk, valószínűleg rózsát és szék- fűt. A négy család négyfelé osztja a területet, mindenkinek meglesz a maga virágos- és konyhakertje. Különösebben nem vagyok szomszédoló típus, de magamba zárkózó sem. Nem megyünk el egymás mellett, anélkül, hogy meg ne kérdeznénk: „Mi újság?”, „Hogy vagy?”

Kókányék egy szoba-kony- hás lakásban éltek a feleség édesanyjával együtt, mielőtt a csaknem félmilliós értékű új otthonukba költöztek volna. A férj vállalati kölcsönt is kapott, így 55 ezer 200 forintot Kellett befizetniük.

*

— Negyvennyolc lakásba költöztek be — zömében fiatalok — az utóbbi években a Hámán Kató lakótelepen — tájékoztat a nagydorogi OTP- fiók vezetőhelyettese, Józan Jánosné. — Nagydorogon 261 ifjúsági betétesünk van, s a hozzánk tartozó Pálfával, Kajdaccsal, Györkönnyel, Sárszenitlőrinccel együtt 492-1. tartunk nyilván. A lakótelepieknek is sokat segített ez a takarékossági forma, hiszen a betétben plusz kamattal gyarapodott a pénzük, s kaphattak külön kölcsönt, vagy ehelyett például bútort vehettek részletre úgy, hogy az egyébként szokásos előleget sem kellett kifizetniük a vásárláskor. A mostani négy új lakás tulajdonosai közül hárman ifjúsági betétesek.

*

A Kókányékkal szemben nyíló ajtón át Bányai Józse- fékhez jutunk. A fiatal- asszony — vendéglátóipari eladó — itt is gyesen van, a férj pedig a kajdacsi tsz- ben autószerelő, de Nagydorogon akar elhelyezkedni.

— Egy régi, ezemyolcszázi- valamikor épült egyetlen szobában laktunk, kis konyhával — mondja Bányainé. — Az udvarban víz sem volt. Igaz, mosógépet, meg centrifugát korábban már vettünk, de a vizet hordani kellett. Sokat, hiszen két kicsi gyerekünk van, Eszter és Zoltán. Most legalább lesz időm var- rogatni, horgolni. A kertibe fenyőfát, virágot ültetünk. Milyet? Szeretjük mi mindegyiket. A gyes előtt Szek- szárdra jártam dolgozni, de itt akarok maradni, már a gyerekek miatt is. Biztosan akad munkalehetőség.

*

— Olyan igazán nagy üzem, gazdaság nincs Nagydorogon, amelyik az asztalra tenné a pénzt, hogy márpedig igenis építsünk ezt vagy azt, .mert kell a dolgozók gyerekeinek. Sokan járnak a

terményforgalmihoz, a do- hányelosztőba dolgozni, itt az Üj Barázda Tsz, a vegyesipari, a Csöpi Gyermekruhakészítő Szövetkezet, de egyik sem igazából meghatározó jellegű a település fejlődésében. Ezért Nagytíorog munkaerő-termelő hely, Szek- szárdra. Paksra, Sióagárdra járókkal. De a legtöbbjük nem marad ott, hanem itt lakik. A legutóbbi négy lakásra is több mint háromszoros túljelentkezés volt.

— Üjaibb társasházat a Hámán Kató utcában egyelőre nem építünk — hiszen egy ehhez szükséges egyedi szikkasztó 500 ezer forintba kerülne, s a tanács nem adhatja oda néhány családnak háromezer ember pénzét —, hanem majd a szennyvíz- csatorna elkészülte után. Erre remélhetőleg bár éven belül sor kerül, és akkor az egyébként egyik oldalról zárt Hámán Kató utcát négy új társasház felépítésével megnyitjuk, vagy a Kossuth, vagy a Táncsics utcára. Addig felajánlottuk a jelentkezőknek a villannyal, szilárd burkolatú úttal, s vízzel ellátott Jókai utcai 15 házhelyet. Tizenketten jelezték, hogy építenek ide, de családi házat. A sorháztól, vagy csoportos lakásépítéstől — ami alig különbözik a társasháztól — még idegenkednek az itt élők, pedig ez kedvezőbb anyagi feltételekkel járna, s szebbé, korszerűbbé, mutatóAz új úton új otthonába tart gyerekeivel Bányai József né

Egy kis szusszanás a pakolás után. Kókány Györgyné, Renáta és Gyöngyike.

De időzzünk egy kicsit a „városi módra” fogalmánál. Kókány Györgyék és Bányai Józsefék gyerekei már óvodába, bölcsődébe fognak járni — falun. Mert Nagydorog- hak nemcsak óvodája van, 156 fiúval és lánnyal, hanem bölcsődéje is, ahol a szülők kezdeti idegenkedése elmúltával jelenleg 25 gyereket gondoznak igen jó körülmények között. S még nem szóltunk a több mint 400 tanulótéséhez valósággal ragaszkodnak a szülők.

Természetesen mindennek megvannak a velejáró .gondjai is. Kicsi a konyha, s a többi gyermekintézményre is ráférne bővítés, tatarozás, vagy korszerűsítés. Ezek viszont már városi gondoknak is felfoghatók, de ha teljességgel nem is azok, mindenképpen a fejlődés, a már elért eredmények gondjai.

VITASZEK ZOLTÁN

sab'bá is tenné a községet.

ról, akiknek iskolai éitkezteFotó: Czakó Sándor

Üdülőfalvak

Tisztaszoba és szövőoktatás

Lidérces emléket őrzök néhány évvel ezelőttről. Német ismerőseimmel kellett találkoznom, akiknek a Balaton szépségeit épp a révfülöpi kempingből támadt kedvük élvezni. Este érkeztem sátorkötelek pókhálószövedékén bukdácsoltam át, végül pedig éjszakai szállást kaptam égy minden igényt kielégítő lakókocsi aljában, a kerekek közt, olyasfajta méretű, felfüggesztett alkalmatosságban, mint dédanyámék- nál a sublódfiók. Valamivel nagyobb volt ugyan, de alvásra semmivel sem alkalmatlanabb. Akkor is, azóta is mély döbbenettel nézem a turistákat, akiknek egy része kertes villákból kél útra, hogy egymástól félméterre hallgathassa idegen családok horkolását, sorba állhasson a zuhanyozó előtt és akarva- akaratlan belenézhessen vadidegenek tányérjába.

Ez így természetesen némi túlzás, hiszen a kempingezésnek meglehet a maga öröme, de azért nem mentes az igazságtól sem. Idegenforgalmi szaklapokban olvastam, hogy határainktól nyugatabbra a természetes környezet iránti teljesen érthető vágy (nosztalgia?) újszerű formákat ölt. Egyre népszerűbbek a távoli tanyák, szép tájak eldugott kis falvai, ahol az aszfalton elfáradt városi igazi nyugalmat, valódi természeti környezetet talál. Netán tehenet fejhet; vagy ha a házigazda jókedvében van, engedi-tanítja kaszálni is egy keveset.

Vendégfogadásra a tiszta- szobák állnak rendelkezésre, a vendég kívánságra együtt étkezhet a családdal.

Ha mindez tetszetős, vonzó máshol, akkor nálunk miért ne lehetne az? Valószínűleg így gondolkozhattak a TOLNATOURIST illetékesei is, akiknek lapunkban megjelent hirdetéseit már láthatták olvasóink. Fizető-vendégDecsi hangulatlátó szobák bérbeadóit szó. lították fel jelentkezésre, egyelőre Dunaföldvárott és Simontornyán. Mindkét ötlet kitűnő, egyik települést se kell különösebben bemutatni. Dunaföldvár pazar fekvése már eleve vonzó. Van víz, strand főleg a túlparton horgászlehetőség, a parton a vízi sportok kedvelőit várja a Csónak-lak. Igaz, hogy van egy szép kemping is, faházakkal, de minden

jel arra vall, hogy a „tisz- taszoba-szállás” naponta és fejenként 80 körüli forinttal még olcsóbb is lesz, mint amaz. Simontornya pedig a Balaton „hinterland”ja, gépkocsitulajdonosoknak tulaj-, donképpen nem távolság.

A távolabbi tervekben netán egy üdülőfalu megvételének gondolata is szerepel. (Ladomány? O. I.)

Mindez nálunk még csak a kezdet és éppen ezért érdemel elismerést. Vas megyében, Velemben és Hegyhát- szentjakabon már bevált.

Az az érzésem, hogy már az eddigiekre is érdemes volt szót vesztegetni. Van azonban más is, ami már- már arra vall, hogy megyénk idegenforgalmi berkeiben az ötletek újfajta pezsgése indult meg. Az IBUSZ szekszárdi irodája tárgyalásokat folytat a Decsi Háziipari Szövetkezettel a falusi turizmus teljesen újszerű változata ügyében. A tájház külföldi — mondjuk nyugodtan úgy, hogy valutát hozó — látogatói között már régen felmerült az igény, hogy milyen jó lenne megtanulni szőni, hímezni, közelebbről megismerkedni az itteni

motívumokkal. Nos, miért

ne? A tervek szerint idős népművészeknél, vagy a falu más szép házaiban — van éppen elég! — kapnak helyet a turisták. Eszközöket, anyagot a szövetkezet biztosít, tolmácsot az IBUSZ. És az sincs semmiféle nagy- könyvben megírva, hogy kirándulásokat, országjárást csak méregdrága luxus- szállodákból kiindulva lehet biztosítani. Decsről épp any- annyira.

Minden tisztelet a két idegenforgalmi vállalaté, főleg akkor, ha a szép tervek szép valósággá érnek. Arra, hogy a „falusi turizmus” (értsd: nyugodt, csendes körülmények) iránt máris elevenen él a hajlandóság, egyebek közt Szabó Sándor, Simontornya nagyközség tanácselnöke is szolgálhat bizonyí- tékökkal. Egyre több a nyugdíjas vagy nyugdíj felé közeledő fővárosi, aki itt vásárol szőlőt, présházat és hétvégi kirándulásainak, nyaralásának nem a túlzsúfolt Balaton a célja, hanem a si- montornyai dombok valamelyik lankája. Ki tudná kifogásolni ?

ORDAS IVÁN

Fotó: CZAKÖ SÁNDOR

Hí üzemorvos hatalma

„A társadalmi értékítélet még mindig többre tartja a sebészi bravúrt vagy egy szülés sikeres levezetését, mint az üzemorvosi munkát. De az illetékes gyári munkásnak bizonyára más a véleménye...”

A Textilipari Dolgozók Szakszervezetében rendezett országos orvosi-műszaki tanácskozáson hangzott el a fenti megállapítás. Híven tükrözi a valóságot, annyiban, amennyiben a közvéleményben még mindig kevéssé jut kifejezésre az üzem- egészségügy, az üzemorvosi tevékenység jelentősége.

A köztudat nehezen veszi át a sokszor talán túlságosan gyakran is hangoztatott igazságot, hogy a szocialista egészségügy alapelve a megelőzés. Ennek pedig legkife- jezettebb hordozója az üzemorvos. Ö állítja sorompóba ehhez „partnereit”, a műszaki szakembertől a szakszervezeti tisztségviselőn át a munkásig mindénkit, akinek része van, része lehet a munkakörülmények alakításában.

Ám erre csak akkor nyílik módja, ha főfoglalkozásban törődhet a vállalati, üzemi közösség egészségével. E tekintetben számottevő a fejlődés. Ugyancsak az említett tanácskozáson hangzott el, hogy 1974. és 1978. között 36 százalékkal nőtt a főfoglalkozású üzemorvosok száma. Javulnak szakmájuk gyakorlásának feltételei is. Az egészségügy közismert integrációja révén tág lehetőség nyílt kórházi gyakorlattal is alátámasztott továbbképzésükre, ezen kívül a betegségek megelőzésével kapcsolatos munkájuk — szűrés, gondozás — is bővült.

Szükség van, szükség lesz rá a jövőben is. Hiszen, jóllehet a munkafeltételek javulnak, a gondok mégsem szűnnek meg egy csapásra. Illetve a leküzdött ártalmak helyébe — az új technológiával új veszélyek lépnek. Gyerekcipőben jár még a zaj, a por, a vibráció okozta megbetegedések kivédése. Legalábbis technológiai úton való megelőzése. Marad tehát az orvos dolga: rendszeresen ellenőrizni a veszélyeztetett emberek állapotát, és a legcsekélyebb gyanú esetén intézkedni, ha szükséges ahhoz, más munkahelyre állítani.

Nyilvánvaló, hogy az orvosnak csak javaslattevő joga van. Az már személyi adottságaitól, tekintélyétől, nem kevésbé környezete felfogásától függ, milyen hatásfokkal. Arról van szó tehát, hogy nem nélkülözheti a „hátországot”, a szakszervezeti, a vállalati segítőtársakat. Azokat, akik nem szívességből, hanem hivatalból működnek vele együtt.

Kétségtelen, hogy ez és a hasonló tevékenység fogalma nem fedi az orvoslásról alkotott nézeteket. A közvéleményben nem. De — ami nagyobb baj — a medikus gondolattársításaiban sem szerepel. Kórterem, fehér köpeny, sztetoszkóp, mikroszkóp helyett poros, zajos üzem? Ugyan melyik leendő orvos képzeli el így pályája színtér#?

Pedig napjainkban aligha akad másutt ilyen tökéletes modellje a megelőzés és a gyógyítás összefüggésének. Aligha akad, mert ennek legideálisabb talaja az üzem, amelynek alapos ismerője az orvos, aki éppen ezért hiteles elbírálója a keresőképességnek, amely viszont sarkalatos pontja a kényes táp- pénzkérdésnek. Amely éppen a sokszor bizonytalan megítéléstől válik kényessé.

Rangot jelent-e tehát orvosnak lenni — üzemben? Ma már sokkal inkább, mint néhány évvél ezelőtt. És elsősorban azok szemében, akik ismerik a vele járó felelősséget, sikerélményt. Kár, hogy az orvosi tanulmányok során, a pálya kezdetén erre nem nyílik mód.

(lukács)