Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-14 / 292. szám
1979. december 14. ^NÉPÚJSÁG 3 (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Ipari tanuló koromban, az első oktatómat hamar eltanácsolták a munkahelyéről. Nem volt bent a tanműhelyben, s mind a tízen szabad szemmel bámultunk bele a villamos ívhegesztő fényébe. Másnap reggel — mindennemű előzetes megbeszélés nélkül — ott álltunk a szemészeti rendelő bejárata előtt. Fájdalmas ismerkedés volt a szakmával. Az oktató, repült. A történet régi, azóta már dolgozom, mégis érdekel, mit is csinálnák ezek a szakoktatók. A városban sok olyan intézmény van, ahol oktatás folyik, de a dolgokat külön kell választani. Az elméleti oktatást tanárok végzik. Akik a gyakorlatra tanítják a diákokat, azok az oktatók. Legnagyobb létszámmal az 505-ös számú Szakmunkásképző Intézetben dolgoznak oktatók. Ez érthető is, hiszen az intézet fő profilja a gyakorlati munkára nevelés, a szakmai tudás elsajátíttatása. Generációk nőttek fel az iskola fennállása óta. Vannak, akik már több mint egy évtizede oktatnak az iskolában, s vannak jócskán olyanok is, akik itt voltak tanulók, s most maguk is oktatók régi iskolájukban. Ugyanezzel a jelenséggel találkozunk az egészségügyi szakiskolában is. Blum Magdolna, Menyhárt Mariann, Orbán Erzsébet szintén az iskolába járt. Vörös diplomával végeztek, s * megbíztak bennük, számítottak rájuk. Csalódást nem okoztak. Szakszerűen oktatják az ifjú ápolónőket. Lehetetlen felsorolni, hogy még hány helyen folyik oktatás, hiszen a mezőgazdaság is külön fejezetet érdemel, szakiskolákban is foglalkoztatnak oktatókat, s az élet számos más területén is állandóan fejlődik minden. Azt pedig tanulni kell. örvendetes, hogy egyre több fiatal oktatóval' találkozhatunk. A régi, az avult inaskorszak már elmúlt, új módszerekkel, új feltételekkel tanítanak. S erre az ifjúság a legalkalmasabb. Fontos, hogy a tanuló értse, mit csinál. Kérdéseire konkrét, szakszerű választ kapjon. Ne üssék agyon egy humorosnak szánt mondattal kibontakozó érdeklődését. Valaki egyszer régen megkérdezte : „Hogyan működik ez a kazán?” A válasz: „Itt derminál, ott totálódzik, említ nekiáll, ott föláll, a kőhídnál pedig umblaccolják az egészet”. Régen a szakmát ellesni lehetett. Az érdeklődő fiatalt ma konkrét tervezetek, tanmenetek kalauzolják abba az irányba, hogy minden folyamatot maga csináljon, és gyakoroljon. Sok múlik az oktatókon! Megszerettetik-e a" szakmát, vagy ellenszenvessé válik-e a tanuló számára? A lehetőségek adottak, a bizonyítás következhet. NAGY VENDEL Húskombinát-építkezés Befejezéshez közelednek a szakipari munkák A szekszárdi húskombinát — mint tudjuk — 1981. december 31-én kezdi meg véglegesen üzemelését. A kombináthoz tartozó kooperációs vízkezelőtélepen már a be- 1 fejezéshez közelednek a szakipari munkák. A vízkezelő és a hozzátartozó műtárgyak jövő év júliusában, mintegy 8000 köbméter vizet szolgáltatnak, a húskombinátnak és a mellette felépülő tejüzemnek. A telepen már állnak annak a víztározónak a falai, amely 3000 köbméter vizet tud majd tárolni. A víz nyomóvezetéken keresztül kerül a kútte- lepről ide. A víztározóból szivattyók emelik majd át a vízkezelőibe, ahol a húsipari technológia követelményeinek megfelelő vizet biztosítják. A vízkezelőteleppel egyidejűleg épül a kombinát szennyvízkezelő telepe is. E telepen mintegy 6000 köb- í méter szennyvizet tisztítanak meg. A szennyvízkezelés után, szintén nyomóvezetéken keresztül a városi szennyvíztelepre kerüli. A TÁÉV szakemberei már építik Kölesd határában azt a létesítményt, ahová a kombinátban keletkező szennyvíz szennyiszapját temetik — az iszaptemetőt. A szennyvízkezelő telepen az Országos Szakipari Vállalat dolgozói már elvégezték a homlokzati, a szerkezeti és az üvegezési munkálatokat, hogy ezzel is siettessék az épület lezárását, s így felkészülhessenek a télre. A téliesített munkahelyeken a belső szerelések elvégzése után 1980 szeptemberében már üzemelhetnek a szennyvízkezelő telep és a hozzátartozó műtárgyak is. A vállalat elrendelt rendje Vdlt valami fiatalos tekintélyrombolás abban, amilyen titokban — az ifjúsági parlamentre készülve — a vállalat fiatal szervezői és közgazdái összegyűjtötték azokat a vezérigazgatói, vezérigazgató- helyettesi utasításokat, amelyek a cég rendjét — így: termelési szervezettségét, ügyviteli áttekinthetőségét, alá- és fölérendeltségi viszonyait — kívánták szabályozni. S mert a csíny igazi ízét a meglepetés adja, a három vaskos iratköteget sporttáskában csempészték be a tanácskozásnak helyet adó terembe, s csak 'akkor került az asztalra, amikor „az összeesküvők” egyike szót kért; a rendről beszélt. A rendről, ami inkább csak óhaj-sóhaj ; cégnél, mintsem valóság, pedig — s beletúrva az iratkötegbe, fölmutatva egyet, a sokszorosított papírokból — hatoldalas szöveg szól a tisztítószerek kivételezésének, fölhasználásának rendjéről, utalványozási jogáról... Ahogy mondani szokták: élénkség a teremben. Ami néhány perc múlva már nevetésbe, tapsba váltott át, ahogy újabb rendelkezések kerültek elő a rendről, jórészt írott mulasztok csupán, mert a valóság függetlenítette magát a papír-regimenttől. Lehet, hogy példánk egyedi, de csak annyiban, hogy másutt nem gyűjtik ösz- sze az osztályok, főosztályok kezdeményezte, fogalmazta papírokat. S általános abban az értelemben, ami a papírhegyé- növekedését, összegyűjthetőségét illeti. Mert való igaz: sokan vannak, akik azt hirdetik, jó, ha minden le van írva. S így kerül azután vezérigazgatói körlevélbe, utasításba — amint az ifjúsági parlamenten elhangzott: salátaként — a gyáregységek szervezési osztályainak létrehozása, az elhasználódott szerszámok selejtezésének módja, az útijelentések benyújtásának formája, s a központi vállalati klubba az idegenek belépésének korlátozása. Mielőtt mondandónk félreérthetővé válna természetes, hogy a rend sokféle elemét éppen a rendelkezések teremtik meg, de sohasem függetlenül a valóságos helyzettől, az adottságoktól, és feltételektől. A vállalati szervezetben azonban gyakorta tapasztalható a rend puszta elrendelése, a tényleges cselekvés és a papíron rögzítettek összetévesztése, vagyis annak a rendkívül veszélyes felfogásnak a terjedése, hogy amiről körlevél, utasítás, szabályozás, stb., azaz valamilyen vállalati rendelkezés készült, azzal a továbbiakban már nem szükséges törődni, az rendben megy a maga útján, azzal semmi gond nem lehet. így aztán gyakran összekeveredik a lehetséges és az óhajtott. Az egymást gyorsan követő, de nehezen végrehajtható utasítások azt is kiisimerhetetlenné alakítják, amiben tegnap még úgy-ahogy kiigazodtak az érintettek. S ezt nem egy, az újságíró tollára véletlenül került ifjúsági parlamenti tanácskozás igazolja, hanem — és sokkkai inkább — e2t teszik azok a tudományos vizsgálatok, amelyeket a vállalati szervezetről folytattak a szocialista vállalat kutatási főirányon belül szociológusok és közgazdák, s amelyek azt mutatták: a belső rendelkezéseknek csak a töredéke valósul meg! Ilyen gyatra lenne a fegyelem? Van gond azzal is, ám a papíron maradt utasítások nagy számát jórészt a feltételek hiányával, az óhajok rendelkezéssé fogalmazásával, az önigazolással — „mi kiadtuk az utasítást” — magyarázhatjuk. Azzal a gyakorlattal, amelynek hívei, hódolói a formalitásokat látják lényegnek, s a lényeget mellékesnek; papírokat gyártanak, s úgy vélik, a valóság majd — szinte automatikusan — átalakul. Konyhai bölcsesség ez az üzemi vélekedés, ám igaz, hogy elrendelni csak azt szabad, ami megvalósítható, mert más különben az sem valósul meg, ami megvalósulhatna. Most, amikor a ter melőhelyek túlnyomó többsége nehéz próbatételek előtt áll, fel kell figyelni a papírlábakra támasztott rend illékonyságára, a vélt tisztázottság és a valóságos állapotok ellentmondásaira. A rendhez — ahhoz, hogy legyen, szilárdabbá váljon, s a módosuló követelményekkel együtt fejlődjön —, közepes vállalatnál is rendelkezések sora szükséges, s még inkább ez a több egységre tagolódó, gyakran az ország különböző tájain telepeket fönntartó nagyvállalatokra. A rendnek mégsem a rendelkezés a biztosítéka, hanem a rendelkezésben foglaltak összhangja a valósággal, a kívánt cél elérhetősége, az ehhez megteremtett feltételek, azaz: tartalom és forma egysége. S ha a forma válik elsődlegessé, akkor túl a rendelkezések tartalmán, a munka tartalma válik kétségessé, az eredmény kérdésessé, a haladás puszta óhajjá. Ezért nem engedheti meg magának egyetlen vállalati közösség sem azt a tévhitet, hogy ha valamit elrendelnek, az már egyenlő a valóságos rend újabb elemével. MÉSZÁROS OTTÓ Gősi puszta nagyon közel van a faluhoz, teljesen üres, elhagyatott épületcsoport meg egy kis tó, ahol állítólag érdemes horgászni. A puszta a termelőszövetkezet tulajdona, de nem tudja hasznosítani, nem alkalmas már állattartásra. Ha valamelyik vállalat felfedezné és rendbehozatná, remek kiránduló-üdülőhelyet alakíthatna ki magának. Az egykori nemesi udvarházban, sőt még a többszintes magtárban is lehetne szobákat berendezni, legalább turista- szálló színvonalon. A környék csöndes és egy kis munkával rendbehozható a park is. Tavaszi, nyári időben, a tóval együtt még így is szép Gősi puszta, a mai állapotában. Komoly érték, lehetőség, csak meg kellene ragadni az alkalmat. A tó forrásvízből töltődik fel, tiszta a vize és meg lehetne oldani az elfolyást, tehát fürdésre alkalmassá tenni a tavat. (Pusztahencséről készüld magazinunk lapunk holnapi számában olvasható.) Puszta, horgásztóval A vízkezelőtelep Téliesített munkahelyeken folynak a belső szakipari munkák Vízkezelő- és szennyvízkezelő telep Puszta, horgásztóval
