Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-22 / 273. szám
A IvÉPÜJSÁG 1979. november 22. Születésnapját nem most ősszel ünnepli, mégis jubileuma volt szeptemberben Rátonyi Róbertnek: pontosan 50 évvel ezelőtt volt életében először színházban. A „Három a kislány”-t játszották, s nagyapja vitte el a Király Színház délutáni előadására. Akkor határozta el, hogy ő is Színész lesz... — A gyermekélmok többnyire nem valósulnak meg, de nálam „bevált”... — kezdi a beszélgetést. — Persze nemcsak az első színháza élmény indított el a pályán. Az a környezet is, amelyben felnőttem. Nagyapám ugyanis az egykori Westend kávéház tulajdonosa volt, és vendégei között az akkori artista társadalom színe-java megfordult. Hacsak időm engedte, ott lebzseltem az asztalok között és tátott szájjal csodáltam azokat a különös embereket. Elsősorban Zoli bohócot, aki kegyeibe fogadott. Talán azért, mert egyforma kicsik voltunk... — Szüleim kezdetben hallani sem akartak arról, hogy én is ezt a „bohém” pályát válasszam. Apám pék volt, s belőlem is azt akart faragni. Munkába is fogott: perecet formáltam, kenyeret dagasztottam. Még ma is egész csinos perecekét tudok sütni. • — Amikor döntenem kellett a jövőmről, „kompromisszumot” kötöttem szüleimmel. Ha már nem lehetek színész — mondtam —, zenész leszek! Be is iratkoztam a tanárképzőbe és nem bántam meg: hat hangszeren tanultam meg és tudok játszani : hegedűn, zongorán, szaxofonon, xilofonon, harmonikán és cimbalmon. — Hogyan lett mégis színész? — Nem könnyen! Titokban jelentkeztem az akkori Színházművészeti Akadémiára, de „eltanácsoltak”... Nem sikerült a felvételi vizsgám az Országos Színészegyesület iskolájában sem. Végül is Rózsahegyi Kálmán magán színiiskolájának növendéke lettem. őszintén szólva, nem „bimbódzó” tehetségemnek köszönhettem, hanem főként annak, hogy felajánlottam: minden órára hozok friss kenyeret, zsemlét, kiflit, ami nagy szó volt azokban az ínséges, háborús időkben. — Egyesztendei tanulás után mégis sikeres vizsgát tettem: a Hamlet és a Cy- rona nagymonológját adtam elő, valamint Lucifert alakítottam a Tragédiában. Horváth Árpád, a Vígszínház akkori főrendezője nyomban szerződtetett, egy évvel később pedig a Royal Revű- színházhoz kerültem, s mert jóképű gyerek voltam, nyomban bonviván szerepeket bíztak rám. Pedig akkoriban még sem táncolni, sem énekelni nem tudtam. De pótoltam: Somló József tanított énekelni, a színpadi tánc titkait pedig Feleky Kamill- né iskolájában sajátítottam el. — A felszabadulás után az akkori Pódium Kabaré társulatának tagja lettem, mint segédtitkár és plakátragasztó... Hamarosan mégis színpadra kerültem: Herczeg Jenő három nappal a premier előtt megbetegedett, s jobb híján én ugrottam be a szerepébe. A többi már ment, mint a karikacsapás: a Pódiumban meglátott Vár- konyi Zoltán és nyomban szerződtetett az akkori Művész Színházhoz. Egyik legnagyobb sikerem a „Makrancos hölgy” Biondelló-ja volt. Itt sem töltöttem azonban sok időt, mert Jób Dániel visszahívott a Vígszínházba. Egymás után kaptam itt a jobbnál jobb prózái feladatokat. Ám röviddel később ismét közbeszólt a véletlen: a Vígszínház műsorra tűzte a „Nebáncsvirág” című operettet, melyben Bi- licsi Tivadarra osztották Floridon, a szerelmes orgonista szerepét. Bill a premier előtt lábát törte és az igazgatóság úgy döntött, hogy „mutassa meg áz a Rátonyi, mit tud!” Heltai Jenő ezt írta kritikájában: „Rátonyi Róbert nagyszerű drámai színész, de egyedülálló operettszínész”. — Ez a szerep és ez a mondat megbecsételte további sorsomat. Az akkori Magyar Színház igazgatója: Gáspár Margit „átcsábított” társulatához, majd amikor az államosítás után ő lett a Fővárosi Operettszínház igazgatója, magával vitt a Nagymező utcába. Ez pontosan harminc évvel ezelőtt történt. Akkoriban fénykorát élte az operett. Gáspár Margit vezetésével olyan társulat vitte sikerre a műfajt, melyhez hasonló se előtte, se azóta... Itt játszott Honthy Hanna, Me- zey Mária, Sennyei Vera, Németh Marika, Petress Zsuzsa, Zentay Anna, Latabár Kálmán, Feleky Kamill, Bi- licsi Tivadar, Sárdy János, Mányai Lajos. És itt vált vérbeli táncoskomikussá Rátonyi Róbert is. Olyan sikerek fűződtek a nevéhez, mint Musztafa (Bál a Savoyban), Brissard (Luxemburg grófja), Zsupán (Marica grófnő), Niki (Szabad szél), Doolittle (My Fair Lady). És mindenekelőtt: Bóni, a Csárdáskirálynőben. Ez utóbbi szerepet húsz év alatt pontosan 2412-szer alakította, az Operettszínházban és külfölden is: a Szovjetunióban, Olaszországban, Görögországban, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában, Amerikában és Kanadában. Túlzás nélkül mondhatjuk: országos feltűnést keltett, amikor 1971-ben szakított az Operettel és átszerződött — prózai színésznek — a Thália Színházba. Azóta is sokan kérdezik tőle: miért? — Nem könnyű erről beszélni, még most, nyolc év után sem... — válaszolja. — Az igazság az, hogy mint táncos-komikus, a színház egyik „tartóoszlopa” voltam. Ám az ott töltött utolsó években mindinkább úgy éreztem': a többi „oszlop” kezd kidőlni mellőlem, emiatt mind nagyobb teher nyomja az én vállaimat. Nem akartam megvárni, amíg összeroskadok alatta... Doolittle a My Fair Lady-ben Meg aztán: nincs szomorúbb látvány, mint egy öregedő táncosJkomikus, aki már csak erőlködve ugorja meg az 50 centimétert. Prózai színpadon pedig nem az ugrás magasságától függ a siker. Távozásom harmadik oka: bár az operettnek köszönhettem népszerűségemet, tulajdonképpen mindig a prózai feladatok izgattak. — Kazimir Károly, a Thália akkori főrendezője szerződést kínált: nem garantált olyan „látványos” szerepeket, mint amilyenekben a Nagymező utca másik oldalán volt részem, de hozzátette: bízik bennem, számít rám. S ez nekem elég volt! Beváltotta ígéretét; olyan feladatokat kaptam, mint az öreg melós a „Történelem alulnézetben”, öreg paraszt „Az anyaföld”-ben, az egyik főszerep Zsolt Béla „Erzsébetvárosáéban, Pagogyin „Arisztokraták” című színművében és Németh László „Ghandi”-jában. Legutóbb pedig Beöthy László figurájában a „Bal négyes páholyában. Ez a darab már túljár a 150. előadáson és negyedik éve szerepel a színház repertoárján. Rátonyi Róbertét „felfedezte” a film is. Emlékezetes sikere volt Sándor Pál „Szabadíts meg a gonosztól” című filmjében, s jelenleg .három produkcióban is felvevőgép előtt áll: Gát György —Polgár András „Tiszteletem, főorvos úr” című tévéfilmjében, a Petőfi Sándor életéről szóló hatrészes tévéprodukcióban és Fazekas Lajos—Müller Péter új játékfilmjében. Csaknem minden este színpadon van, gyakran szerepel a rádióban, sokat szinkronizál, de mindez nem elégíti ki. Évek óta hétről hétre közli humoros írásait a Ludas Matyi, a Füles és számos más újság, folyóirat. — Nem bánta meg, hogy búcsút mondott az operettnek? — Voltak „gyönge” pillanataim. De azon az estén múlt el végleg ez az érzés, amikor a Bánk Bán premierje volt a Tháliában, és én Biberach-ként léptem a közönség elé. Ugyanaznap újították fel a Nagymező utca másik oldalán a Csárdáskirálynőt. S én akkor arra gondoltam: ha ott maradok, talán még mindig Bóni lennék. Vagy már az sem... Hosszú volt az út Bónitól — Biberáchig. S nem mindig könnyű. Sikerek és csalódások szegélyezték. De ha akad szabad estéje, vagy nyári szünetet tart a színház, örömmel megy vidékre, s szívesen vállal külföldi turnét. Ilyenkor ismét kobakjába nyomja a Girardi-kala- pot. s fiatalokat megszégyenítő temperamentummal ropja a táncot és énekli: „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád...” Dunántúlt napló Változatlanul nagy az érdeklődés a használt személy- gépkocsik iránt a Merkur pécsi telepén. A számok ezt mindennél ékesebben bizonyítják: idén az első kilenc hónapban 519 saját és 353 bizományos autót értékesítettek. Szeptember végéig 44,5 millió forint értékű személygépkocsit forgalmazott a telep. Típustól függetlenül a vásárlók elsősorban a háromévesnél fiatalabb kocsikat keresik, de ezen belül is elsősorban a garanciális autókat, azaz az egyévesnél nem öregebbeket.. Szefcsik József, a telep vezetője elmondta, hogy ezeket az autókat szinte napok alatt elkapkodják. A korábbi évekhez képest erősen eltolódott az érdeklődés az új autók felé. Korábban a régi kocsiknak volt nagy keletjük, most jóformán rá sem néznek egy nyolc-, tízéves Skodára, Moszkvicsra, Polskira. Aki vásárol, az elsősorban jó autót szeretne kapni a pénzéért. Érdekes az is, hogy a nyugati személygépkocsik kereslete is csökkent. A típusok közül változatlanul óriási az érdeklődés a Trabantok, a Wartburgok és a Polski-Fiat 126-osok iránt. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Székesfehérvár egyik nevezetes épülete a felsővárosi Királykát. Nevét onnan kapta, hogy a hagyomány szerint Budáról a fehérvári koronázásra igyekvő királyok ennek messze földön .híres, bűvös vizével szokták felüdíteni magukat, mielőtt még elérték a vár belső falait. A szóhagyomány nem lehet alaptalan, mert számos emlék bizonyítja, hogy a Királykát a középkorban különös megbecsülésnek örvendett a kevés kúttal rendelkező városban. Bizonyos fel- tételezések szerint később csöveken a várba is bevezették vízét. Annyi mindenesetre tény, hogy a vizet a fehérvári vízvezeték megépítéséig lajttal szállították a fehérváriak, hogy ezt ihas- sák a rossz minőségű kút- vizek helyett. A múlt században még azt is megszabták, hogy melyik napszakban hordhatják innét a vizet. A Királykát emeletes és mandzárdos, régi épületét az idő nagyon megviselte, szükségessé vált teljes felújítása. A korábbi elgondolást módosítva ezt a munkát a következő évben kezdik meg. PETŐFI NÉPE Egyre népszerűbbek Bács- Kiskun megyében is a szövetkezeti lakásépítési akciók. Nem meglepő, hiszen még mindig sokan várnak napjainkban arra, hogy szülőktől, főbérlőktől független, saját családi fészekbe költözhessenek. Fehér Bélát, a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságának vezetőjét, építkezéseik jelenlegi helyzetéről kérdezem. — Négyszáz lakás átadását terveztük ebben az évben, de előreláthatólag csak háromszázötven készül el. A közelmúltban ugyanis hat építkezésen maradt félbe a munka anyaghiány miatt. Ezek a jövő év első felében kerülnek átadásra. Kecskeméten viszont a tervezettől eltérően, ötven lakással több készült az idén. Jelenleg a Hunyadivárosban, s a Műkertvárosban folynak építkezések. Az utóbbi helyen olyan kétszintes lakóépületek, amelyeknél kísérletképpen bevezettük a félkészakciós kivitelezést. Az alapozást, s a blokkszerelést egy külső építőipari vállalat végezte, míg a befejezési munkákat a tagok vállalták. így olcsóbb, hiszen a munkák egy részét önerőből oldják meg, amelyek értéke csökkenti a befizetési összeget. — Milyen hosszú az építkezések átfutási ideje? — Az OTP-lakásokhoz hasonlóan, két-három év. Persze van rá eset, hogy kevesebb, mint például Kalocsán, ahol egy-másfél év alatt készülnek el az építkezésekkel, ami az ottani építőipari szövetkezet gyors munkáját, szervezettségét dicséri. Sajnos, nem ez jellemző általánosan. Sok esetben nehéz kivitelezőt szerezni, s csak súlyosbítja a helyzetet, az elég sűrűn jelentkező anyaghiány. Ráadásul *a tanács által biztosított területek előkészítése, közművesítése is gyakran elhúzódik, ami ugyancsak a késedelmes átadást eredményezheti. Samoggi Néplap A csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet 1970. óta vesz részt rendszeresen termékeivel a hazai és a nemzetközi korrózióvédelmi kiállításokon. Az idei HUNGARO- COOR-kiállításon mutatta be piackutatása legújabb termékét a programvezérlésű előkezelő berendezést. Újszerűsége és technikai színvonala folytán elnyerte a kohó- és gépipari miniszter, valamint az OKISZ elnökének különdíját és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elismerő oklevelét. Az előkezelősor programvezérlése emberi beavatkozás nélkül gondoskodik a műveletek végrehajtásáról és a technológiai fegyelem szigorú betartásáról. Szél János műszaki vezető mondta, hogy a vállalatok számára különleges technológiák elvégzésére alkalmas automaták gyártását kezdik meg, mert belföldön erre van a legnagyobb igény. Kívánságtól függően gyártanak horganyzásra, nikkelezésre, rezezésre, krómozá^ra, eloxá- lásra, barnításra és foszfátozásra alkalmas gépsorokat. Természetesen gondoskodnak a megfelelő alkatrészellátásról is. A korszerű korrózió- védelmet szolgáltató termékcsalád az Általános Géptervező Iroda és a szövetkezet fejlesztési tevékenységének az eredménye. Eltűnt sajtótermékek nyomában Az osztrák fővárosból nemrégiben visz- szatért ismerősöm a minap tréfásan megjegyezte: „Van bizonyos hasonlóság Bécs és Szekszárdi között, ugyanis Bécsben sem lehet Tolna megyei Népújságot kapni...” A megjegyzés tréfásan túlzó, mégis rejt magában némi igazságot, hiszen e sorok írója is hiába kért Népújságot és Népszabadságot a szekszárdi 'újvárosi ABC melletti pavilonban az egyik vasárnap reggel fél 9-kor. A posta előtti pavilon elárusítója pedig — lapunkban megírtuk — sajnálkozva tárta szét kezét több képes hetilap címének említésékor. Egyedi esetek voltak ezek? Nos, legutóbb panasz érkezett szerkesztőségünkhöz, hogy szinte még pult alól sem lehéí irodalmi, művészeti folyóiratokat vásárolni Tolna megye székhelyén, úgyhogy a könyvtár dolgozói jobban tennék, ha dupla figyelemmel kísérnék az Uj írást és társait, mert egy-egy szenvedélyes gyűjtő végső elkeseredésében a könyvtárban próbálja „beszerezni” sok esztendeje, féltve gyűjtött évfolyamsorozatainak hiányzó darabjait. A panaszok nyomán ezúttal egy harmadik újságárusító helyet kerestünk fel. A városközpontban, az 50-es csemegeboltnál lévő pavilonban Reinhart Henriknétől megtudtuk, hogy hiába írja szorgalmasan a megrendeléseket, sok sajtótermékből keveset kap. Hogy mennyit? Szinte hihetetlen, de így igaz: Nagyvilág és Kortárs egy- egy példány érkezik, Filmvilág mindössze 3, Uj írás 1-2, s Élet és Irodalomból „húsz szokott jönni, vagy még annyi se, pedig legalább 10-15-öt el tudnék még adni”. 'Nem akarunk igazságtalanok lenni, s kitenni magunkat annak a vádnak, <mi- szerint három szekszárdi újságárusító pavilonban, három különböző időpontban szerzett tapasztalataink egyediek, s ezekből helytelen dolog általánosítani, így hát felkerestük a posta városi hírlaposztályát, s ott tudakozódtunk ezekről az „egyedi” esetekről. (Azt csak mellékesen említjük meg, hogy már szerdai megjelenésének reggelén, percek alatt elfogy a Sportfogadás című hetilap, de aki nagyon hozzá .akar jutni, utazzon Pécsre, ott még szombaton, sőt vasárnap is kap.) Tehát irodalmi és művészeti sajtótermékekről érdeklődtünk, s nagy ügybuzgalmunk eredményeképpen hivatalos tájékoztatás alapján leszögezhetjük: valóban hiányos Szekszárd lakosságának e téren való ellátása. Persze ez a tény egyáltalán nem megnyugtató, s nemcsak a hiányzó sajtótermékeket keresők, hanem a hírlaposztály dolgozói sem elégedettek. Elmondták, hogy legutóbb 32-féle lapra küldtek igénylést a Központi Hírlapirodához, s mind a 32-ből a korábbinál többet kértek. Városi szinten Valóságból remélhetőleg 6 példánnyal jut több a pavilonokba (összesen 16), Uj írás pedig — ebből augusztusban mindössze 9-et árulhattak — 15 várható. Sajnos központi intézkedések is kötik őket, hiszen pár hónapja központilag csökkentették többek között a Kortárs példányszámát is: 12 helyett 8-at küldtek. (Négy példány papírtakarékosság?!) De talán fölösleges számadatokkal untatni a többnyire nyájas olvasót, akit jelen esetben egyáltalán nem az érdekel, hogy hány újságból mennyi érkezik úgynevezett utcai árusításra Szekszárdon. Neki az a fontos: ha ő vásárolni akar, akkor kapjon is. Ehhez pedig végsősoron az szükséges, hogy az újságárusokhoz elegendő példány jusson el, annyi, amennyit garantáltan el tudnak adni. Az esetlegesen el nem adott példányoktól, a remitendától való túlzott félelem okozta sajtótermékhiány miatt nem várhatja el senki a szekszárdiaktól, hogy Pécsre, Budapestre, vagy az ország más részébe utazzanak folyóiratokért, ahol úgy látszik az illetékesek rugalmasabban alkalmazkodnak az olvasói igényekhez. VITASZEK ZOLTÁN GARAT TAMAS ||^50Íc^#Í^Pa«öny| j Bóni és a cicák — a Csárdáskirálynőben
